Népsport, 1959. február (15. évfolyam, 22-41. szám)

1959-02-02 / 23. szám

Sok labdarúgó­csap­atunk játszott edzőmérkőzést vasárnap a tavaszi bajnoki rajtra való készülődés jegyében A labdarúgás hatalmas gépezete egyre jobban mozgásba lendül. Ezt bizonyítja az is, hogy az alapozás má­sodik felében már csaknem vala­mennyi számottevő csapatunk pályá­ra lépett. Persze ezekből az edzőmér­­kőzésekből nem szabad messzemenő következtetéseiket levonni, hiszen most még a hangsúly a mozgáson, a jó Százados út. 500 néző. V: Zsolt MTK: Gellér (Bártfai) — Gál, Sípos, Lantos — Kovács I (Karádi), Kovács III — Sándor, Bukovi (Kárász), Bödör, Molnár, Szim­­csák. Generátor: Udvardi (Juhász) — Szeiler, Ács, Bokányi — Kardos, Medve (Plankó — Jasper, Németh, Balogh, Vis­­nyovszki, Mika.­­A viszonylag jó talajú, de kisméretű pályán sokszor úgy tűnt, mintha több mint huszonkét játékos játszott volna a mezőnyben. A kis pálya elsősorban a nagy becsvággyal küzdő kiscsapatnak kedvezett. Az MTK nagy fölényben játszott, de támadásai nemigen tudtak kibontakozni a sokszor 9—10 emberrel védekező Generátorral szemben. Bödör hamarosan megszerez­te ugyan a vezetést, de utána nagyon sokáig nem tudtak hálóba találni a kék­fehér csatárok. Pedig láthatóan jó erő­ben vannak, kedvvel is mozogtak, csak a labda nem engedelmeskedett nekik úgy, ahogyan szerették volna. Börzsei Csepel, 2090 néző. Játékvezető: Baba K. A csepeli Stadion edzőpályáján meg­tartott barátságos mérkőzés kezdetére meglehetősen nagyszámú nézősereg vette körül a játékteret. A Csepel Bakó — Mednyánszky, Kócsián I, Takács — Ughy, Kleibán — Tóth is, Schwerecz, Gondos, Szabó, Németh, a Húsos­­pedig Tóth — Harnisvéger, Csíkién, Kósa — Kiss, Frits — Hatos, Dibusz, Zsil­­ván, Vörös, Fülöp összeállításban futott ki. (A II. félidőben a Csepelben Tóth I vé­dett, a Húsosban több változás volt.) Az olimpiai előkészületekben részt­vevő Pál és Kisuczky s a sérült Kóczián II nélkül játszó csepeliek végigtámad­ták az első félidőt, de a gó­lövés nehe­zen indult, a csatárok néhányszor kés­lekedtek, sokszor a csúszós, pocsolyás pálya tréfálta meg őket — lefékezve a labdát —, azonkívül nagyon jól védett Tóth, a Húsosok fiatal kapusa, s jól járt a Húsos-védelem. Az első gólt a 36. percben Tóth II rúgta szögletből: jól eltalált labdáját Tóth kapus csak a vonal mögött tudta érinteni. A második félidőben Szabó beadásából Klejbán­­ erőnlét megteremtésén van.. Ilyenkor nem számít az eredmény, a mérkőzé­seknek csak edzésjellege van. Játé­kosaink persze már várták ezeket a találkozókat, vágynak a labda után, s ez­zel magyarázható, hogy némelyik csapat tagjai igen lelkesen küzdöttek. Vasárnap már országszerte voltak ed­zőmérkőzések. Közülük az alábbiak­ról számolnak be tudósítóink. János a partvonalon meg is jegyezte: „Hiába, így szokott ez lenni a kezdet kezdetén, a játékosok ilyenkor még nem érzik a labdát.” Egy igen élvezetes perce akadt en­nek a félidőnek, villámgyors adogatás után Bukovi ugrott ki a lyukon és véd­­hetetlen gólt lőtt. Nyomban kezdés után megismétlődött a jelenet, ekkor Bödör volt a gólszerző. Szünet után is szinte állandóan a Generátor kapuja közelé­ben folyt a játék, de most egyetlen tá­madást sem tudtak góllal befejezni a kék-fehér csatárok. Az ötösfogat na­gyon megérezte Bukovi hiányát. A má­sodik félidő egyetlen gólja tizenegyes­ből esett. A kitörni készülő Bödörre a tizenhatoson belül hátulról rádőlt Ács. A büntetőt Lantos vágta a hálóba. Mi­tagadás, nemcsak a távozó szurkoló­­gárda, hanem Bukovi Márton edző sem volt elégedett a csatársor játékával, fejelt gólt (41. p.), majd Tóth II ra­gyogó kiugrása után lőtt a balsarokba (48. p.). Tóth II beadásából Gondos sze­rezte a harmadikat (70. p),, Mednyánszky kapu elé ívelt labdáját ugyancsak Gon­dos küldte 2 méterről a hálóba a 74. percben. A rossz talajú pályán — amely na­gyon igénybe vette a játékosok erejét — időnként érdekes, jó játékot látha­tott a közönség. A Csepel játékosai nagy kedvvel és jó erőben játszottak, noha kímélték magukat, s emiatt sokszor nem mentek közelharcba. A védelmet nem tette próbám az ellenfél csatársora, a támadóknak azonban annál nagyobb munkát adott a vendégek jó hátsó já­téka. Jávor Pál, a csepeliek edzője nagyon elégedett volt a játékkal, mert szerinte a mérkőzés elérte célját — az idény előtt négy héttel jó mozgás volt és sok biztató jelet látott. Mi külön megemlítjük Kóczián I, Kleibán, Tóth II és Schwerecz biztató teljesítményét. (A mérkőzés 2x40 perces volt.) Szegedi VSE I —Szegedi VSE II 10:0 (4:0). Szeged. V: Hegedűs J. G: Bischoff (4), Becker (3), Sebők (2), Gyimesi. BVTK —Bp. Spartacus 0:0. Előd utca, 1500 néző. V: Sípos. A nagy igye­kezettel mozgó játékosok jó iramú mér­kőzést vívtak a rendkívül nehéz talajon. Selyemkikészítő—UFC 5:3 (2:0). Bécsi út, 200 néző. V: Kereelics. A Székes­fehérvári Vasas lemondása folytán az UFC a Selyemkikészítőgyár csapatával játszott. Fordulás után jó iramú, válto­zatos volt a játék. G: Stei­lein (3), Láng, Trautmann, il­l. Kincses (21), Rózsa (ön­gól). DVSC —Debreceni Honvéd 3:1 (1:0). Debrecen, 1000 néző. V- Nagy. A debre­ceni NB II-s csapat idei első mérkőzé­sén még sok hibával játszott. A mérkő­zés nagyobb részében a csúszós pályán a DVSC támadott többet, de a csatárok a helyzetek kihasználásával jórészt adósak maradtak. Gi. Teleki, Takács, .,eck, ül. Sáfrány. Józsefvárosi Szállítók —KISTEXT 3:2 (1:1). Somfa u., 300 néző. V: Pósa. Eléggé mélytalajú pályán a KISTEXT technikásabban, a Szállítók lelkesebben játszott. A 75. percben­ a játékvezető Törököt felemelésért kiálltotta. G: Ma­jor. Vasas, Kertész, 111. Laczkó Huss. Szegedi EAC—Szegedi Építők 3:1 (1:0). Szegedi, 600 néző. V: Kertes. Mindkét csapat a vártnál jobban ját­szott, nagy igyekezettel küzdött. A csa­tárok mindkét oldalon sokat lőttek ka­pura, de a legtöbb lövés pontatlan volt. G: Hajós (3), ül. Tanács. Szegedi Spartacus-Vasas —Újszegedi TC 2:0 (0:0). Újszeged, 300 néző. V: Spitzer. G: Koszó, Szélpál. Traktorgyár —Sztálinváros 4:3 (222). Traktorgyári­­ pálya, 200 néző. Sáros, mély talajú pályán, jó iramú, élve­zetes mérkőzést vívott a két csapat. A Traktorgyár fiataljai bátran küzdöttek és lendületes, jól felépített támadásokat vezettek a Palicekó és Farsang nélkül felálló Sztálinváros ellen. G: Beliczky I (2), Horváth (2), 111. Lovász (2), Török. Váci Petőfi —Váci Vasutas 3:0 (2:0). 600 néző. Vác. V: Nyerges. A nehéz, csúszós talajon a Petőfi nagyobb tudá­sát a vasutasok igen kemény játékkal próbálták ellensúlyozni. G: Bébi, Rápó, Cserven­ák. Szállítók —Gázművek 9:3 (4:0). Fóti út, 200 néző. V: Szigeti L. A Szül­­özök csapata az első félidőben jól játszott. Szünet után a Gázművek együt­tese feljavult. G: Bajzák (3), Zárai (3), Nárai (2), Rada, ill. Szentgyörgyi (2, egyet 11-esből), Makrai (öngól). Jó: Je­­rabek, Bajzák, Zárai, ill. Molnár. Kapi­tány, Marton. MTK—Generátor 4:0 (3:0) Csepel—Húsos 5:0 (1:0) Bp. Honvéd—HM Petőfi 12:2 (5:1) . Hengermű-pálya, 1000 néző. V: Nagy II Lajos, Temesvári. Soós Károly, a Bp. Honvéd edzője újságolta a mérkőzés elején: — Machos térdét nem merjük koc­káztatni ezen a talajon, Kazinczy edző­táborban van. Ezek figyelembevételével így adlatik fel az első félidőre: Faragó — Töröcsik Il— Bányai, Dudás — Bo­­zsik, Töröcsik I — Budai II, Tichy, Ko­­tász, Gilicz, Regős. A HM Petőfi csapata így állt fel: Marai — Wippelhauser, Telek, Csete — Fábián, Lukács — Krizsán, Szemes, Víg, Berbek, Burilák. A vendégek nagy lelkesedéssel fe­küdtek a küzdelembe. Egyik támadásu­kat siker is koronázta: a balszárny tá­madását Töröcsik is „egyszerűen” akarta meghiúsítani, a megkaparintott labdát hazagurította, közben Faragó kijött kapujából és a labda a kapu kö­zepén jutott a Honvéd hálójába. A gól után még néhány percig szépen szövö­gették a HM-isták támadásaikat, de Re­gős fejesgólja, majd Gilicz kapuba ju­tott labdája után a piros-fehérek irá­nyították a játékot a félidő végéig. Ad­dig Budai II, Gilicz, majd Bozsik 11-es­ből lőtt gólja növelte az NB I-es csapat előnyét. Fordulás után Faragót Kiss, Töröcsik it­t Szőcs, Bányait pedig Solti váltotta fel. Az ellenfélnél Krizsán helyett Szenkó, Víg helyett pedig Morgós állt be. Nagy, II­I. helyett, pedig Temesvári vezette a mérkőzést. Tichy 20 méterről lőtt ragyogó gólja volt a II. félidő nyitánya. Később Tichyt a büntetőterületen belül fellök­­ték. A büntetőt ugyanő értékesítette. Majd Budai II futtából lőtt gólját tap­solta meg a közönség. Védelmi hibából született meg a Pe­tőfi 2. gólja. Szőcs hazaadott labdáját Kiss kiejtette és a szemfüles Morgós nyugodtan gurított a kapu közepébe. Már 8:2-re vezetett a Bp. Honvéd, ami­kor Bozsik is kedvet kapott a gólrú­­gásra. Kotász, majd Tichy két góljával 12:2-re végződött a mérkőzés. Bozsik nyugodtsága, Tichy lelkesedé­sei és lövőkészsége, Regös jó elfutásai és veszélyes beadásai, illetve Marai nagyszerű védései voltak a mérkőzés kellemes mozzanatai. DVTK—Miskolci MTE 4:1 (1:1) Miskolc, 2000 néző. V: Losonczi. DVTK: Tóth — Váradi, Szigeti, Jakobi — Török, Paulás — Iván, Csányi (Ko­vács) Papp (Kiss II), Pál, Matier (Sza­mosi). MMTE: Dargai (Szobonya) — Hor­váth, Schiffmann (Miskolci), Farkas (Szabó) — Pál, Balázsi (Schiffmann) — Takács, Kies (Dobos), Szabó (Deák), Dévai, Ozsváth. Meglepően nagyszámú közönség előtt került sorra a mérkőzés. Kemény, fagyos talaj fogadta a csapa­­­­tokat. Az első félidőben mindkét csapat­­ játékosai sokat bizonytalankodtak. Az MMTE szerezte meg a vezetést Dévai góljával, de az első félidő befejezése előtt Pálnak sikerült egyenlítenie. Szü­net után jobb lett a játék. Török sza­badrúgásból lőtt gólt, majd Pál és Ko­vács gólja hozta meg a játék végered­ményét. A DVTK-ból Jakobi, Török, Pál és Kovács, az MMTE-ből Horváth, Schiffmann, Balázsi és Dévai játéka di­csérhető. Mosonmagyaróvári TE—Győri ETO 1:1 (1:0) Mosonmagyaróvár, 1000 néző. V: Jockl. A Győri ETO így állt fel: Pesti — Morvai, Kalmár II. Tamás — Hor­váth, Budai — Ternovszki, Illés, Pió, Kalmár III, Bédi. Jó iramú, változatos mérkőzést hozott a magyaróvári NB 11-s és a győri NB I-es csapat összecsa­pása. Az első félidőben valamivel a he­lyiek támadtak többet. Szünet után a győri csapat volt többet támadásban. A játék a látottak alapján igazságos ered­ménnyel végződött. A magyaróvári csa­pat védelme, fedezetpárja és két szél­sője máris jó formában van. A győriek közül Budai, Ternovszki, Bédi és Kal­már III játszott jól. Góllövő: Csobai, il­letve Kalmár III. ­2 Hétfő, 1959. február 2. Kaposvári MTE—Miskolci VSC 4:1 (1:1) Kaposvár, 1500 néző. V: Fenyvesi. KMTE: Kovács — Szili, Egres, Darvas — Gál, Pammer — Jutási, Szvath, Takács,­ Zsoldos, Papp. Miskolci VSC: Cse­lényi — Hargitai, Budai, Péter — Zombori, Nyíri — Simon, Dobó, Tiba Kovács, Gyetvai. Az előmérkőzéstől fel­taposott sáros, mélytalajú pályán a másfélezer kaposvári szurkoló nem ki® meglepetésére rögtön a haz­aiak kerül­tek fölénybe, de egymás után három helyzetet kihagytak. A miskolci csapat viszont mindjárt az első lefutásából megszerezte­­ a vezetést. 10 perc múlva Zalaegerszegi TE —Nagykanizsai Bá­­nyász 4:3 (2:2). Nagykanizsa, 500 néző, V: Erdélyi. Kemény belemenésekkel tar­kított mérkőzésen döntően érvényesült az NB II-s csapat nagyobb technikai képzettsége­, e erőnléti fölénye. Németh (ZTE) 11-esét Bazsó kivédte. Góllövő: Kelemen (3), Domtoni, 111, Kerkai (2) (mindkettő 11-esből), Németh (11-esből). Pécsi Dózsa —Pécsi Kinizsi 4:0 (3:0). Pécs, 700 néző. V: Lendvai. Aránylag jó iramú mérkőzésen az NB II-s csapat az első félidőben kielégítően játszott. Gól­lövő: Garami (3), Szűcs. PVSK —Pécsi Vasas 2:0 (1:0). Pécs, 800 néző. V: Sümegi. Időnként egészen jól mozogtak a PVSK fiataljai. Góllövő: Hámori II, Vincze, azonban már egyenlített a kaposvári csapat, amely 80 percen keresztül fö­lényben játszott. A két támadósor kö­zötti különbséget híven tükrözi az ered­mény. Erőnléti fölényben is voltak a kaposváriak, s négy góljuk közül hár­mat szép akcióból értek el. Szünet után mindkét csapat több cserét hajtott vég­re. Góllövő: Zsoldos (20, Egres (11-es­­ből), Tisza­gáti, 111, Simon. A második félidő 21. percében 2:1-es állásnál Csorbát (a szünet után állt be) a játék­vezető tiszteletlenség miatt kiállította. MTK II —Dél-budai Spartacus 2:1 (0:0). Budafok, Dunapart, 200 néző. V: Nánási. Az első félidőben enyhe fö­lényben játszó hazaiak formás támadá­sokat vezettek, de a befejezéssel adó­sak maradtak. Szünet után egy ideig kiegyensúlyozott volt a játék, majd a frissebben, ötletesebben játszó MTK- fiatalok vették át a játék irányítását és ilyen arányban is megérdemelten győz­tek. G: Kuti (2), 111. Huszár. Bp. Előre —Bp. Petőfi 9:0 (5:0). Vágó­híd u., 300 néző. Vezette: Vízhányó. A viszonylag jó talajú pályán a lényege­sen jobb erőben levő Bp. Előre jó já­tékkal győzött a 11-est és néhány hely­zetet kihagyó Bp. Petőfi ellen. G: Eger­vári (3), Németh I (2), Kiss II, Virágh, Környei, Lánii 4 3000 m-es futamai szombaton a sok induló miatt a késő esti órákiba nyúl­tak Göteborgban. A legjobb időt a nor­vég Johannesen érte el, 5000 m: 1. Johannesen (norvég) 8:09.3, 2. Koszi­akin­ (szovjet) 8:12.3, 3. Fes­­man (holland) 8:17.1, 4. Seiersten (nor­vég) 8:18.8. Az esélyesebb versenyzők közül Goncsarerko (szovjet) 8:20.2-t, Jarvinen (finn) 8:20.3-at, Merkulov (szovjet) 8:22.3-öt, Salonen (finn)­ 8:23.4-et futott. Az első nap után a bajnokság sor­rendje íg­y alakult: 1. Jarvinen 92.830. Az üzlet határa A dél-amerikai labdarúgás ma már szinte száz százalékig üzlet. És ugyan­így elsősorban üzlet Spanyolországban is. Hogy a üzletnek mik a határai, az talán kiderül az alábbi, legújabb eset­ből. A spanyol Sevilla szemet vetett a vitág­ legjobb jobbszélsőjének kikiáltott brazil Garrnchára, a Bobafogo játéko­sára­. A Botafogo boldogan belement az üzletbe, amely azonban végül mégis fel­borult. Mert a brazil csapat a tárgyalá­sok során, a játékos árával egyszerre csak felugott 300 000 dollárra. Úgy látszik, egyelőre ez már túlmegy az üzérke­dési határon, mert a Sevilla­­ visszalépett. Nem kis mérgére magának Garrichának, akinek szintén járt volna az üzlet megkötésekor egy kis töredék­e körülbelül 10 000 dollár. Ezt is a Sevillának kellett volna fizetnie, nem pedig a szinte gyerekemberjátéko­son ilyen fantasztikus nyereséget zsebre­­vágni akaró „nevelő” egyesületnek ... A Szovjetunióban­ hosszabb szünet után folytatódott a jégkorong-bajnok­ság. A vezető CSZKMO Moszkva 3:2 arányú vereséget szenvedett az SZKVO Leningrádtól. Ez volt a moszkvaiak első veresége a bajnokságban. Az élcsoport állása: 1. CSZKMO 28 pont (16 mérkő­zés), 2. Krilja Szovjetov Moszkva 21 (16), 3. Dinamo Moszkva 19 (14). Skócia —Norvégia 16:4- Glasgow. Vá­logatott ökölvívó-mérkőzés. A római Tiziano sportközpontban, a volt Torino-stadion helyén épülő Fla­­minio- stadiont (itt rendezik majd az olimpiai labdarúgó-torna mérkőzéseinek egy részét) március 10-én adják át ren­deltetésének. Az új stadionban március 19-én játsszák az első labdarúgó-mérkő­zést az olasz és a holland, amatőr válo­gatott részvételével. Stanley Matthews, a világhírű angol labdarúgó szombaton ünnepelte Black­­poolban 44-ik születésnapját. Ebből az alkalomból üdvözleteket és jókívánsá­gokat kapott szerte a világból. Matthews kijelentette: „Eszembe sincs, hogy visz­­szavonuljak, addig fogok játszani, amíg csak bírok. Jelenleg nagyszerű erőben érzem magam, körülbelül ugyanúgy, mintha 25 éves lennék ...” Nagy nemzetközi ökölvívó-torna ren­dezését tervezi a Dinamo Bukarest a szovjet, a bolgár, a csehszlovák, a ju­goszláv és az NDK-beli bajnokcsapat részvételével. Prága asztalitenisz-bajnokságát a fér­fiak között Andreadis nyerte, a döntőben 3:1-re győzte le Posespalt, az elődöntőben 3:1 arányban Stipeket verte. A női baj­nok Rabasová lett. 2. Salonen 92.640, 3. Johannesen 93.650, 4. Goncsaren­ko 93.720 p. Vasárnap az 1500 m-es futamokkal folytatták a küzdelmeket, ezen a távon Jarvinen bizonyult a legjobbnak és to­vább növelte előnyét. 1500 m: 1. Jarvinen 2:15.5, 2. Merku­lov 2:16.1, 3. Sztyenyin (szovjet) 2:16.3, 4. Johannesen és Salonen 2:17.1, 6. Aas (norvég) 2:17.4, 7. Goncsarenko 2:18.4. A 10 000 m-es futamok lapzártakor még nem fejeződtek be. A bajnokság megnyerésére Jarvinennek és Johanne­­sennek van a legtöbb esélye. Sepp Herberger, a nyugatnémet lab­darúgó-válogatott edzője márciusban megfigyelőként részt vesz a Buenos Airesben sorra kerülő dél-amerikai lab­darúgó-bajnokságon. Herberger a dél­amerikai csapatok játékmodorát és já­tékerejét akarja tanulmányozni, összesen 1300 sajtó- és rádiótudósítót fogad el a római nyári olimpia szervező bizottsága a világ minden részéből, vagyis ennyi újságíró részére biztosít sajtó­­jegyet. Az újságírókat a tervek szerint a Vatikánvárostól nyugatra fekvő nagy szállodában helyezik el. Az újságírók számára a modern hírközlés minden esz­közét biztosítják, úgyhogy olyan esemé­nyek lefolyását is állandóan követhetik, amelyeken nem lehetnek jelen. Az enge­délyezett létszámon felüli, tehát a nem hivatalosan akkreditált újságírók részé­re valószínűleg külön ezerágyas szállást rendeznek be Rómában. Az amerikai egyetemi és főiskolai sportszövetség, az NCAA két évre el­tiltotta a nagyszerű sportolóiról ismert Los Angeles-i Southern California Egye­temet a főiskolai versenyeken való rész­vételtől. Az ok: az egyetem futballcsapa­tának vezetői a játékosoknak meg nem engedett utazási költségeket fizettek ki. Súlyosbító körülménynek vették, hogy három évvel ezelőtt az egyetem hasonló okokból már büntetést kapott. A nem főiskolai jellegű versenyeken és mér­kőzéseken természetesen az egyetem sportolói továbbra is szerepelhetnek. A Spartak Brno ,a csehszlovákok férfi kosárlabda-bajnokcsapata februárban hosszabb portyára indul: a Szovjetunió­ban, a Kínai Népköztársaságban és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság­ban szerepel. LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Olaszország. !. A-osztály. Alessandria —Talmone Torino 0:0. Bologna—Bari 1:1, Internazionale—Udinese 5:0. Juven­­tus—Spal 1:1, Lanerossi Vieenza—Fio­­renttoa 1:2. Napoli—Genoa 2:2, Roma— Padova 1:1, Sampdoria—Lazio 1:2, Trlestina—Milán 2:2. I. B-osztály. Bres­­cia—Reggiana 1:4. Catanla—Novara 0:0. Como—Prato 2:1. Lecco—Verona félbe­szakadt, Marzotto—Cigliari 1:0, Paler­mo—Taranto 3:0, Sambenedettese—Par­­ma 1:1. Simmenthal Monza—Messina 1:0, Venezia—Vigévano 0:1, Zenit Mo­dena—Atalanta 0:1. Anglia: Aston Villa—Chelsea 3:1, Bol­ton Wanderers—Luton Town 4:2. Burn­­!ey—Birmingham 0:1. Evertor,—Man­chester City 3:1. Leioester City—Leede United 0:1, Manchester United—New­­castle 4:4, Portsmouth—Blackpoo! 1:2, Preston Noríh End—West Bromwioh Al­­bion 2:4, Tottenham Hotspur—Areenal 1:4, West Ham United—Nottingham Fo­­rest 5:3, Wolverhampton Wanderers— Blackbum Rovers 5:0. gátlhtatta gályás tartóz­kodásuk emlékeit. Játékos, vidám hangulatba­n teltek az Előre SC műlesikló-pályájának felső részén a nézők percei, a szép idő, a Jó hó, s a pálya lüktető élete magá­val ragadta a nézők hangulatát. Nevet­tek, szurkoltak és sajnálkoztak is. Mindenből jutott nekik elegendő. Per­,­sze, amikor kirándultak a pályához, jóformán már készen várta őket min­den. Egymástól néhány méterre „szang- sikkal" 450 méter hosszban kitűzött két pálya ragadhatta meg a figyelmüket. Telefonvezeték is vonult mellette. Látszott a pályán, hogy szorgos kezek hozták­, .használhat*­ állapotba. ,,„­ Elvonult­­a köd,­­ még a nap­ja ki­bújt a verseny­­kezdetére. A fzők ég a* ifjúságiak kezdték az idei első ifin­­lesikló-ver­senyén." Elindulása után ram sokkal később afelett kesereghetett Szász Katalin (Dózsa), hogy elvitte őt a léce, s emiatt csak kapukihagyással tudott célba érkezni. Az ugyancsak dózsás Galnerné a 13-as rajtszámot viselte. Rajtszáma sze­rencsét hozott számára, mert bár a cél­kapu mellé hajtott és felszereléssel együtt elsöpörte a tett színhelyéről a versenybírákat, olyan szerencsésen „karambolozott”, hogy még a haja­­szála sem görbült meg. Kőváriné zűr­­mentesen teljesítette ezt a futamot, s így a verseny első felében ő lehetett a legjobb, Jausz Ildikó és Gangli Éva előtt. A férfiak feljebbről, tehát hosszabb távon kezdtek az 55 kapus pályán. Csordás rajtolt legelsőnek (54.8), majd Papp Dezső „kihajtott” és feladta. Utá­nuk következtek a fiatalok. Kővágónak rosszul jött ki a lépése az első futam­ban. Kisebb hibák után 75.6 mp alatt futott a célba. Németh Gábor már job­ban kitett magáért, 55.3-at ért el. Bar­­tus Miklós jól kezdett, de később el­vétette az egyik kaput, s míg vissza­ment, gyorsan rohant az idő, s­ így ő is kiállt, ki hitte volna, hogy utánuk szü­letnek a futam legjobb idői? Szász dr. 53.3-ra, Máté 52.9-re, Zimmertfiann pe­dig 53.00-ra teljesítette ezt a futamot. Aztán születtek gyengébb idők is. De még semmi szín alatt sem lehetett, en­nek nevezni az idősebb Czigler 70.00 mp-et és a mé­g idősebb Szalai László 61.5 mp-es idejét. Az első sorozatban tehát Máté volt legjobb. Bizony elég sok időbe telt, míg a 120 induló átesett a verseny első felén. A szomszédos pályán került sor a versenyt eldöntő futamra. Folytatódott a bukás- és a melléhaj­­tási sorozat. A felnőtt nők közül Kővá­riné véletlenül egymásra rakta léceit és csak ruganyossága és jó refleksze men­tette meg egy súlyosabb következmé­nyű balesettől. Bukásával sok időt vesz­tett, de így is második lett. A győzel­met Jausz Ildikó (Bp. Építők), a har­madik helyet Gangli Éva (Előre SC) sze­rezte meg. A felnőtt férfiak második futama alaposan rácáfolt az első futam kilátá­saira. A lábán biztosan álló és nagy ru­tinnal rendelkező El­öne-versenyző. Szász dr. megközelítette előző futamának tel­jesítményét és bár ezúttal Németh Gá­bor bizonyult a futam leggyorsabb ver­senyzőjének, az Előre-síelő­ kezébe ke­rült a győzelem. Az állóképesség hiánya sok bukást eredményezett. A nem hivatalos végeredmény a kö­vetkező: 1. Szász dr. (Előre SC) 107.8 (53.3, 54.5), 2. Németh Géza (U. Dózsa) 108.7 (55.3, 53.4), 3. Csordás (U. Dózsa) 109.00 (54.8, 54.5),­ 4. Máté­(Bp. Honvéd) 109.7 (52.9, 56.8). A verseny elhúzódása miatt a­ végle­ges eredmények kiszámítása lapzárta­kor még tartott. Szász dr. és Jausz Ildikó győzött az Előre SC gályás műlesikló-versenyén A gályás Nagyszállóba!) vasárnap nem az ebédhez mellékelt rokokó-torta kel­tette a legnagyobb örömet, hanem az, hogy a két hét óta Itt üdülők a lejtő­kön is megpillanthatták a versenyzőket, hogy ez a vasárnap új színné!­gazda- IÍCíill|Ölll!›lilHI II IR›lp¡ ÖI A gyorskorcsolyázó Európa-bajnokság Árvácska, Miki-egér, kakastánc avagy, JÉGKARNEVÁL A MILLENÁRISON — Anyu, hová megyünk? — kérdezte egy pöttömnyi kékkamzeás kislány, a hetes autóbuszon. — Jégkarneválra, a Millenárisra — felelte a mama. Ilyen és hasonló párbeszédek tucat­jainak lehettünk fültanúi a Millenárisra igyekvők körében. A lelátók megteltek, s ha nem is a Nizzában évente megcsodált virágos ko­csik, de szín­pompás, a közönség által nagy tetszéssel fogadott felvonulás ve­zette be a nagyszabású jégkarnevált. A bevonulást a szövetség jégiskolájá­nak bemutatója követte. Az iskola nö­vendékei, alig két­­hónapja a tanév­nyitás óta sokat fejlődtek, de természe­tesen az első bajnoki aranyéremig még sokat kell tanulniok. Árvácska, Jánosbogárka, Miki-egér, Piroska, Csipkerózsika, afrikai néger baba, kakastánc, rock and roll — a soron következő jelmezes műkorcsolyázó­­bemutatón mindent láttunk, amit csak régen elő lehet adni. A műkorcsolyázók fiatalabbak már versenyekről is jól is­mert művek, jelmezes bemutatója nagy közönségsikert aratott. Különösen ötle­tes volt Darázs Bea Miki-egér, és Újlaki Károly kakastánca. A bemutatók sike­rét a közönség elismerő tapsaiból mér­hettük le igazán. Tetszett a kis Sági Kati temperamentumos magyar tánca. Csordás Marika forró, rock and rolljá­ról nem is beszélve. De a műkorcso­lyázó-bemutató valamennyi résztvevőjét külön-külön­ is dicséret illeti. A jégkarnevál fénypontja a várakozásnak megfelelően a Davosba igyekvő Zöllner Helga, Csorna Éva és Jurek Edina kürje volt. Csorna Évát tür­kizkék ruhácskájában, tüll szoknyában nagy tapssal fogadta a közönség. A Spartacus fiatalja azonban ezúttal elma­radt a válogatóversnyen nyújtott tel­jesítményétől. Dupla ugrásai nem jöttek ki és kürjét nem ie futotta végig tel­jesen. Mintha kissé fáradtnak látszott volna. Jurek Edina következett ezután. Testéhez simuló csau­színű, érdekes vo­nalú, jersey-anyagból készült arasznyi ruhája a karnevál közönsége után­ ta­lán még a davosi pontozóbírák szívét is „meglágyíthatja”. Futásán nyomát sem láttuk sérülésének, jól sikerült gyakor­latával, ha az utolsó pillanatban se, de biztosította kiutazását. Zöllner Helga futása külön fejezetet érdemel. A bajnoknő vörösbársony­­ tüli kreációból készült kosztümjében két olyan nagyszerű kettős ugrással kezdett, hogy csak úgy zúgott a „bra­vó” a lelátó minden oldaláról. Zöllner Helga ugrásain, mozdulatain látszott, hogy pompás formában­­van. Gyakorla­tának tartalmát magasra értékelhetjük. A kivitelbe azonban néhány hiba csú­szott. Libelle­ forgásánál és ülő piruett­jénél a rossz jégen elvesztette egyen­súlyát. E kis kisiklás ellenére bízha­tunk a bajnoknő eredményes davosi szereplésében. Ha a középcsoportban tudna végezni, ez már komoly sikert jelentene a műkorcsolyázó-sportnak. Tréfából, derűből a karnevál bizony többet is nyújthatott volna a több mint 6000 nézőnek. Hiába, a humoros számokhoz jó ötletek mel­lett sok gyakorlás is kell. Ezen a téren csak Hostyánszki István jól ismert Chaplinje, no és a mulatságos seprűbeki állta ki a próbát. Nem irigyeltük a zsűri tagjait sem. A népszerű filmsztár­ral, Törőcsik Marival az élükön nem volt könnyű dolguk, hiszen a karneváli forgatagból tengernyi ötletes jelmez közül kellett kiválasztaniuk a jelmez­verseny győztesét. Mi egyébként, egy hirdetőoszlop jelmezébe öltözött Induló­nak ítéltük volna az első díjat. Már besötétedett, kigyulladtak a ref­lektorok is, mikor látványos tűzijáték zárta be a karnevált. A rendezésért dicséret illeti az Ifjú­sági Sportbizottságot, s a Korcsolyázó Szö­vetséget, de úgy érezzük, hogy a mű­korcsolyázók sikert hozó bemutatója mellett gondosabb előkészületekkel, jobb, színvonalasabb műsorra is tellett volna a tehetséges, fiatal műkorcsolyá­zók erejéből. No, de nem baj, legköze­lebb, a következő évben — hiszen ez­után évenként megrendezésre kerül majd a farsangi Jégkarnevál jobban sikerül a műsor. — meg Barátságos ökölvívó-mérkőzés Csepel —VKSE 12:12. Csepel, 400 né­ző. V: Vizy, Bányai. Gy: Maurovits, Ko­vács Gy., Oláh, Márton, Erdődy, ill. Kakuk, Szabó F., Nagy K., Baranyai Németh J. (ellenfél nélkül). Bánó—Mül­­ler é® a Bordás—Szentkirályi mérkőzés döntetlenül­ végződött.

Next