Népsport, 1985. december (41. évfolyam, 286-311. szám)
1985-12-01 / 286. szám
2 NÉPSPORT , . . MUN 9IAI TABLÓ: ARGENTÍNA | Argentína területe 2 766 889 négyzetkilométer, lakosainak száma 80 millió. A szövetség (Asociacion del Fútbol Argentino) 1893-ban alakult, 1912 óta tagja a FIFA-nak. A 3035. bejegyzett klubban 306 ezer labdarúgót tartanak nyilván, közülük 3160 a profi. A válogatott eredményei: VB-ezüstérem (1930), világbajnoki cím (1978). 1921 és 1958 között 12 ízben nyerte el a Dél-Amerika Kupát. A klubcsapatok dicsőségtablója. Libertadores Kupa-győzelmek: Independiente (7), Estudiantes (3), Boca Juniors (2), Bocing és Argentinos Juniors (1—1). Az Independiente kétszer, a Racing, az Estudiantes és a Boca Juniors egy-egy alkalommal hódította el a Világ Kupát. A fa futball felkent császár 20 l3nyra, a Nagyorrú a birodalom szerény alattvalója. A Soványnak becézett Menottit egy nép áldotta az 1978-as VB-aragyéremért, a hatalmas orra miatt sok viccet elszenvedő Bitardo jobbára csak törő-zúzó játékosként él a szurkolók és áldozatai emlékezetében. A valószínűtlen öröklésből valóság lett. Carlos Salvador Bilardo 1983. január 1-én átvette Cesar Luis Menottitól a szövetségi kapitányi tisztséget. A fogadtatás zúzmarás légkörében jó, hogy jégcsap nem fagyott Bilardo orrára. Az argentin focitársadalom titokban szurkolt, bárcsak belerokkanna a súlyos örökség kezelésébe. A Nagy orrú fintorog a Soványtól, és ez az érzés kölcsönös. Menotti íziben szapulni kezdte utódját, Bilardo — cserében — boldogan nélkülözte a Menatti-emberek társaságát. Egyetlen szándék vezérelte: mihamarabb megszabadulni az 1978-as Mundial hőseitől. És ezen a ponton a két szakember gyűlöletbombái már nem kettejük magánterületére hullottak. Fillol, Olgain, Passarella, Tarantini, Kempes, Ardiles és Bertoni ugyanis még az időközben eltelt három év alatt sem vénült nosztalgikus emlékfoszlánnyá. Szubjektív szempontú mellőzésük önpusztító botorságnak tűnt. Doktor Bilardo („civilben” orvos) azonban nem didergett bele a fenyegető jövendőbe. Kipenderítette a „Mernotti-törzsgárdát”, még az 1382-es évjáratnak — Barbas, Valdano, Diaz, Calderon, Santamaria — sem irgalmazott. Kínban fogant, tarka-barka társaság verődött össze az új főnök zászlaja alatt. Szolgálatba hívta a Menotti által ejtett öregebbeket (Trossero, Trobbiani, Alonso, Bochini), valamint a zaklatott bajnokság legígéretesebb fiataljait (Pumpido, Clausen, Ruggeri, Garre, Giusti, Burruchaga, Gareca). Egyúttal átokkal sújtotta a külföldre szerződő „árulókat”. Pedig Argentínában manapság a jó profi sem keres többet havi 1500 dollárnál! Az ország legnépszerűbb klubja, a Boca Juniors négymillió dolláros deficittől nyög. Egy kormánybizottság vizsgálata nyomán hivatalosan csődöt jelentett és minden oka megvan attól tartani, hogy elárverezik a stadionját. Bilardót nem zavarja a kínzó valóság, a legjobb futballistákat pedig nem feszélyezi, hogy a kapitány hazafias szózata pusztába kiáltott szó marad. A „maradékból” dolgozó válogatott meccsről meccsre kezelők tömkelegét cipelte kölöncként,, a csapatjáték nem tudta levedleni a kezdetlegesség, az összeszokatlanság jegyeit. Mélységesen jellemző, hogy a csíkos mezesek utoljára 1982. június 18-án lőttek 4 gólt, éppen a mieinknek, a Mundialon. Szánni valóan elvéreztek 1983 díszén a Dél-Amerika Kupa csoportmérkőzésein, a Nehru Kupán. Calcuttában (1984 januárjában) kikaptak India és a Kínai Nlk tanulni vágyó amatőrjeitől. A Nagyorrú fáradhatatlanul rázta a rostát. Hat pályakezdő kicsöppent a keretből, helyükre került féltucat zöldfülű. A Dél-Amerika Kupában Marangon, Ponce, Ramos, Sabella és Russo sült fel, a Nehru Kupa bűnbakja Rinaldi, Aguero, Cuper, Arregui, Dominguez és Camino volt. A Menottit visszasíró párt kárörvendve figyelte a keserveskedést, Bilardo viszont kitartott. És két hétre meg is dicsőült: 1984 őszén jött az előzmény és folytatás nélküli ,,fényességes európai körút”. 2-0 Svájc és Belgium, 3-1 az NSZK ellen. Európa tapsolt, irigykedett, a körülményekkel jobban tisztában levő argentin közvélemény eltöprengett a magasiskola jellegű „keresztrejtvényen”. Aztán az ellenzék hamarosan megnyugodhatott saját véleményének csalhatatlanságában. Jó -L az 1985 tavaszi VB-selej TOnöKezők felvezető szakaszában megint előrukkolt egy vértezetlen labdarúgókból álló különítménynyel. Islas, Dertycia, Pasculli, Vanemerak, Saporiti. Az újságírók legyintettek. Bilardo még könnyű álmot sem ígérhetett. A selejtező nem tűnt lazán átugorható ároknak. Peru, Kolumbia és Venezuela! Ha a rossz megered, akkor hamarosan zuhog. Az előkészületi találkozók kudarca — 1 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség — felbőszítette az ellenzéket, erősödött a „suttogó kórus” hangja, Bilardónak lépnie kellett. Mégpedig valami egészen nagyszabásút. A kapitány villámgyorsan kapcsolt. Acélöklét glaszékesztyűbe bújtatta és békét kínált az agyonpocskombiázott idegenlégiósoknak. Hívására érkezett Fillol, Passarella, Barbas, Maradóira és Valdanova „haza megmentésére”. Ráadásul az Independientében játszó Enzo Trossero is elfelejtette a régi sérelmeket. Kolosszális húzás volt, bár Bilardo cukros víz nélkül kényszerült bevenni a keserű orvosságot. A kiátkozottak hazacsalogatásával elismerte kétesztendős fiatalítási, újjáépítési fáradozásának csődjét. Kevéssé valószínű, hogy felülemelkedve egyéni kudarcán, belátta a „Menotti-gárdisták” nélkülözhetetlenségét. Inkább csak időt akart nyerni. Az adott pillanatban éppen az „ördögtől” kaphatott segítséget, hát nem utasította vissza. Jól számított. Maradonáék nélkül saját sírja lett volna az I. számú dél-amerikai selejtező csoport. Argentína nyert, de végig csuklott, köhécselt az erőlködéstől, és a kritikus pillanatokban rendre a „külföldiek” tartották az arcvonalat. Caracasban 3-2-re győztek Venezuela ellen. Mindhárom gólt pontrúgásból érték el. Idegeskedés, koordinációs zavarok terhelték az amúgy is lassú ritmusú csapatjátékot. Maradona a 87. percben lőtte a győztes gólt. Bogotában 3-1-es győzelem Kolumbia ellen. 1-1 után Maradona szinte egymaga cipelte a társaságot. Buenos Airesben a 87. percig csak 1-0-ra vezettek a vérszegény venezuelaiak ellen. Végig zengett a pfujolás, a füttykoncert. 3-0 lett a vége, úgy, hogy a szakadatlanul gimnasztikázó Fillol egyetlen (!) lövést sem kapott. Kolumbia látogatott az argentin fővárosba, „csontzenés” közelharcra. Az első félidőben 24 kolumbiai és 21 argentin szabálysértés után szólt a síp. A lényeg az 1-0-ás győzelem. Argentína sorozatban négyszer nyert, így Perunak „itt is, ott is” le kellett volna gyűrnie a kék-feketéket, hogy egyenes úton jusson el a Mundialra. Kis híján sikerült! Limában egy bizonyos Luis Reyna „megette” Maradonát, Peru—Argentína 1-0! És a visszavágó 80. percében az elaggott perui csapat 2-1-re vezetett. A River Plate-stadion 75 ezer nézője vérfagyasztó csendbe töppedt. Ám jött Passarella. A beállós pusztító erejű lövése levágódott a keresztlécről, és Gareca közelről beköszönt. 2-2. Argentína csoportelsőként továbbkecmergett. A diadal ténye a fontos, a „hogyan — miként” hamar feledésbe merült. Bilardo időt és életet nyert, megtalálta régi önmagát. Sietősen elfelejtette a győzelmet összegürcölő „veteránokat”, Maradona kivételével. Őt érdemes szövetségesnek megtartani, de a többi idegenlégiós helyett újra nevenincs legények — Chucuffo, Borghi, Batista, Almiron — foglalták el. A leghevesebb összecsapás Bilardo és Passarella között zajlott le. A leváltott csapatkapitány nyilvánosan ostorozta mesterét, mondván, sosem nyerni küldi ki a csapatot, s hogy a „negatív taktika” megszállottja. Bilardo ennyit válaszolt: „Passarellát tartalékként veszem számításba.” Eretnek szavak. Persze, az argentin szurkolók átéltek már hideget-meleget, sejtik, hogy szükség esetén újra előkerül Bilardo glaszékesztyűje, Ami- alkalmasint rákény- kapitány szerül a negédes mosolygásra, mert a válogatott atomjaira esett szét. A selejtezők után Trossero Mexikóba, Burruchaga és Marchco Franciaországba, Trobbiani és Gareca Kolumbiába, Pasculli és Barbas Olaszországba szerződött. Fillol, Passarella, Maradona és Valdano visszatért régi szolgálati helyére. Kínos. Passarella nem jár messze az igazságtól: „Bilardo a jövő tavaszon a nulláról kezdheti a csapatépítést. Nem fog sikerülni. Kifogyott az időből.” Induljon bárhonnan, doktor Bilardo legalább érti, amit tanít. A 60-as évek végén az Estudiantes hírhedt martalócainak egyike volt. Medina, Malbernat, Suarez, Madero (most a válogatott orvosa), Conigliaro és Bilardo végigrugdosta a focivilágot a Libertadores Kupa- és a Világ Kupa-döntőkben. Osvaldo Zubeldia rettegett legényei ennyiben feltétlenül megelőzték korukat és saját kontinensükön „fociforradalmat” idéztek elő. Kutyakeményen edzettek, a latinos könnyedséget sutba vágva maradéktalan odaadással, összpontosítással és felelősségérzettel, a szó szoros értelmében hadakoztak és nem művészkedtek. Megacélosítottál magukat, íratlan parancsként „a szabályok határát súrolva” küzdöttek. Körülbelül így fest a mai argentin válogatott is. „Taktika, munka, fegyelem” — ez Bilardo hármas jelszava, amelynek örve alatt „az argentin foci kiszenved a robotban”. Ez természetesen Menotti véleménye. Különös, hogy Bilardo valahányszor a taktikáról értekezik, szinte kizárólag a védekezésről beszél. Hogy az „egystílusú” csapat nem csapat, érteni kell a zónavédekezést, az emberfogást, a vegyes védekezést és a lescsapda művészetét is. Gyakori vád, hogy a maestro Prokrusztész-ágyba kényszeríti játékosai egyéniségét. Erre azt válaszolja: ötvözni akarja a dél-amerikai technikát az európai keménységgel és taktikai fegyelemmel. Nem lesz könnyű. Bilardo folyvást panaszkodik, hogy a kluboktól szeszélyes, önelégült, lezser, az erőnléti munka ellen rúgkapáló labdarúgókat kap."." » Estudiantes képére for- Kit.6:A mást válogatott játéka nem tüllre hímzett csipkeköltemény. Hogy a „harapással” a rugdosással mire juthat Mexikóban? Passarella állítólag tudja a választ: „Semmire! A négy közé csak európaiak jutnak . . .” Török Péter A A A Csuklik és köhög a doktor Diego Maradona. Arcán a „hilardói elszántság”, karján a csapatkapitányi szalag XLI. 286. ♦ 1985. december 1. Csak egy ugrás Mexikóváros... Elutazott válogatottunk „felderíti"’ túrára (Folytatás az 1. oldalról) még rá is licitál félelmeire, mert kijelenti, hogy még a vonattal és az autóbusszal sincs valami túl nagy barátságban. Csak akkor van némileg kibékülve az utazással, ha saját autóját vezetheti. A szombathelyi Nagy Józsefnek más a véleménye. Persze, érthető: újonc létére nagyon örül az utazásnak. Azt mondja, kicsit azért izgul, no nem a repülőút, hanem az esetleges bemutatkozás és a sokat szapult mexikói magaslatok miatt. Mellettünk négy kézikocsin nyolc hatalmas ezüst színű láda ,.utazik”, s a Hungarian Football Federation, Mexikó City felirat elárulja, hogy a válogatott felszereléseit rejtik. Andrusch mindenkire biztatóan mosolyog, s kijelenti, hogy nem nagy dolog az egész, másfél óra és Frankfurtban van a csapat. Nagy, kényelmes gép a TU 154 B, a különben is, még nyolcórányira sincs Washington. Onnan pedig mindössze egy ugrás, igaz, négy óra húsz perces ugrás Mexikóváros. S mielőtt még tapssal fejezhetném, ki elismerésemet a kispesti kapus bámulatos tájékozottsága láttán, hozzáteszi, hogy minden játékos részletes programot kapott, amely a túra valamennyi napját szinte percekre bontva tartalmazza, így aztán senki sem tájékozott jobban a többjeiknél. Mellettünk önkéntes beszélgetőkör alakul, a Diszl fivérek, aztán a két pécsi, Róth és Mészáros, valamint Gyimesi és Nagy József tárgyal nagyban. Garaba, kicsit arrább, feleségétől búcsúzik, meglehetősen sokáig. Aztán arról beszél, hogy mindig nehezen válik meg a családjától, s máris azon töri a fejét, mikor jönnek haza. A szövetségi kapitány kötetnyi névjegyet szorongat, s töredékét átadja Horváth Árpádnak, az MLSZ örökössofőrjének, hogy azokra a címekre menjen köszönőlevél. A sajtónak, a tömegtájékoztatási eszközök munkatársainak pedig rajtunk keresztül köszöni Mezei György a támogatást. Majd a túra jelentőségéről beszél, hangsúlyozza az eredmények másodlagosságát a személyes tapasztalatszerzés, vagyis a világbajnoki felkészülés mögött. Azt mondja, nagyon fontos, hogy minden játékos saját bőrén tapasztalja a mexikói körülményeket. Majd arról beszélgetünk, hogy Nyilasi, Szokolai és Esterházy hiánya lehetőséget ad újoncok bemutatkozására. Arról még nem döntött, hogy kinek szavaz bizalmat a túrán az új fiúk közül, csak a Tolucában töltött öt nap után „felel” a kérdésre. Nyilasiékról még annyit hivzás tesz, hogy májusban ők is bekapcsolódnak a keret munkájába. Még szóba kerül a mexikói szabadidő, ami várhatóan kevés gondot jelent majd a csapáknak. Egyrészt, mert az edzések és az utazások szinte minden pillanatot igénybe vesznek, másrészt a mexikóvárosi magyar követség figyelme erre is kiterjedt. Jó előre gondoskodtak arról, hogy üres, óráikban se unatkozzanak a játékosok. Egyelőre nem unatkoznak, mert csinos stewardess lép oda s mindenkihez, s kéri, hogy a vámvizsgálatnál jelenjen meg. Mi pedig elköszönünk, s kicsit még maradunk, nézelődünk. Visszafelé az úton eszembe jut a gép, most emelkedik a magasba, s az utasok között húsz válogatót labdarúgó és tíz vezető. Vajon — ismerve a feles leszállás kínos csendjét — ki mosolyog, ki beszélget, kinek van kedve vicceket mesélni? A szerkesztőségben az MTI telexéből kiderül, a meditáció rosszul volt időzítve: a frankfurti gép félórás késéssel indult. (Kiss) Egy vámos, egy másszor és sok-sok labda . . . (Koppány György felvétele)