Nemzeti (nép)Sport, 1990. augusztus (1. évfolyam, 139-168. szám)

1990-08-05 / 143. szám

6 NEMZETI (nép)SPORT „Volt huszonkét évem” Tatabányán meglehetősen nagy szenzációnak számított, amikor Persely József az FC Barcelonába igazolt. Olyan gyorsan ment az ügyintézés, hogy még a szakosztály vezetője is csak az utolsó pillanatban értesült arról, hogy a tavaszi bajnoki idényben már nem számíthat a játékosra. Aztán alig telt el egy-másfél hónap, Persely hazaköltözött, és kijelentette, befejezte pályafutását. — Tudom, sokan nem akarták elhinni, hogy én már többet nem vízipólózom, de úgy mentem ki Spanyolországba, ha onnan hazajövök nem folytatom a játékot — kezdte Persely József. — Nem is akartam kimenni, mégis úgy alakultak a dolgok, hogy a végén nem tudtam nemet mondani. Amikor a szakosztályvezetőmmel Niebüng Istvánnal közöltem, hogy nem maradok Tatabányán, mert kaptam egy jó ajánlatot, huszonkét év után az volt az első reakciója, hogy elvette a mozgóbéremet. Nem az a háromezer-ötszáz forint fájt, amit nem fizettek ki, hanem az eljárás. Ezek után hogy jöhettem volna vissza a csapathoz? Hangsúlyozom persze, nem is volt a szándékomban. Az uszodában az utóbbi néhány hónapban sok mindenről beszéltek, például arról is, hogy nem jött ki a többiekkel. — Én is észrevettem, hogy sok minden megváltozott, miután hazajöttem Olaszországból (tavalyelőtt ugyanis, amikor hatodik lett az együttes, kint játszottam egy fél évet). Akkoriban megmondtam Haussier Károlynak, az edzőnek, hogy ezt az évet szeretném még végigjátszani, s ha kell, akkor a helyemért is megküzdök. Éppen ezért ugyanúgy készültem, mint a többiek, s számomra nem is volt kétséges, hogy nem férek be a kezdőcsapatba. Csakhogy volt, akit a sikercsapatból kiszorítottam, ráadásul elképesztően gyyengén szerepeltünk az ősszel, következésképpen én lettem, a bűnbak. A fiatalokat persze nem volt nehéz „befűteni", így aztán mindenki dumáltmindenkire, s abban a légkörben már képtelenség volt a jó eredményt hozni. Ebben a helyzetben döntöttem úgy, hogy utazom Spanyolba. Ott pedig azért csomagoltam öszsze előbb, mint ahogyan a szerződésem lejárt volna, mert nem tudtam elviselni, hogy egy szállodai szobában magányos vagyok. Nekem nagyon fontos a család, őket pedig nem vihettem magammal. "Másrészt nyolc meccset játszottam kint, abból szerintem három volt elfogadható. A spanyolok persze rendkívül udvariasak voltak, mondták, majd belejövök, de én érzem, hogy most, 34 évesen kell abbahagynom. Ez ilyen egyszerű volt? — Mondhanám azt is, hogy igen, egy pillanat volt az egész, úgy éreztem, hogy kész, vége. Hazajöttem, leültem a feleségemmel, s megbeszéltük, hogyan tovább. Nem lettem vállalkozó, nem nyitottam üzletet, bár az olasz út alatt, sikerült valamennyit keresnem, mégis úgy döntöttem, hogy a bányába megyek. Pontosabban ez a történet úgy kezdődött, hogy két hónapja felkerestem a bánya vezetőit, mert velük volt szerződésem, s mondtam, itt vagyok, szeretnék dolgozni. Mire ők felajánlották, hogy a brikettgyárban lehetek rendész vagy tűzbiztonsági megbízott. Erre azt feleltem, ha lehetne, a föld alá kérném magam, így kerültem a Mányi Bányaüzem egyik frontjára, ahol most három műszakban. dolgo® Nem viccel? — Nem, nem viccelek, ott dolgozom a bányában, ahol nem számít, hogy én milyen sportoló voltam az előző életemben. Egy hétig még a nevemet sem kérdezték meg. Ott csak a munka számít. Elégedett vagyok, mert nyolc óra munkával jól keresek, s nem kell azon törnöm a fejem, hogy utána hol maszekoljak. A munkát is meg lehet szokni, a technikumban aknászként végeztem, persze attól még messze vagyok, a mi szakmánkban ugyanis az aknász már valaki, arra már felfigyelnek. — Ezzel kitörölte a pólót az életéből? — Nem, mert éppen azon töröm a fejem, hogy összeszedem a régi társaságot, lejárunk az uszodába, aztán majd meglátjuk, meglehet, egy év múlva elindulunk a másodosztályban, csak úgy zsebből, szórakozásból Ennyi... Volt huszonkét évem, csaknem háromszáz OB I-es meccsem, néhányszor ott voltam a válogatott keretben, 15 évesen már OB II-ben játszottam, olyan nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg, mint Görgényi, Kásás. Szóval klassz volt... (tereny) A baseball Magyarországon Az Amerikában annyira népszerű, s méltán nemzeti játékként számontartott baseball hazánkban szinte teljesen ismeretlen. Kíváncsiskodó honfitársaink elsősorban az Eurosport műholdas adásain keresztül nyerhetnek bepillantást ebbe a furcsa, ám érdekes sportágba. A napokban értesültünk arról, hogy egy budapesti testnevelő tanárnő a baseball magyarországi meghonosításán fáradozik. A sportág története egészen az 1300-as évekig nyúlik vissza, amikor először játszották Angliában a baseballhoz hasonló, ám attól kicsit eltérő játékot. Sok minden mással együtt ez is átkerült a születő Egyesült Államokba. Hamarosan pedig olyannyira népszerűvé vált, hogy 1840 táján már írásba foglalták a játék szabályait. Jelenleg az amerikaiakon kívül Kubában űzik magas fokon a baseballt, s egyre nagyobb tömegeket hódít Japánban is. Manapság a baseball alapjait már a kilenc-tízéves gyermekeknek is tanítgatják. Az amerikaiak által alapított Little League Baseball Familynek jelenleg már negyven ország a tagja. Hazánk éppen a napokban csatlakozott a szervezethez, amelyhez már csatlakozott a kelet-európai országok közül Jugoszlávia, a Cseh és Szlovák SZK, valamint Lengyelország. A magyar tagság elsősorban az agilis kőbányai testnevelő tanárnő érdeme. Nagy Márta gondolt egyet, s kapcsolatba lépett a Little League Baseball Family vezetőségével. Rövidesen belépett a szövetségbe, aminek fejében a játékhoz szükséges felszerelésekkel látták el. Hazaérkezése után hozzálátott az intézményi feltételek megszervezéséhez. A magyar szokásoknak megfelelően egyelőre a papírmunka, az engedélyeztetési eljárás és a hazai finanszírozók felkutatása kötite Nagy Márta idejének nagy részét. Ha mindezzel végez, a tervek szerint szeptemberben megkezdődhet a tanfolyam. A heti két alkalommal tartandó edzéseken egyelőre húsz-harminc gyermekkel kíván foglalkozni, kilencéves kortól kezdődően. De feltett szándéka, hogy amint a személyi és az anyagi feltételek lehetővé teszik, a későbbiekben újabb öt-hat vidéki város kapcsolódhat, be a képzésbe. Nagy Márta elképzelései szerint legalább két olyan ütőképes csapatot akar nevelni, amely sikerrel vehetné fel a versenyt a környező kelet-európai országok hasonló korú csapataival. Mint megtudtuk, Lengyelországban már országos bajnokságot is rendeznek öt-hat kiskorú csapat részvételével. Reméljük, hogy hamarosan Nagy Márta törekvései is eredményre vezetnek A harmadik játéknapon a védő Ózd kettős vereséget szenvedett, így a férfiaknál a döntőt a Nagykanizsai Tungsram vívja az ifjúsági válogatottal. A kanizsaiak az NB I-es Komlót ütötték el a döntőbe jutástól. A harmadik helyért a Csepeli Papír és a Hőgyész gárdája mérkőzik. A nőknél a hármas döntőbe jutott a védő Herzli'C, a Borsodi Bányász és a Békéscsaba gárdája. A békéscsabaiak időntúli hétméteressel verték a győri sportközpont együttesét, s jutottak a döntőbe. Nők: Borsodi Bányász—St. Gallen 28-22 (12-9), Győri Kinizsi—St. Gallen 23-21 (13-10), FKS Otpret—Caola 27-19 (12-11), Herz-FTC— Caola 38-5 (12-3), Köfém—Karcag 23-19 (15-5), Herz-FTC—Alföldi Porcelán 27-23 (15-12), Győri Kinizsi—Borsofil Bányász 12-23 (8-10), Áfor—Sírok 17-17 (6-3), FKS Otmet—Békéscsaba 13-19 (13-10), St. Gallon—Dunaferr 23-23 (8-13), Siófok—Alföldi Porcelán 12-23 03-15), Dunaferr —Borsodi Bányász 21-23 31. Nemzetközi Kézilabda Balaton Kupa» A Kerz-FSC még sebes (9-18), St. Gallen—Lőrinci Fonó 21-15 (10-8), Győri Sportközpont—Békéscsaba 22-23 (9-13), BHG ifi—Köfém 13-29 (4-15). Férfiak: Dunafügdvár— Orosháza 23-21 (10-9), Komló —Tungsram 23-26 (3-14), Csepeli Papír—Tungsram 21- 28 (8-13), Hogyész—Ózdi Kohász 31-29 (13-17), Orosháza—Váci Izzó 27-21 (15-10), Hőgyész—Gödöllő 24-24 (9-11), Komló—Dunaföldvár 22- 19 (13-11). Ózdi Kohász- Ifjúsági válogatott 22-28 (10-15), Debreceni Medicord Alap 27-39 (16-ről. ) Megdézsmált csomagok A magyar—jugoszláv ifjúsági Válogatott, viadal után Mérei László szövetségi kapitány és Facskó István főtitkár hazafelé indult. ,,Lehet, hogy holnap benézek az ifi VB- csapat értekezletére" — mondta Facskó. ,,Az jó lesz, akkor majd beked éghet az arcod, hogy nincsen szerelésünk a VB-re" — válaszolta Mérei. Ez a szerelésügy már régóta húzódik. A szövetség még kora tavasszal jelezte igényeit az adidúsnak, s azóta sürgetésére mindig azt a választ, kapta: „Mindent megteszünk ...” Amikor azonban egy héttel a VB-re való kiutazás előtt még üres volt a szertár, felötlött bennem egy régi emlék. Az, amikor ificsapataink a nemzetközi versenyeken még a nálunk nem gazdagabb szomszédos országok atlétái mellett is úgy néztek ki, mint a szegény rokonok. Bizony nem volt szép. Az ilyen helyzetet a szövetség is mindenképpen el akarta kerülni, ezért az osztrák szövetség főtitkárához, Roland Gusenbauerhez fordult segítségért, hogy legalább egységes melegítőben, mezben és nadrágban állhassanak rajthoz Plovdivban atlétáink. Végül az osztrák segítségre csak kismértékben lett szükség. Az adidas szálllítmánya ugyanis az utolsó pillanatban (az indulás előtti utolsó munkanapon) megérkezett. — Mindenki ránk mutogat, és nemcsak az atléták — mondja Csanádi Péter, az adidas márkamenedzsere. — Pedig mi tehetünk legkevésbé a kialakult helyzetről. Ahhoz, hogy időben teljesíthessük a szállításokat, tavaly őszszel kellett volna a rendeléseket leadnunk. Akkor azonban az OSH felmondta az addigi szerződést, a régi szövetségeknek nem volt jogosítványuk szerződéskötésre, az újak pedig csak később alakultak meg. Én a saját felelősségemre nem adhattam fel millió márkás nagyságrendű rendeléseket, olyan speciális árukra, melyeket, ha nem velünk■ szerződik a szövetség, nem tudunk értékesíteni." A központunk azt mondja, nekik jól működő rendszerük van, ők ezt a rendelési szisztémát a helyi gondok miatt nem rúgják fel. Ilyen körülmények között örülhetünk, hogy így el tudjuk látni a sportolókat. De van még egy probléma, ami hátráltatja a felszerelésüket. Az adidas kimutatásai szerint, összes szállításai közül éppen a Magyarországra érkező csomagokat ,,dézsmálják” meg legjobban. Hogy a szállítás mely pontján, azt még nem tudjuk. De tény, hogy magasan vezetjük a listát. A hiány például nyolcszor akkora mint a Bulgáriába érkező szállítmányok esetében. S még annyit: ahhoz, hogy jövőre minden időben megérkezzen, legkésőbb szeptemberig meg kell kötni a szerződéseket. maiag) Műugró OB Lajcsák és Cserba sikere Megkezdődött a Hajós Alfréd uszodában a kétnapos országos mű- és toronyugró bajnokság. Az első napon a férfi mű- és a női toronyugrást bonyolították le. A versenyzők közül a legszebb ugrást férfi műugrásban Lajcsák József, a BVSC versenyzője mutatta be. A 10. ugrására (másfél szaltó előre hármas csavarral) 67 pontot kapott. Női toronyugrásban Cserba Brigitta állt fel a dobogó legmagasabb fokára. Ez ’86, ’87, ’89 után negyedik alkalommal sikerült neki. Férfiak. Műugrás. 3 m. Bajnok: Lajcsák József (BVSC, edző: Zságot Irén, Kelemen Ibolya) 514.30 pont, 2. Némedi (OSC) 500.85 3. Pisky (BVSC) 374.05, 4. Gerlach (BVSC) 371.30, 5. Ligárt (BVSC) 346.95. Nők. Toronyugrás. Bajnok: Cserba Brigitta (BVSC, e.: Sauer László) 385.85, 2. Nagy I. (BVSC) 383.55, 3. Déri (BVSC) 300.05 pont. I. 143. ♦ 1990. augusztus 5. Kedvcsináló A verseny végén Gerlach István, a magyar válogatott műugró edzője a közönség részére rendezett meghívásos műugróversenyt. Az ott napozók, illetve úszók közül rengetegen jelentkeztek az 1, a 3, az 5, illetve a 10 m-es toronynál. A verseny óriási sikert aratott, 3,* 5, 10 m-en Kertész István végzett az első helyen, aki több profi megoldású ugrást mutatott be. A lányoknál a fiatal, 16 éves Hamvas Adrien végzett ebben a versenyben az első helyen, aki nemcsak úszótudásával, hanem szépségével is megnyerte a közönség tetszését. Motorcsónak O 700 Világ Kupa Volentér „vasaltvízen" versenyzett Ha augusztus és Szeged, akkor motorcsónakverseny a Tiszán. Miként az elmúlt évben, úgy ezúttal is Világ Kupa az O 700 kennes kategóriában, és kísérő műsorként az országos bajnokság harmadik, egyben utolsó fordulója. A nagy érdeklődéssel várt Világ Kupa-futam várható főszereplői közül ötszörös Európa-bajnokunk, Volentér László bemelegítésként rajt-cél győzelmet aratott az O 500 kcm-esek mezőnyében. Eközben Ribizsár Mihály megszokott rejtekhelyen — lakókocsijában — készült az első futam küzdelmeire. — A harmadik helynél alább az idén sem adom — fogadkozott a rajt előtt a Szegedi Közlekedési Vállalat MK-versenyzője. Kevéssel, utána 5000 néző jelenlétében bizonyította, jól ítélte meg esélyeit. A rajtot Volentér kapta el a legjobban, és végig „vasalt vízen” versenyzett, azaz a hat kör során senkinek sem sikerült megelőznie. A második helyet, nem kis meglepetésre, a remek napot kifogó Csákó Ferenc szerezte meg, aki előbb Ribizsárt, majd Steinert is megelőzte. A tavalyi győztes Imranovsky (csehszlovák) három körön át az utolsó helyen haladt, majd amikor Volentér lekörözte, kiállt. A szombati első futamot vasárnap újabb három követi. O 700 Világ Kupa, I. futam (4 ország, 11 versenyző):1. Volentér 400 pont, 2. Csákó (mindkettő magyar) 300, 3. Steineder, (osztrák) 225, 4. Ribizsár (magyar) 169, 5. Tóth I. (magyar) 127, 6. Kertes (magyar) 95. (békés) Az „erdélyi" focista Lapzárta után, tikkadtan és elgyötörten ácsorogtam a Blaha Lujza téri villamosmegállóban. Elbambulásomból csak akkor tértem magamhoz, amikor a fiatalember már a mellemet bökdöste: „Harmadszor mondom, hogy erdélyi labdarúgó vagyok, próbajátékra hívtak, de nem várt senki az állomáson, kérek egy húszast, mert rögtön éhen halok!” Soványka sportzsákját áttette a másik vállára, s közben megcsörrent némi apró a zsebében, arról árulkodva, hogy nem én vagyok az első leszólított. „Aztán hova valósi?” — vettem közelebbről szemügyre a jó alakú legényt. „Kolozsvári” — jött kapásból a válasz. Nocsak, mondtam magamban, s rögtön románra fordítottam a szót. Úgy nézett viszsza rám, mintha kínaiul szidtam volna az anyját. „Nem érti, hogy mit kérdeztem?” — csodálkoztam el, s nyomultam serényen az eloldalgó után, aki már egy éltesebb úrral szédelgett. „Mi furcsa van abban, hogy én nem tudok románul? Én erdélyi magyar vagyok!” — fordult vissza ingerülten. „Csak annyi, hogy Romániában még a karon ülő gyerekek is. ..” — a mondatot azonban nem tudtam befejezni, mert ismét tovább lépett. „Asszonyom, egy fillért se adjon neki, mert a fiatalúr szélhámos!” — figyelmeztettem a pénztárcájában kotorászó nénit, aki tanácstalanul nézett hol rám, hol a fölötte tornyosuló langalétára. „Elmegy maga a jó francba!” — dobta be a törülközőt a pesti vagány. „Pedig olyan hihetően mondta...” — motyogta maga elé a néni később a villamosban, majd amikor a „nemzetiségszédelgő” leszállt az Üllői úti aluljárónál, újabb „vadászmezőt” keresni, rábólintott a férje megjegyzésére: „Hiába, ezek a jövevények rengeteg galibát okoznak...” (oroszhegyi)