Népsport, 1987. szeptember (43. évfolyam, 204-228. szám)
1987-09-01 / Különszám
2 NÉPSPORT Róth Ferenc: FTC-pálya. Egy óra múlva kezdődik az A-válogatott— Közvélemény-válogatott mérkőzés. Az események még nem a pályán zajlanak. Egy fáradt arcú nő közeleg a játékoskijáró felé, a tribünök alól. Egyenesen a kivezényelt rendőrök parancsnoka, dr. Glemba István felé tart. S rögtön kérdez is. — Azt mondták nekem, hogy van itt egy meztelen szobor, annál kell jobbra fordulni, ott van a női WC. Azt keresem. — Tessék, itt van a szobor, nyugodtan forduljon jobbra. A fáradt arcú nő el... (Szegény Springer Ferenc ... Nyolcvannyolc évvel azután, hogy megalapította a Ferencvárosi Torna Clubot, már csak meztelen szoborként titulálják.) Gyülekeznek a rend őrei, néhány perc múlva eligazítást tart számukra Glemba ezredes, s helyettese, Tarjáni Pál őrnagy. Több tucat rendőr vigyázza majd a nyugalmat a pályán belül, ezen a nagy derbinek távolról sem nevezhető találkozón. Nekünk, „sportfejjel” gondolkodóknak talán úgy festhet: azok a rendőrök, akiket ide vezényelnek ki, tulajdonképpen jól járnak. Levegőn vannak, s meccset is látnak. Glemba ezredes azonban másként vélekedik. — Számunkra, számukra ez pontosan olyan munka, mintha bárhol másutt, egy esetleg „unalmasabb” helyen teljesítenének szolgálatot. Egyébként ők tulajdonképpen nem is nézhetik a mérkőzést. Háttal kell állniuk a gyepnek, szemben a közönséggel. De például itt a Fradi-pályán, még ha akarnák sem láthatják a focit. Ugyanis olyan mély az árok, hogy jóformán csak a sapkájuk teteje látszik. Aztán megtudunk egy meglepő dolgot, amely néhány mondatos magyarázat után teljesen logikussá válik. — A rendet tulajdonképpen mindig a rendező egyesületnek kell biztosítania. Nem is a létszámukkal van baj, sokkal inkább azzal, hogy idős, nyugdíjas bácsikák próbálnak érvényt szerezni igazuknak, ami, ismerve a meccsekre járók egy részének „lélektanát”, nem mindig bizonyulhat sikeresnek. Beosztottjaink csak akkor szólnak — szólhatnak — bele az „ügyekbe”, ha veszélybe kerül a közbiztonság. Az eligazítás. Több mint hatvan rendőr áll és hallgatja a tribün alatt Glemba ezredes határozott szavait. Elmondja, hogy nyugalmasnak ígérkezik ez a kilencven perc. „Nincsenek túl sokan a lelátón, ezért remélem, rendbontásra nem kerül sor.” Tarjáni őrnagy kiosztja a konkrét feladatokat, kijelöli, hol állnak majd a mérkőzés alatt beosztottjai. A „kritikus pont” az eredményjelző alatti állóhelyi rész, a B-közép „otthona”. Kilencven perccel később aztán kiderül, hogy a nyugalom szigete ez — akárcsak az egész pálya — gyakorlatilag szurkolás sincs. Közjáték. Vége az eligazításnak, amikor feldúlt férfi érkezik — ugyanabból az irányból, amerről az imént a fáradt arcú nő —, s már mondaná is a panaszát. Ugyanabban a pillanatban a másik oldalról két rendőr őrmester terem ott. Előbb egymás szavába vágva bizonygatják igazukat. A parancsnok rendet teremt, előbb az őrmester kap szót. Elmondja, hogy a férfi szotyolamagot köpködött, kérte, takarítsa föl, nem tette meg, s igazolványát sem adta át, sőt, lökdösődött A szotyolás férfi érvei: igaz, hogy köpködte a magot, de mutatott egy igazolványt. Arról azonban szó sem lehet, hogy taszigálta volna a rend őrét. Egyik mondatában urak, a másikban elvtársak a rendőrök. A lényeg: az őrmester megteszi a feljelentést, az ügyet kivizsgálják. Kezdődik a játék, kezdődik a szolgálat. Kivonulnak a rendőrök is. Enyhe fütty fogadja őket. Glemba ezredes lemondóan legyint, úgy mondja: — Látja, ezt nem értem én. Végső soron az ő biztonságuk miatt vagyunk itt, s fütyülnek. De amikor szorult a helyzet, mindenki rögtön azt kiabálja: rendőr, rendőr! A helyszín ugyanaz, csak a meztelen szobor másik oldala. A különbség csupán annyi, hogy a kék egyenruhát fehér köpeny váltja föl. Az orvosok, a mentősök egyenruhája, Pesti László mentőtiszt (hogy miért nincs előtte a két betű, hogy dr., erről majd később) az első kérő szóra hátat fordít a pályának, s már a mentőautó betegellátó terében beszélgetünk munkájukról. Mondjuk, hogy valószínűleg számukra is könnyű délután lesz ez, hiszen alig vannak a nézőtéren. — Nekünk teljesen mindegy, hány szurkoló ül a lelátón. Mi mindig egyforma készültséggel, stábbal jövünk ki ide az Üllői útra a kispesti mentőállomásról. Száz ember esetében is megtörténhet a baj, pontosan úgy, mintha tele lenne a stadion. Pesti doktor — aki azért nem biggyesztheti még neve elé büszkén a két betűt, mert beszélgetésünk előtti napon államvizsgázott —, sportos fiatalember. Focizott, kézilabdázott, kerékpározott, asztaliteniszezett. Karrierje az OSC labdarúgócsapatánál ért véget. Prózai oka van. — Meghíztam... Meglepően jól felszerelt a mentőautó. Elmondja a tiszt, hogy ideiglenesen akár infarktusos esetet is el tudnak látni, míg a kórházba érnek. Van vákuumágy az esetleges súlyosabb törésekhez, belső sérülésekhez. Aztán van egy furcsa — de ismét csak logikus — szabály. — Mi a pályára nem mehetünk be a sportolóhoz. Legyen bármilyen súlyos is az eset. Előbb az egyesület sportorvosának kell megnézni, s ha valóban szükség van ránk, csak akkor tehetjük hordágyra a sérültet. Doppingháttere van ennek, nehogy valaki „megkínálja” a sportolót valamilyen szerrel. Egy autónak mindig a pályán kell tartózkodnia. Tehát ha szükség van a beavatkozásra, akkor a legközelebbi mentőállomásról érkezik egy másik egység, s az szállítja el a beteget, a sérültet. Természetesen a helyszínen tartózkodó orvos addig ellátja az arra rászorulót. Mentőkocsi nélkül nem maradhat sportpálya a rendezvények ideje alatt. Búcsúzunk, egy dologra kér még Pesti László. Arra, hogy a mentőautó másik két szolgálatban levő beosztottjának a nevét is írjam le a lapban. Az ápoló Szanyi Miklós, a gépkocsivezetőt pedig Kiss Jánosnak hívják. Jogos a kérés. Mert szorult helyzetben azt is kiabáljuk: mentő, mentő! S akkor a névtelenekből életmentők lesznek ... Akik hikítót ásnak ti pályának A meztelen szobortól a vákuumágyig Egy 99nyugis" délután a Fradsípályán 2 Szolgálatban I A LEGJOBB SRÁC A HALPIACONA . . Kora hajnali derengés a naspali, hamburgi halpiacon. Halászok, angolna- és heringárusok tesznek-vesznek, néhány odatévedt korhely szenved a macska fajtól. No, és persze a friss fogást értő szemmel gusztáló Ami sem hiányozhat a piacéról. Rendre ő a szombati halpiac legelső vevője. Sildes Schmidt-sapkában, adidas-melegítőben pompázik. Igencsak kirí a környezetéből. De ez az apróság senkit sem feszélyez. Az Ami, alias Paul Caligiuri régi kuncsaft. Imádja a hasát, legis kivált a friss halat. Dél-Kaliforniában, egy Walnut nevű halászfaluban született, cseperedett fel, nem csodálhatjuk hát a gusztusát. A dzsekijére varrt HIV-embléma önmagában is ajánlólevél a kikötőnegyedben, de az Ami még a halakhoz is ért. A tetejében, a kofaasszonyok szerint fenemód jóképű és olyan aranyosan töri a német nyelvet. Hé Ami, ide gyere! — hívják, szólongatják mindenfelől. Mese nincs, Caligiuri a legjobb srác a hamburgi halpiacon. Annyi csak a gond, hogy Paul inkább a hamburgi Volkspark-stadionban szeretne a legjobb srác lenni. Lévén, hogy a Glamburger SV szerződtetett labdarúgója. Ebben a minőségében a legelső amerikai a Bundesligában. A k'l ' Szőkébb hazájában, Ka- A csivany. Afornia állam North Highlands kerületében áhítattal rebegik el a nevét. De már az országos szaksajtó (Soccer America) is megkockáztatott egy hangzatos minősítést: „Kétségtelen, hogy Paul Caligiuri az első amerikai születésű világklasszis labdarúgó”. Nos, az állítólagos világklasszis márciusban múlt 23 éves. Jellemző módon nem odahaza ismerkedett meg a foci csízióival. Tizenhat éves korában 7 hónapot nyugat-berlini rokonainál töltött, pontosabban a Hertha 03 Zehlendorf pályáján. Hazarepülve máris az „Államok” legprímább ifi focistájának vallhatta magát. Cal — Amerikában ez a beceneve — a Diamond Bar Kickers, majd a San Diego Nomads együttesében folytatta. Sportösztöndíjjal vették fel a kosárlabdázóiról híres Los Angeles-i egyetemre, és az UCLA Bruins gárdájában mindent meg-Paul megtalálta a vasárnapi ebédre valót. A szakállas halárus (a háttérben) látható elismeréssel nyugtázza a középpályás választását nyert, amit egy amerikai amatőr labdarúgó megnyerhet. A söprögető és a középső középpályás posztja közt ingázó Caligiuri vezérletével az UCLA tarolt az 1985-ös országos főiskolai bajnokságban. Pault akkor is, egy évvel később is beválogatták az év All-Star csapatába. Tavaly neki ítélték Az év labdarúgóját megillető Budweiser Soccer America díjat. A legjobb egyetemista sportolót kiválasztani hivatott szavazáson 25 vokssal a 2. helyre szorult. Ebben az értékítéletben már érződött a szurkolók rosszallása. Caligiuri ugyanis „áruló” lett. Pontosabban 1986 decemberében a HSV- hez szerződött... A . Felix Magath, a neve nincs, hamburgiak menedzsere Pasadenában, 1986. július 27- én találkozott először az Amival. A Rose Bond-stadionban az UNICEF- gálán, amikor is Amerika sztárjai a Világválogatottal csaptak össze. Maradona, Brown, Julio Cesar, Falcao, Alemao, Negrete, Servin és a többi Dél-Amerikából érkezett menő érdeklődve méregette a sose látott, nevenincs senkit. Caligiuri? Ki az? A 73. percben váltotta Josimart. Nyolc perccel később négy világválogatottat kicselezve az alapvonalig jutott és olyan beadást tálalt Cabanas cipőjére, hogy ott már nem lehetett hibázni. Dörgött a honfitársak vastapsa és elsőként Maradona sietett a köszöntésére. Meccs után pedig Magath ébredt elsőként. Azonnal lekötötte Caligiurit a HSV-nek. Az Ami Sokáig vacillált. Nehezen szánta rá magát a költözésre. Mivé lesz majd Kalifornia, a családja, fotómodell barátnője, a cimborák nélkül? És az Egyesült Államok válogatottja — nélküle? Zsenge 22 évessel csapatkapitánnyá léptették elő. Valós értékét a legpontosabban néhány számmal mérhetjük meg. Az idén májusban, a Kanada elleni diadalmas olimpiai selejtezőre felsorakozott válogatott 10 játékosa összesen 19 válogatottságon osztozott. A tizenegyedik (Caligiuri) 17-edszer viselte az USA-feliratú trikót... A . Néhány nappal KirpSVOS. ugyan, de lekéste a Bundesliga december 7-ei átigazolási határidejét. Az 1986—87-es idényben csak a HSV negyedik vonalban versenyző amatőrjeivel rúghatta a labdát. A profikkal edzett, a hétvégén átruccant a műkedvelők bajnokijára. A nyáron regisztrálták, mint hivatásos labdarúgót. Azóta szinte összenőtt a cserepaddal. Az első amerikai idegenlégiós Bundesliga-bemutatkozása egyre csak várat magára. A nyugatnémet szaksajtó közömbös iránta, az amerikai eposz hangnemben ír mellőztetéséről. A hitelességére, a pontosságra kínosan ügyelő Sport Illustrated nemrégiben egy cikkében 16-szor (!) írta le a nevét — rosszul, így Caligari! Tudvalévő, hogy a hosszú távollét következménye a gyors feledés. No, de hogy ilyen gyors legyen az a fránya feledés? Török Péter (Röviddel lapzárta előtt kaptuk a hírt, hogy a HSV eladta Paul Caligiurit a II. osztályba most feljutott Kickers Offenbach együttesének. Slusszpoén híján ez is megjárja ...) 1987. szeptember 1.