Nemzeti Sport, 1939. május (31. évfolyam, 86-106. szám)
1939-05-16 / 97. szám
6 lalkozni, mert ebben a sportban is akadnak világraszóló tehetségeink. Peter Jenő dr., a teniszszövetügyv. elnöke: Asbóth a tavalyi várakozásnak megfelelően egyes játékban egészen nagy lett. Jövő évi DC-csapatunknak új összeállításban kell pályára lépnie. Gáborinak hosszú pihenőre van szüksége. Külön egyes és külön páros játékosokra van szüksége legközelebbi DC-csapatunknak. Páros játékunk még mindig nem ér föl a nemzetközi élklasszishoz. Sürgős tennivaló: a páros ranglista felállítása,miután játékosaink a jelenlegi ranglista miatt csak egyes eredmények elérésére törekszenek. BÍRÁLAT A magyar DC-csapat nem bírta erőnléttel a harmadik napot. Gábori is, Asbóth is vékonydongájú legény ,és így a háromnapos küzdelmet nem is bírhatták úgy, mint az atlétatermetű jugoszláv fiúk. Ennek ellenére a Mitics—Asbóth mérkőzés felső három szette a legkényesebb teniszínyenceket is kielégíthette. Amennyivel Mitics jobb volt a hálóírás, annyival jobban játszott Asbóth hátul. A hálózáson kívül van még Miticsnek egy félelmetes fegyvere: káprázatosan üti a rövid labdákat. Főleg ezekkel készítette ki a kétnapos, erős küzdelmű Puncsecmérkőzés folytán is gyengébb erőnlétű Asbóthot. Ha Asbóth megtanul jól rövid labdákat adni, félelmetes teniszező lesz belőle. Idegen szemmel a Davis Cup-on — Saját tudósítónktól — Gábori hiába ugrott egy ízben Mitics remekül helyezett labdája után, nem érte el. Egy futballszurkoló megjegyezte a lelátón: — Szegény Gábori. Még elvetéssel isten tudta kivédeni.•* A Mitics—Gábory mérkőzésen mindenki abban reménykedett, hogy s.Gabros ráver a Jugoszlávia. De nem így történt. Az első szetben és tz ötödikben is Mitics hengerelt. , — Itt már csak a jégeső segíthet ► mondták. _ . * Szombaton az eredményhirdető táblával egy kis baleset történt. Leszakadt az egyik része. A közelállók között nagy riadalom támadt, a közönség távolabbi része azonban így vélekedett: — Nem is lenne baj, ha eltűnnetíz az 1:0-ás eredmény. (Így állt ekkor a jugoszláv-magyar mérkőzés.) Gábory a csúszós pályán jónéhány-szor elesett, amikor egy-egy reménytelennek látszó labda után ugrott. Egy box-szakértő megkérdezte: — Nem kellene ezt a Gáboryt leléptetni? _ ? — Már háromszor a földön volt! WIMBLEDONBA Szigeti Ottó, Asbóth József, Dallos György, Gábori Emil, Csikós Mihály és Csomogsi Klári nyert. ír magyar játékosok közül Inegál ívást. Teniszsportunk nagy Triegrbees ülésétjelenti ez a nagy létszámú meghívás. Kevés ország dk*selbcd- Inetik azzal, hogy öt férfi játékosa .jáltszák egyszerre Wimbledonban. Reméljük, hogy kiváló bajnokunk, Asbóth Clófka üvege ismétli remek Davis Cup szereplését. A PEAC jól sikerült kerületi teniszversenyt rendezett Pécsett. Részletes eredmény: Férfi egyes: 1. Hetényi PVSK. 2. Dulánszky PÁC. 3. Révy dr. és Czillery PEAC. Női egyes: 1. Ley KTSE. 2. Lojkóné PVSK. 3. Odorszky és Fodor PEAC. Férfipáros: 1. Dulánszky, Weber PÁC. 2. Herényi, Nemes dr. Pécsi VSK, 3. Révi dr., Záhonyi PEAC és Tamás, Csilléry PEAC. Vegyespáros: 1. Dunánszky BEAC, Sey KTSE, 2. Hetényi, Loykóné PVSK, 3. Záhonyi, Fodor PEAC. Kizárásos férfi egyes: 1. Pálffy PÁC, 2. Nékám PEAC. Kizárásos női egyes: 1. Kőszegi PVSK, 2. Oderszky PEAC. STALICS NYERTE A GÖRÖG BAJNOKSÁGOT Athénben rendezték most Görögország ezévi bajnokságait. A férfiegyest Stakios nyerte (A három évvel ezelőtti nemzetközi magyar bajnokságokról a magyar közönség is ismeri őt.) A döntők eredményei: férfiegyes: Stakios—Argiria 6:1, 6:0, 6:1.Női egyes: Constantinidis—Calogeropulo 8:6, 4:6, 6:1. Női páros: Lenos, Xidis—Constantinidis, Xalogeropulo 6:4, 6:4. Vegyespáros: Lemos, Stalios—Xidis, Gratis 6:3, 4:6, 6:1. A BEAC-verseny díjkiosztó vacsoráját június 3-án este fél 8 órakor a BEAC tlubházában tartják meg. Ma estig meg lehet nevezni a Nemzeti Bajnokságokra. Hétfőn, este n?- a BSE- versey nevezési zárlata. A Davis-Cup mérkőzések elhúzódása miatt ma este 7 óráig lehet még nevezni a MOLTSz hivatalos helyiségében. Sorsolás szerdán este 7 órakor a BSE új népligeti klubhelyiségében. mmsm A DAC csapata nyerte a súlyemelő bajnokságot (Ambrózi csúcseredményt ért el) Nagy izgalmak közepette zajlott le a síilyemlő csapatbajnokság. A nagy küzdelmet végül is a DAC nyerte csekély 2.60 kg többlettel. Nem kis izgalmat szereztek a nagyot fejlődő szegediek. Ők az utolsó számban véreztek el- A nyomás és szakítás után úgy festett, hogy elcsípik a második helyet. A MAC-ot nem kísérte a szemcse* A pehelysúlyú xambrózi a szakításban 83 kg-os csúcseredményt ért el, mégsem sikerült a bajnokságot megszerezni. Bakosnak pedig a 115 kg-os lökését a vezetőbíró érvénytelenítette, noha a segédbírák szabályosnak ismerték el. Ezzel pedig a MAC nyert volna. Emiatt a MAC meg is óvja a bajnokságot. Az UTE tartalékos gárdája nem tudta felvenni a harcot, Gere és Gábor hiányával a harmadik helyről i*? le kellett mondania* — Részletes eredmény: Bajnok: MAC 086.10 kg (Kővári, Papvári, Asztalos, Horváth, Sós), 2. MAC 083.70 kg (Ambrózi, Bakos, Tóvárosi, Kati, Sárvdi), 3. Szegedi VSE 943.15 kg (Papp, Farkas, Szekeres, Keltai I., Koltai II.), 4. TZTE I.,W.20 kg (Németh, Kiss, Balatoni, Tarcali, Verő). Ma este: Novina-Károlyi, Steinborn-Vilo Bar! — A rendezőség közleménye — Két kiváló birkózó harmadszori összecsapása lesz a ma esti birkózóverseny kimagasló eseménye. Ma este harmadszor csap össze Károlyi László magyar Európa-bajnok és Kari Novina lengyel világbajnok, hogy eldöntse, ki a jobb... Első mérkőzésük harminc percig tartott. A második egy órán át az élvezetesnél élvezetesebb fogások tömegét hozta felszínre. Ma este már 90 perces küzdelmet kell vívnia a két versenyzőnek. Hatalmas küzdelem ígérkezik a bordatörő Steinborn és Vilo Bar között is. — Az én derekamat nem roppantja össze Steinborn — memdottai Vilo Búr. — Ismerem már fogásának ellenszerét. Az ellenszert nem árulom el, de meggyőződésem, hogy hatásos lesz a „bordatörő” ellen. Ezt a két nagy mérkőzést még három pár küzdelme egészíti ki. A birkózóversenyekre ma este is negyed 9-kor kerül sor a Fővárosi Nagycirkuszban. Áldozócsütörtökön, 18-án a Postás Lóversenyzéri pályájának tornatermében az FTC-vel klubközi birkózóversenyt bonyolít le a PSE. Cadier svéd félnehézsúlyú olimipiai bajnok a napokban Borosban öt fékbehézsúlyú birkózóval mérkőzött és valamenynyit 6 percen belül két vállra fektette. Győrött vasárnap jól sikerült országos junior birkózóversenyt rendezett a GyAC. Eredmények: Légsúly: 1 Kovács (Testvériség SE), 2. Könnyed TSE, 3. Kocsis ETO. — Pehelysúly: 1. Györgyi (Dorogi AC), 2. Csollány GyAC, 3. Pintér GyAC. — Könnyűsúly: 1. Fekete TSE, 2. Hajdú (Érsekújvári SE), 3. Burján ETO. — Kisközépsúly: 1. Szabó TSE, 2. Gárdonyi DeAC, 3. Kalmár GyAC. — Nagyközépsúly: 1. Németh KSE, 2. Stácz TSE, 3. Hat anei ETO. — Nehézsúly: 1. Kosa TSE, 2. Krajcsovics GyAC, 3. Gellért ETO. ASZTALITENISZ A Magyar Országos Asztali Tenisz Szövetség május 20-án este 6 óraikor a Magyar Testnevelés Háza I. emeletén levő nagy tanácstermében tartja XV- évi jubileumi díszközgyűlését. -KOSÁRLABDA. ITT A KAUNÁSBA UTAZÓ KOSÁRLABDA VÁLOGATOTT A hétfő esti orvosi vizsgálat után a kosárlabdabizottság véglegesen kijelölte azt a tíz játékost, aki a május 21-től 28-ig Kaunásban eldöntésre kerülő európabajnoki viadaloin a magyar színeket képviselni fogja. A csapat tagjai a következők: Kardos, Szamosi, Velkey BSzKRT, Csányi III., Bajári, Szatmáry BEAC, Stolpa, Noni BBTE, Csányi II. MAC és Gyimesi TFSC. Kísérő: Hepp Ferenc dr és Király István. A bíróbizottság részéről a csapattal tart még az önköltséges Paku Ernő is. A csapat szerdán délben a berlini gyorssal ked útja, Litvánia felé. &»eOT Ma: utolsó hazai edzés! — Saját tudósítónktól — Közel kétheti nem egészen kifogástalan előkészület után ma este tartja utolsó hazai edzését a kosárlabda európabajnoki viadalra utazó nemzeti válogatott együttesünk. A magyar csapat 1935-ben, az első EB-n jelent meg először a nemzetek nagy kosárlabda tornáján. Ekkor kilenc induló közül a nyolcadik helyre került a ranglétrán, maga mögött hagyva Románia kosárlabdázóit. Az ezévi kaunasi III. Európabajnokságon a genfinél jóval erősebb csapat képviseli színeinket. Most a körülmények úgy adódtak, hogy a magyar válogatott a rajthoz álló hét nemzet kosárlabdázói közül egyikkel sem tudja a győzelem reményében felvenni a harcot, legfeljebb csak arról lehet szó, hogy tisztességes vereségek árán újsszák meg kosarasaink a torna mérkőzéseit. É VÍVÁS ! Néhány szakmegjegyzés a kassai versenyhez — Saját tudósítónktól — Fényes keretek között, a Hősök emlékéhez méltó külsőségükké® és tartalommal folyt le a Hősök Emlékversenyének kardvívószáma. A kassai színház zsúfolásig megtelt ünneplő közönséggel s nem hiányoztak a sorokból az előkelőségek sem. Megható bevezetés után a kardverseny ritka szép sportot nyújtott. Hatalmas küzdelmek, nehezen kialakuló verseny, szép vívás gyönyörködtette a kassai sportközönséget, amelynek mindig kedvence volt a sok dicsőséget szerzett magyar vívósport. A versenyt Kovács Á. Pál megérdemelten nyerte. Kitűnően vívott, a Gömbös-verseny óta teljesen formába jött s valóban legjobb volt. Ő volt az egyetlen, akinek nem voltak kihagyásai. Támadásai frissek és erőteljesek voltak, nemkülönben jók voltak a tempóakciói, de legjobb volt védésben. Nyugodt, biztot. Az ilyen védőerő alapozza jól a támadás lehetőségét. Kovácstól csak a bombaflesseket várták meg, de ezek elmaradtak. Ezek helyett a rendes előrelépéssel végrehajtott támadásai szerepeltek. És pedig jól. A mezőny többi olimpiája, akiket klasszis nem választ el Kovácstól, nem voltak ilyen jó formában. S ha néha kitűnően csillogtatták tudásukat, néha viszont kihagytak. Talán ez a legjobb magyarázat. Mindegyiknek volt egy-egy rossz negyedórája. Rajcsányi, Gerevich, Berczelly, Rajczy mind sok szépet mutatott, de sokszor hagyott ki. Néha egy-két asszóval egymásután). Maszlagul a fáradtság nyomai látszottak s így lendületre épített vívása kevésbé érvényesült. Zirczy és Kőszegiiy mindenkire veszélyes volt, de elől nem végezhetett, mert végeredményben az olimpiás társaság egy árnyalattal jobb. Honwrády igen jól vívott mindenkivel, de ebben a mezőnyben nem végezhetett előbb. A szép küzdelem méltó emléke volt a harctéren halt vívóknak. Elmarad a MAC Áldozócsütörtökre tervezett elsőosztályú hölgyversenye. A versenyre a MAC a szövetségtől új terminust kért s valószínű, hogy június havában fogna megtartani. Csütörtökön vívják az elsőosztályú kardcsapatbajnokságot, amely idén is, mint minden esztendőben a legérdekesebb és legizgalmasabb események egyike. A versenyre a következő elsőosztályú csapatok neveztek: BEAC, HTVK, MAC, BAC, BSE, Tostás SE, UTE és MTK. A verseny a Műegyetemen fog lefolyni. A délnyugati kerület II., III. és IV. osztályú tőr és kardversenyét csütörtökön rendezik Pécsett- A verseny eredeti terminusa május 7 volt. Fej-fej melletti küzdelem és izgalmas összecsapások jellemezték a BBTE vasárnapi másodosztályú kardversenyét. A verseny győztese Lutz, nagy tusserejének és kitartó küzdőképességének köszönheti a győzelmet- Radovics a fiatal gárda egyik legtehetségesebb tagja. Különösen parád-riposztjai remekek. Vida stílusos és iskolázott vívásával szép jövő előtt állt. Rónay szépen, de nagyon egyoldalúan vívott. A többiek: B"Barsi,’ Hollerbach, Lantos és Caphália ' -"é-c-5 osztályú döntőkben. Ez. zA. * közepes formában vívtak." A BUDAPESTI KERÜLET LEÁNYBAJNOKI ÚSZÓVERSENYÉT a napokban rendezte meg a KISOK. Bajnoki számok. 100 mell: 1. Szigethy-Vargha Emőke (Gizella kir. g.) 1:30, 2. Körmendy Kató (Gizella kir. g.) 1:30.2, 3. Findler Magda (Szekeres g.). — 100 m gyors: 1. Findler Magda 1:18.2, 2. Kutnyánszky Kató (Erzsébet nőisk.) 1:18.2, 3. Husztihy Judit (Sancta M. g.) 1:31. — 100 m hát: 1. Kutnyánszky Kató 1:34.4, 2. Huszthy Judit 1:39.2. — 3x100 m vegyesváltó: 1. Kereskedelmi Akadémia 6:22.8, 2. Ráskay Lea g. — III. korosztály. 66 m mell: 1. Kurzer Kata (Gizella kir. g.) 1:01.9, 2. Barabás Lucia (Mária Tér. g.) 1:04.2, 3. Virányi Klára (Baár Madas g.) 1:05.5. — 66 m hát: 1. Kurzer Kata 1:07.2. — II. korosztály. 33 m mell: 1. Pálfy Györgyi (Gizella kir. g.) 29, 2. Kuti Luca (Baár Madas g.) 30, 3. Roboz Ágota (Ráskay Lea g.) 31. — 33 m gyors: 1. Vámos Adél (Német Kir. g.) 22.4, 2. Novák Vilma (Ráskay Lea g.) 23.2, 3. Lovász Edit (Erzsébet női sk.) 24.2. — 33 m hát: 1. Novák Vilma 25, 2. Vámos Adél 25.2, 3. Lovász Edit 29.2. — 6x33 m mellúszó-váltó: 1. Ráskay Lea g. 3:31.2, 2. Szr. g. 3:39.6. Szent István g.—Hunfalvy sk. 5:5 (3:3). KISOK-pálya. Vezette: Dobler. Egyenlő erők küzdelme, igazságos eredmény. Góldobó: Tichy (4), Mazuh, illetve Simon (3) és Straub (2). Jó a gól ,dobókon kívül Kulcsár, Maros és Szűcs, illetve Kaszab, Vitenz és Antal is- JinilllUlllVlIIMNIn,ssajES „Ezen segíteni kell !" Kankovszky Artúr a mellépontozások ellen Kankovszky Artúr, a MÖSz ügyvezető alelnöke a dublini EB után az európai ökölvívó válogatottal Amerikába hajózott. A hajóról írta ezt a levelet szerkesztőségünknek:, A Normandie fedélzetén, május 1. Az idén történik meg első ízben, hogy nem jön velünk magyar ökölvívó az amerikai portyára. De erről nem a versenyzők tehetnek. Alkalom lett volna kivinni akár Bondit, akár Frigyest is. De útlevelükre nem kaptunk meghoszszabbítást a londoni követségen. Más nemzetek konzulátusai a legnagyobb készséggel meghosszabbították az érdekelt ökölvívók útlevelét, csak a mieink zárkóztak el mereven. Ennyit talán az amerikai portyáról. Most még egy-két szót a dublini EB-ről is szeretnék írni. Egy kicsit elkéstem, tudom, de rengeteg dolgom közepette még enni sem volt időm, nemhogy levélírásra. Most, ha késve is, de írok, mert nem bírom a hegyemben tartani a Dublinben történt igazságtalanságokat. Soha még annyi téves ítélet nem volt EB-n, mint az ír fővárosban! Három ökölvívónk nagyszerűen dolgozott. Bondinak bajnokságot kellett volna nyernie, Szigetinek is a döntőben volt a helye és Frigyes nem tudom mit csinált volna, ha vesztesnek nem hirdetik ki az előmérkőzések során — egy megnyert mérkőzés után! Valamit tenni kellene — és fogunk is tenni! — az ilyen mellépontozások ellen. Ilyen pontozás mellett ugyanis semmi értelme sincs a versenyzésnek, nem lesz értéke az olimpiai bajnokságnak, sem az EB-nek. Az amerikai portyán gondolkodom majd a dolgon és talán rájövök valami okos megoldásra. Az otthoniakat szívélyesen üdvözlöm Rankovszky Artúr. JOISKOLAI MA MUTATKOZIK BE ROWE Az OTT TE megferrfisára RIVJapeeten időző angol edző ma délután* négy órakor Kedd, 1939 május 16. 1 kezdi meg működését a BEAC lágymányosi stadionjában, Első alkalommal a főiskolás futballistákat veszi „kezelésbe* “ Fábián József szövetségi kapitány úgy intézkedett, hogy erre az alkalomra elsősorban a fővárosban lakó olimpiai keret tagjai kötelesek megjelenni. Rajtuk kívül még a TFSC, a BEAC és a MAFC gárdája jelenik meg teljes számban a kitűnő edző mai oktató délutánján. Rowo különben június elején körülbelül egy hétig kizárólag a világbajnokságra készülődő főiskolai válogatott kerettel tart majd naponta edzéseket. ATLÉTIKA• Hackney Torrance nyomában! 17.04 az új amerikai súlydobócsúcs — Távirati jelentésünk — Szombaton Kansas Cityben, a Kansas Rolay Carnivalon Hackney Elmer, a Kansas State egyetem atlétája 17.04 m-t ért el súlylökésben. Közben még két dobása volt 16.80-on felül, egy kilépett dobása pedig 17.21 volt! A világcsúcseredmény Torrancenak Oslóban elért 17.40-es, akkor megközelíthetetlennek hitt eredménye. Maga az „elefántbébi” sem ért el máskor 17 méteren felüli eredményt, az amerikai csúcseredmény is az ő 16.64-es dobása volt. (Az USA csak az Egyesült Államokban elért eredményt hitelesít, tekintet nélkül arra, hogy az amerikai atléta által máshol elért eredmény esetleg világcsúcs.) Hackney „kiugrása” óriási meglepetés. Hiszen tavaly is dobott már 15.82-t, idén viszont 15.93-as és 15.88-as eredményével eddig csak a 16 méteres határt ostromolta — sikertelenül. Ez a káprázatos javulás elképzelhetővé teszi, hogy Torrance világcsúcsa is veszélybe kerül. — Az eddigi legjobb súlylökő eredmények egyébként a következők: — 17.40 Torrance USA 1934 17.04 Hackney USA 1939 16.70 Lyman USA 1934 16.60 Wöllke német 1936 16.52 Williams USA 1939 16.30 Francia USA 1937 16.29 Theodoratus USA 1934 16.23 Barlund finn 1936 16.20 Douda cseh 1932 16.16 Kreek észt 1938 16.15 Watson USA 1939 16.12 Sexton USA 1932 16.06 Brox USA 1932 16.06 Wilding észt 1935 16.05 Hellasz lengyel 1932 16.05 Hirschfeld német 1933 16.05 Reynolds ,USA 1937 16.05 Stöck német 1938 16.05 Anderson USA 1939 16.04 Allec USA 1937 16.04 Ryan USA 1938 16.01 Wohle USA 1939 16.00 Crowley USA 1933 — ■ n Sszabó helyett Csaplár megy Varsóba Elutaztak a MAC-isták — Saját tudósítónktól — A vasúti jegyek szombaton délután érkeztek meg a MASz-ba és a varsói nemzetközi versenyre meghívott MAC-atléták közül hárman — Vadas, Rátonyi és Gyenes — hétfőn reggel elindultak Varsó felé. A negyedik meghívott, Szabó Miklós, igen helyesen, úgy döntött, hogy mai mérsékelt formájában nem megy el Varsóba. Kár kitennie magát a valószínű vereségnek akkor, amikor néhány hét múlva remélhetőleg újra régió formájában állhat ki a külföldi nagyágyúk ellen. Szabó helyett a kiváló formában levő Csaplár veszi fel a küzdelmet Kusopinskival és Nojival. Esztergomin átszámítva Csaplárnak most biztosan kell tudnia 14:50-en belül és ezzel a félelmes lengyelek ellen is győzhet. Kár, hogy hivatali elfoglaltsága miatt csak kedden reggel tud utazni, mert bizony szerdán már rajthoz kell állania. A varsói verseny kétnapos. Gyenesnek 100 és 200, Vadasnak 400 és 800, Rátonyinak 1500, Csaplárnak 3000 és 5000 méteren kell indulnia. Az edzések alapján Gyenestől 11 és 22.6, Vadastól 49.6 és 1:55, Rátonyitól 4:03, Csaplártól 8:30 és 14:45 várható. Gyenes és Rátonyi aligha győzhet, de Vadastól és főleg Csaplártól győzelmet várunk.