Nemzeti Sport, 1998. december (9. évfolyam, 329-356. szám)

1998-12-24 / 352. szám

i /H NEMZETI SPORT­­E.ia.IRAceSCDFI­CI Vészterhes a csönd, csak a telefon csörren meg néha. A múlt héten eldőlt, hogy a kupamenetelésnek vége. A csapat Brüsszelben, ötvenezer néző előtt döntetlent ját­szott a Bilbaóval, és kiesett a kupából. Egy világhírű fut­­ballklub életében ez akár tragédiát is jelenthetne, ám a te­remben ezúttal senki sem foglalkozik a kieséssel. Van, akit meg is nyugtatott az eredmény, mert az utolsó akadály is elhárult a dél-amerikai út elől. Ezért, vagy azért, de senki sem foglalkozik tehát a csütörtöki meccsel, noha az utazás eredeti célja az volt. Közbeszólt a történelem... „Vér-illatos a karácsonyfa,­­ glória -aggatva iszonyattal. Foszforos tüzek emléke perzsel, mint új pokolkör, forog a város lángrózsában - glória -csillagszóró ha fröcsköl. ” (Nagy László) „..Énekelni kéne karácsonyestére, ráférne az ének sok híres legényre.” Sinka István Délben érkezett meg a csapat. Brémába kirándultak a futballisták, s közben rúgtak egy négyest a Werder Bre­­mennek. Bármerre jártak az elmúlt két hónapban, címla­pon köszöntötték őket az újságok. Egyszerre testesítik meg azt a csodát, amelyet a magyar szabadságharc és a magyar futball jelent. A valóra vált legenda. A játékosok, akiket mindenki látni akar, akiket bálvá­nyoz a világ - s akiknek fogalmuk sincs arról, mit hoz a jö­vő. Úgy állnak körben, mint a hajótöröttek. A világ vagá­nyai között most egy sem akad, aki mosolyogni próbálna. „Mert ez nagyon furcsa karácsony. A magyar nép lóg most a fákon.” (Márai Sándor) Ki tudja, van-e egyáltalán visszaút? Akikkel itt van a család, azon gondolkodnak, lesz-e erejük az újrakezdés­hez? Vagy jobb volna mégis hazamenni? Ahol bosszú, nyo­mor, megaláztatás várható, de mégiscsak haza... Akik egyedül vannak, azoknak ezért volna kedvük sírni. A szálloda személyzetének az élet különleges ajándé­ka­­ a magyar nemzet legszomorúbb karácsonya. Pedig tényleg nagyon kedvesek az olaszok. Mindent megtesz­nek azért, hogy jól érezzék magukat a híres vendégek. A tulajdonos a magyarok tiszteletére állíttatott mennye­zetig érő karácsonyfát. Még apró ajándékokkal is ked­veskednek. Az asszonyok kölnit, a játékosok öngyújtót kapnak. A futballisták többsége még sohasem töltötte családjá­tól távol a karácsonyt. Alig két hónapja a győztes magyar forradalmat hagyták maguk mögött. Machos például csak egy félkabátot kapott magára, mert „az Öcsi” csu­pán annyit mondott a telefonba: „Gyere a Dózsa György útra!” Nem tudta, hogy még karácsonykor sem lesz ott­hon. Bár azóta állapotos felesége is követte, most már biztosan tudja, a szerdai, az Internazionale elleni mérkő­zés után hazaindul. Bozsik is így tesz majd, de csak a tú­ra után. A többség úgy döntött, ha törik, ha szakad, elutaznak Dél-Amerikába. Pedig az MLSZ megerősítette: nem fo­gadhatják el a tizenkét meccsre szóló meghívást. Úgy ér­zik, tettek annyit az országért, a magyar futballért, hogy végre éljenek egy ilyen lehetőséggel. Persze, időnként azok is elbizonytalanodnak, akik a legeltökéltebbnek látszanak. Mi lehet odahaza? Lehetünk-e újra magyar futballisták? Vajon a családból tett valaki olyasmit a forradalom alatt, ami miatt most rettegni kell? A pénzért és a kalandért va­lóban érdemes-e elindulni? Ilyen kérdések kavarognak a játékosok fejében, és csak bámulnak maguk elé. A szívmelengető karácsonyi muzsi­ka helyett idén minden csendes. Itt is, Budapesten a kijárási tilalom miatt nincs éjféli mise. „Jézus kis urunknak lábainál meghalt szabadítónk, ki a szabadság lelke volt. ...Énekelni kéne karácsonyestére, ráférne az ének sok híres legényre. ” (Sinka István) Ha megkérdeznék most egyik-másik futballistától, ta­lán azt sem tudná, melyik országban van. Gondolataik Pesten kalandoznak. S amikor újra és újra eszükbe villan a valóság, talán csak azért nem zokognak, mert itt vannak a gyerekek. Ők talán még élvezik is a közös karácsonyt. A Czibor lányok több próbálkozás után, az embercsempé­szeknek fizetett pár ezer dollár árán érkeztek meg két hét­tel ezelőtt az édesanyjukkal. Az édesapa, akit a világ leg­jobb balszélsőjeként tartanak számon, most egyedül do­hányzik a folyosón. A többiek napok óta csak akkor szól­nak hozzá, ha nagyon kell. Hiába tréfálkozik, s hiába pró­bálják a társak is ügyetlenül mellékvágányra terelni a be­szélgetést - minden hozzá intézett szó mögött ott bujkál. Czibor talán sohasem látja viszont a szülőföldjét. A „Bo­londnak” becézett csatár a Budapesti Honvéd forradalmi bizottságának elnökeként hagyta el az országot október 30-án. Amikor kiderült, hogy - az ő szavaival - a szovjet hadsereg másodszor is „fölszabadította” az országot, egy­ben bizonyossá vált: számára nincs visszaút. A sajtó napok óta azt írja: Grosics, Kocsis, Puskás és Czibor biztosan külföldön marad. Posztján mindegyik világelső, találnak majd csapatot maguknak. Most úgyis mindenki a magya­rokra figyel. „Mondd el, mert ez a világ csodája: Egy szegény nép karácsonyfája A Csendes Éjben égni kezdett­­ És sokan vetnek most keresztet. Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák. Népek Krisztusa, Magyarország. ” (Márai Sándor) Vacsora, halk beszélgetés. Tegnap közölték Budapesten: az MLSZ ideiglenes intézőbizottsága úgy határozott, hogy nem járul hozzá magyar labdarúgók külföldi szerződteté­séhez. A FIFA elnöke és főtitkára pedig többször megerő­sítette, a nemzetközi szövetség tartja magát az MLSZ ha­tározataihoz. A kint maradók számára ez egyet jelent a biztos nyomorral. Valaki fölveti: „Babáék” már biztosan otthon ünnepelnek. Babolcsay, Palicskó, Budai I, „Szöcs­ke” bácsi, a masszőr és Madarász Endre ugyanis elhagyva a túrázó csapatot, már visszatért Budapestre. Holnap hív­nak a Sporttól? Mit nyilatkozol? - kérdezik Östreichertől. Senkinek sem támadt kedve nótázni, még az egyébként mindig vidám Puskás sem zendít rá a „Nótás kedvű volt az apám” -ra. A fiatal Tichy Lajos sétálni indul. Amikor az utcáról minden szobában karácsonyfát, békésen ünneplő embereket lát, elképesztő honvágy fogja el. Nem kell a százezer dollár... Korán aludni térnek a játékosok, de későn merülnek álomba. Vészterhes a csönd, csak a telefon csörren meg néha.­­Az 1956-os szovjet bevonulás utáni gyászos kará­csony a költőket megihlette Budapesten és New Yorkban egyaránt, és a magyar sport is őriz egy szomorú történe­tet erről a szentestéről. A Budapesti Honvéd világhírű labdarúgócsapata az emlékezetes „feketetúrán” iszonyú kétségek között egy milánói szállodában ünnepelt 1956. december 24-én este. Kocsis Sándor soha többé nem töl­tötte Budapesten a karácsonyt. Puskás Ferencnek és Czibor Zoltánnak is csak majd’ négy évtized múltán ada­tott ez meg... ) Ez már egy másik karácsony... A Puskás család 1962-ben, Spanyolországban Cziborék még Budapesten, ahol 1955 után soha többé nem ünnepelték így, együtt a karácsonyt IX. 352. • 1998. december 24.

Next