Népsport, 1951. július (7. évfolyam, 129-151. szám)
1951-07-01 / 129. szám
H! cse olvasó hangja ^ ^iÜHÍÍÍÍÍÍÍ:Í2ÍÍKin:ÍÍiÍÍÍ:!2Í:;ÍÍÍÍKÍ::ÍÍÍÍÍÍÍiÍÜ^ Lesütött a nép akid Kedves sporttársak! Húsz éve dolgozom már az autós szakmában, húsz éve vezetek gépkocsit, motort. Kipróbáltam, mit jelentett a musiban gépkocsivezetőnek lenni, mit jelentett fillérekért éjjel nappal dolgozni a tőkéseknek, akik a gépet jobban becsülték, mint azt, aki vezette. A felszabadulás az én életemben is meghozta a felemelkedést. Élmunkás lettem az Állami Autóműszaki Intézetben, lehetőséget kaptam a sportolásra, a versenyzésre. Szabadon, boldogan dolgozom, harcolok a szocializmus építéséért, a békéért. De sohase feledjük el, hogy vannak, akik állati gyűlölettel nézik a mi szabadságunkat, s mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elpusztítsák mindazt, amit építettünk, s hogy újra a nyakunkra ülhessék a hercegeket, grófokat, földbirtokosokat, a monokus úrvezetőket. Vegyék tudomásul ezek a banditák, hogy nem forgatjuk visszafelé a naptárt. A Grősz féle gazemberekre lesújtott a nép ökle és így jár az, aki kezet mer emelni a nép hatalmára. Legyen ez a per tanulság mindnyájunk számára. Dolgozzunk jobban, növeljük erőnket, legyünk éberebbek! Fokozzuk eredményeinket a sportban is, mert minden győzelem egyegy csapás a háborús uszítókra, az aljas összeesküvőkre. A dicső Szovjet Hadsereg által kivívott szabadság soha nem látott lehetőségeket adott dolgozó népünknek és ugyanakkor kötelez is. Meg is kell védenünk! Mészáros Jenő, a Zalka Máté bajnok motorversenyzője. Rendezzenek országos MHK-értekezletet Kedves sporttársak! Az „ötletekkel az MHK sikeréért” című pályázatuk befejeződött, s megtörtént az eredményhirdetés is. Én ugyan díjat nem nyertem, de jóleső érzés töltött el, amikor megláttam, hogy a sok felsorolt ötlet között én is szerepelek hárommal. A pályázatnak tehát vége van, de tartom magamat a Népsportnak ahhoz a felszólításához, hogy MHK-ötleteket továbbra is közölnek. Ajánlom, hogy rendezzenek egy országos MHHK-értekezletet, s ezen a sportvezetők, a legjobb MHK-szervezők, próbázók, élsportolók, testnevelő tanárok, sportorvosok vitassák meg a tanulságokat és általánosítsák a tapasztalatokat. Rátonyi György, Bp. XI., Bercsényi u. 32-a. írjanak ki MHK-jelszópályázatot! A Képsport szerkesztőségének! Javasoljuk, hogy a Népsport nagysikerű MHK-pályázata folytatásaképpen írjanak ki egy jelszópályázatot. A régi jelszavak közül például,, sikeresen járul hozzá testnevelési rendszerünk népszerűsítéséhez a „Minden MHK-jelvényes a béketábort erősíti” jelszó, amelyet két másikkal együtt 30.000 példányban küldöttünk meg sportköreinknek. Mi például a következő jelszót használjuk a Petőfi SE levelezéseiben: „Munkára, harcra készen légy a béke harcosa!”. Szerbik Ferenc, a Petőfi SE országos szervezőirodájának vezetője. (A jelszavakra is vonatkozik az, amit minden más MHK-ötlettel kapcsolatban írtunk pályázatunk befejezése után. Ha jó, szívesen adunk neki nyilvánosságot. A szerk.) Minél több MHK-versenyt i s. Szerkesztőségi Bár az MHK-pályázat végetért, én szeretnék még egy ötletet felvetni. Helyesnek találnám, ha az MHitrendszerbe minél több versenyszerű elemet vinnének be. A szocializmus építésének a verseny a motorja. Mennyire fontos tehát a verseny a sportban, a testnevelésben! Helyes az, hogy versenyszerű próbázásokat rendeznek, de ezen belül is minél több legyen a verseny, az egyéni párosverseny, egyes üzemrészek közötti verseny és így tovább. Helyes lenne, ha ezeket a versenyeket díjaznák is. Ennek is nagy népszerűsítő ereje lenne. Gondoljuk csak el, hogy az üzem valamelyik látogatott részében kiállítanák, mondjuk, a másnapi MHK-verseny díjait. Milyen beszélgetések, tippelések folynának a díjak előtt. Nem elég tehát, ha csak a szintekkel viaskodtunk. Egymással is versenyezzünk! Szabados Márton, a Fejér megyei Erdészeti Egyesülés dolgozója* LILLAFÜRED, 1949... A legjobb főiskolás versenyzőink hétfőn edzőtáborba vonulnak. Tatán az OTSB állandó edzőtábora felkészülten várja a sportolókat. Az épület berendezésén már az utolsó simításokat végzik, díszítik, szépítik a tábort, hogy minél jobban, otthonosabban érezzék magukat a XI. Nyári Főiskolai Világbajnokságra készülő versenyzők. Két évvel ezelőtt a lillafüredi palotaszállóban volt az edzőtábor. A lillafüredi Palotaszálló körül különös élet zajlott azokban a napokban. A pázsiton mindenfelé korlátok, nyújtók, lovak, az ökölvívók szabadtéri szorítójának az alkatrészei voltak. Diósgyőri atléták segítettek a tábor vezetőinek az edzőhelyek előkészítésében. Ezekről az edzőhelyekről külön kell h ?*zé!ni. L .stfanéivyi- k&rny ?,:‘clbnn készültek főiskolás versenyzőink. A Palota-szállótól csak három percnyire, a csörgedező patak partján helyezték el a tenisz- és röplabdapályát. A tornászok a szálló mögötti gyepszőnyegen, a birkózók pedig a másik oldalon végezték a szabadtéri edzést. A vívók a Slámori-tó fölötti terraszon helyezték el pástjukat. Az ökölvívók edzőhelye a vízesés előtt felállított szabadtéri szorítóban volt. Bizony, ennek a függőkertnek azelőtt nem voltak olyan „gyümölcsei”, mint az akkor ott felerősített homokkörte és homokzsák. A labdarúgók, kosárlabdázók és az atléták a diósgyőri sporttelepre jártak edzeni társas gépkocsin. Versenyzőink mindent megkaptak a felkészülésre, de szórakozásban sem volt hiányuk. Már a megnyitó esten is nagyszabású, színvonalas előadást rendeztek a tiszteletükre a legnevesebb művészek közreműködésével. A táborozás alatt többször is tartottak ilyen előadást. Mozija is volt a tábornak. A műsoron új filmek szerepeltek, s a főiskolás versenyzők örömmel vették tudomásul, hogy a legjobb filmeket a fővárosi mozikkal egyidőben vetítette a lillafüredi házimozi. Az egyik sarokban zenegép és mellette sok lemez várta a zenekedvelő főiskolás sportolókat. Rádió, könyvtár, sakk és asztaliteniszterem gondoskodott ezenkívül arról, hogy a sportolók jól érezzék magukat. De a legszórakoztatóbb talán a festői környék volt. A sportolók megérkezése előtti éjjel kigyulladt a hatalmas ötágú vörös csillag az edzőtábor homlokzatán. Másnap délelőtt megélénkült a miskolci pályaudvar. Zászló- ,és virágdíszbe öltözött az állomásépület, s a miskolci fiatalok nagy lelkesedéssel várták a főiskolás V. Vitség eteket. " Távüzlőbeszédek hangzottak el, virágcsokrokat kaptak a sportolók a miskolci dolgozóktól. A szívélyes fogadtatásból kicsendült a dolgozók szeretete a sportolók iránt. A megérkezés utáni napon a szálló mögötti térségen sorakoztak fel a sportolók az ünnepélyes megnyitóra. Ünnepélyes és kemény volt a fogadalomtevő sportolók hangja. — Én, a dolgozó nép fia, mint a főiskolai világbajnoki keret tagja ünnepélyesen fogadom, hogy az 1919. évi budapesti Főiskolai Világbajnokságon való eredményes szereplés érdekében sporttehetségemmel, tudásommal és akaratommal azon leszek, hogy a nemzeti színeket diadalra vigyem. Ennek érdekében az előkészület alatt, vezetőink irányítása mellett lelkiismeretesen, legjobb tudásom szerint, hűen és pontosan végzem feladatomat és megfelelő, kifogástalan életmódot folytatok . . . Gyarmati 12.3*31 futo SS 100-on, Zarándi nyárié a férfi IOQ-al a Bp. Vasas országos atlétikai versenynek első napján A jól előkészített Népligeti sporttelepen szombaton délután kezdődött el a Bp. Vasas országos válogató jellegű atlétikai versenye. Az idő kellemes volt, de időnként igen élénken támadt fel a hűvös szél — váltakozva hátszél és oldalhátszél formájában. A salak elég laza volt. Általában nem, túl népes mezőnyök indultak. Eredmények: 110 m gát. I. időfutam: 1. Lippay (Pécsi Lak.) 15.4, 2. Pálfi (TF Haladó) 15.8, 3. Botár (Salgótarjáni Vasas) 16.1, 4. Gárdon (Szeg. Lók.) 16 2, 5. Csenger (Bp. Bástya) 16.4, 6. Kiss E. (Debreceni Honvéd) 16.5. A harmadik gátig Lippay és Pálfs együtt van, onnan Lippay lassan elhúz, kissé óvatosan magasan veszi a gátakat, de győzelme így sem vitás. 100 m női. I. időfutam: 1. Gyarmati (Bp. Vasas) 12.3, 2. Rákhelyné (Bp. Vasas) 12.4, 3. P. Lohász (Cs. Vasas) 12.5, 4. Bogdán (Nagykanizsai Szakira) 12 7. Szákhelyné kap a legjobban lábra, de 20 méternél már Gyarmati van elül és az idei legjobb eredménnyel győz. Lohász a végén majdnem befogja Rákhelynét, de aztán egy kissé elengedi magát. 1560 m: 1. Béres (TF Haladás) 3:58, 2. Izrael (Bp Honvéd) 3:58.4 3. Szabó M. (Bp. Haladás) 4:05, 4. Békés (Győri Vasas) 4:05.6, 5. Keményfi (Cs. Vasas) 4:06.4, 6. Dömötör (Nyíregyházi Lóri) 4:07.4. Béres a szélben is komoly iramot megy, 400 méter: 59 5. A többiek Izraellel az élén, 10 méterrel hátrább. 800 méternél (2:03) változatlan a helyzet. 1000 m után Izrael erősen rámegy Béresre, 1200-nál (3:11) előzi is. A TF- futó még elég friss, a célegyenes bejáratánál megnyitja a hajrát és küzdelem után biztosan győz az egyéni csúcsot futó Izrael ellen. Béres ideje a legjobb idei eredmény, kár, hogy a szél ártott az eredményeknek. Súly női: 1. Siikné (Bp. Dózsa) 11.68, 2. Krisztián (Pécsi Haladás) 11.23, 3. Fehér (Előre) 11.18, 4. Németh Gyuláné Öntevékenység az MHK-munka lendítőjel (Vörös Lobogó M. Pamut) 10.77, 5. Kincsessy (Bp. Vasas) 10.68, 6. Orosz (Békéscsabai Lók.) 10.14. — Sikné dob a legegyenletesebbem, éle Krisztián is javuló formát mutat. Fehér — combhúzódással bajlódva — csak a döntőben biztosítja a harmadik helyert. KMin (3 előfutam): 1. Zárándi (TF Haladás) 10 8, 2. Dürnyei (Bp. Honvéd) 10.8, 3. Varasdi (Cs. Vasas) 10.9, 4. Dányi (Bp. Dózsa) 11, 5. Bariba (Bp. Vasas) 11.1, 6. Karádi (Bp. Bástya) 11.2. Zarándi indul a legjobban, az eső 59 méternél még több mint egy méterrel vezet, onnan Varesdi és Dörnyei felnyomni. Zarándi az utolsó 30 on már görcsösen rángatja magát,de egy melszélességgel meg tudja előzni Dörnyeit. Elfelejtett tippelni? Vasárnap délelőtt fél 9 és fél 12 között a Sportfogadási Osztály kirendeltségeinél megveheti és bedobhatja tippszelvényét. Kirendeltségek: November 7-tér 4, Rákóczi-út 73, Szent István-körút 27, Üllői-út 6, József-körút 2 és Váci-utca 11/b A szovjet kosárlabdázók újabb győzelme Finnországban (Helsinki, Június 30). A Finnországban vendégszereplő szovjet férfi kosárlabdázók legutóbb Torkuban Turku és Helsinki válogatott kosárlabda együttese ellen játszottak. A mérkőzést a Szovjetunió válogatott csapata nyerte 84:41 arányban. (MIT) A Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem 1 csapata jutott be a főiskolai labdarúgó bajnokság döntőjébe Szegeden szombaton megkezdődtek a főiskolai labdarúgóbajnokság döntő mérkőzései. Az elődöntőbe jutott négy csapat párosítását szombaton ejtették meg. A sorsolás szerint szombatom a Testnevelési Főiskola a Szegedi Tudományegyetem csapatával, a Szegedi Pedagógiai Főiskola pedig a Pécsi Tudományegyetem csapatával mérkőzött. A mérkőzések megkezdése előtt Kelemen Ferenc, a szegedi TSB elnöke üdvözölte a döntő részvevőit. Pécsi Tudományegyetem— Szegedi Pedagógiai Főiskola 5:2 (30) Szeged, 503 néző. Vezette: Jurka. Pécs: Judi — Mester (Baráth), Gavri, Borját — Pelei, Pió — Németh, Kövér dr, Berki, Bakonyi, Kasza. Szeged: Molnár — Szabó Il (Postás), Kugyelka, Balogh — Kara, Fülöp — Szabó I, Kiss, Rontó, Katona, Bíró. Az első félidőben a pécsiek támadnak veszélyesebben. Az utolsó negyedórában Kasza, Kövér dr és Berki a gólszerző. 3:0 Szünet után a szegedi együttes valamivel többet támad. A 12. percben Kövér dr 11-esből a pécsiek negyedik gólját lövi. Egy perc múlva Bíró közelről eredményes, (4:1), majd a 22. percben Kara 11-esből lő gólt, (4:2). A vendégcsapat Kasza révén szerzi meg az ötödik gólt.. Kemény küzdelmet vívott a két csapat. A pécsi tizenegy sokkal jobban játszott. Jó: Gavri, Pió, Kövér dr, ill. Molnár, Katona, Bíró. Szegedi Tudományegyetem— Bp. Testnevelési Főiskola 4:3 (1:0) Szeged, 1099 néző. Vezette: Tárkány. Szeged: Pintér — Szatmári, Rajz, Bálint — Solymosi, Boldis — Gábos, Solti, Tallós, Ötvös, Asztalos. TF: Tóth (Horváth) — Tarnává, Kóta, Merényi — Rósa, Schaub — Újvári, Mladenov, Sári, Zlazsányi, Simon. Szegedi támadásokkal indul a mérkőzés. A 20. percben Tallos beadását Solti a bal alsó, sarokba fejeli. 1:0. A 40. percben Solti nagy lövése a foteó kaptáról pattan vissza a mezőnybe. Szünet után is nagy az iram. A 3. percben Rajz fejjel hazaad, de Pintér közben kifut a labdára, s a labda az üres kapuba pattan. Öngól. 1:1. A 11. percben Rajz szabadrúgása után Tóth csak kiütni tudja a labdát, s a befutó Tallos közelről a hálóba emeli. 2:1. Egy perc múlva Gábos szögletét Tallos a hálóba fejeli. 3:1. A 22. percben Mladenov 20 méteres nagy lövése a balsarokban köt ki. 3:2. A 27. percben ismét Tallos lő gólt (4:2), majd néhány perc múlva Sári nehéz szögből lő a hálóim. 4:3. A mérkőzés legnagyobb részében a szegedi csapat irányította a játékot. A budapesti együttes csak a mérkőzés utolsó brnssz percében játszott jól. .A játék képe alapján az eredmény igazságos. Jó: Pintér, Boldis, Solti, Tallós, ill. Merényi, Kósa, Schaub, Sári. Az első helyért vasárnap tehát a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem csapata játszik, a harmadik helyért pedig a TF és a Szegedi Pedagógiai Főiskola mérkőzik majd A Petőfi SE is MHK-postaversenyt rendez vasárnap A Vörös Lobogó SE, a Vörös Meteor SE és a Vasas SE szombat-vasárnapi országos MHK-postaversenyéhez csatlakozott a Kinizsi SE-n kívül a Petőfi SE is. A Petőfi SE szervezőirodái az egész ország területén szervező és hírverő munkát végeztek és vasárnap a különböző Petőfi sportkörök körülbelül 1000 fővel vesznek részt a postaversenyen. A Bp. Kinizsi evezősversenye Szombaton délután kicsiny rendezésben került sorra a Bp. Kinizsi evezősversenye. A versenyt pontosan 5 órakor kezdték és a számok gyors, egymásutánban peregtek Eredmények: I. o. férfi kormányos nélküli négyes: 1. Budapesti Kinizsi (Sándor, Riheczky, Nádas, Márton), 2. Vörös Meteor II, 3. Bp. Honvéd. A Kinizsi szépen evezve, egy hajótaxszsal győzött. I .o. férfi kormányos kettes: 1 Vörös Meteor (Kiss—Zsitnik, korm.: Molnár), 2. Bp Vasas. A Vörös Meteor-kettes könnyen — két és fél hajóhosszal — győzött. I. o. női kormányos négyes: 1. Bp. Vasas I (Mészáros, Hambalgóné, Horváth, Bohnné, korm.: Zimonyi), 2. Bp. Vasas II, 3. Vasas Ganzhajó. Férfi Ifj. nyolcas: 1. Elektromos, 2 Bp. Kinizsi, 3. Bp. Honvéd, Az Elektromos-legénység egy hajóhosszal előzte meg a kinizsit. II. o. férfi kormányos négyes: 1. Bp. Honvéd, 2. IV. kér. Vörös Lobogó, 3. Bp. Postás. III. o. férf egyes: 1. Kőszegi (IV kér. Vörös Lobogó), 2. Bidzovszky (Cs. Vasas), 3. Baumann (Bp Honvéd). III. o. női kétpárevezős: 1. Kállay— Hegyi (Ganzhajó) A Ganzhajó-lányok egyedül evezték végig a versenyt. III. oszt. női kormányos négyes: 1. Bp. Vasas I, 2. Bp .Vasas II, 3. Bp. Dózsa. Szép verseny, a Vasas első csapata kitűnően hajrázva fél hajchosszal győzött A verseny lapzártakor tart. RÖPLABDA A VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEKKEL BEFEJEZŐDNEK A BUDAPESTI I. OSZTÁLYÚ RÖPLABDABAJNOKSÁG KÜZDELMEI A férfi mérkőzések közül a Haladás-Honvéd mérkőzésen a győzelem megszerzésére sokkal nagyobb esélye van a Honvédnak, hiszen játékosai képzettebbek. A Honvéd az ersó 11 héten 3:0 arányban legyőzte a harmadik helyen tanyázó Dózsát. A női mérkőzések közül kiemelkedik a Sörgyár—Vörös Meteor mérkőzés. A két csapat közöl a Sörgyár áll jobban a bajnoki táblázatom. A Vörös Meteor nem szerepelt a vártnak megfelelően a bajnokságban. Szorosnak látszik a Ganzvillamossági—Ganzvagon férfi és a Háztartási Bolt—Ganzvagon női mérkőzés. . .1951 JÚLIUS 1. VASÁRNAP Jó játéka ellenére is kikapott Asbóth a wimbledoni nemzetközi verseny nyolcaddöntőjében — Távbeszélő jelentésünk — (London, június 30.) Elmúltak az esőn napok, ragyogóan süt a nap s most már minden fennakadás nélkül folynak a nagy nemzetközi verseny mérkőzései. Pénteken délután a férfi egyes nyolcaddöntőjének négy mérkőzésére, valamint a vegyes páros első és férfi páros második fordulójára került sor. Mi a vegyesben voltunk érdekelve. Az angol Jackson, Davie kettős volt Asbóthék ellenfele , ASBÓTHI, KÖRMÖCZI— JACKSON, DAVIE 13:11, 6:1. Asbóth az első játszmában — lábfájása miatt — kissé mereven, óvatosan mozigott. 2:0-ra vezettek az angolok, majd 3:3 után állandóan a magyar kettős vezetett egy játékkal. 12:11 után aztán megnyertük Körmüczi adogatását , ezzel az első játszmát. A második játszmában már nem volt küzdelem. Egy negyedóráiig tartott a játszma, nem is akadtak hosszabb Lábszámon ezek. Körmöczi igen sok pontot szerzett a hálónál. A vegyes páros és a férfi páros mérkőzéseken általában az esélyesek győztek. A férfi egyes nyolcaddöntőjének négy mérkőzése közül csak az számítható kisebb meglepetésnek, hogy Sedgman milyen könnyen győzött az eddig nagyszerűen szereplő Gardini ellen. A nyolcaddöntők eredményei: Harison (USA) —Johanstsmi (Svédország) 6:3, 7:5, 6:4, Sturgass (Délafrika)—Destremeau (Franciaország) 6:2, 6:3, 6:2, Sedgman (Ausztrália)—Gardini (Olaszország) 6:0, 6:2, 6:1, MacGregor (Ausztrália)—Remy (Franciaország) 6:4, 3:6, 6:3, 6:4.Szombaton délután került sor Asbótha negyedik mérkőzésére. A II-s pályába írták ki Savitt elleni találkozóját, délután 6 órára. Óriási az érdeklődés, minden hely foglalt a pálya körül. Sokan kíváncsiak Asbóthra, aki az itteni, szakértők szerint is lényegesen jobban szerepelt a vártsnál Asbóthék mérkőzése előtt játszották le a férfi egyes nyolcaddöntőjsének három másik mérkőzését: Bergelin (Svédország)—Mottram (Anglia) Vieira (Brazilia)— Richardson (USA) 6:3, 1:6, 6:3, 6:0. Fiamra (USA)—Van Swoll (Hollandiia) 6:2, 6:2, 6:3. Hat óra előtt néhány perccel áll fel Asbóth és Savitt. Asbóth még mindig érzi lábában az izomlázszerű fájást. * SAVITT (USA)—ASBÓTH (MAGYARORSZÁG) 6:4, 6:2, 6:3, 3:3-ig együtt mennek. Az amerikai mindig megnyeri adogatását. Igen erős az adogatása, s utána azonnal a hálónál van. A gyors, füves pályán az adogatásuk a legnagyobb előnyük az amerikaiaknak. 4:3-ra vezet Savitt, egyenlítés után Asbóthnak 40:30-a van, ekkor egy jó vonal labdáját elnézi a játékvezető és a vonalbíró is. Savitt nyeri a játékot, s aztán a tévedés miatt Asbóth idegeskedve elveszti saját adogatását is. A második játszmában 2:2 után húz el Savitt. Jól játszik Asbóth, de nem elég mozgékony. A harmadik játszmában így alakult az eredmény: 1:0, 2:0, 2:1, 3:1, 4:1, 4:2, 5:2, 5:3, 6:3. Asbóth ezen a mérkőzésen is igen jól játszott, bátran harcolt, jól ment a hálóra is, de a játék képén is kiütközött az a körülmény, hogy Savitt már sokkal jobban megszokta a füves pályát, biztosabban játszik a gyors talajon. Bajnokunk egy pillanatra sem játszott alárendelt szerepet. A mérkőzés Titán így vélekedett: — A játékommal elégedett vagyok, az eredmény lehetett volna jobb is. Rövid idő állt rendelkezésemre, hogy megszokjam a füvet, s az idén ez volt az első mérkőzésem amerikai versenyző ellen. Sgy láttam, hogy a közönségnek is tetszett a játékom. Vasárnap pihenőnap van, hajókirándulásra megyünk. A vegyesvárosiban hétfőn kerül sor az Asbóth, Körmöczipár második mérkőzésére. Az ellenfelet még nem tudjuk, mert ezen az ágon még elmaradtak az első forduló mérkőzéseivel. Saroveczki Gyula A Fehér—Torna alpöneste Budapest térümms trailsosílását Vegyes párosban a Bujtor—Erdődiné Dózsa-kettős győzött Budapest tenisz egyéni csapatbajnokságában pénteken délután egy döntőt, egy harmadik helyért vívott mérkőzést és két elődöntőt játszottak le. A vegyes párosban az egyik elődöntőben nagy harc folyt a Fehér, Peterdi és Katona Z., Katona M. párok között. A női páros döntőjében a Vad Zs., Rohrbüehna kettős három játszmában győzött a Katona M., Ádámné pár ellen. Vegyes páros elődöntők: Fehér, Peterdi (Vasas)—Katona Z., Katona M. (Dózsa) 6:1, 6:4. Az első játszmában 4:4-ig felváltva vezettek, itt jobb háló játékával a Vasas-kettős nyert két játékot. A második játszmában 5:1-re elhúzott a Fehér, Peterdi pár. Katonaék ekkor lendültek játékba. 5:4-re felelek s csaknem kiegyenlítettek. A hajrát azonban Katona Zoltán — aki nagyon sokat vállalt magára a mérkőzés alatt — már nem bírta erővel. Bujtor, Ilárd (Dózsa)—Tornyai, Rohrböckné (Vasas) 6:1, 6:1. Tornyai pénteki nagyszerű játéka után most váratlanul gyengén játszott s a Dózsa kettős minden erőlködés nélkül szerezte meg a győzelmet. Női páros döntő: Vad Zs., Rohrböckné—Katona M., Adámné 2:6, 6:1, 6:4. Az első játszmában idegesen játszott a Vasas pár. Nagy küzdelem alakult ki a harmadik játszmában. 3:0-ra vezetett a Dózsa-pár, Vadék okos taktikával — labdatartással — kiegyenlítettek. Ebben a játékrészben Katona M. igen sok könnyű labdát rontott, Ádámné megbízhatóan játszott — különösen a hálónál. Kiegyenlítés után Vad Zs. jó hálójátékával győzött a Vasas-pár. A mérkőzés legjobbja Vad Zs. volt. Szinte foghatatlannak látszó labdákat „kapart** vissza s bátor hálójátékával oroszlánrésze van a győzelemben. A harmadik helyért: Bárd, Jusits (Dózsa)—Pákainé, Szilágyiné (Honvéd) 6:2, 6:3. A Honvéd-kettős nem tudott egyenrangú elenfele lenni a jó formában lévő Bárdnak ,a Jusitsnak. Pákainétól és Szilágyinétól a negyedik hely megszerzése is szép teljesítmény. Bajnok a Vad Zs., Rohrbockné, (Vasas) pár, 2. Katona M., Ádámné (Dózsa), 3. Bárd, Jusits (Dózsa), 4. Pákainé, Szilágyiné (Honvéd). Szombaton délután folytatták a margitszigeti teniszstadionban Budapest tenisz egyéni csapatbajnokságának küzdelmeit. Ezúttal a párosok kerültek lebonyolításra. Délután fél 4 órakor a harmadik hely eldöntéséért kellett volna a Vad—Birkás párnak a Mitasin—Fáncsi kettőssel mérkőznie. A Kinizsi-kettős azonban több mint másfél órát késett, így a rendezőség a Honvéd-párt játék nélkül győztesnek nyilvánította. Ezután került sor a férfi páros döntőjére. Fehér, Tornyai (Vasas)—Katona, Bujtor (Dózsa) 6:3, 3:6, 4:6, 6:4, 6:2 Mint az eredmény is mutatja, a Vasas-pár folytatta sikersorozatát és a Honvéd kettőse után most az ugyancsak kitűnő játék erőit képviselő Dózsa-párt győzte le. A játék nem volt magárszínvonalú, sok kettős hibát láttunk mind a négy játékostól, de különösen Bujtortól és Fehértől. Meglehetősen Lassú volt a játék irama. Katona és Tornyai el-elmaradozott a hálótól, ilyenkor hátulról, többnyire mindjárt egy ütéssel akartak pontot csinálni. Sokszor csapkodó jellege volt a játéknak. Meg kell azonban azt is állapítani, hogy időnként mind a négy játékos nagyszerű technikai megoldásokat csinált. A legegyenletesebb formát Tornyai nyújtotta: nagyszerű tenyereseivel sokszor hozta kényszerhelyzetbe a Dózsa-kettőét. A Dózsa-pár a negyedik játszmában már 4:2-re vezetett és a mérkőzés biztos győztesének látszott, amikor, főleg Bujtor visszaesése miatt, egymásután négy játékot vesztett. A döntő játszmában, a Vasas pár nagyszerűen rohamozta a hálót, ezúttal Tornyai is, s így biztosan nyerték az ötödik játszmát s ezzel a bajnokságot is. A férfi páros végeredménye: 1. Fehér —Tornyai (Vasas), 2. Katona—Bujtor (Dózsa), 3. Vad—Birkás (Honvéd), 4. Fánesi—Mason (Kinizsi). _ Vegyes páross a 3—4. helyért: Katona, Katona M. (Dózsa)—Tornyai, Rohrbückné (Vasas) 6:4, 6:4. Döntő: Bujtor, Erdődiiné (Dózsa)—Fehér, Peterdi (Vasas) 6:4, 6:2. A Dózsapár különösen a második játszmában sokkal átgondoltabban játszott és technikailag is biztosabbak voltak a megoldásai. Végeredmény: 1. Bujtor—Erdődiné (Dózsa), 2. Fehér—Peterdi (Vasas) 3. Katona—Katona M. Dózsa), 4. Tornyai—Rohrböckné (Vasas). ♦ Vasárnap délután 3 órakor folytatják az egyéni csapatbajnokság küzdelmeit a margitszigeti teniszstadionban. Ekkor a Bujtor—Cirkás mérkőzésre kerül a sor, a férfi egyes harmadik-negyedik helyéért. Utána kerül sor a női egyes döntőre Erdődiné és Peterdi Márta között, majd pedig a férfi egyes döntőt játsszák le, amelynek a részvevője Katona és Vad Dezső. Darvas 51.6-tal 490-en, Nyúl 5,56-tal 2033-on országos ifjúsági csúcsot futott a budapesti ifjúsági atlétikai bajnokságok első napján Szombaton délután a nagyszerűen előkészített sportutcai Előre pályán került sor Budapest 1951. évi ifjúsági atlétikai bajnokságaira. Az idő kedvezett a versenynek, csak enyhe hátszél fújdogált állandóan. Eredmények: 110 m gát: Bajnok Retezári Imre (V. ker.) 16, 2, Ceglédi (VI.) 13,8, 8 Papp (IX.) 17,7. — Retezár végig vezetve biztosan győz, bár az utolsó előtti gátat veri. IS m női: Dalnok Tilkovszky Ibolya (V. ker.) 13, 2 Soós (V.) 13.2, 3. Jones (VI.) 13.3, 4. Gyimes (V.) 13.5. — Kitűnő rajt után Tilkovszky d' Soós fut legjobban, 50 méternél Tilkovszky női előnyt szerez és ezt végig meg is tartja. KM) mn: Bajnok Sebestyén Tarmás ( I. ker) 11.7, 2. Gregor (VIII.) 11.9, 3. Kovács (VI.) 12, 4. Bruhanszky (VI.) 1.l. — A rajt után Gregor kerül az élre, de 10 méternél Sebestyén beéri is biztosan győz. Súly női: Bajnok Frey Gizella (IX. ker.) 10.08, 2. Kusznyák (VIII.) 993, 3. Mocsári (IV.) 9.52. — Frey utolsóra dobja a legnagyobbját. Rúd: Bajnok Doró Lajos (IX. ker.) 316, 2 Halász (X.) 280. — Soró a harmadikra viszi át a 310-es magasságot. 2390 m: Bajnok Nyúl József (IX. ker.) 5:56, országos ifj. csúcs, 2. Uhlir (VI.) 5:56.8, 3. Kiss (XXI.) 6:00.4, 4. Fábián (VIII.) 6:07.8. — A 14 főből álló mezey szorosan fut és csak 200 m után kezd széthúzódni. Nyúl áll az élre és ISO 1 méterig vezet, Uhlirral a nyomában. Ezután Uhlir veszi át a vezetést, de a célegyenesben már ismét Nyúl van az élen és biztosan győz. 800 m női. Bajnok Oros Ágnes (XIII. ker.) 2:25. 2 Scheffer (VII.) 2:36.1, 3. Kovács (V.) 2:27 4, 4. Lévai (VI.) 2:29.4. — Nagyon szép verseny, Kovács vezet, de 310 méter után Oros veszi át a vezetést és könnyedén futva szerzi meg a bajnoki címet. Gerely: Bajnok Csurka István (IX. ker.) 43 62, 2. Szabó (VI.) 46.47, 3. Ágoston (IV.) 41.18, 4. Vágvölgyi (IV.) 40.17. Szoros küzdelem volt az első kettő között. Távol: Bajnok Szabó Gábor (IV. ker.) 619, 2. Zsigmond (IX.) 507, 3. Kormány (IX.) 586, 4. Németh (IX.) 584. — Szabó a legbiztosabb ugró a mezőnyben, minden ugrása 6 méteren felül vollt. 400 m: Bajnok Darvas József (IV. ker.) 51.6, országos ifj. csúcs, 2. Rudnai (IX.) 529, 3. Egerszegi (V.) 53.3, 4. Kalamenovits (X.) 53.6. serdülő csúcs. Darvas végig vezet és biztosan győz kitűnő ifjúsági csúccsal. Kalamenovits már az előfutamban is jobbat fut (34) a régi serdülő csúcsnél Magas női: Bajnok Kertes Erzsébet (XIII. ker.) 146. országos serdülő csúcsbeállítás, 2. Villányi (V.) 146, 3 Németh (V.) 141, 4. Wimmerth (úttörő) 138. — Kertes 146-ig minden magasságot elsőre visz, a 146-ot pedig másodikra. Villányi 141-en javított, 150-en volt két jó kísérlete.