Népsport, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

Osztrák történetek Április legvége volt, és fázósan kucorodtam össze a bécsi 78-as villamos peronján. Pedig akkor még sütött a nap, csak a szél csípett. A Haupt Alléénál három osztrák tizenéveshez csapódtam, nem minden megfontolás nélkül. Mégis csak ők a bécsiek! Ők tudják, hogy melyik a legrövidebb út a Práterig! Természetesen beszélgettünk. És természetesen a futballról, hisz immár mind a négyen a KEK-döntőre mentünk. A Manchester City—Górnik Zabrze mérkőzésre. És mind a négyen bizakodtunk. Legjobban a kis Franzi, Franz Meier. — Majd meglátjátok, milyen foci lesz! Bell! Lee!. Luhanski! Csettintett. * — Sajnos, nálunk nincsenek ilyen meccsek! — pan-rszóta ■£seates” társa,, Hans. — Rossz most az osztrák foci!... Ebben maradtunk. Az gazság az, hogy maga a KEK-döntő is rossz mérkőzést hozott. Rettenetes zuluméval". Mert alig futottak ki a csapatok, alig gyulladtak ki a Práter reflektorai, az ég beborult. Félidő után már úgy ömlött az eső, hogy bőrig áztam. (Sajnos, íssak kívülről.) — Ezért kár volt megázni! — tüsszentett nagyot mellettem egy lelkes osztrák. — Olyan, mintha a Rapidet látnám ... — Ja . . ., i.a .. . —, helyeseltem, s a Rapidet, behelyettesítettem a . .. De ezt hagyjuk! Szóval, egynéhány magyar csapattal. Másnap Jozef Stabilal, bécsi sportújságíró kollégámmal találkoztam: — Hát csodálkozik rajta, hogy nálunk már nem szeretik a futballt? És mintha átok ülne rajtunk. Már nemcsak az a rossz meccs, amit mi játszunk itton, hanem az is, amit mások játszanak nálunk ... És mondott még néhány keresetlen szírt a KEK-döntőről. De legtöbbet az osztrák fociról. — Osztrákok? Ugyan! Azok kutyák! — mondta egyik élvonalbeli labdarúgó ismerősöm a szeptemberi magyar—osztrák mérkőzés előtt. — Rúgunk nekik egy hatost! . .. — Ha nem haragszik, azért ezt nem írom meg! Nem írtam meg — csak most. Még jó, hogy óvakodtam! Ráadásul az osztrákok szerények és csendesek voltak. Leopold Stastny például épp csak azt nem mondta, hogy tanulni jöttek. Dr. Heinz Gereb pedig egyenesen úgy nyilatkozott, hogy: — Sajnos, mi esélytelenek vagyunk .. . Bevallom, akkor csak udvariasságból mondtam ellent.. . A többit ismerik. Azon a válogatott mérkőzésen keserves 1:1 született. Aztán az Austria Salzburg kiverte a KK- ból a Vasast, a Wacker Innsbruck 1:0-ra legyőzte a Real Madridot. .. Szóval... kezd nem is olyan gyenge lenni az az osztrák foci!... Utóiratként: lehet, hogy 1971- ban már nemcsak a hagyomány ad európai rangot az osztrák— magyarnak? Minitörténet A Várpalota—BKV Előre mérkőzésen történt. A vendégcsapat derekasan tartotta magát. A csatárok ugyan a legritkább esetben jutottak el ellenfelük tizenhatosára s a védők is jobbára csak a másik fél támadóinak a hátát látták, de a negyedik gól sem törte meg lelkesedésüket, akkor is buzgón rohangáltak fel és alá. A partvonal mellett, a kispadon, meglehetősen szomorú arccal ült az együttes edzője. Az első két gólnál meg-megrándult néhány arcizma, később azonban már úgy gubbasztott, mint egy Buddha. Sőt, egy-egy kapufánál még el is mosolyodoa. A befejezést jelző sípszó után letörten bandukoltak a játékosok az öltözőbe. Lelki szemeik előtt ott állt a mester, s dohogott. Az öltözőajtó előttazonban egészen furcsa dolog történt. Orczifalvi István, az Előre edzője szélesre tárt karokkal fogadta a fiúkat, mindenkivel lekezelt, sőt egyiket-másikat még meg is ölelte. — Remek volt, gyerekek ... gratulálok ... — mondta sorban, az intéző legnagyobb megrökönyödésére. Amikor aztán a gárda a zuhanyozóba vonult, odament Tesszer József intéző az edzőhöz és félrevonta: — Te Pista bácsi — fogta meg a karját — miért gratuláltál a játékosoknak, hiszen négy gólt kaptak? Az edző mosolygott: — Na igen. De kaphattak volna nyolcat is ... Taktikai utasítás Edző: — Gyerekek, most mindjárt kezdtek. Csak semmi izgalom, mindenki mondja sokszor magában azt: nyerni kell. Tíz másodperc után ritmusváltás, ettől kezdve a jelszó: fordítsuk meg az eredményt!.. . Zászlóval a sírig... Maflyon « S --------------------------csak úgy félig-meddig, hiszen a francia ősöket sejtető Perrier előtt álló J. P. M. betűkből odakint is csak találgattuk, mi lehet a keresztneve. így állt az újságban: „J. P. M. Perrier, a futball áldozata ...” És mellette a fénykép egy kövéres, gyér hajú emberről. Brazil volt. Az angolok elleni mérkőzés előestéjén költözött be egy öreg házaspár kiadó szobájába, és a házigazdák azt mondták a riporternek, hogytalán egy órát semtöltött a házban. Letette a táskáját, a ház előtt csatlakozott a brazil szállás felé tartó honfitársaihoz és a rendőrség jött el a papucsáért és pizsamájáért. Az első éjszakát Guadalajarában, feltehetően abban a parkban töltötte, ahol a brazilok a körbe állított autók lámpájának fénye mellett nagy üstökben főztek, táncoltak, énekeltek. Június 7-én délelőtt tíz órakor már szólt a dob a stadion lelátóin és, néhány gyengébb szervezetű ember még a mérkőzés megkezdése előtt roszszul lett. A többiek nem csináltak nagy dolgot ebből, az igazi fiestán, a riói karneválon úgy hullanak a „finisben” az emberek, mint ősszel a legyek. Az asszonyok kitűnően tudják, mit kell ilyenkor tenni. Árnyékba viszik, lefektetik, kigombolják az ingét, a szívére vizes ruhát tesznek__ Eszük ágába se jut hívni a mentőket 1 P M Parrim nem terror. r. m. terrier zott a ilyen_ ---------------------------- gék közé. Mindennél világosabban cáfolta ezt az a hatalmas lobogó, amit a kezében tartott és nyilván lengetett is Jairzinho góljáig. Nem egyedül vállalta a zászlóvivők ősi időktől terhes tisztjét, a város felőli kanyar szinte összefüggően zöld volt a lobogóktól és hullámzott, mint a nád a fel-feltámadó szélben. A fényképet az igazolványából reprodukálták, mert a stadionban Perrier homlokát is biztosan fehér szalag övezte. Rajta zöld betűkkel a felírás: BRASIL- A módosabb szurkolók ötven, száz darab szalagot is vettek a mindenre felkészült gyerekektől és ingyen osztogatták. A zászlótartóknak és a zenészeknek helybe is vitték. Amikor a hatvanadik percben Tostao beadását Pelé azzal az utánozhatatlan, macska-puha mozdulattal lekezelte és a labdát Jairzinho elé tálalta, felharsant az aréna. És a gólba vágódó labdával szinte egy időben futott fel az égre az első rakéta! Aztán kalapok úsztak a levegőben, ismeretlen emberek ölelezték, csókolták egymást. Harci riadót vert a dobos, a zászlók magasan lebegtek a feje fölött, de J. P. M. Perrier ezt már nem látta. A szíve képtelen volt ekkora boldogságot befogadni, megállt, mint a túlhúzott óra ... A zászlóval együtt --------------------------------- továbbra is szorosan fogták a nyelét. Akkor is, amikor a mellette állók végre felfigyeltek rá, és egy közelben levő orvos keresztülfúrta magát a fölébe hajlók gyűrűjén. A kettétört nyelű lobogóval együtt temették el. Az újságok — a VB-n nem ez volt az egyetlen eset — rövid hírben számoltak be a tragédiáról. Csak egyetlen riporter ment el a rendőrökkel a lakásra, hogy a nyomok laza láncolatából megpróbálja felderíteni: egyedül jött-e Perrier Rióból, mit csinált Guadalajarában, vannak-e ismerősei? Kiscserkészek álltak díszőrséget a sírja előtt és a beszámoló szerint megsiratták az idegent. , A szegény brazilt. Aki, ha már mennie kellett, talán újra és újra a labdarúgópályán akart volna meghalni. Legfeljebb néhány nappal később. A döntő után. 1970 nagy módija: Az edzőváltozás Vígjáték fél felvonásban. írta és rendezte: az élet. Játsszák: a futballpályák mindennapos szürke hősei: egy gyúró és egy újságíró. . Történik napjainkban, egy edzés utáni állapotban levő, feldúlt öltözőben. Amikor a függöny felmegy, csak a gyúrót látni, amint elmélyülten kotorász a táskájában. Az ajtó nyílik, az újságíró lép be. Újságíró: Jó napot, jó napot! Van itt valaki? Gyúró: Senki! Csak én... Újságíró: Üdvözlöm az izmok nagyszerű karbantartóját. (Turkálni kezd a varázsszeres ládában.) Mi-zujs, mi-zujs? Gyúró: Csak vagyunk, csak vagyunk! Nem történik nálunk már hónapok óta az égvilágon semmi. Ma ugyan bemutatkozott az új edző és az új egyesületi elnök, de egyéb? Újságíró (kiejti kezéből a ceruzát): Micsoda? És ez magának semmi? Új elnök jött, érti, ember, új edző és új elnök. (Villámgyorsan jegyzetelni kezd, majd a telefonhoz lép és tárcsáz.) — Halló... Írjátok! „Kéthetes szívós, kitartó zsörtölődéssel, pimaszkodással és edzésmegtagadással a Panama SC újra megbuktatta edzőjét és elnökét. Az élet azonban megy tovább. Ma már be is mutatkozott az új kettős, akik posztjukat legalább egy hétig hivatottak betölteni.” (Hirtelen a gyúróhoz fordul): De tulajdonképpen ki az új edző? Gyúró: őszintén szólva, nem tudom. Sem az elnök nevét, sem az edzőét. Nem szoktam megjegyezni. Felesleges! Az ilyen nálam nem ügy . .. Újságíró (bömböl): Mi az, hogy nem ügy? A főnökeiről van szó. És maga még a nevüket sem tudja? Gyúró: Én egyszerűen rendezem le ezeket a bemutatkozásokat. Arra a pár napra nem érdemes barátságot kötni. Amikor megtudom, hogy új edző vagy elnök érkezett, hazamegyek, megborotválkozom, nyakkendőt kötök és bemegyek a klubirodába. Megkeresem az edzőt is, meg az elnököt is, illedelmesen odaállok eléjük, összecsapom a bokámat, kezet nyújtok, és bemutatkozom. Ők is kezet nyújtanak, s ez egyben a búcsút is jelenti mindkettőjüktől... (Az újságíró a fotelba zuhan, kiejti kezéből a kagylót. Noteszával legyezi magát. A szín elsötétül.) (Függöny) Jaj, de szép volt! /Mikor telt meg utoljá/// ra a Népstadion? Amikor én voltam a balszélső. De szép volt!! Nyolcvanezer ember tombolt a lelátókon. Már az első pillanatban hozzám került a labda és hatalmas hangorkán közepette vezettem egészen az alapvonalig. Ott megálltam. (A baj az volt, hogy a labda nem.) Alig telt el öt perc, egy zúgó, léc alá tartó lövésemet szögletre tornászta az ellenfél válogatott kapusa. Az ováció most sem volt kisebb. (Csak nem nekem szólt.) Nem ragaszkodtam a balszélhez. Modern futballt játszottam. Beszáguldoztam az egész pályát. Egy alkalommal például — a határtalan lelkesedés következtében — a gólvonalon csíptem el a labdát. Klubtársam éppen be akarta kotorni a hálóba. Kicsit neheztelt ugyan rám, (nyomait még ma is őrzöm), de a közönségnek, a szakembereknek tetszett. Ezt követte a „finom penge”. Néhány foknit, kiszámíthatatlan cselt mutattam be. A védők jobbra-balra dőltek mellettem. — Ez igen! — hallottam egy szurkoló hangját. Ez a játékos még labda nélkül is tud cselezni! Rendkívül büszkén húztam ki magam. Ha már kijött ide ennyi ember, lássanak is valamit a pénzükért — gondoltam. A prémium eszembe se jutott — élveztem a játékot, a labdarúgás szépségét. (Több Cola volt beígérve.) /A találkozó a vége felé itt közeledett. Senki nem (! ) mozdult. Én sem. Álltam és néztem az ellenfél próbálkozásait. Izzadtak. Nehezen birkóztak meg a labdával, de kiegyenlítettek. A játékvezető az óráját nézte. A nézőtéren vastaps. Futballmérkőzésen ... Ráadásul nyolcvanezer ember . .. Azért jó, hogy kitalálták a SZUR-t!. .. Az óvatos kapus ,és ha lejjebb mennél 10 lépcsővel...? Többet kell lennünk és magasabb színvonalon ismét eltelt egy esztendő. Eredményekben, sikereidben gazdagon s — miután ilyen az élet — csalódásoktól sem mentesen. Sportéletünkben is ez a helyzet. Az elmúlt év kétségtelenül jelentősen gazdagabbá tett bennünket. Tovább fejlődött, erősödött a testnevelési és sportmozgalom, még akkor is, ha néha csak nehezen birkózott meg a feladatokkal, s ha egyes feladatok megoldása már az új esztendőre vár. Különösen örvendetes, hogy szélesedett a mozgalom tömegbázisa, elsősorban azáltal, hogy a társadalom más szervezeteivel egyre jobban kialakul az együttműködés. A szakszervezetekkel, az ifjúsági és szövetkezeti mozgalommal, a közös akcióprogramok kidolgozása és elfogadása megnövelte a testnevelés és sport szervezőinek és résztvevőinek száát. Szorosabbá és gyümölcsözőbbé vált a kapcsolat az állami, elsősorban a tanácsos szervekkel is, s egyre jobbá válik azokkal a gazdasági bázisokkal, amelyek a magyar sport jó értelemben vett mecénásai. Ezek a bővülő és gazdagodó kapcsolatok hatalmas segítséget jelentettek azoknak a feladatoknak a megoldásában, amelyek 1970-ben a magyar testnevelési és sportmozgalom előtt állottak . Szocialista társadalmunkban növekszik az igény a testnevelés és sport iránt. Egyre nagyobb tömegek értik meg a testnevelés és sport fontosságát az egészségvédelemben, a testi erő növelésében, a szellemi képességek, az akarat és más tulajdonságok fokozásában. Ennek megfelelően növekszik azoknak a száma, csak sportolni akarnak. A mozgalom feladata, hogy a feltételeket ehhez biztosítsa. Örvendetes, hogy a helyi sportakciók száma, a testnevelés és sport kötetlenebb formái gyarapodnak, szélesednek, változatosabbak lettek. A helyi szervek és szervezeteit az emberekkel való törődés egyik formájának, egyik részének tartják a sportot és a testnevelést. S ha akadnak is még hiányosságok — a feltételek javításában, a közömbösük megnyerésében és bekapcsolásában, az igények kielégítésében —, mindenképpen megállapíthatjuk, hogy az 1970-es esztendő bővelkedett eredményekben, ezen a területen is. Ez a szélesedő tömegbázis — s ennek további növelése — a biztosítéka annak, hogy a magyar sport újabb sikereket érjen el az elkövetkező években. Hiszen megszoktuk már — talán kissé túlságosan is —, hogy versenysportunk legjobbjai ott legyenek a világ élvonalában. Az elmúlt évben is tizenkét világ- és ugyanannyi Európabajnoki aranyérmet, sok ezüst- és bronzmedáliát és értékes helyezéseket szereztek sportolóink a nagy világversenyeken. Az összesítés alapján megtartottuk előkelő helyünket a sportvilágban, a kimutatások, statisztikák mindenütt a világon az élmezőnybe rangsorolnak bennünket. A világ nemzeteinek rangsorában a világbajnokságokon elért helyezések alapján 1970-ben hazánk a 4., az olimpiai sportágakban elért helyezések alapján pedig az 5—6. helyen végzett. Kiemelkedő sikert arattunk az öttusában, ahol a világbajnokságon egy hely kivételével minden megszerezhető helyet elnyertünk. Jól szerepeltek vívőink, kajak-kenusaink, birkózóink, súlyeme-lőink, ökölvívóink. Szép sikerek születtek más sporté..., bán is. Mindent egybevetve azt mondhatjuk, amagyar sport eredményes évet zárt 1970-ben. Még akkor is, ha egyes sportágakban nem értük el a várt eredményt. A gyengébb szereplésekből le kell vonnunk a tanulságokat, de nem szabad türelmetlennek lennünk. Ne felejtsük el, hogyha tízmilliós Kis Magyarország 40—50 milliós nemzeteket előz meg évről évre a ranglistán. Minden gőgösségtől, sovinizmustól mentesen, de reálisan kell értékelni ezt az eredményt, amely azt mutatja, hogy jó úton haladunk sportéletünk fejlesztésében. S ahol ma még nincsenek meg a kívánt eredményei, azokat több munkával, okos tevékenységgel, megfelelő türelemmel előbb-utóbb majd csak elérjük. Nem kell ölhetett kézzel várnunk, tennünk kell, de megfontoltan, nyugodtan. Minden lehetőség adva van ehhez. Vonatkozik ez a labdarúgásra is. Labdarúgósportunk az elmúlt években hullámvölgybe került. Mint a legnagyobb tömegérdeklődéssel rendelkező sportág, a közvéleményben nagy vitát váltott ki a gyengébb szereplés. Egyesek már második Mohácsról beszéltek a Marseilleben elszenvedett vereség kapcsán. Sportmozgalmunk vezető szervei már Marseille előtt határozatban rögzítették a feladatokat. 1970-ben ezeknek az elvi határozatoknak a gyakorlati megvalósításához szükséges rendeletek is megszülettek. Sőt, megkezdődött maga a megvalósítás is. Azt senki nem várhatja, hogy az eredmények azonnal mutatkozzanak és máról holnapra új magyar labdarúgás szülessen. Kezdeti eredmények már vannak, de a teljes aratása ezeknek az intézkedéseknek csak később realizálódhat Itt is türelem kell, s természetesen sok-sok munka. Az utánpótlás nevelésének kell mindenekelőtt legfontosabb feladataink közé tartoznia. Az MTI országos vezető szervei elfogadták az utánpótlás egységess rendszeréről szóló határozatot, s most már a megvalósításon a sor. Sok okos, kezdeményező lépés történt már az elmúlt hónapokban is. A helyi szervek, az egyesületek egyre nagyobb számban jó terveket dolgoznak ki, s hozzá is kezdtek azok megvalósításához. Fejér megyében, Győr megyében, néhány nagy budapesti egyesületnél már eredményeket is hozott ez a munka. Munka. . Visszatérő refrénje kell hogy legyen ez sportéletünk mindennapjainál... A szélesebb alapokon nyugvó, magasabb színvonalú, a szocialista eszmeiség irányába fejlődő testnevelés és sport társadalmunk életének szerves és fontos része. Ennek erősítése kötelességünk és megtisztelő feladatunk. Felszabadulásunk 25. évfordulójának megünneplése nagy lendületet adott a testnevelési és sportmozgalomnak is. Az MTI vezető szerveitől kezdve egészen a legkisebb sportegyesületekig mindenütt történt valami, mindenütt tettek valamit az évforduló jegyében. Most az a feladat, hogy az új esztendőben is töretlen lendülettel folytatódjék a munka. A cél: megvalósítani a határozatokat, amelyek 1970-ben születtek, s amelyek már korábban jöttek létre, annak érdekében, hogy segítsék valóra váltani az MTI II. kongresszusának sportpolitikai célkitűzéseit. Az olimpia előtti esztendőbe léptünk. Ahhoz, hogy a magyar sport ismét eredményesen szerepeljen ezen a nagy világversenyen, sok mindenre szükség van. Növelni kell az edzésmunkát, emelni a szakmai munka színvonalát. Erősíteni kell a versenyzők felelősségtudatát, munka- és életmoráljukat. Mindez nem képzelhető el az egyesületekben folyó munka színvonalának emelése nélkül. S ha ehhez hozzávesszük az utánpótlás nevelésében előttünk álló feladatokat, azt látjuk, tennivalóink nem csökkennek, hanem növekszenek. Többet kell tennünk és magasabb színvonalon — csak így képzelhető el a magyar testnevelési és sportmozgalom további erősödése, fejlődése.