Nemzeti Sport, 1925. november (17. évfolyam, 211-232. szám)
1925-11-02 / 212. szám
tem Palkó a kapuvonalról fejel ki s egy labdát. A 12. percben Megyeri offszájd helyzetből gólt rúg, amit a bíró érvénytelenít. A déliek azután cserélgetni szgdik csatársorukat, ami sikeresnek látszik, de csak a mezőnyben. A játék utolsó negyedórája óriási iramban folyik le A 30. percben Palkó kapufát rúg. A szegediek vezető gólja a 34. percben esik: Solti beadásából kavarodás keletkezik, melyből Wahl gólt ölel. Délnyugat öt perc múlva kiegyenlít, Dóra labdáját Palkó kapura rúgja. Szűcs elengedi, a mögötte álló Beck kézzel fogja meg a labdát. A megítélt 11-est Pain élesen behelyezi. A játék továbbá része Délnyugat fölényének a jegyében folyik le, decsatárad sóita hibáznak. A 2x10 perces (!) meghosszabbítás első része Délnyugat, a második Dél fölényét hozza, de Dezső alsó kapuralövésén kívül egyik csapat sem ér el semmit. Dél csapatában a csatársor elsőrangú játékot produkált. Megyeri messze kivált a többiek közül. Kovács és Wahl jól dolgozott, Soltit erősen fogta Tallinn, míg Mészáros egészen gyenge volt. A halfsorban Agócsi centerhalf gyengének bizonyult, míg a két szélső half, főleg Faragó kitűnően, mozgott. A védelem megbízhatóan látta el feladatát, így Délnyugat közvetlen védelme elsőrangú volt. Dél minden akciója a két hátvéden akadt meg. A halisorban Tállián jelest érdemel, Czieg- Itt megfelelt, míg Sztrakovics gyengén játszott. A csatársort Palkó jól irányította. Fain gyenge formát játszott ki. A többiek szürkék voltak. Fenyves Miklós, a mérkőzés bírája, így nyilatkozott a mérkőzésről: — A játék nivós volt s a két csapat tökéletesen egyenrangúnak mutatkozott. Több gól lehetett volna, de eldöntetlen a legigazságosabb eredmény. Csaba csak erős küzdelem után győzte le Dél második garnitúráját Békéscsaba—Szeged B) 3:2 (0:1) Szeged. Bíró: Égner. Békéscsaba: Jelenka CsAK — Bogdán CsAK, Hofffmann Előre — Boskovics Előre, Kvasz II CsAK, Vanyissca CsAK — Hrabovszky Előre, Kovács CsAK, Miilyó Előre- Balog CsAK, Korál la Előre. Szeged: Saár SzTK — Kubai KAC, Wiener Zrínyi — Adányi SzTK, dr. Savanyú KEAC, Ábrahám SzAK — Vitus SzTK, Lieb Vasutas, Kakuszi Vasutas, Zavina KAC, Ungar KAC. A OsAK és az Előre játékosaiból öszszeállított csabai válogatott és a szegedi második, garnitúra összecsapása heves, változatos játékot eredményezett. A mérkőzés, melyből bár Csaba került ifi győztesként, egyenrangú ellenfelek küzdelmét mutatta. Az első 20 percben változatos játék folyik, azután felnyomni Szeged. A 22. percben Lieb kapufát lő, de a 42. percben sikerül magát a kapu elé dolgoznia és a labdát öt lépésről a hálóba helyezni A második félidő elején Csaba óriási iramot diktál Hrabovszky Korenez után az 5. p.-ben Kovács góljával sikerül kiegyenlítenie. Az iramot tovább megtartva a 16. p.-ben Fiaiba megszerzi a vezetést is. Balogh egy jobbról kapott labdát tészta helyzetiből a kapusba helyez, Dél a gólra hatalmas offenzívával felé is a 1. percben kiegyenlít: Zaviza a bekkeken áttörve a hálóba viszi a labdát Szeged fölénye pár percre állandósul. A 25. percben Csaba hirtelen Szeged kapuja előtt terelm s Kovácsot jó gólhelyzetben, csak durva fault árán tudja szerelni Kubai. A 11-est Milyó gyengén, védhetően a hálóba helyezi. A játék a gól után ellaposodik. Az egyetlen feljegyezhető akció Ábrahám és Milyó durvaság miatt való kiállítása volt. Csaba csapatában Hoffmann balhátvéd volt a legjobb játékos. A halfsor tengelyében Kvasz ül. elsőrangú játékot produkált, míg a csatársorban csak Hrabovszky és Kurilla mutatott jó játékot. Szeged lelkes csapatának a védelme volt a legjobb része. Sodr Szűccsel legalább is egyenrangú, Wiener pedig az A-csapatban is a jobbik lett volna. A halfsorból Abrahám, a csatársorból pedig a Zavira—Ungursil szárny vált ki. (K. L.) SPORTERMEK, PLAKETTEK legolcsóbban SCHEID G. A.-nál VII. HOLLÓ-UICA 6. Tel: 1. 123 75. 123 76. Vívófelszerelések, tornacipők legolcsóbban WEINBERGER JENŐ sportüzletében Budapest, IV., Magyar-U. 1. Telefon: J. 154-16 DREHER különlegesség önborotva penge Felülmúlhatatlan DREHER 4. 68 FIA Budapest, Kossuth Lajos u. 14 GUMMIKABÁTOK (férfi, női és gyermek) Eredeti Tretom hócipők, sárcipők gaumicsizmák, sporthócipők, gammiharisnyák, bokavédők. FISCHER PÉTER ÉS TSA RT. Rákóczi út 78. és IV. Vámház körút 8 Kerékpárok Budán nagy választékban kaphatók, valamint szakszerű javítások és mindennemű alkatrészek. Motorkerékpár javítások és eladások. FARKAS GÉZA, I. A Mila körút 50. sz. r Hétfő, 1925 november 2. ,a Keleti kerület Nyíregyháza: NyKISE—NyMTE 8 :0 (2:0). Barátságos. Bíbó, Schick. Az NyKISE fölényesen győz Tóth (3), Benkei (2), Palié, Sztniku és Timár góljaival. Jók voltak az NyKISE-ből Tóth, Palié és Csányi, az MTK-ből Kovács, Tancaui és Vértesi (R. G.) Debrecen: NyTVE—DTE 3:1 (IS)). Bajnoki. Bíró: Boronkay, Bros, izgalmas mérkőzés, mely a nyíregyházaiak biztos megérdemelt győzelmét hozta. A vezető góllar a I. félidő 4. percében löviaz NyTVE Guittmann révén. A második félidőben a gólok a következő sorrendben esnek: Deák NyTVE, Szlamek DTE és Káka NyTVE. Jók voltak az NyTVE- ből Sípos, Vay, Quttman, Káka és Motay, a DTE-ből egyediül Fejér. DVSC—DKASE 4:1 (1:1). Bajnoki. Bíró: Szabó. A két helyi csapat találkozásánál sokan meglepetést vártak, mit megerősített a kereskedők első félidei szépjátéka is, amikor a vezetést is megszerzik. Szünet után azonban kidomborodik a DVSC fölénye s könnyen éri el góljait. Góllövők: Vine© (2), Polanetzsky II és Mertin, illetve Fried II (11-esből). Kiválóan játszott a DVSC-ből Molnár, Bzolarszky I és Mertin, a BKA&B-ból Fried II és Bajk. (Dr. B. Z.) Berettyóújfalu: BUSE—Ny. Bőrös 5:0 (3-0). Bajnoki Bíró: Neuman. A BUSE fölényesen játszva könnyű győzelmet aratott Góljait Kertész (2), Drtinger, Cicka és Wallenstein rúgták. Kiváltak a BUHE-ból: Klein, Ertinger, Cicka és Kovács, a Ny. Bőrösből Bartayés Róna. Nyugati kerület Magyaróvár: MTE—SFAFC 3:1 (1:1). Bajnoki. Bíró: Koch. Erős, fair mérkőzés, melyet az MTK csak szerencsével nyert meg. Góllövők: Manmanger (3), illetve Urgó. Székesfehérvár: SzTC—DVE 2:1 (1:0). Bajnoki. Bíró: Fuchs. A két utolsó helyezett erős küzdelmet vívott egymással. Kezdés után egyenrangúaknak látszanak az ellenfelek. II. félidőben az SzTC a többet támadó fél. Góllövők: Debreceni, Kovács, illetve Wagner (11-esből). Jóik voltak az SzTC-ből Palugyái, Bruck és Gelle, a DVB-ből Wagner, Fitgl és Tárnok. ARAK—Húsos 2:0 (0:0). Bajnoki. Bíró: Vadász. A Húsos jó védelme megakadályozta az ARAK nagyobb arányú győzelmét. A gólokat Sebestyén és Kozák szerezte. (dr. O. F.) Celldömölk: UTC—CTSE 4:1 (2:1). Bajnoki. Bíró: Bürger. Első kél időben szép, élvezetes, szünet után durva játék. Góllövők: Radács, Rózsa és Novák (2), illetve Vajai. (B. P.) Sopron: SFAC—TAC 4:2 (1:0). Bajnoki. Bíró: Gray. Az eddig még pontveszteség nélkül álló SFAC-nak a TAC sem volt komoly ellenfele s így fölényesen győzött ellene. Góllövök : Szőke és Präger (3), illetve Hemmerlein és Gregor. Jók voltak a SFAC-ból Schöll, Szőke és Präger, a TAOból a két góllövő (B. J.) Pápa: Bencés rg.—Ref. Kollégium 2:1 (0:1). Díjmérkőzés. Bíró, Zavaros. A két intézet válogatottjai szép és élvezetes mérkőzést vívtak egymással. Góllövők: Bánhegyi és Tóth, illetve Weiler. Jók voltak a rg.-ból Rillmann, Kutihi és Bánhegyi, a Kollégiumból Mester, Kóczán és Weiler. Kinizsi—BSC mérkőzés elmaradt a BSC meg nem jelenése miatt. Szombathely: SzAK—SVSE 8:0 (4:0). Bajnoki. Bíró: Erdélyi. A SzAK kitűnő együttesének a soproniak nem voltak méltó ellenfelek s a SzAK tetszés szerint győz Holzhauer (3), Takács (3), Vámos és Pallós góljaival. Jók voltak a SzAK- ból Holzhauer, Nagy és Vámos, az SVSE-ből Réder, Sz. Tör.—Sz. Vasas 2:1 (1:1). Bajnoki. Bíró: Hollósi. A szerencsésebb csapat győz. A gólokat Pintér (Tör.) és Berta (Vasas) rúgták, a Törekvés második gólja öngólból esett. SzTE—Vasvár 5:1 (2d)). Bajnoki. Bíró: Csiszár. Góllövők: Bárdi (2), Kovács (2), Mogyorósi, illetve Szalai Sárvár. Lev. komb.—Körmendi TK 6:0 (1:0). Bíró: Gurtttmani." A jobbik"csapat győz Tarcács (3), Pupler (2) s Udvardi góljaival. Győr.: Gy. Kereskedők SE—Vasas I d) (1:0). Bajnoki. Bíró: Storch. A KSE nehezen győz Singer góljával. — EL kér. EL—Újvárosi TE 2:1 (2:1). Barátságos. Bíró: Berger. — V. kér.—Nádonvárosi TE 1:0 (0:0). Bíró: Berger. — Gyárvárosi SE—Csanaki Lév. 4:1 (2:1). Bíró: Molnár. (C. J.) Zalaegerszeg: ZSE—Sárvár 5UL (1:1). Bajnoki. Bíró: Szirovetz. Első félidőben válttozatól küzdtelen, szünet után erős ZSE-tölény. GÓllövők: Pál, ZaMár, VHea, Túri és Juhász, illetve Pomeszá. Északi kerület Sátoraljaújhely: SAG—SESC 2:1 (2Stk Bajnoki. Bíró: Kreutzer. A két helyű rivális nagyon elidegeskedte a játékot. Az I. félidőben a SESC, másodikban a SAC volt fölényben. A 10. percben kiállították Kálmán SAC játékost, így a SAGinnen csak 10 emberrel játszott. Góllövők: Dankó és Egri, illetve Dérnek, (P. I.) Zagyvapálfalva: PElSIE—MESE Otói Eigyeparangú efllemteliek küzdelme. Salgótarján: SÍBTC—DTSE-mérkőzés elmaradlt, mert az ÓTSE mean jelent meg. Miskolc: MVSC—DVTK Isi (1-0). Bajnoki. Bíró: Czeizler. A két régi riváli is erős küzdelmet vívott egymással, melyet azonban nem bírtak befejezni, mert a IL félidő 10. percében egy 5szerecsapásnál Latorén MVHG-játékos bokatörést szenvedett, mire a rendőrség a mérkőzést beszüntette. A vezetést a meccs folyamán az MVSC szerzi meg Kiss révén, mert a DVTK csak a második félidő folyamán bír egalizálni Ferenczi szabadrúgásából. Jók voltak az MVSC-ből Muhoray, Kiss és a halfsor, a DVTK-ból Chvojka, Müller és Bova. MKASE—PTK 3:2 (2:0). Bajnoki. Bíró: Chemez. A kereskedők csak nehezen bírták legyőzni gyengének vélt ellenfelét. Góllövők: Fenerstein (2), Bassiszta MKASE, Jamimiczki és Muthé PTK. Jók voltak az MKASE-ból: Bassiszta, Weisz és Feuerstein, illetve a góllövők. MMTE—DAC 5:1 (2:1). Bajnoki. Bíró: Dróth. A tartalékos MTE biztosan győzött, de nagy gólarányú győzelmét csak a DAC gyenge kapusának köszönheti. Góllövők: Wiener, Grosz, Ritz, Kapuszi és Pimpi, illetve Vincel. Mezőkövesd: MKIST—ZISE 4:2 (0:1). Bajnoki. Bíró, Lázár. Góllövők: Póta (2), Juhász, Berta MKIST, Kovács és Szökés ZISE. Déli kerület Szegedi alosztály Szeged: REAC II.—Zrínyi IL 5:1 (2d?). Csabai alosztály Mezőberény: MAC—GyAC ld) (OS)). Barátságos. Mezőtúr: Sz. Vasas—MAFC ld) (1:1 0). Bajnoki Bíró: Boros. A gólt Fazekas lőtte. Békéscsaba: Zrínyi—KAVE 3:1 (2:0). Bíró: Penyuska. Barátsági. Nívóban mérkőzés, melyben a Zrínyi megérdemelten győz. Góltlövők Krausz (2), Vadász, illetve Uhrin. — KAVE H.—B. Tör. 2:0. Gyula: GyTE—BTE 4:1 (id)). Bajnoki. Bíró: Ács. Góllövőik: Török (2), Tarnai és Gyarmati a GyTE részéről. — GyTE II.—Építőmunkás 2:1 (0:0). Kondoros: j¥. Törekvés—K. Törekvés 4:1 (3:0). Orosháza: OTK—HMTE 6.0 ford). Barátságos. Bíró: Löwy. Általános OTK- fölény. Góllövők: Glavinai (2), Lőcsei, Sass II., Beáské és Búzás. Gyorma: S. Törekvés—Gy. MTE 3K. (0:0). Bajnoki. Báró: Bruodl A gólokat Bihari, Felek és Bozó rúgták. Délnyugati keretes Pécs: PVSK ifi.—PSC ifi. id) (2dt). Ifjúsága bajnoki döntő. Bíró: Lőwi. (Sd, A4 Középmagyarország Soroksár: SAC—Kecskeméti TE 5d) (2d)). Magyar kupa. Bíró: Panonyi. A Zottert nélkülöző SAC fölényesen s minden nagyobb erőfeszítés nélkül győzi 1© a lelkes KTSE együttesét Góllövők: Pflutm H, Tóth, Beadó ás Haekspadbea^ (R FC Szigetszentmiklós, Rákoshegyi LK— SzTK 3:1 (2d) BajnokoL Bíró: Holló. Eteő félidőiben a Sreaocraft RJK-foiléaig. Stovnet után agyonlő erejű ellendélek heves, de fair toulndaton. Gólokat lőtték: Jekovits, Hajdú, Szabó (BEK). Am SzTK gólját öngólból értse éh (H. JA Dorog: BMTE—DAC tel f&stíl Bajnoki. Bíró: Piesakagesz. A 14 perce mténjátszás során Cigány egy góljával háromra szaporítottja az MRTB góljai Mámát (N, FA Kecskemét: ESAO—SsontoMAC 5601 (2-0). Bajnoki Bíró: Fritandta, Threa, változatos játék után megérdesne Mess győz a KAC a telkes EsAC OLten, Brem (4) és Dr. Boda góljaávak jók voltak s KAC-iból Blau, Farkas, Aszódi ás Boncát a SaAC-cőL Bag, Mester és Horvárt JK. LA Esztergomf: Kásirogterepi TE— Esztergomi MTE 2:0 (0:0). Bajnoki. Biró: Nürnberger. Nagykoros: NTVE—CL Testvériség 3:0 (1:0). Bajnoki. Bobróc BLiss. Szép, szakr mérkőzés. A gólokat Qtossz, NemM és Fenyvigs. — Testvériiség n.—NTVJE IX 1:0 (fcO). Cinkota: CTK—Ecser SzO. Bajnoki. Bíró: Müller. Állandó fölény mellett győz a CTK Pollák (2), Kollár, Slvpncsik és egy öngól révén. Ecser a BL főidőre nem állt ki. fCK JA Vác: KAFC—VTB Ikái (JAJ). Bajnoki. Bíró: Kövös VTE-Kölöoy, csak