Nemzeti Sport, 2002. december (13. évfolyam, 325-353. szám)
2002-12-11 / 335. szám
18 Amerikai sportok, egyéni sportok, technikai sportok TEREPRALI. A Dakar kedvéért talán a sírásra is rászokik a tévés Palik tiszteli a sivatagot TÓTH ANITA „Csak annyi szerencsét szeretnék, hogy ne legyen pechünk. Tudom, ez talán a legnagyobb kérés a Dakaron. ” A furcsa óhajt Palik László fogalmazta meg a csapata hivatalos bemutatóján, a Campona bevásárlóközpontban, kedden délelőtt. A népszerű tévékommentátor és navigátora, Darázsi Gábor a világ legnehezebb terepraliversenyére készül egy Toyota Land Cruiserrel, amely nemrégiben készült el, és szakasztott mása annak az autónak, amellyel Palikék az idén már közel 18 ezer kilométert megtettek a különböző Világkupa-futamokon, illetve a magyar bajnokikon. - Miért kellett új autót építeni, ha a régi is megbízható volt? - A régi Toyotát folyamatosan fejlesztettük. Az idény elején Tunéziában még minden repedt, tört rajta, de mára eljutottunk addig, hogy már szinte az egész műanyagból van, és benne van az összes olyan praktika, amit a Vk-fu-zámokon ellestünk. Az új kocsi ezt eregendően kapta, nem hónapok alatt, rá-áadásul az nem volt kétszer fejtetőn, míg vel a napokban készült el. De azért tudták már tesztelni? - A tesztprogramunk első részén már túl vagyunk, de még a jövő héten is próbálgatjuk a kis drágámat. Erre azért van szükség, hogy ha valamilyen probléma adódik, az utolsó héten még meg tudjuk oldani. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a Dakaron már nem tartunk semmitől, hiszen megtanultuk, hogy a sivatagban hirtelen „csap be a mennykő”. - A szakaszok nagy részét már ismeri, hiszen az idei tunéziai, illetve egyiptomi viadal programjában szerepeltek. Könynyebb szívvel vág így neki a Dakarnak? - Egyrészt könnyebb, mert tavaly még nem tudtam, hogy mi vár rám, de pont ugyanezért nehezebb is, hiszen most már tudom, mitől kell tartanom. A legjobban attól rettegek, hogy nehogy én rontsak el valamit, nehogy miattam vesszen kárba ennyi ember munkája. Mert nekünk nem szponzoraink vannak, hanem csapatunk, amelybe a támogatók ugyanúgy beletartoznak, mint a szervizesek. - Babonás? - A sivatagi versenyek alatt kialakultak bizonyos szokásaim. Például betegesen vigyázok a természet tisztaságára, még véletlenül sem szemetelek, nem sértem meg ezzel a sivatagot. Bízom benne, hogy ha én tisztelem, akkor „O” meg cserébe átenged engem. - Tehát a célba érkezés a legfőbb cél... - Természetesen nem is lehet más. Bárcsak már ott tartanánk. Napok óta olyanok vagyunk mindannyian, mint a karámba zárt versenylovak, azt se bánnám, ha tegnap elkezdődött volna a Dakar. De azt is megtanultam, hogy ebben a sportágban semmit sem szabad siettetni, mert mindennek eljön a maga ideje. - Lehet, hogy a sírásnak is? Bevallom, annyi síró férfit, mint a Dakar-rali céldobogóján, még soha életemben nem láttam. - Én nem nagyon tudok sírni, de lehet, hogy a Dakar kedvéért erre is rászokom. Torokszorító érzés lehet több ezer kilométer megtétele után ott állni a célkapu alatt. Remélem, mi is megtapasztaljuk... Palik László (jobbra) és Darázsi Gábor számára a legfontosabb cél a célba érkezés Sainz a Citroennél RALI. Spanyol lapértesülések szerint a rali-vb egyik sztárpilótája, a spanyol Carlos Sainz a Citroennél folytatja pályafutását. A kétszeres világbajnok katalán ralis márkaváltása kényszerű következménye annak, hogy a Ford nem hosszabbította meg a szerződését. A spanyol lapok úgy tudják, hogy még a héten aláírják az új megállapodást. A 40 éves Sainz az eddigi 165 versenyén 24- szer nyert, és az idei világbajnokságot a harmadik helyen zárta. IAAF-vizit pénteken ATLÉTIKA. Pénteken kerül sor a Nemzetközi Atlétikai Szövetség első hivatalos látogatására a 2004-es budapesti fedett pályás világbajnokság kapcsán. Az IAAF szervezési delegátusa illusztris irányítókból áll: Lamine Diack elnök és Gyulai István főtitkár tart helyszíni szemlét a fővárosban. „Megbeszélést folytatunk a szervezőbizottsággal, meglátogatjuk a kijelölt szálláshelyeket, Diack elnök úr pedig a tervek szerint találkozik Jánosi György sportminiszterrel" - mondta Gyulai az MTI-nek. A látogatásnak kiemelt aktualitást ad, hogy korábban finanszírozási okok miatt veszélybe került a vb lebonyolítása. Az elképzelések szerint a 630 milliós költségvetés realizálásához 400 milliós állami támogatásra lenne szükség, de a GYISM októberben jelezte: nehézséget okoz az összeg előteremtése. A MASZ elnökségének szerdai ülésén ez a téma lesz az első napirendi pont, bár Rábnoki Gusztáv elnök a lebonyolítással megbízott PromoSport Kft-vel történt egyeztetés után úgy érzi, a megváltozott feltételekkel is vállalható a rendezés. A pénteki egyeztetés után az IAAF szombaton szintén Budapesten tartja a kelet-európai régió konferenciáját. TENISZ. Pénteken kezdődik a Raiffeisen GP mesterversenye Évadzáró - Sávolt nélkül K. J. Pénteken rajtol az év utolsó rangos honi tornája, a Raiffeisen Grand Prix mesterversenye. A Szépvölgyi Teniszcentrumban zajló eseményen eredetileg a kilenc „előverseny” hét legjobbja, illetve Sávolt Attila indult volna, ám legjobb férfijátékosunk végül lemondta a részvételét, mert nem jött rendbe az őt hónapok óta kínzó könyöksérülése. Attila Olaszországban kezelteti magát, és hamarosan eldől, kell-e műteni a könyökét, avagy sem. Ami a versenyzőket illeti, Sávolt helyen Szathmáry Tibor kap játéklehetőséget, rajta kívül Kisgyörgy Gergely, Bardóczky Kornél, Jaross Gábor, Tatár Zsolt, Nagy Zoltán, Kiss Sebő és Haltai Gergely állhat rajthoz a 350 ezer forintos fődíjjal kecsegtető viadalon; a mérkőzések két megnyert szettig tartanak, a döntő játszmában lesz rövidítés. A fináléra vasárnap kerül sor, ekkor bemutatómérkőzést is rendeznek, pályára lép többek között a Magyar Teniszszövetség elnöke, Berényi János. A mesterverseny első fordulójának párosítása a következő: Kisgyörgy (1. kiemelt)-Szathmáry, Jaross (3.)-Nagy, Kiss-Tatár (4.), Hultai- Bardóczky (2.). Végül két hír külföldről. A háromszoros melbourne-i bajnok, tavaly döntős svájci Martina Hingis lemondta a szereplést a január 13. és 26. között rendezendő Australian Openen, mert nem épült fel teljesen a bokasérüléséből. A májusban vállműtéten átesett horvát Goran Ivanisevic minden bizonnyal a februári, amerikaiak elleni Davis-kupa-találkozón tér vissza a pályára. „Nem hiszem, hogy egyesben vállalom majd a szereplést, de hogy párosban ott leszek, az biztos” - közölte a tavalyi wimbledoni bajnok. A Zágrábban esedékes DK-párharcot fedett pályán, szőnyegen rendezik majd. Orange Bowl, Key Biscayne 18 éves lányok. 1. forduló: Golovin (francia, 4. kiemelt)Németh Virág (magyar) 6:1, 6:4 Németh Virág párosban is nevezett. Armstrong az év legjobbja KERÉKPÁR: A mértékadó amerikai Sports Illustrated magazin a négyszeres Tour de France-győztes kerékpárost, Lance Armstrongot választotta az év legjobb sportolójává. A US Postal 31 éves világsztárja 1996- tól rákos betegségben szenvedett, de több operációnak, kemoterápiás kezelésnek és óriási akaraterejének köszönhetően végül teljesen meggyógyult, és sikeresen tért vissza a sport világába. A klasszis célja, hogy 2003-ban és 2004-ben is megnyerje a francia körversenyt, s megszakítás nélküli hat győzelmével beírja nevét a sportág aranykönyvébe. Armstrong idei győzelmével felülmúlta a Tour történetének eddigi legsikeresebb amerikai kerékpárosát, Greg LeMondot, aki 1986-ban, 1989-ben és 1990-ben nyert a világ legrangosabb kerékpárversenyén. 2002. december 11szerda nemzetisport KOSÁRLABDA: Több mint 270 pont született Clevelandben Vége a Hornets sorozatának K.ZS. A középső csoportnak immár nincs bevehetetlen erőssége: az NBA legutóbbi játéknapján a Los Angeles Clippers emberei közbeléptek, amikor a New Orleans-i kosarasok be akarták húzni a tizenkettedik strigulát is a hazai győzelmek rovatába. Fordulatos mérkőzésen 81-79-re még a Hornets vezetett, ám Elton Brand a magáénak tervezte az utolsó játékrészt, dobott is gyorsan 13 pontot, amire a hazaiak nem voltak felkészülve. Pedig félhettek volna, hiszen a Clippersnek ez már a harmadik győzelme volt egyhuzamban! A Milwaukee vereségből számlált ennyit, úgyhogy éppen ideje volt, hogy megszakítsa rossz sorozatát. Nem ment könnyen: a Bucks hiába vezetett 21 ponttal, a clevelandiek nagy fújtatva utolérték vendégüket az alapjátékidő lejártakor. George Kari emberei a ráadás második szakaszában tudták döntésre vinni a dolgot, miután Ray Allen és Michael Redd eljutott hat-hat tripláig. Ugyanennyi hárompontost szórt a hazaiaktól Ricky Davis is, de az ő 45 pontos karriercsúcsban materializálódó fáradozásai fabatkát sem értek a végelszámoláskor. Zydrunas Ilgauskas 20 pontot és 11 lepattanót ért el, ő azonban már nem léphetett pályára a hosszabbításban, akárhogy is követelte őt a közönség. „Megvolt a harmincöt perce, többet nem játszhat, punktum ” - szólt ki a nézőknek John Lucas edző, aki még akkor is óvja az utóbbi években orvosi szobáról orvosi szobára sántikáló litvánt, ha ezen megy el a meccs. Maradva még a hármas számnál, irány New Jersey, ahol a Nets zsinórban a harmadik sikerét ünnepelte. Jason Kidd 20 ponttal, 6 lepattanóval és 7 gólpasszal NBA, alapszakasz, 42. játéknap Boston Celtics-Orlando Magié 114-109 (21-26, 28-25, 20-24, 26-20, 19-14) - hosszabbítás után. Legjobb dobók: P. Pierce 30, A Walker 28, Delk 20, ill. McGrady 31, M. Miller 29, G. Hill 20 Cleveland Cavaliers-Milwaukee Bucks 133-140 (27-28, 20-28,28-34, 28-13, 15-15,15-22) - kétszeri hoszszabbítás után. Ld: R. Davis 45, Ilgauskas. S. Parker 20-20, Boozer 14. ill. Cassell 39, Redd 35, R. Allén 28, T. Thomas 22 Denver Nuggets-Minnesota Timberwolves 84-92 (21-24, 23-23, 17-18, 23-27). Ld: Howard 20, Satterfield 15. ill. Hudson 22, K. Garnett 20, Nes terovic 12 New Jersey Nets-Phoenix Suns 106-93 (22-30,' 27-19, 34-13, 23-31). Ld: Kidd 20, Jefferson 19, R, Rogers 18, ill. A. Stoudemire 19, Jo. Johnson, Marbury 16-16 New Orleans Homets-Los Angeles Clippers 90-94 (15-20, 20-23, 25-22, 30-29). Ld: B. Davis 33, Wesley járult hozzá volt csapata, a Phoenix legyőzéséhez. A Minnesota elsősorban Kevin Garnett egymást követő 11. dupladuplájának (20 pont, 13 lepattanó) köszönhette denveri sikerét, míg Bostonban szokás szerint a Paul Pierce, Antoine Walker kettős vitte a prímet. A vesztes orlandói csapatban megszakadt az NBA jelenlegi leghosszabb triplasorozata: Pat Garrity 48 találkozó után először nem ért el hárompontost. S ha már Pierce-t emlegettük, akkor rögzítsük, hogy a legutóbbi játékhéten őt választották meg a Keleti főcsoport legjobb játékosának, miközben nyugaton Kobe Bryantet (LA Lakers) illette az elismerés. Dolgozott az NBA fegyelmi bizottsága is: a Lakers-csarnokban patáliát csapó, a kiállítása után vonakodva levonuló Greg Ostertag (Utah) 7500 dolláros pénzbüntetést kapott, míg Rashard Lewis (Seattle) kénytelen kihagyni egy meccset ama pofon miatt, amelyet a miami Travis Bestnek kent le mérkőzs közben. 16, Mashburn 15, ill. Brand 29, D. Miles 18, Q. Richardson 16 A csúcson jártak A játéknap legjobb pontszerzője: Ricky Davis (Cleveland) 45, ...legjobb lepattanózója: Grant Hill (Orlando) és Amare Stoudemire (Phoenix) 14-14; ...legjobb lepattanózója az ellenfél palánkja alatt: Zydrunas Ilgauskas (Cleveland) és Shawn Marion (Phoenix) 6-6; ...legjobb lepattanózója a saját palánk alatt: Kevin Garnett (Minnesota) 12; ...legjobb gólpasszadója: Anthony Mason (Milwaukee) 11; ...legjobb tripladobója: Ray Allen, Michael Redd (mindkettő Milwaukee), Ricky Davis (Cleveland) és Mike Miller (Orlando) 6-6; ...legjobb dobásblokkolója: Joel Przybilla (Milwaukee) 5; ...legjobb labdaszerzője: Michael Redd (Milwaukee) 6; ...legjobb százalékos mezőnymutatója: 49.1 (52/106, Cleveland); ...legmagasabb nézőszáma: 14 638 (Boston-Orlando); ...leghosszabb mérkőzése: Cleveland-Milwaukee (2 óra 43 perc) Jason Kidd jól játszott volt csapata ellen Hecht gyógyulgat JÉGKORONG: Javul az állam Iljus Sl pota Jochen Hechtnek, akit az vMfikS elmúlt hét végén olyan szerencsétlenül talált el a korong, hogy leszakadt a jobb fülének egy része. A Buffalo 25 éves hokisa enyhe agyrázkódást is szenvedett, ezért a lapzártánk után megrendezett, Ottawa elleni mérkőzésen még nem léphetett jégre. Szintén a Buffalóhoz kapcsolódó hír, hogy a gárda szlovák menőjét, Miroslav Sátánt választották meg az elmúlt játékhét (december 28.) legjobbjának. Sátán három meccsen három gólt és négy gólpasszt jegyzett. NHL, alapszakasz, 62. játéknap Vancouver Canucks-Calgary Flames 1-2 (0-1, 1-1, 0-0). Gólszerző: Csubarov (21.), ill. M. Johansson (2. - emberelőny), Clark (24. - ed.). Kapusok: Skodra 13 védés/15 lövés, ill. Turek 29/30 Phoenix Coyotes-Columbus Blue Jackets 3-3 (0-1, 2-2, 1-0, 0-0). G: Langkow (28. - ee.), M. Johnson (29.), Radivojevic (53.), ill. Sanderson (19.), R. Nash (23.), Spácek (35.), K. B. Boucher 19/22, ill. Denis 38/41 Williams dupla kétszázasa HEVIH AMERIKAI FUTBALL Sluszonkét év után Ricky Williams WplJ . lett az első running back (labjjjvjjg davive), aki két egymást követő mérkőzésen több mint 200 yardot hizott a tojáslabdával. A Miami Dolphins játékosa egy hete a Buffalo Bills ellen csapatcsúcsot jelentő 228 yardig jutott, a 14. játéknap hétfő esti mérkőzésén pedig 216 yardot ért el a Chicago Bears elleni győztes összecsapáson. Hétfő esti mérkőzés: Miami Dolphins-Chícago Bears 27-9 HIRDETÉS BPX UTCA Minden vasárnap 19.00 órától American Football Klub 3 NFL-mérkőzés élőben!!! Cím: 1065 Bp. Bajcsy-Zs. út 21. 354-1444. www.origo.hu/boxutca MpMBNapHMbMMMJpí I Főszerkesztő: Szekeres Tamás Főszerkesztő-helyettes: Őri 8. Péter Szerkesztők: L Pap István, Pajor-Gyulai László Művészeti vezető: Uhrin Tibor Rovatvezetők: Kozmarik Zsolt (nemzetközi), ELŐFIZETÉSI DÍJAK Bj * ■ m T ' a Németh Ferenc (fotó), Szűcs Miklós (hazai), Vincze András (labdarúgó) Vezető olvasószerkesztő: Simon József Fax: 460-2601 E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: nagy naps 'Vasárnap a wjf ■ www.nemzetisport.hu Kiadó: Ringier Kiadó Kft. (1) 460-2500 kiado@ringier.hu Felelős kiadó: Christoph Tonini ügyvezető igazgató Lapigazgató: Mihók Attila Hirdetési igazgató: Farkas —-----——-----------------------napos---------asárnapg,—Dé Csaba Marketingigazgató: Erdélyi Péter Terjesztési igazgató: Szabó Edit Gyártási igazgató: Végh Petra Kiadó és szerkesztőség: 1141 Budapest, Szugló u. 83-85 Levélcím: 1591 Budapest, Pf. gy aví 11— ------1-------1--------------1— ----------1— /1 Ucn.Ofifif) 330 Központi hirdetésfelvétel: (1) 460-2588 Előfizetés: (1) 460-2573, 460-2574,460-2582 (80) 204-220 (hétfőtől csütörtökig 8-18, pénteken 8-16 óráig) Árusításban terjeszti a Lapker Rt. ésal- Negyedéves díj------5280 Ft-------6270_Ft-------1158 Ft— Alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központ (ÜLK). Előfizethető Budapesten az ÜLK kerületi ügyfélszolgálat irodáinál, a hírlapkézbesítőknél. a Hírlap- Féléves dij______10290 Ft 12270 Ft 2310 Ftelőfizetési Irodában (HELIR) Budapest VII., Vörösmarty u. 16-18., levélcím: Budapest, 1946. és a kiadóban (80) 200-973. Külföldön terjeszti a Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Nyomás: mORJ,,,,.,,, Éves díj 20580 Ft 24240 Ft 4632 Ft Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Balogh Ádám vezérigazgató www.szikralapnyomda.hu E-mail: szikra.keringh@szikralapnyomda.hu A Nemzeti Sport példányszámát a MATESZ hitelesíti HU ISSN 0866-2517 iVlsiglr . A vasárnapi lapszámokat a posta csak hétfőn kézbesíti