Népsport, 1984. július (40. évfolyam, 155-182. szám)

1984-07-01 / 155. szám

AZ ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA VASÁRNAP, 1984. JÚLIUS 1. • Art.­ 1,90 FT • XL. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM. Wimbledoni jelentésünk A nyolcaddöntőben: Temesvári—Carlsson SZOMBATON fél egykor Wimbl­edonban már a pályá­ra lépéskor kderült, hogy a 16 közé jutásért folyó talál­kozón Temesvári és ellenfele, az ausztrál Susa­n Leó nincs egy sút­ciportban. Andrea mellett ugyanis Leó nem annyira oroszlánnak,­­ mint inkább kis mackónak tűnt. Egyébként sem a világrang­listán elfoglalt helyezése — hiszen nincs az első száz köz­zött —-, hanem wimbledoni eredményei adtak tekintélyt a füves pályán edződött „au­­ezi” hölgynek. Tavaly is el­jutott itt a harmadik fordu­lóig, most pedig előbb az amerikai Terry Holladffst verte,­ igaz, olyan mérkőzé­sen, amelynek végigszurkolá­­sához vagy adag türelem kel­lett. Másfél órán át afféle „potyogás” folyt. Sűrűn re­pült a labda az ég felé. A második fordulóban a francia Amiac­ sérülés miatt Lee 4:1-es vezetésénél feladta. Hát ezeik után került so­r a szom­ba­ti összecsapásra a itt­­as pálya zsúfolásig megtelt nézőtere előtt. Még az idő­járás is kedvezett, sütött a nap, szél sem fújt. Temesvá­ri kezdett adogatni, ezt vil­lámgyorsan megnyerte, majd elnyerte ellenfele adogatását is. Már kezdettől féloldalassá vált a játék: Temesvári tá­madott, Leó védekezett. S mivel Andrea egyre keveseb­bet hibázott, adogatásai és hatalmas erejű tenyeresei megoldhatatlan feladat elé állították ellenfelét. Mind sűrűbben csat­tant a taps, és Temesvári tulajdonképpen csak a mérkőzéslabdával baj­lódott sokáig, de negyedszer­re azt is sikerült megnyer­nie. A MÉRKŐZÉS után nehéz volt hozzáférkőzni, hiába ne­ki már kijár a rendezői vé­delem. Két markos férfi és egy nő fogta közre, vigyázta az őt ostromló szurkolóiktól, autogramkörőktől. — Talán ez volt a legköny­­nyebb győzelmem itt Wimb­ledonban — mondta különö­sebb fáradtság nélkül, per­cekkel a találkozó után. — Úgy érzem, jó taktikát vá­lasztottam, nem hagytam lé­legzethez jutni ellenfelem. És aminek a legjobban örü­lök, játék közben alig érez­tem már, hogy fáj a dere­kam. Amikor Temesvári Andrea nyert, még nem tudhatta, ki lesz az ellenfele: Virginia Wade, a britek játékosa, vagy a svéd Carlsson. A ha­zai pályán játszó veterán Wade, az 1977-es bajnok okozta a torna egyik nagy meglepetését (összesen két nagy meglepetés volt eddig: a negyedik helyen kiemelt svéd Mats Wilander kiesése, és az, hogy a nőknél Wade az ötödik helyen kiemelt (Folytatás a 7. oldalon.) III. Dr. Hepp Ferenc kosárlabda-emlék torna A jugoszláv válogatott végzett az első helyen A magyar­ Adidas vegyescsapat harmadik . Ha valaki azt mondja a torna előtt, hogy a második nap után még a végső győ­zelemre is esélyünk van, nem hiszek neki — mondta Ránky Mátyás, a jugoszlávok elleni találkozót megelőzően. De nemcsak a magyar­ Adidas vegyes csapatnak, ha­nem még valamennyi együt­tesnek esélye volt a torna­győzelemre, hiszen mindenki három ponttal állt, a sorren­det csak a kos­­­rkülönbség döntötte el. Izgalmas ö­ssze­csapásokra volt tehát kilátás szombaton. Hiába, úgy látszik, ez sem bizonyult nézőcsalogatónak. Minden eddiginél keveseb­ben ültek a lelátón, talán ha kétezren voltak. Pedig nem valószínű, hogy valaha is jobb mezőny gyűlik össze a Budapest Sportcsarnok­ban . .. A magyar­ Adidas a jugo­szláv találkozó első negyed­óráját jobb mihamarabb el­felejteni, legalábbis ami a mieink teljesítményét illeti. Nemhogy távolról, de még a „nyugodt” büntetőkből sem találtak be játékosaink, és egymást sem lelték, ezt mu­tatta a sok eladott labda. Az­tán hirtelen megrázták ma­gukat és ezúttal is Losonczy, valamint Byrd vezényletével üldözőbe vették a már-már elkényelmesedő jugoszlávo­kat, sőt, a 18. perc legvégén Elsinghausen kosara már a vezetést jelentette. (Folytatás a 8. oldalon. Írásaink a Hepp-emléktorná­­ról az 5. oldalon.) Keserves hazai rajt az Intertotó Kupában Rubold, a Ferencváros középpályása elviszi a labdát P. Hrstic mellett. A zöld-fehé­rek játékosa kétszer is betalálhatott volna a Klagenfurt kapujába (Tudósításaink a 4. oldalon) (Koppány György felvétele) Az MLSZ döntései arányilast állnak a labdarúgás ügyének okozett károkkal Az OTSH elnöke elutasította a megbüntetett egyesületek panaszát Az NB I osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában lejátszott Volán SC— Budapesti Honvéd, valamint DVTK-Nyíregy­­h­áza mérkőzések ügyében az MLSZ elnök­sége — 1984. június 7-én megtartott rendkí­vüli ülésen — mind a négy csapatot elma­rasztaló döntést hozott. Az MLSZ döntése ellen az érintett sport­egyesületek vezetése panasszal fordult az OTSH elnökéhez. A panaszokban eltérő in­dokokkal ugyan, de lényegében az MLSZ elnökségének eljárását kifogásolták és jog­körét vitatták, ugyanakkor a döntést megala­pozatlannak, a hozott intézkedéseket pedig aránytalanul súlyosnak találták. Ezért azok megváltoztatását — enyhítését, illetőleg tör­lését — kérték. A beadványokban foglaltakat az OTSH elnöke kivizsgálta, ennek során az érintett sportegyesületek képviselőit, valamint az MLSZ vezetőit személyesen is meghallgatta. A vizsgálat alapján megállapítást nyert, hogy­­ az MLSZ elnöksége a döntés meghoza­talakor a labdarúgó-bajnokság 1983—84. évi versenykiírásában meghatározottak szerint jogszerűen járt el, az eljárás lefolytatása és az intézkedés meghozatala hatáskörébe tar­tozott; — a rendelkezésre álló adatok, dokumen­tumok és ismeretek kettő bizonyítékot szol­gáltattak annak megállapítására, hogy a csapatok mindkét mérkőzésen sportszerűtlen, komolytalan játékot mutattak, amelyet alap­vetően a Volán SC-nek és a Nyíregyházának a bajnokság végső sorrendjének alakulására vonatkozó érdeke motivált; — a hozott intézkedések az elkövetett cse­lekménnyel, a labdarúgás érdekeinek oko­zott sérelemmel arányban állnak. A vizsgálat megállapította, hogy az egyes csapatokat érintő intézkedések formáinak és mértékének meghatározásánál az MLSZ he­lyesen vette figyelembe a sportegyesületeit eltérő helyzetét, a sportszerűtlen, komolyta­lan játék kialakulásában való közreműködé­süket, valamint az egész bajnokságban ta­núsított magatartásukat, a magyar labdarú­gás érdekében kifejtett tevékenységüket. Mindezek alapján az OTSH elnöke az MLSZ elnökségének intézkedéseit — melyek szerint a Budapesti Honvéd SE 1983—84. évi eredményéből öt bajnoki pontot levont és a bajnoki címért járó 500 000 forintos MLSZ helyezési jutalmat visszatartotta, a Volán SC csapatát az NB I osztályból kiesettnek nyil­vánította, a DVTK és a Nyíregyháza csapa­tát az 1984-85. évi bajnokságra kihatóan négy-négy büntetőpont levonásával sújtotta, mindkét mérkőzés eredményét megsemmisí­tette , helybenhagyólag tudomásul vette, egyúttal a sportegyesületeknek az új eljárás lefolytatására és az intézkedések enyhítésére vonatkozó kérelmét elutasította. A konkrét ügyekkel, valamint az NB I és NB II osztályban a bajnokság egyes fordu­lóiban tapasztalt kedvezőtlen jelenségekkel kapcsolatosan az OTSH elnöke felhívta az MLSZ elnökségét, hogy továbbra is kellő szi­gorral járjon el azokkal a játékosokkal, sportvezetőkkel és sportegyesületekkel szem­ben, akik, illetőleg amelyek a labdarúgás­ban sportszerűtlen, meg nem engedett esz­közök igénybevételével maguknak vagy egye­sületüknek jogtalan előnyöket igyekeztek szerezni. Kötelezte az MLSZ elnökségét arra is, hogy a még vizsgálat alatt álló ügyekben a szükséges intézkedéseket tegye meg. Elvégeztetett tehát: a leg­magasabb szintű elnöki döntéssel pont került az 19831 84-es bajnoki idény negatív szenzációjának vé­gére. Az NB 1-es bajnok átveheti ugyan az arany­érmet, de nem élvezheti felhőtlenül a valós erőfeszí­téseinek gyümölcseit. Há­rom csapat pedig megbé­lyegzetten megy a második osztályba, ahonnan náluk jobbak, morálisabban erő­sebbek sem tudták mindig visszaküzdeni magukat az élvonalba. Egy büntető ítéletet — különösen a sportban — nem lehet üdvözölni. Csak elfogadni. Mert, sajnos, el­kerülhetetlenül nemcsak a vétkesek néhány fős cso­portjának okoz fájdalmat. A jelek szerint most is jobban szenvednek miatta azok a szurkolók, akiknek a szórakoztatására a ver­senysorozatot annak idején kitalálták, s akiknek az érdekeit a döntést hozók most megvédeni kénysze­rültek. Az ország legkülön­bözőbb részeiből szerkesz­tőségünkbe érkezett sok száz levél is azt bizonyít­ja, hogy a labdarúgás tá­bora együtt érez az elma­rasztalt egyesületek azon vezetőivel, akiknek a keze tiszta maradt, együtt érez e csapatok megsértett közön­ségével is, de azt nem kí­vánja, hogy a most elkö­vetett sportszerűtlenségek büntetlenül maradjanak. Hogy a csapatok jövőre ott és úgy folytathassák, ahol és ahogyan az idei baj­nokságot be akarták fejez­ni. Számunkra nem volt kétséges, hogy ez lesz az elnök döntése, mert ismer­jük a változtatni akarás szilárd elhatározását. A szándékot, aminek követ­kezményeként függeléket fogalmaztak meg az el­múlt bajnokság versenyki­írásához, és ezzel felhatal­mazták az MLSZ elnöksé­gét, hogy beismerő vallo­mások nélkül is eljárhas­son a „furcsa” mérkőzése­ket játszó csapatok ellen. Ezt a döntést az ősszel valamennyi egyesület el­nöke, edzője és csapatka­pitánya döntő jelentőségű előrelépésként üdvözölte, mert ők tudták a legjob­ban: évtizedeken keresz­tül a bizonyíthatatlanság bátorította egyre ciniku­­sabb és szemérmetlenebb viselkedésre a bajnokságot nem a pályán lejátszani akarókat. És ez az egyön­tetűség őszintének is tűnt. Joggal feltételezhettük: a futballisták is érzik, lát­­ják, hogy a sportág útja egyre veszélyesebben zsák­utcába fordult. A játék legfőbb célja és értelme, a szórakoztatás helyett jó né­hányszor bosszantották és megsértették a közönséget! A tavalyi rajt után ha­mar bebizonyosodott, hogy a rossz beidegzéseket nem mindenki tudja egyik nap­ról a másikra leküzdeni. Ezért a nemzeti bajnokság mindkét osztályában fi­gyelmeztető büntetéseket rótt ki a szövetség, de a későbbi tapasztalatok azt bizonyították, hogy ezek­nek a viszonylagos enyhe­ségét ismét félreértették a kiskapukat keresgélők. A bajnokságról szóló tu­dósításainkban visszaté­rően felhívtuk a figyelmet a morális szinten jelentkező visszaesésekre. Megírtuk, amikor fütyült a közönség, s otthagyta a lélektelen to­logatást, mégis jó néhány lelket gyötrő esemény zaj­lott le később is a pá­lyákon, amíg a hajrában kicsordult a régóta teli po­hár, és most már húsba vágóan büntetett az MLSZ. Nem értettük azokat, akik évek óta bírálják a nyilvánosság előtt a szövet­ség vezetését , vádolva őket bátortalansággal, megalkuvással —, s most, a vita legélesebb pillana­taiban arról kezdtek pole­mizálni, hogy — nem min­den gyenge mérkőzés bun­da. Mintha ezt valaha is állította volna valaki... Nem értettük, hogy ami­kor a vizsgálatot kezdemé­nyező szerv vezetői — a vizsgálat eredményessége érdekében — nem nyilat­kozhattak a folyamatban levő ügyekről, miért kel­lett egyeseknek kiállni az elmarasztalt csapatvezetők és játékosok magukat ter­mészetesen mentegető, s a szövetséget kimondva vagy kimondatlanul viszontvádo­ló nyilatkozatai mellett. És végül nem értettük, de jelzésnek fogtuk fel a kishitűeknek a szavát, akik a múlt rossz tapasztalatai­ra emlékezve attól tartot­tak, hogy az eseményektől időben távolodva csökken a harag, s a játékosok most is megússzák szigorú dor­gálással, soha be nem vál­tott fenyegetésekkel. Mert az elnök döntése nem lehe­tett más, mint a közhangu­lat elvárásának szentesítése, a most már bebizonyítha­­tóan alaptalan fellebbezé­sek elutasítása. Mi, a ma­gunk lehetőségeivel to­vábbra is támogatjuk az MLSZ vezetését abban, hogy teljesíthesse az OTSH elnökének a jövőre vonat­kozó utasításait, ezután is szigorúan, az eddiginél is szigorúbban járjon el azok­kal szemben, akik netán a most elmarasztalt csapatok szégyenéből sem okulná­nak!

Next