Népsport, 1965. május (21. évfolyam, 86-107. szám)
1965-05-01 / 86. szám
| NEM EGYETEMI LÉPCSŐFOKOK | O portágak többségében ma nagy tét forog kockán: ké- képesek leszünk-e nemzetközi szinten szerzett pozí- | ióinkat megtartani, vagy amelyekben elmaradás | | mutatkozik, gyengébb helyzetünket megjavítani? Nem is valószínű, hogy akadna nálunk sportember, aki az ered E | ményességről lemondana, visszalépne a nemzetközi szintű E 1 versenyzéstől. S ha már elfogadott a versenyzés jelentő- | 5sége — olyannyira szükséges, hogy ennek érdekében ige- | 1 nyerjük és alkalmazzuk is a legmodernebb versenyző- | í előkészületi elveket és a módszereket. A sportban élen járó országok azt bizonyítják, hogy QE a versenyzők képzésének korhatára egyre alacsonyabbra | | tolódik. A sportágak többségében ma már gyermekkorban Q E teszik meg a sportbeli képességek elsajátításában az első | E lépéseket — megfelelő gondossággal irányított edzéseken — S | a holnap leendő bajnokai. Ami különösen örvendetes szá- Emunkra: nem csupán külföldön van ez így, hanem mi is E s megtettük már e téren a kezdő lépéseket. Határozat született az élvonalbeli versenyzőgárda utánpótlásának egysé- | ges rendszer alapján történő biztosítására. I l'élte gonddal figyeli gyermeke első lépéseit a szülő,s mi is legalább ilyen érzésekkel engedtük tipegő útjára egy ideje a különböző területek zsenge hajatásait. S egyre nagyobb megelégedéssel lehet tudomásul is vennünk, hogy a sportiskolák, a sportnapközik, a nyári E | táborok, a seregszemlék egyre népszerűbbek és napról E napra erősödnek. Sajnos, sok helyütt még mindig fenntar- E | tással élnek az utánpótlás-nevelésnek ezzel az új formáival E | szemben, s még ma is sokan vannak, akik nem értették | | meg e nagyszerű kezdeményezés lényegét. Csodálkoznunk kell ezen, hiszen mindennél világosabb | | a rendszer egymásraépültsége. Legalul foglal helyet a sport- | | iskolák szervezete, amely hat évfolyamon át, tízesztendős E | kortól ad a sportban általános, majd később speciális alap- és képzettséget is a gyermekeknek. A sportiskolákba a fel- E - vétel kiválasztó versenyeken történik, tehát oda a legte- Ehetségesebbek kerülnek. Az iskolai testnevelési oktatás E I jelenlegi helyzete következtében egy tanévben átlagosan E I 60 testnevelési órán vesznek részt az általános iskolások 11 — 10 hónap alatt. A nyári sportnapközikben —, amelyek E 1 jótékonyan leveszik a szülők vállairól is a foglalkoztatás E 1 gondját — két hónap alatt több mint hatvanszor foglalkozzatatják szakképzett nevelők, sportoktatók a gyermekeket. E I nem egy-egy órában, hanem naponként több órán át is. E E E sportnapközikbe már bárki bekerülhet, jelentkezés, s ezt E követő felvétel útján. § Az egyesületek szakosztályainál nevelődő legtehetsé- gesebb serdülőversenyzőket nyaranként táborozó § E sokra hívják a megyei sportszövetségek. Itt szak- |E képzett edzők segítségével további pályafutásukhoz szám- | | talán hasznos tanácsot, segítséget kapnak, sőt a legtehet- | | ségesebbek részt vehetnek a 14—15 évesek központi tábo- E E raiban is. A táborokból kikerülve azután a szakemberek E 1 már könnyűszerrel figyelemmel kísérhetik, egyengethetik | 1 az útjukat. A versenyzésbe már bekapcsolódók verseny kedvének E 1 növelésére, ebben az évben már 12 sportágban rendezik | | meg a seregszemléket, az úgynevezett évfolyamversenye- \ | ket. Ezeken nem kell évekkel idősebb, lényegesen nagyobb i | sportbeli előképzettséggel rendelkezőkkel megmérkőzni ok É | — kisebb arányú lesz a vártnál rosszabb szereplés követ- E E kéziében a lemorzsolódás. Nem utolsósorban kapcsolódik | | ide az ifjúsági korból „kiöregedett” két évfolyam verse- | | nyeztetése, megkönnyítve ezáltal a felnőttek között való I | későbbi helytállásukat. | Egyszerű, szinte általános iskolai lépcsőfokok ezek, s amelyek segítségével a megfelelő türelmi idő után 1 E a várt fényben csilloghat a magyar sport a nem- I Ezetközi versenyek küzdőterein. Természetesen akkor követ- 1kezhet be a mindenki által remélt javulás, ha a sportélet E E minden területén, az arra illetékesektől a legodaadóbb, E E őszinte segítségét kapja meg az utánpótlásnevelés egységes E 1 rendszere minden szinten. S, akkor a mai általános iskolai | E lépcsőfokok után a sportban tehetséges fiatalok az „egye- E | temek” grádicsain lépkedhetnek egyre magasabb teljesít- E | mények, eredmények felé. = LlimiMtlimiHIIIIIHIIIHIIMIIIftimHIIIIIIIIIIIIlIflIIfltMIHIIIIIIHIIHIIIIimillllllllllllltlIIIIIIHHIMinilll? TOBORZÁS VAGY KIVÁLASZTÁS? Nem egy alkalommal olvashatjuk sportegyesületi szakosztályok közleményét toborzásról. A legtöbb esetben azonnal fel is veszik őket oda Tehetséges? Alkalmas éppen? Ez már másodrendű kérdés . .. Nem lenne egyszerűbb a Központi Sportiskolánál már jól bevált módszert klubjainknál is alkalmazni? Amikor az edzők utánajárnak, s kiválasztanak sportáguk számára alkalmas képességekkel rendelkező fiatalokat? Amikor kiválasztóversenyeken a legtehetségesebbeknek adják meg a módot a klubba való bekerülésre? ... Talán hamarabb beérnének, könnyebben eljutnának a válogatottságig ezek a gyerekek ... I OLIMPIKON //z ajtó előtt erélyeset köszörült a torkán, s ahogy azt a filmeken látta, szélesre nyitotta az ajtót és látszólag hanyag közömbösséggel közölte: — Ja, igaz. Válogatott lettem. — Igen, tudom — válaszolta az atya és fel sem nézett az újságból. — Tudod? De .. ., de hiszen ebben a pillanatban dőlt el — csodálkozott a Fiú. — Jó, jó. Anyád már kikeményítette az úttörőingedet, sőt a nyakkendődet is. Remélem, a virágcsokrot nem nekünk kell megvennünk — így a szórakozott családfő. — Papa! Itt valami nagynagy tévedés van! Én nem a felvonulásról beszélek. Ott Hugi vesz részt. Az ő ingét kellett volna a mamának kikeményítenie. Ő szórja majd a virágokat. Értsd meg: én válogatott lettem. Nagy szám volt! . Az apa erre csakugyan letette az újságot. Végtére senkinek sem lehet közömbös, különösen a szülőnek, ha egy jövendő olimpiai bajnok, esetleg helyezett áll előtte. A váratlan fordulatot Hugi arra használta fel, hogy pukkadozva elkezdett nevetni. — Hihi, hihi!.. . Hogy, ő olimpikon! Nahát, ez nagyon jó! Az apa is elkomorult erre. Csakugyan miféle marhaság ez, amivel ez a fiú őt meg akarja főzni. Biztos valami pénzkérés sül ki belőle. Eleve védekező álláspontra helyezkedett. — Szeretnélek nyomatékosan figyelmeztetni, hogy semmiféle zsebpénzemelés nem szerepel családi költségvetésünkben. — Nem is kértem — utasította vissza a vádat sértődötten a Fiú. — Szép kis szülő vagy! Neked mindenről a pénz jut az eszedbe! De az nem is érdekel, hogy a fiad válogatott lett. Óriási versengés volt mert mindenkinek lehetett jelentkezni, de mi még háziversenyt is rendeztünk. Én olyan nagy gondban voltam, hogy miben induljak, mert hogy csak egy számban lehetett nevezni. Végül kiléptem a focicsapatból. Tudod, ott olyan nagy volt a tolongás, hogy szabályos selejtezd volt a bekerülésért. Én nyolcszázra neveztem. Mit gondolsz, van esélyem? — Nézd fiacskám, Mexikó még igen messze van, addig még esélyeid is támadhatnak — próbálta tréfára venni az apa a dolgot. ■— Nahát! De hiszen Ti nem is tudjátok, hogy miről van szó! Nem Mexikóra neveztem, hanem — az úttörő olimpiára. Ne hidd Papa, hogy könnyű dolgom lesz. Irtózatosan sok gyerek nevezett — csak a mi iskolánkból is. — Jaj, de jó! — tapsikolt Hugi. — Akkor én is válogatott leszek! Elindulunk vegyespárosban. — Az két okból nem megy — mondta hűvösen a Fiú. — Egyrészt nincs asztalitenisz, másrészt ilyen komolytalan tacskók részére nincs olimpia. Még nőnöd kell egy kicsit Hugikám! Hugi rögtön nyelvet nyújtott és kijelentette, hogy marhaság az egész. Csak akkor fordult vissza irigykedve, amikor látta, hogy apa nagyon is komolyan magyarázza, milyen hosszú a nyolcszáz méter, s azt be kell osztani. A mama pedig megjelent egy tállal és odarakta a Fiú elé. — Rétesvégek. Most sütöttem. Egyél! Úgy is olyan sovány vagy, hátha még lenyúzódsz! — Hiába mama, Te érted meg csak igazán a sportoló lelkét — sóhajtott a Fiú és nekilátott a tálnak, amelyben azért jócskán akadt szép nagy darab rétes is a végeken kívül. Cuppogva nyalta az ujját és gondolataiban megjelent a csillebérci döntő a győzelmi dobogóval együtt... Réti Anna 91 Szombat, 1965. május 1. Szívügyünk az utánpótlás AKIKET MAJD MEGTANÍTANAK Már napok óta folyik az MTI Központi Sportiskolájának felvételi vizsgája. Kora reggeltől késő délutánig gyerekek és felnőttek sajátos kavalkádja található a Kisstadionban és annak környékén. Ötszáz gyerek beiskolázását tervezik. És az első három napon már közel háromszáz gyereket próbáztattak le. A FELVÉTELI A felvételi irodában papírokat rendezgető, logamécszerű papírtáblázatokkal dolgozó melegítőruhás fiatalemberek és lányok találhatók. Harmadéves TF-hallgatók, iskolai gyakorlat számukra ez a mostani felvételi. Hasznos gyakorlat. A KSI tanárainak útmutatásával és természetesen haz itatás segítségével a próbáztatásokat vezetik. Az épület előcsarnokában, kényelmes karosszékekben szülők ülnek, a karfához félénken támaszkodnak az apróságok. Várják, hogy ők mikor kerülnek sorra. Időnként páros sorokba rendezett, tomnaruhás gyerekek vonulnak keresztül az épületen. Mennek, vagy már jönnek is vissza, így fest a főhadiszállás. — Még ez a nyavalyás időjárás sem tudott kifogni rajtunk — mondja Szobonya László testnevelő tanár, a felvételi bizottság vezetője. — Nem riasztja el a kölyköket, hogy kijöjjenek ... Most egyébként még csak az általános fizikai képességek felmérése folyik — folytatja —, ami kislabdahajításból, 60 m-as síkfutásból és helyből távolugrásból áll. Majd ezek után, már a választott sportághoz szükséges speciális képességeket nézik rájuk. meg vezető taoa KELL-E ÚSZNI TUDNIA EGY ÖTTUSÁZÓNAK? Az asztalon, előtte már kitöltött kérdőívek, sportági csoportosításban. — Jelenleg az öttusa vezet. Eddig száztizenheten próbáztak le és ezen felül is még vagy ötven jelentkezési lapnak van már gazdája. Forgatjuk a lapokat, olvasgatjuk a kérdésekre adott válaszokat, amelyek között egy ilyen is szerepel: „Úszni tud?” Leendő öttusázókról lévén szó, lényeges kérdés. Néhány válasz: Szabó Árpád — bizonytalanul azt írja, hogy: „Kicsit”, Mester Gyuszi — férfiasan bevallja, hogy: „Nem.” — Ezekkel mi történik? — Természetesen felvesszük őket is, ha egyéb képességeik megfelelőek. Félreértés ne essék, mi nem olyanokat keresünk a sportiskolába, akik már tudnak úszni, kosárlabdázni, focizni stb., hanem olyanokat, akiket majd mi tanítunk meg. Olyanokat, akiket meg tudunk tanítani... SZILVIA ÉS A TÖBBIEK A próbákon elért eredmények alapján egyébként — amint ez természetes is — az összkép meglehetősen vegyes. Vegyes, de ... De volt például egy srác, aki 8.9 másodperc alatt futotta a 60 métert, 195 centit ugrott helyből távolba és 64 méterre hajította el a kis bőrlabdát. A gyerek labdarúgó szeretett volna lenni és talán az is lesz, ha történetesen mindezt nem látja Iharos Sándor, az atlétikai szakosztály vezetőtanára. Ő azonban látta, s harciasan kézenfogta a gyereket: — Jössz fiam atlétának! ... A labdát rúgja csak más — és még elmenőben bejelentette a felvételi bizottságnak. — Vegyétek tudomásul, hogy ezt a fiút én elcsórtam. Csütörtökön, a zuhatagban ömlő eső elől fedél alá kényszerült a felvételiző társaság, a Kisstadion futófolyosójára. (Ó, de jó, hogy van!) Tökmagnyi gyerekektől a megtermettebbekig, mindannyian kellő figyelemmel végezték a számukra „sorsdöntő” feladatokat. Kis, piros pulóveres csemete távolt ugrik. Úgy, hogy amikor vége a próbázásnak, Szobonya László nyakon csípi és büszkélkedve viszi a tanári irodába. — Mit gondoltok, mennyit ugrott távolba? — és be sem várva a választ mondja — 175 centit. Tízéves!. .. Valaki kedveskedve lehajol a gyerekhez. — Hogy hívnak, öcsi? — Réti Szilvia... — Ó, bocsánat Szilvia, azt hittem, fiú vagy. — Nem baj — legyint a gyerek —, jobban is szeretem, ha fiúnak néznek. Asztaliteniszező szeretne lenni...★ Folyik a KSI felvételi vizsgája. Napok óta folyik és mindenütt gyerekese, szülők, tanárok — lelkesedés és munka. Szívügy ... Kocsis L. Mihály Nagy a lendület, kicsi az ember... A labda pedig száll Réti Szilvia kezéből a Népstadion esőtől óvó lelátóinak árnyékában. ÜNNEPI AJÁNDÉK. Nem tartják számon másutt ezt az évfordulót, Csuti Antal is csak amolyan szolid, szótlan ünnepélyességgel készít számvetést: ez a 20. május elseje, amelyet a sportolók soraiban, a sakktáblák mellett köszönt. Ifjonti éveiben az üdítő, erősítő torna híve volt, de egy alkalommal munkája közben lezuhant az építőállványról, s tört gerince, mankót kényszerített a kezébe. Rokkant testében azonban sértetlen maradt a sport iránti lángolás. A sakkozók közé állt, és kettős elkötelezettséggel — versenyzéssel, valamint oktatói tevékenységgel — bizonyította be, hogy a belső megújulás legyőzheti a test törvényét. Sakkóvodával kezdte Mint versenyző soha sem ért el kiemelkedő sikereket, mint nevelő, eredményekben gazdag esztendőket mondhat magáénak. Az 50-es évek elején „sakkóvodát” szervezett Zalaegerszegen, s türelemmel, hozzáértéssel fáradozott azon, hogy a 8—10 esztendős kisdiákok tartós barátságot kössenek a faragott bábukkal. Aztán egyszer csak szárnyára kapta a hír Csuti Antal nevét: ő volt az, akinek oktató-nevelő munkája nyomán felsuhant Sakkozásunk egére Portisch Lajos nemzetközi nagymester csillaga. Az emlékezés mindig díszes ékszer az ünnepi öltözékem. — Keres és Rogozin szovjet nagymesterek 1951-ben szimultánt játszottak Zalaegerszegen — lapoz vissza szavaival a múltba Csuti Antal is —, s a hoszszú asztal mellett, a tekintélyes felnőttek társaságában ott ült az én rövid nadrágos tanítványom Portisch Lali is. A háta mögött álltam és láttam, hogy a világ egyik legképzettebb játékosa, Keres ellen sem hibázza el a lépéseket. A játszma befejező részében Keres a tábla mellé hívta Ragozin nagymestert és elismerő szavakkal dicsérte tanítványom játékát. A parti döntetlenül végződött, én pedig ezekben a pillanatokban megismertem az eredményes oktatói munka ízét, és hittel fogadtam meg, hogy amíg erőmből telik, részt vállalok az ifjúság testi-szellemi neveléséből. Azóta a keze alatt 10-nél több elsőosztályú sakkozó nőtt fel, s nehéz lenne összeszámolni azokat a másod- és harmadosztályú versenyzőket, akik az ő irányítása mellett kerültek a sportág középmezőnyébe. A sakkozás iránti rajongás sodorta a falusi fiatalok közé is. A zalaegerszegi járás közel 50 községében a fekete-fehér kockákat korábban csak az árnyas verandák cementlapjairól ismerték a legények. Csuti Antal elsőként a sportág néhány ismert helyi muskétásával, a ságodi Horváth Józseffel és Both Józseffel, a bagodvitenyédi Pogácsás Gézával és Kalmár Jenővel teremtett kapcsolatot, támogatásukkal aztán bemutatókat, oktató előadásokat szervezett — az ifjakban pedig szikrát fogott az érdeklődés. Több mint 300 sakkozót tartanak ma már nyilván a járásban, s a helyi versenyeken nemegyszer fordult elő, hogy a sok induló miatt — a sakk-készlet bizonyult kevésnek. Oktatói munkájában most is felkarolja a legifjabb korosztályt. A középiskolás Erdész László, Bertalan Géza, az alig 8 esztendős, tehetséges Horváth Sanyi, Lendvai Csaba és társaik között figyelő szemmel, reménnyel tekint szét: hátha egy új nagymester indul el a soraikból. A május elsejei villámversenyen ezek a fiatalok valamenynyien ott lesznek a táblák mellett Zalaegerszegen. Csuti Antal maga is részt vesz az ünnepi tornán — ezúttal a huszadik alkalommal. A jubileum kapcsán aligha kaphatna kedvesebb ajándékot, mint a vele együtt versenyző tanítványok köszöntő, meleg tekintetét. Bánhidi Tibor A sakkozás iránti rajongás Előtérben a fiatalok 1/V Jászói azéta Kitörő örömmel köszöntöttek néhány évvel ezelőtt a kajakosok egy rokonszenves, szőke fiatalembert. Akkor, Várkonyi Géza Szolnok városát, annak születő kajaksportját képviselte egy tanácskozáson. A minap, nagy fontosságú megbeszélésen vettek részt a kajakedzők. Géza is ott volt. Már nem látszottak homlokán az alakulás nehézségeit tükröző ráncok. A tekintete vidám volt. Okkal. Többek között azért is, mert nem egyedül jött. Társa egy barna bőrű, markáns vonású ifjú volt, így mutatta be mindenkinek barátját Géza: — Bodorik Gyula, a Mezőtúrról jött. — Kajakszakosztály? Mezőtúron? Hogyan? Tulajdonképpen hosszú ennek a története, és nem is Mezőtúron kezdődött és nem is most__ ... A szolnoki vízügyi MEDOSZ alakított Várkonyi Géza javaslatára és elsőrendű közreműködésével kajakszakosztályt. Alig két évvel ezelőtt. Nehezen ment minden, és a legapróbb darabonként kellett a szakosztály alapjaihoz szükséges sportszereket összegyűjteni, Géza lelkesedése azonban sok társadalmi, vállalati és sportvezetőt ragadott magával. És segítettek. És lassan-lassan egyre több fiatal jelentkezett: „Kajakozni szeretnénk! .. ... Ezzel szinte egy időben a megye ismert ipari településén, Martfűn is mozgolódás kezdődött. A helyi MHL-szervezet volt a kezdeményező. Az okot a kajakszakosztály létesítésére mi más is adhatta volna, mint a szelíden, szőkén kanyargó Tisza. Martfűn is akadt segítőtárs. Illetve nem is Martfűn, hanem a fővárosban. Az MHL Központi Víziklubja juttatott az első lépések megtételéhez néhány kajakot. Az ottani iparitanuló-intézet nem egy tanulója kötött ezek után barátságot a vizen járással. ... A Szolnoki MTE a vízisportolók között is ismert, mindenekelőtt evezősei révén. A múlt évben azután más vízisportágban is „kopogtattak” az MTE-sek. Víziállomást létesítettek a Kilián Testnevelési Mozgalom keretében Szolnokon. A tetszetős, kétszemélyes, immár országszerte ismert túrakajakok az SZMTE telepére kerültek. S — nem véletlen — nagyon vonzónak bizonyultak . .. ... És csak most következik Mezőtúr. Ahogy Gyula meséli, e harmincezer lakosú nagy mezővárosban már nem lehet ölhetett kézzel nézni, hogy a sportágak között oly kicsi a választék. Különösen azért, mert a Hortobágy-Berettyó oly remek lehetőségeket nyújt a kajakozni vágyóknak, amilyenre kevés helyen lelnek. — Aztán mitek van a kajakszakosztályhoz? — kérdezték. — Tulajdonképpen a TITÁSZ- nak van egy csónakháza. Egy rossz vasúti kocsiból most alakítgatjuk a másikat. Ehhez „jön még” a felsőfokú Mezőgazdasági technikum, a mezőgazdasági technikum, a fiú- és leánygimnázium diákserege. Továbbá erősíti elképzeléseinket és segíti is, Kovács István a városi TS elnöke, azután a TITÁSZ főmérnöke és még sokan, sokan mások. Végső soron, a két évvel ezelőtt Szolnokon elindult fuvallat azért is jelentkezhet e napokban Mezőtúr városában, mert Závodszky Sándor, a megyei TS elnöke személy szerint is ösztönzi, lelkesíti a kezdeményezőket. Többek között azért is, mert így — érdekesen hangzik, de igaz — előbb-utóbb még pénzt is takarítanak meg. A szolnoki vízügyi MEDOSZ egyetlen kajakszakosztálya ugyanis, ha versenyezni akart , elutazott Budapestre vagy Szegedre. Ha több szakosztály lesz a megyében, akár kéthetenként rendezhetnek versenyeket, minimális utazási költséggel, egymás között is ...