Népsport, 1977. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1977-02-02 / 27. szám

XXXÍII. 27. ♦ 1977. február 2 LABDARÚGÁS X - Középcsatár kerestetik Székesfehérvárott Kovács Ferenc, a Videoton vezetőedzője hétfőn korán kezdte a napot. Reggel beugrott az Aero Szállóba, hogy elköszönjön játékosaitól, Nagy II Jánostól és Kovács Lászlótól. Mindketten egyhónapos tengerentúli túrára indultak a válogatottal. A búcsúzkodás után az edző gépkocsiba szállt, s robogott Székesfehérvárra. Egy órával az edzés megkezdése előtt már ott ült kis szobájában , a lelátó alatti folyosó végén, megszokott reggeli feketekávéja mellett, s számba vette a játékoskeretet. Csongrádi pótleckéi — Mindenki egészséges? — használtuk ki az időt a beszélgetésre. A vezető edző még egyszer végigfutott a papírra írt neveken. — A múlt hét végén Csongrádi és Tieber bajlódott sérüléssel. Csongrádi az Achilles-inára panaszkodott, Tieber a lábfejét fájlalta. Majd most derül ki, tudjaak-e edzeni, vagy sem. A többiek rendben vannak. — Csongrádi már teljes értékű játékos? — Ugyanazt a jóunkát végzi már, mint a többiek. S úgy fest, bírja, tehát teljesen rendbejött. Ennek ellenére csak áprilisra veszem őt számításba, ugyanis van pótolni valója, amíg utoléri a többieket. — Mi a helyzet Burcsával? A Kaposvárról igazolt középpályásra mikor számíthat? — Néhány nap múlva szerel le a katonaságtól, úgyszintén Jankovics is. Számukra nem lesz újdonság az alapozó munka, ugyanis mindkettőnek adtam korábban feladatokat, amit el kellett végezniük. Nagykanizsán ehhez kaptak segítséget, remélem, hamar felveszik az itteni ritmust. — Felépültek a sérültek, Karsai, Csongrádi, jön Burcsa, középpályásban tehát nem lesz hiány? — Nem, de ez egyáltalán nem baj. Sőt. Legalább lesz verseny a csapatba kerülésért. Most majd mindenki jobban „tépi magát”, aki pedig nem, az kimarad. Amennyire jól állunk első látásra a középpályán, annál szegényebbek vagyunk csatárokban. Legalábbis gólerős támadókban. A két szélsőposzt még hagyján, de középen... Mit mondjak, mint egy falat kenyér úgy kellene egy erőszakos, energikus, lendületes középcsatár. Akinek nem csak a robbanékonysága, de a súlya és a magassága is megvan ahhoz, hogy a védők sűrűjében is talpon maradjon, s kiverekedje a pozíciót, a helyzeteket. Vannak itt nálunk a közvetlen utánpótlásban ügyes gyerekek, akik szépen élnek, hogy majd idővel odakerüljenek az első csapathoz. Pillanatnyilag azonban nem oldják meg a problémát. Nyáron visszajön hozzánk a MÁV Előréből Fülöp, benne megvannak az adottságok ahhoz, hogy megállja a helyét e fontos poszton. Hát majd meglátjuk. Terepszemle Lassan szállingóztak a játékosok is. A nyitott ajtón messziről beköszöntek. — Jó reggelt Megjöttek a vezető edző segítőtársai is, Németh Lajos és Szőke Miklós. Kovács Ferenc mielőtt átöltözött volna „munkaruhába”, még egyszer belebújt a felöltőjébe. — Kiugrom, s megnézem, milyen a „műhely” ... A műhely címszó alatt az edzőpályát értette. Mentünk, s megnéztük mi is. Útközben a szakember elmondta, hogy idén még egyetlen egyszer sem játszott kétkapus edzőmérkőzést a csapat még egymás között sem. Nem mintha nem szerettek volna, egyszerűen nem volt játékra alkalmas pályájuk. — Ha bokáig ér a sár, oda se neki. Az „ideális” talajnak számít, dagaszthatták volna rogyásig, az ilyesmi jót tesz az állóképességnek. De szinte öszszefüggő jégréteg borította mind a két edzőpályát. Azon a nyakukat törték volna a játékosok — magyarázta a vezető edző, míg kiértünk a szóban forgó játékterekre. Itt most kedvező látvány fogadott minket. A talaj — köszönhető annak a kis traktornak, amely szorgalmasan Csongrádi, aki gerincműtéten esett át, már együtt edz a többiekkel egyengette — viszonylag sima volt, s nem is túl sáros. A vezető edző a terepszemle után visszaballagott kis szobájába, s átöltözött. Majd edzőtársaival ült le megbeszélni a délelőtti foglalkozást. — A bemelegítés után három csoportban dolgozunk majd. Az egyik a rugófalnál gyakorol, a másik lövőgyakorlatokat végez, a harmadik a másik oldalon a slalompályán foglalatoskodik. Labdavezetés oda-vissza, a szélsők pedig a beadásokat sulykolják. A bemelegítés után tízszer száz méter labdával... Németh Lajos bólintott. — Rendben. Aztán most már közösen számba vették a játékosállományt. — Csongrádi és Tieber kérdéses — pipálta ki a két nevet a papíron Kovács Ferenc. — Csongrádi itt van. Érzi ugyan az Achillesét, de azért edzeni fog — adta a felvilágosítást Németh Lajos. — Tieber? — így Kovács. — Ő még nem érkezett meg. Tíz órakor felálltak az edzők, s indultak az öltöző felé. Kovács Ferenc megállt az ajtóban, s beköszönt. — Jó reggelt fiatalemberek, Lóra... Erre felkászálódott a társaság.A folyóson mindenki választott magának egyet a zsáknyi labdából, s mentek ki a pályára. Aztán, amíg Németh Lajos elvitte bemelegíteni a játékosokat, addig a vezető edző és Szőke Mikós berendezte a játékteret. Vitték a vasoszlopokat, s leszúrták a tizenhatos előterében és az oldalvonal mellett. A bemelegítés után csoportokra oszlott a gárda, úgy ahogy megbeszélték. Délre vége Ahogy álldogáltam a korlát mellett, mosolygós, kucsmás bácsi érkezett. Nézte egy darabig a foglalkozást, aztán odaszólt : — Ön az edző? Kiábrándítottam. Megmondtam, hogy én csak egyszerű szemlélője vagyok az esemé-■■ nyeknek. — Akkor szintén úgy szeretheti ezt a játékot, mint én — magyarázta lelkesen. — Én Dunaújvárosból jövök, tizenhét évig dolgoztam ott, szilikózist kaptam. Most tárgyalásra érkeztem ide, tudja bérkiegészítést kértem... A tárgyalásig van még jócskán idő, gondoltam, kijövök, megnézem, hátha vannak itt a pályán. Otthon, Dunaújvárosban ha két focista kint van a sporttelepen, én vagyok a harmadik. Most már együtt néztük az edzést, miközben megtudtam egyet, s mást a szomszédvár játékosairól is. Később újabb jövevény érkezett. Egy csatár, Tieber László, aki húzta egy kicsit a lábát. Civilben volt, s egyenesen az orvostól jött. — Megröntgenezték a lábam — mondta a fiú. — Szerencsére nincs törés. De így is nagyon fáj, még a járkálás is. A csatár az edzésen belerúgott egyik társa talpába, s most ezt nyögi. Kovács Ferenc árgus szemekkel figyelte a gyakorlatozókat. Egyesekhez odament, s mutatta: intenzívebb munkát szeretne. Közel volt már a dél, amikor véget ért az edzés. A játékosok fürödni indultak, majd kiki haza ebédelni. Németh Lajos és Szőke Miklós is elment, csak a vezető edző maradt. Kinyitotta az edzésnaplót, s elkönyvelte a délelőttöt, az ebédet ő kihagyta. .Délután pedig újabb edzés következett. v. s. Februári fogadkozások Dorogon Január utolsó napjainak napos, derűs időjárása, csaknem teljesen elfeledtette velünk, hogy a telet még jó ideig érdemes számításba venni. A február azonban kiadós hóeséssel köszöntött be és a váratlan téli ajándék egyáltalán nem használt az újra használatba vett labdarúgópályáknak. Dorogon is mérsékelt lelkesedés fogadta a fehérbe borult környezetet, legalábbis az NB I-es együttes háza táján. A labdarúgók ugyanis a pályák kímélése érdekében az egykori homokbánya területén kialakított rossz minőségű, technikai elemek gyakorlására télidőben alkalmatlan edzőpályán készülnek. Péntek rúgása hétfőn Fél órával a délelőtti edzést megkezdése előtt már melegítőbe öltözve várakozott a dorogi legénység. Pontosabban csak egy része, mert a téli vizsgaidőszak és a sérülések alaposan megtizedelték Ivanics Tibor gárdáját. A vezetőedző jegyzetfüzettel a kezében mérte fel a rendelkezésére álló erőket, majd kissé lehangoltan összegezte a látottakat: — Túl sok a hiányzó. Rozgonyi a TF sportszervezői szakát végzi, tanulmányi elfoglaltsága miatt van távol. Bartalos is ritka vendég mostanában az öltözőben. A csatár a jogtudományi egyetem végzős hallgatója, de máris felelősségteljes beosztást kapott a Dorogi Szénbánya Vállalatnál. Néhány hónapja a vállalati jogsegélyszolgálatot vezeti, így a délelőtti edzéseket egyáltalában nem látogathatja. Megtisztelő feladat a dolgozók panaszait orvosolni, ügyes-bajos dolgaikban eljárni, de Bartalosra, mint labdarúgóra is nagy szükségünk lenne tavasszal. Engelbrecht is több edzést mulasztott. Ő Miskolcon a műszaki egyetemen vizsgázott sikerrel. A mai edzésről felmentés kapott Szabó, Szilasi és Major, mert Esztergomban, a Bányagépészeti Szakközépiskolában -*-t*elvit írnak, örömünk, se Szolgál, hogy diákjaink nem vallanak szégyent, de őszintén szólva alig várom, hogy véget érjen a téli vizsgaidőszak. Péntek papucsban bicegett be az öltözőbe. A hétfői edzésen rúgást kapott. A szélső alaposam feldagadt jobb bokája mélylila színben pompázott. A vezető edző egy, a szenvedő alany két hét kiesést jósolt, de a végső szó kimondását az időközben megérkezett dr. Császár Gáborra hagyták. A csapatorvos szapora fejcsóválása azt jelentette, hogy a sérült csatár csak a lelátóról szurkolhatja végig az idei első MNK-mérkőzéseket. Péntek egy marék gyógyszerrel és kenőccsel felfegyverkezve lógó orral, de meglepő gyorsasággal hagyta el a rendelőt. Mint utóbb kiderült, kesereg ugyan sérülése miatt, mégis nagy kő esett le a szívéről, mert egyelőre megúszta a dolgot injekció nélkül. És ettől félt a legjobban. Egy szurkoló levele A maródiak sorában Ivanics Tamás, a vezető edző öccse következett. A csatár tavaly egy edzésen súlyos keresztszalagos porcsérülést szenvedett. Térdét megműtötték és az idén még csak gyógytornát engedélyezett számára az orvos. A hátvéd Merényi is civilben búsongott. Az elmúlt hónapokban kétezer is megműtötték térdét terhelés alatt mégis újra ésújra megduzzad. A doktor az utolsó sérültet, a húzódást szenvedett kapust, Horváth Il-t kezelte, amikor a vezető edző az öltözőben megkezdte az edzés előtti eligazítást. A hangulat emelése érdekében Ivanics Tibor fölolvasta egy lelkes dorogi szurkoló levelét. A levélíró bízik abban, hogy kedvencei nem mondtak le a bennmaradásról. Jóakaratúan azt tanácsolta: legyenek higgadtabbak a csatárok a befejezésnél és akkor nem hagynak ki annyi helyzetet, mint tavaly. A biztató, bizakodó szavak után Ivanics hangot váltott. A kialakulófélben lévő fegyelem további megszilárdítása érdekében. A hétfő esti takaródénál ketten hiányoztak. Major öt, Csapó húsz percet késett. Az utóbbi Esztergomban járt, nem tudta kihagyni a Kovács Kati műsort. Nem főbenjáró bűn, mégis az időpontok megtartása mindenki számára kötelező. A két késő most még megúszta figyelmeztetéssel és percenkénti egy forint büntetéssel. A délelőtti 110 perces, közepes terhelésű, technikai és taktikai képzés helyenként sárdagasztássá fajult. A kiszámíthatatlanul leragadó, majd elpattanó labdák megszelídítése fokozott figyelmet igényelt. Percek alatt a felismerhetetlenségig besározódtak a labdarúgók. A cselezéssel nehezített kapuralövésnél azért szemet szúrt több szakmai hiányosság. Pásztor és Peszeki kitűnően cselez jobb felé, balra viszont sehogysem. Szabó könnyedén megcsinálja a cselt mindkét irányban, de a lövés előtt nem néz fel. A 20 esztendős jobbszélsőígéret. Mészáros a sárban bokáig süppedve is villámgyors, de a kapu közepére irányítja lövéseit. Általánosságban pedig: Schnitzer aránytalanul sok lövést tett ártalmatlanná, holott a csatárok a sikeres csel után nem több mint 10000 méter távolságból vették tűz alá kapuját. Cdpúi jó ígéretek A bennmaradáshoz tavasszal legalább 16 pont szükséges, ezt már kiszámolták. Ehhez azonban a góllövőknek alaposan fel kell javulniuk. Dorogon a Kiss, Peszeki, Szabó, Péntek négyesfogattól várják a megváltást jelentő gólokat. Megkérdeztük a négy labdarúgót, mit várnak önmaguktól és csapatuktól a tavaszi idényben. Kiss: „ősszel, újoncként, lámpalázzal küszködve, sok lehetőséget elügyetlenkedtem. Most jobb erőben vagyunk és lassan megszokjuk az NB I légkörét. Magamtól is többet várok. Elégedett lennék, ha nyolccal gyarapíthatnám góljaim számát.” Peszeki I: „Elég gólt sem rúgtam eddig a bajnokságban. Pedig az NB II-es gólkirályság után joggal várhatták tőlem a gólokat a szurkolók és csapattársaim. Az első mérkőzéseken sorozatban hibáztam el a helyzeteket, elvesztettem önbizalmamat. Nyolc-tíz gólt szeretnék rúgni tavasszal.” Péntek: „Nem esünk ki. Sok helyről verbuválódott csapatunknak össze kellett rázódnia. Az alapozás nagyon jól sikerült, ráadásul tavasszal többen, összehasonlíthatatlanul jobb teljesítményre képesek. Ha nem sérülök meg, talán tíz gólra képes leszek.” Szabó: „Az NB IX őszi idényében hármat, tavasszal 19 gólt rúgtam. Most is hasonló javulást remélek. Szeretnék továbbra is első osztályú labdarúgó maradni. Több mint tíz gólt érzek a lábamban. Bízom a bennmaradásban. Meglepő, de határozott ígéretek. Idény után bizonyára mindenki számon kéri tőlük Dorogon. Egy bizonyos, ha mindannyian állják szavukat, a csapat viharos gyorsasággal maga mögött hagyja az alsóház mezőnyét és megszűnnek a kiesési gondok. (t-k) Peszeki I Jenő, az ősszel eredménytelen, korábbi NB II-es gólkirály, tavasszal bizonyításra készül... „Minden olyan hihetetlen" A Békéscsaba középhátvédje, Kerekes Attila még az elutazás előtti pillanatokban is hitetlenkedett: „Szinte megfoghatatlan, hogy elutazhatom egy ilyen hoszszú útra... Az éghajlatról, az emberekről, a szokásokról csak azt tudom, amit az iskolában tanultam. A futballjukról is csak felszínes értesüléseim, tapasztalataim vannak. Telisteli vagyok kíváncsisággal. Az biztos, hogy nemcsak a pályán — ha játszom — tartom nyitva a szemem, mert minden pillanat nyilván tartogat valami újat...” „lesz mit mesélnem ... A Haladás VSE beállósa, Kereki Zoltán szinte megtestesítője a felgyorsult életű embertípusnak: rövid idő alatt jutott csúcsra, lett állandó válogatott, az 1976. év legjobbja. Bejárta Európát az elmúlt néhány hónap alatt, s volt mit mesélnie ott,hon, a barátoknak. — Remélem, most is élményekkel gazdagon érkezem majd haza — mondta —, s lesz mit mesélnem. Nagy kíváncsisággal kelek útra, hiszen minden labdarúgó álma: Dél-Amerika, a futballvirtuózok földrésze! Per■ze, nem álmélkodni megyek, hanem azért, hogy társaimmal epolitt sikerélményeket gyűjtsünk, s jól felkészüljünk a VB- selejtezőkre. „Itt a nagy lehetőség" Az Újpesti Dózsa balhátvédje, Tóth József szinte dél-amerikai szakértőnek számít, többször játszott ellenük klubmérkőzésen. A tapasztalatai: „Sportszerűen játszanak, az egyéni teljesítmény dominál, nem pedig a kollektív. Egy-egy látványos cselért képesek még a legnagyobb helyzetet is feláldozni. A szélsők villámgyorsak, gólerősek. Nem fogunk Török Petivel unatkozni. De itt az alkalom, a nagy lehetőség arra, hogy bejátszam magam a válogatottba, állandó csapattag legyek! Egyetlen balhátvéd vagyok a keretben, így minden bizonnyal valamennyi találkozón szerepelek majd. Ez persze felelősséggel jár. A bizalmat jó játékkal akarom meghálálni.” „A labdát kell megszereznünk!" A Videoton jobb oldali középpályása, Nagy II János nem titkolta örömét, állandóan mosolygott: „Az egy — édeskevés..." A Vasas bal oldali középpályása, Zombori Sándor eddig egy alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Most nyolc lehetőség áll előtte__ Nem is titkolja: „Az egy az édeskevés. Egy hónap múlva úgy érkezhetem haza esetleg, hogy majdnem tízszeres válogatott vagyok. És hogy az legyek, az elsősorban rajtam múlik ... Váratlan dolgok a vendéglátók részéről nem érhetnek, hiszen gondolatban visszapergettem mindazt az élményanyagot, ami az elmúlt évek során a dél-amerikaiak játékáról fölhalmozódott bennem. Most már csak az kell, hogy ezeket a tapasztalatokat hasznosítani is tudjam, tehát játéklehetőséget kapjak.” „Kedvenceim az argentinok" A Bp. Honvéd középcsatára, Weimper István vallomással kezdte: „ Kedvenceim az argentinok, hiszen 1976. március 27-én, a Népstadionban ellenük voltam először válogatott. És most a túra Argentínában fejeződik be... Ha ott is játszhatnék ... Persze, addig hét találkozó lesz. Nagyon bízom abban, hogy nem nélkülem. A bizalmat gólokkal akarom meghálálni. Elvégre — gondolom — ezért is visz el magával Baróti Lajos. Sok helyen voltam már életemben, de öszszesen nem,utaztam annyit, mint most fogok egy hónap alatt. „Jó játszótársaik" Az Újpesti Dózsa középcsatára, Törőcsik András, akárcsak Zombori, egyszeres válogatott. A túra kapcsán természetes, hogy ugyanaz az első gondolata, mint a Vasas játékosának, a válogatottság számának szaporítása. „Úgy szeretnék hazajönni, hogy legalább ötszörös válogatott legyek. Ha ez bekövetkezik, s győzünk is, nagyon boldog leszek. Persze, máris az vagyok, hiszen utazom. És annak is örülök, hogy a dél-amerikaiak jó játszótársak, ugyanolyan „pengés” focit játszanak, mint én. „Mindig sikerélményem volt!" Az FTC balszélsője, Magyar István eddig két alkalommal szerepelt dél-amerikaiak ellen. Az argentin válogatott és az Independiente volt az ellenfél. — És mindkétszer győztünk! — mondta. — Tehát mindig sikerélményem volt. Remélem, a hagyomány most sem szakad meg. — Ezeken a találkozókon milyen tapasztalatokat szerzek? — A hátvédek kemények, de sportszerűen küzdenek, írom ellenük játszani. Ha a labdát megszerzik, gyakran indítanak, vagy vezetnek támadást. Nekünk szélsőknek tehát kettős feladatunk lesz: támadásokat vezetni, s ha ez sikertelen, akkor azonnal akadályozni a védőket az ellentámadások indításában. Szeretnék egy hónappal idősebb lenni, mert akkor máris birtokomban lenne az a sok újabb tapasztalat és élmény, amiben ezen a túrán részünk lesz. Lantos Gábor NÉPSPORT 3 Először Dél-Amerikában Vágyak, tervek, elképzelések az egyhónapos portyáról Vasárnap korán nyugovóra tértek az Aero-szállóban a labdarúgó válogatott kerettagjai. A 18 játékosnak csaknem a fele néhány perc múlva már békésen szundikált, tíznek viszont — Kovács László, Török Péter, Kerekes Attila, Szereki Zoltán,Tóth József, Zombori Sándor, Nagy II János, Weimper István, Törőcsik András és Magyar István — nehezen jött álom a szemére. Nem csoda. Először utaztak Dél-Amerikába. És természetesen foglalkoztatta őket az, milyen is ez a földrész, hogyan is játszanak hazai környezetben a labdazsonglőrnek tisztelt futballisták? Gondolat gondolatot követett... „Egy hónapja nem volt a kezemben labda..." A Videoton kapusa, Kovács László tele volt kétségekkel. Nem titkolta: fél a repülőúttól, s azt mondta: „Ha lehetne, legszívesebben gyalog vágnék neki ennek a hosszú útnak!” Kovács nemcsak a repülőtőltartott, hanem az első, Costa Rica-i találkozótól is: „Kapusedzés híján egy hónapja nem volt a kezemben labda, csak futottam, gimnasztikáztam. Pedig a labdabiztonság elkelne, hiszen — ahogy hallom — a délamerikaiak a kapu előtt nem mennek a szomszédságba egy kis csibészségért: támadják, lökik, gyömöszölik a kapust. Ha pedig a labda megszerzésével kell elsősorban törődnöm, akkor nehéz lesz „harcolni” a csatárokkal... Bár már túl lennék az első mérkőzésen. Rossz lenne úgy kezdeni Az évet, hogy nem megy a védés!”•• — Jó néhány évvel ezelőtt, 1968-ban az MTK-val majdnem elutaztam, de az utolsó pillanatban három csepeli kölcsönjátékost vittek magukkal, s itthon maradtam. Dühösen össze is csomagoltam és leköltöztem Székesfehérvárra. De — konok ember lévén elhatároztam: eljutok még én is Dél-Amerikába! Sokat kellett várni, de bekövetkezett ... Méghozzá válogatottként! — Akkor ez még csak hatványozza az örömét... — Természetesen. Az pedig még jobban esne, ha sikerekkel a hátunk mögött térnénk haza. .Ellenfeleink jó labdarúgókból állnak, de legyőzhetők. Sokat egyéniskednek, s ezért az igazi csapatjátékot produkáló együttes két vállra fektetheti őket. Valamennyi középpályásnak döntő feladat jut a szereplésben, hiszen nekünk kell majd megszerezni a labdát a pálya közepén, s azonnal kezdeményezni. „Ördöngösen cseleznek, de..." A Vasas jobbhátvédje, Török Péter már háromszor állt már dél-amerikai út küszöbén, de vagy megsérült az utazás előtt, vagy elmaradt a portya ... — Még soha nem játszottam dél-amerikai játékos ellen — említette —, ennek ellenére ismerem őket. Láttam sok válogatottjukat, klubcsapatukat. Természetes, hogy mindenekelőtt a csatárokat figyeltem, mert sokat lehet tőlük tanulni, ördöngösen cseleznek, éppen ezért már megtanultam a „receptet”: nem a lábukra, a testmozgásukra kell majd ügyelnem, hanem a labdára.