Nemzeti Sport, 2002. szeptember (13. évfolyam, 236-265. szám)
2002-09-06 / 241. szám
Labdarúgás KISPEST: Korsós Attila és Telek András lett a Honvéd kiszemeltje Még nyitva van a kiskapu K.Z. A bajnoki szünetben sem marad meccs nélkül a Kispest, a csapat ugyanis pénteken elutazik Aradra, hogy szombat délelőtt a helyi együttessel játsszon egy kiadósat. A keret ezen a találkozón még a szokásos lesz, ám nem kizárt, hogy hamarosan újabb futballista öltözhet piros-feketébe. Mi több, igazán kedvező esetben még az is elképzelhető, hogy két volt válogatottal erősödik a Honvéd. „ Vizsgáljuk a lehetőségeket, hogy miként lehetne Korsós Attilát leigazolni, hiszen nagyon kevés felnőtt játékosunk van - mondta Kiss Zsolt ügyvezető. - Sőt felvetődött Telek András neve is, de vele konkrét tárgyalásig még nem jutottunk el. ” Maradjunk is Korsósnál, hiszen a volt válogatott csatár egyelőre csapat nélkül éldegél. Hogy miként is jutott idáig? ,-Az átigazolási szezon vége előtt szóban megegyeztem a fehérvári vezetőkkel, hogy a Videotonban folytatom - meséli Korsós Attila. - Megígérték, hogy az utolsó napon, hétfőn majd keresnek, ám a jelek szerint nem nagyon értek rám. Csupán három nappal később hozakodtak elő azzal, hogy írjam alá a szerződést, és akkor ők azt visszadátumozzák, ráadásul a tervezetet átküldték faxon is, és a faxpapíron ugyebár szerepel az átigazolási szezon utáni időpont. Mondjuk ennek a visszadátumozásnak szerintem okirat-hamisítás szaga van, de majd a bíróság eldönti... Merthogy oda kerül az ügy, hiszen nekem kétéves szerződést kínált a klub, amelyet végül nem tartott be. Ezzel ugyebár elérte, hogy a betegségem miatti kilenc hónapos kihagyást rossz esetben még egy egész évvel megfejeljem, és korántsem biztos, hogy jövőre ezek után még kellek valamelyik csapatnak. Próbáltam peren kívül is megegyezni, de a fehérváriak nem hajlandók erre, ezért vittem bíróságra az ügyet. Végül is nem járok rosszul, kapok egy halom pénzt, és semmit sem kell tennem érte... ” Viniczai Tibor, a Videoton igazgatója szerint nem éppen erről volt szó. „Nem voltam ott a tárgyalásokon, de ahogy hallottam, a gondot az jelentette, hogy például az időtartamban és a juttatásokban nem tudtak megegyezni. Úgy tudom, több ajánlata is volt Korsósnak, ezért nem értem, miért nem tartotta legalább az egyiket melegen, hiszen korántsem volt biztos, hogy Fehérvárra szerződik, így már kénytelen vagyok azt hinni, hogy csak mi kerestük... Arról pedig szó sincs, hogy törvénytelenségre bírtuk volna, csupán az történt, hogy egy huszadikai szerződést huszonnegyedikén küldtünk el neki. De ez is olyan szerződés volt, hogy csak a Videoton képviselője, vagyis én írtam alá, Korsós visszautasította, így nem tudom, miként akar érvényt szerezni az igazának. ” Persze, hogy Korsós valóban kihagyja ezt az évet, az még nem biztos, hiszen a Kispest meg akarja szerezni. A támadó elmondta, előbb szeretné a Honvéd ajánlatát látni, utána lehet tárgyalni a leigazolásáról. Na, de miként lehet valakit leigazolni, ha egyszer nincs átigazolási időszak? Higgyék el, le lehet. Csak meg kell találni a kiskaput. Mert az mindig van. Most is. A lényeg, hogy Korsós Attilát be kell íratni egy Kispesten működő főiskola nappali tagozatára, hiszen a szerződéssel nem rendelkező magyar állampolgárságú labdarúgók új klubjuk településének egy felsőoktatási intézményébe elsőéves hallgatóként felvételt nyerve akár már másnap játszhatnak a magyar bajnokságban, így kedvező esetben akár már Dunaújvárosban pályára léphet Korsós. És még diplomát is szerezhet. Korsós Attila főiskolásként lehet befutó El-Hadji Diouf titokzatos ok miatt nem hajlandó pályára lépni a szenegáli válogatottban Lesotho ellen 6. oldal ÚJPEST: Tokody Tibor gólja döntött a bécsi edzőmérkőzésen Győzelem tíz játékossal is Munkatársunktól Szerda este, lapzártánk után játszott az Újpest az Austria Wien ellen egy felkészülési mérkőzést a nagy lila barátkozás jegyében, és a magyar csapat 3- 2-re győzött. A kremsi találkozón már a félidőben is az Újpest vezetett, ám a meccs kimenetele csak a vége előtt néhány perccel, Tokody Tibor góljával dőlt el. Igaz, nem lehetett simább a győzelem, hiszen az Újpest Tamási Zoltán kiállítása miatt a második félidő közepétől emberhátrányban futballozott. A megyeriek azért a siker mellett annak örülhettek, hogy gyakorolhatták a Szabó András edző által favorizált 4-4- 2-es (az utolsó húsz percben ugye 3- 4-2-es...) rendszert, és az eredményből ítélve nem is sikerült rosszul az új felállás elsajátítása. Persze, az újpestieknek még nemcsak a játékban, hanem a kispadon is új a felállás, hiszen a tényleges vezetőedzőt, Molnár Lászlót nemrég küldték el. A csütörtöki vezetőségi ülésen információink szerint ezzel is foglalkoztak, és megerősítették tisztségében Szabó Andrást. Austria Wien (osztrák)-Újpest 2-3 (1-2) Krems, 1000 néző. V: Maurer ÚJPEST: Posza (Illyés) - Poljakovic, Tamási, Léránt (Vanczák), Tcur (Lettrich) - Simek (Simon A.), Farkas B. (Tóth N.), Korolovszky, Rósa H. - Tokody (Móri), Horváth F. (Kovács Z.) G.: Gilewicz (2), ill. Rósa H. Horváth. F. Tokody FOTÓ: NÉMETH FERENC Tokody Tibor (balra) nem adta fel, nem tette fel a kezét, küzdött, és győztes gólt szerzett HIRDETÉS—"1 ............." ............................. " —1" A Citroennel most mindenképpen jól jár. Ha 3 hónapos halasztott finanszírozási akciónk mellett dönt, most vásárolt Citroen haszongépjárművének kezdőrészletét csak 3 hónap múlva kell befizetnie. Ha viszont pénzt szeretne megtakarítani, válassza 0%-os kamat-akciónkat. Egy biztos: bárhogyan dönt, jó üzletet fog kötni! Az akció szeptember 30-ig, illetve a készlet erejéig tart. CITROËN mm. sok alaluj Tr 1 hónapos halasztott törlesztés akár 0%-os kamat finanszírozás 3 JZI n Iávon rol