Népsport, 1987. szeptember (43. évfolyam, 204-228. szám)

1987-09-01 / Különszám

2 NÉPSPORT Róth Ferenc: FTC-pálya. Egy óra múlva kezdődik az A-válogatott— Közvélemény-válogatott mérkőzés. Az események még nem a pályán zajla­nak. Egy fáradt arcú nő kö­zeleg a játékoskijáró felé, a tribünök alól. Egyenesen a kivezényelt rendőrök pa­rancsnoka, dr. Glemba Ist­ván felé tart. S rögtön kérdez is. — Azt mondták nekem, hogy van itt egy meztelen szobor, annál kell jobbra fordulni, ott van a női WC. Azt keresem. — Tessék, itt van a szo­bor, nyugodtan forduljon jobbra. A fáradt arcú nő el... (Szegény Springer Fe­renc ... Nyolcvannyolc év­vel azután, hogy megala­pította a Ferencvárosi Tor­na Clubot, már csak mez­telen szoborként titulálják.) Gyülekeznek a rend őrei, néhány perc múlva eliga­zítást tart számukra Glem­ba ezredes, s helyettese, Tarjáni Pál őrnagy. Több tucat rendőr vigyázza majd a nyugalmat a pályán be­lül, ezen a nagy derbinek távolról sem nevezhető ta­lálkozón. Nekünk, „sportfejjel” gon­dolkodóknak talán úgy festhet: azok a rendőrök, akiket ide vezényelnek ki, tulajdonképpen jól jár­nak. Levegőn vannak, s meccset is látnak. Glemba ezredes azonban másként vélekedik. — Számunkra, számukra ez pontosan olyan munka, mintha bárhol másutt, egy esetleg „unalmasabb” he­lyen teljesítenének szolgá­latot. Egyébként ők tulaj­donképpen nem is nézhe­tik a mérkőzést. Háttal kell állniuk a gyepnek, szemben a közönséggel. De például itt a Fradi-pályán, még ha akarnák sem lát­hatják a focit. Ugyanis olyan mély az árok, hogy jóformán csak a sapkájuk teteje látszik. Aztán megtudunk egy meglepő dolgot, amely né­hány mondatos magyarázat után teljesen logikussá vá­lik. — A rendet tulajdonkép­pen mindig a rendező egyesületnek kell biztosíta­nia. Nem is a létszámuk­kal van baj, sokkal inkább azzal, hogy idős, nyugdíjas bácsikák próbálnak ér­vényt szerezni igazuknak, ami, ismerve a meccsekre járók egy részének „lélek­tanát”, nem mindig bizo­nyulhat sikeresnek. Beosz­tottjaink csak akkor szól­nak — szólhatnak — bele az „ügyekbe”, ha veszély­be kerül a közbiztonság. Az eligazítás. Több mint hatvan rendőr áll és hall­gatja a tribün alatt Glem­ba ezredes határozott sza­vait. Elmondja, hogy nyu­galmasnak ígérkezik ez a kilencven perc. „Nincsenek túl sokan a lelátón, ezért remélem, rendbontásra nem kerül sor.” Tarjáni őrnagy kiosztja a konkrét feladatokat, ki­jelöli, hol állnak majd a mérkőzés alatt beosztottjai. A „kritikus pont” az ered­ményjelző alatti állóhelyi rész, a B-közép „otthona”. Kilencven perccel később aztán kiderül, hogy a nyu­galom szigete ez — akár­csak az egész pálya — gyakorlatilag szurkolás sincs. Közjáték. Vége az eliga­zításnak, amikor feldúlt férfi érkezik — ugyanab­ból az irányból, amerről az imént a fáradt arcú nő —, s már mondaná is a pana­szát. Ugyanabban a pilla­natban a másik oldalról két rendőr őrmester terem ott. Előbb egymás szavába vágva bizonygatják igazu­kat. A parancsnok rendet teremt, előbb az őrmester kap szót. Elmondja, hogy a férfi szotyolamagot köp­ködött, kérte, takarítsa föl, nem tette meg, s igazolvá­nyát sem adta át, sőt, lök­dösődött A szotyolás férfi érvei: igaz, hogy köpködte a magot, de mutatott egy igazolványt. Arról azonban szó sem lehet, hogy taszi­­gálta volna a rend őrét. Egyik mondatában urak, a másikban elvtársak a rendőrök. A lényeg: az őr­mester megteszi a feljelen­tést, az ügyet kivizsgál­ják. Kezdődik a játék, kez­dődik a szolgálat. Kivonul­nak a rendőrök is. Enyhe fütty fogadja őket. Glemba ezredes lemondóan legyint, úgy mondja: — Látja, ezt nem értem én. Végső soron az ő biz­tonságuk miatt vagyunk itt, s fütyülnek. De ami­kor szorult a helyzet, min­denki rögtön azt kiabálja: rendőr, rendőr! A helyszín ugyanaz, csak a meztelen szobor másik oldala. A különbség csu­pán annyi, hogy a kék egyenruhát fehér köpeny váltja föl. Az orvosok, a mentősök egyenruhája, Pes­ti László mentőtiszt (hogy miért nincs előtte a két betű, hogy dr., erről majd később) az első kérő szóra hátat fordít a pályának, s már a mentőautó betegel­látó terében beszélgetünk munkájukról. Mondjuk, hogy valószínűleg számuk­ra is könnyű délután lesz ez, hiszen alig vannak a nézőtéren. — Nekünk teljesen mind­egy, hány szurkoló ül a le­látón. Mi mindig egyforma készültséggel, stábbal jö­vünk ki ide az Üllői útra a kispesti mentőállomásról. Száz ember esetében is megtörténhet a baj, ponto­san úgy, mintha tele lenne a stadion. Pesti doktor — aki azért nem biggyesztheti még ne­ve elé büszkén a két betűt, mert beszélgetésünk előtti napon államvizsgázott —, sportos fiatalember. Foci­zott, kézilabdázott, kerék­pározott, asztaliteniszezett. Karrierje az OSC labdarú­­gócsapatánál ért véget. Prózai oka van. — Meghíztam... Meglepően jól felszerelt a mentőautó. Elmondja a tiszt, hogy ideiglenesen akár infarktusos esetet is el tudnak látni, míg a kór­házba érnek. Van vákuum­ágy az esetleges súlyosabb törésekhez, belső sérülések­hez. Aztán van egy furcsa — de ismét csak logikus — szabály. — Mi a pályára nem mehetünk be a sportoló­hoz. Legyen bármilyen sú­lyos is az eset. Előbb az egyesület sportorvosának kell megnézni, s ha való­ban szükség van ránk, csak akkor tehetjük hordágyra a sérültet. Doppingháttere van ennek, nehogy valaki „megkínálja” a sportolót valamilyen szerrel. Egy autónak mindig a pályán kell tartózkodnia. Tehát ha szükség van a beavatkozásra, akkor a legközelebbi mentőállomás­ról érkezik egy másik egy­ség, s az szállítja el a be­teget, a sérültet. Természe­tesen a helyszínen tartóz­kodó orvos addig ellátja az arra rászorulót. Mentőkocsi nélkül nem maradhat sportpálya a rendezvények ideje alatt. Búcsúzunk, egy dologra kér még Pesti László. Ar­ra, hogy a mentőautó má­sik két szolgálatban levő beosztottjának a nevét is írjam le a lapban. Az ápo­ló Szanyi Miklós, a gépko­csivezetőt pedig Kiss Já­nosnak hívják. Jogos a kérés. Mert szo­rult helyzetben azt is kia­báljuk: mentő, mentő! S akkor a névtelenekből élet­mentők lesznek ... Akik hikítót á­snak ti pályának A meztelen szobortól a vákuumágyig Egy 99nyugis" délután a Frad­sípályán 2 Szolgálatban I A LEGJOBB SRÁC A HALPIACONA . .­ Kora hajnali derengés a naspali, hamburgi halpiacon. Halászok, angolna- és heringárusok tesznek-vesznek, néhány odatévedt korhely szenved a macska faj­tól. No, és persze a friss fogást értő szemmel gusztáló Ami sem hiányozhat a piacé­ról. Rendre ő a szombati halpiac leg­első vevője. Sildes Schmidt-sapká­­ban, adidas-melegítőben pompázik. Igencsak kirí a környezetéből. De ez az apróság senkit sem feszélyez. Az Ami, alias Paul Caligiuri régi kun­csaft. Imádja a hasát, legis kivált a friss halat. Dél-Kaliforniában, egy Walnut nevű halászfaluban született, cseperedett fel, nem csodálhatjuk hát a gusztusát. A dzsekijére varrt HIV-embléma önmagában is ajánlólevél a kikötő­negyedben, de az Ami még a halak­hoz is ért. A tetejében, a kofaasszo­nyok szerint fenemód jóképű és olyan aranyosan töri a német nyelvet. Hé Ami, ide gyere! — hívják, szólongat­­ják­ mindenfelől. Mese nincs, Cali­giuri a legjobb srác a hamburgi halpiacon. Annyi csak a gond, hogy Paul inkább a hamburgi Volkspark-stadionban szeretne a leg­jobb srác lenni. Lévén, hogy a Glam­­burger SV szerződtetett labdarúgója. Ebben a minőségében a legelső ame­rikai a Bundesligában. A k'l ' Szőkébb hazájában, Ka- A csivany. Afornia állam North Highlands kerületében áhítattal re­­begik el a nevét. De már az országos szaksajtó (Soccer America) is meg­kockáztatott egy hangzatos minősí­tést: „Kétségtelen, hogy Paul Cali­giuri az első amerikai születésű világ­­­­klasszis labdarúgó”. Nos, az állítólagos világklasszis márciusban múlt 23 éves. Jellemző módon nem odahaza ismerkedett meg a foci csízióival. Tizenhat éves ko­rában 7 hónapot nyugat-berlini ro­konainál töltött, pontosabban a Her­tha 03 Zehlendorf pályáján. Haza­repülve máris az „Államok” legprí­mább ifi focistájának vallhatta ma­gát. Cal — Amerikában ez a bece­neve — a Diamond Bar Kickers, majd a San Diego Nomads együtte­sében folytatta. Sportösztöndíjjal vet­ték fel a kosárlabdázóiról híres Los Angeles-i egyetemre, és az UCLA Bruins gárdájában mindent meg-Paul megtalálta a vasárnapi ebédre valót. A szakállas halárus (a háttérben) látható elismeréssel nyugtázza a közép­pályás választását nyert, amit egy amerikai amatőr lab­darúgó megnyerhet. A söprögető és a középső középpályás posztja közt ingázó Caligiuri vezérletével az UCLA tarolt az 1985-ös országos fő­iskolai bajnokságban. Pault akkor is, egy évvel később is beválogatták az év All-Star csapatába. Tavaly neki ítélték Az év labda­rúgóját megillető Budweiser Soccer America díjat. A legjobb egyetemista sportolót kiválasztani hivatott sza­vazáson 25 vokssal a 2. helyre szo­rult. Ebben az értékítéletben már ér­ződött a szurkolók rosszallása. Ca­ligiuri ugyanis „áruló” lett. Ponto­sabban 1986 decemberében a HSV- hez szerződött... A . Felix Magath, a neve nincs, hamburgiak mene­dzsere Pasadenában, 1986. július 27- én találkozott először az Amival. A Rose Bond-s­tad­ion­ban az UNICEF- gálán, amikor is Amerika sztárjai a Világválogatottal csaptak össze. Ma­radona, Brown, Julio Cesar, Falcao, Alemao, Negrete, Servin és a többi Dél-Amerikából érkezett menő érdek­lődve méregette a sose látott, neve­nincs senkit. Caligiuri? Ki az? A 73. percben váltotta Josimart. Nyolc perccel később négy világválogatot­tat kicselezve az alapvonalig jutott és olyan beadást tálalt Cabanas ci­pőjére, hogy ott már nem lehetett hibázni. Dörgött a honfitársak vas­tapsa és elsőként Maradona sietett a köszöntésére. Meccs után pedig Ma­gath ébredt elsőként. Azonnal lekö­tötte Caligiurit a HSV-nek. Az Ami Sokáig vacillált. Nehezen szánta rá magát a költözésre. Mivé lesz majd Kalifornia, a családja, fotó­modell barátnője, a cimborák nél­kül? És az Egyesült Államok válo­gatottja — nélküle? Zsenge 22 évessel csapatkapitánnyá léptették elő. Va­lós értékét a legpontosabban néhány számmal mérhetjük meg. Az idén májusban, a Kanada elleni diadal­mas olimpiai selejtezőre felsorako­zott válogatott 10 játékosa összesen 19 válogatottságon osztozott. A tizen­egyedik (Caligiuri) 17-edszer viselte az USA-feliratú trikót... A­­ .­­ Néhány nappal KirpSVOS. ugyan, de lekéste a Bundesliga december 7-ei átigazolá­si határidejét. Az 1986—87-es idény­ben csak a HSV negyedik vonalban versenyző amatőrjeivel rúghatta a labdát. A profikkal edzett, a hétvégén átruccant a műkedvelők bajnokijára. A nyáron­ regisztrálták, mint hivatá­sos labdarúgót. Azóta szinte össze­nőtt a­ cserepaddal. Az első ameri­kai idegenlégiós Bundesliga-bemutat­­kozása egyre csak várat magára. A nyugatnémet szaksajtó közömbös iránta, az amerikai epos­z hangnem­ben ír mellőztetéséről. A hitelessé­gére, a pontosságra kínosan ügyelő Sport Illustrated nemrégiben egy cikkében 16-szor (!) írta le a nevét — rosszul, így Caligari­! Tudvalé­vő, hogy a hosszú távollét következ­ménye a gyors feledés. No, de hogy ilyen gyors legyen az a fránya fe­ledés? Török Péter (Röviddel lapzárta előtt kaptuk a hírt, hogy a HSV eladta Paul Ca­ligiurit a II. osztályba most feljutott Kickers Offenbach együttesének. Slusszpoén híján ez is megjárja ...) 1987. szeptember 1.

Next