Nemzeti Sport, 2002. december (13. évfolyam, 325-353. szám)
2002-12-17 / 341. szám
16 Egyéni sportok, technikai sportok, szolgáltatás ATLÉTIKA: A felnőttek között is eredményesen szerepelt Kővágó itthon készül MÁTAY ANDREA Az országos bajnokságon másfél méterrel dobott nagyobbat a korábbi bajnoki csúcsnál, a müncheni Európa-bajnokságon a hetedik helyen végzett, Fazekas Róbert árnyékában azonban nehéz volt felhívnia magára a figyelmet. Pedig a korábban junior-világbajnok és utánpótlás Európa-bajnok diszkoszvetőnk, Kővágó Zoltán immár a felnőttek között is megállja a helyét. - Az eddigi legjobb évem volt az idei - elevenítette fel a történteket a debreceniek versenyzője. - Mert a korosztályos sikerek fontosak ugyan, de felnőttek között versenyezni, az az igazi. Végre felnőttvilágversenyen is döntős voltam, s az Európa-bajnokságon elért 63.63 méteres eredményemmel elégedett vagyok, hiszen esett az eső. A bajnokságon is jól szerepeltem, ám hiába dobtam túl másfél méterrel a korábbi csúcsot, Fazekas Róbert öt és fél méterrel szárnyalta túl ugyanezt. - Tavaly szeptember óta új edzővel, a korábbi országos csúcstartóval, Horváth Attiával készül. - Úgy érzem, jól egymásra találtunk, a munkánk eredményes. Attila rendkívvül alapos edző. - Hol készül a következő idényre? -Jelenleg itthon, Szolnokon tréningezem. Mivel a nekem megítélt szövetségi támogatásnak eddig csak a felét kaptam meg, nem tudok Tatára menni. - Ezek szerint meleg éghajlatú edzőtáborba sem utazik? - Nem, mert az csak úgy lenne megoldható, ha versenyzést is vállalnék. Ennek azonban nem látom sok értelmét, mert nem szeretnék túl korán formába lendülni. Tavaly is itthon dobtam végig a telet, még akkor is technikáztunk, amikor fagyott. Kellemes időben jobb edzeni, ám úgy érzem, hogy nincs feltétlenül szükségem arra, hogy elutazzak. Szolnokon diszkoszt venni és erősíteni is tudok. Örülnék, ha Tatára mehetnék, de ha erre nem lesz mód, azt is tudomásul veszem. Most ilyenek a lehetőségeink, ehhez kell alkalmazkodni. - Mit vár a következő évtől? - Először is jó lenne megjavítani az egyéni csúcsomat, ami az idén nem sikerült. Ilyen eddig csak 1998-ban fordult elő velem. Voltak ugyan a nyáron nagy dobásaim, a bajnokságon például egy kilépett kísérletem hatvanhét méter fölött volt. Igaz, a csúcsjavításnál is fontosabb, hogy a formám stabil legyen. - Milyen eredményt van elérhetőnek? - Ez a körülményektől is függ. Az idén jó szélben, edzésen már hatvannyolc méternél nagyobbat is dobtam, szerencsés esetben egy ilyen dobás versenyen is kicsúszhat. A reálisnak azonban a hatvanhét méter fölötti teljesítményt tartom. - Helyezésekben mit remél? - Szeretnék döntőbe kerülni a világbajnokságon, és jó lenne a Grand Prixsorozat végén is a legjobbak között versenyezni. Bár az idén új rendszer szerint lehet a GP-döntőbe bekerülni, úgy érzem, erre így is esélyem lehet. Kővágó Zoltán az idén először került felnőttvilágverseny döntőjébe - hetedik lett az Eb-n ATLÉTIKA: Remek magyar eredmények születtek a Reggio Emilia-i maratonin Bácskai az idei ranglistavezető MARIK BALÁZS Ugyan Bácskai Zsolt csak negyedik lett a Reggio Emilia-i maratonifutó-versenyen, élete legjobbjával a magyar ranglista élére került. Csakhogy a BVSC-Kufner futója még a 2:16:20- as eredménynél is jobbra számított! „Harminckilenc kilométerig nagyon jól mentem, vezettem is - idézi fel a vasárnapi maratoni eseményeit Bácskai Zsolt. - Csakhogy akkor előjött az állandóan visszatérő problémám. Kezdett begörcsölni a jobb combhajlítóm, így vissza kellett vennem a tempóból. Egy kilométerrel a cél előtt értek utol a vetélytársak. Az ugyan jó érzés, hogy enyém lett az idei legjobb magyar eredmény, ám a nagy cél, a 2:14:50- es olimpiai kiküldetési szint elmaradt. Pedig érzem, hogy bennem van. Ha egyszer végig tudok majd futni egy versenyt úgy, hogy semmi sem hátráltat, sikerülnie kell!” A korábbi ranglistavezető és idei magyar bajnok Rezessy Gergely 34 kilométerig a Bácskait üldöző bollyal tartott, ott leszakadt, de még így is 2:19:00 órán belüli idővel lett hatodik. A nőknél az olasz városban tavaly és két éve is diadalmaskodó Kovács Idának ezúttal a második hely jutott, míg Zsiga Tímea - megismételve tavalyi helyezését - 2:44:48-cal a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Nemzetközi maratoni, Reggio Emilial Férfiak: 1. Kejzar (szlovén) 2:16:03,2. Zenicchi (olasz) 2:16:06,3. Calcaterra (olasz) 2:16:17, 4. Bácskai Zsolt (magyar) 2:16:20,... 6. Rezessy Gergely (magyar) 2:18:54, . . .14. Eső András (magyar) 2:29:36 Nők: 1. Mancini (olasz) 2:36:46,2. Kovács Ida (magyar) 2:40:39, 3. Zsiga Tímea (magyar) 2:44:48 1 Televízióműsornedd sport 1 8.45: Mai helyzet, ism. 9.00: Labdarúgás, olasz bajnokság, 14. forduló: Juventus-Lazio, ism. 11.30: Televíziós vásárlás. 1145: Labdarúgás, spanyol bajnokság, öszszefoglaló, ism. 12.45: Labdarúgás, olasz bajnokság, öszszefoglaló, ism. 13.45: Labdarúgás, angol bajnokság, öszszefoglaló. ism. 14.45: Televíziós vásárlás. 15.00: Labdarúgás, angol bajnokság, 18. forduló: Bolton-Leeds, ism. 1730: Labdarúgás, német bajnokság, 17. forduló: Kaiserslautern-Hertha, felvételről. 19.15: Mai helyzet 19.30: Labdarúgás, olasz bajnokság, 14. forduló: Inter-Atalanta, felvételről. 21.15: Ökölvívás, nemzetközi profigála, Nottingham, ism. 23 30: Röplabda, női Bajnokok Ligája, összefoglaló: F. Bergamo-Nyíregyháza, ism. MTV 5.50 Napkelte. Sport plusz, sporthírek. 12.11,18.10,19.56: Sporthírek. M2 5.50: Napkelte. Sport plusz, sporthírek. 20.30: Sporthírek. DUNATV 14.20: Dunasport 18.00,21.45: Híradó. Sporthírek. RTLKlub 18.30: Híradó. Sporthírek. TV2 18.30,23.35: Hírműsor. Sporthírek. Magyar ATV 17.50: Fradi-tévé. EUROSPORT 8.30 Alpesi sí Vk, férfi szalom, 2. futam, Sestrieres, ism. 10.00: Síugró Vk, óriássánc, Neustadt, ism. 11.30: Eurogólok, ism. 13.00: Teniszlegendák. 15.00: Extrém sportok magazinja. 15.30 Eurogólok, ism. 1700: Síugró Vk, óriássánc, ism. 19.00: Labdarúgás, Eb-legendák, Dánia, 1984/1992. 21.00 Profi ökölvívos, élő. 23.15: Műkorcsolyagála, Salt Lake City. 1930 Sportvilág: Mi újság, Kardos Jóska? • Női vízilabdázóink a Világkupa után • Az Év labdarúgója választás Madridban. PETŐFI 8.45: Sportreggel. 11.05,13.05,15.03,17.50: Sporthírek. 19.04 Sportpercek. 21.03,23.10. Sporthírek. Napkelte: szerda MTV, M2. 5.50-9.00 (ismétlés: M2. 15.30-18.00). Napkelte. A tervezett témák: Újra napirenden az ügynöktörvény. Kereszttűzben: Kuncze Gábor • Új médiatörvényre van szükség. Vendég: Pető Iván • A csatlakozás feltételeit bírálja az ellenzék A stúdióban Áder János • Ébredjen vidáman! Mi a bajuk a szirákiaknak a polgármesterükkel? Producer: Gyárfás Tamás. Főszerkesztő: Lakat T. Károly. Műsorvezető: Aczél Endre. A műsor telefonszáma: 251-0519. (X) KÉZILABDA Magyar Kupa, férfiak, 5. forduló: Makói KC-Csömör KSK, Makó, 17. Diacell-Pécsi KK-Százhalombatta, Pécs, 18. KOSÁRLABDA Magyar Kupa, nyolcaddöntő, nők: Csata DSE-Autópark-PVSK, Csata u., 15. ALPESI TRAVEL - HÓJELENTÉS 1067 Budapest, Teréz tat. 33. Tel.: (00-36-1) 302-1506. Telfax: (00-36-1) 331-6337 I Internet: www.alpesitravel.hu E-mail alpesitravel@mail.datanet.hu I [szíVESZTER KARINTIÁBAN* 32 900 Ft/fő/4 fős apartmanban) | SZILVESZTER AZ ALACSONY TÁTRÁBAN: 39 800 Ft/fő félpanzióval. | I További síulakkal és szálláshelyekkel kapcsolatos információk: (00-38-1) 302-1 [ 1506.1067 Budapest, Teréz krt 33. www.alpesitravel.hu ii Rossit megfenyegették GYORSASÁGI MOTOR: A négyszeres világbajnok Valentino Rossit az elmúlt hét végén megfenyegette egy spanyol terrorszervezet. A szélsőbaloldali, anarchista Las Cinco azt üzente az olasz sztárnak, hogy saját érdekében szakítson a gyári Honda-csapat főszponzorával, a spanyol olajcéggel, a Repsollal. Egy Milánóba küldött csomagbombában, amely egy Giovanni Verga novelláskötetnek volt álcázva, a spanyol terroristák egy Rossinak címzett levelét is megtalálták a szerkezet hatástalanítása közben: „Signor Rossi! A saját érdekében minden kapcsolatot szakítson meg a spanyol Repsollal!”A megdöbbentő felszólítás után egyből védőőrizet alá vették Rossit, aki bár három éve Londonban él, az ünnepeket szülővárosában, Tavulliában tölti. Az oda érkező összes levelet alapos ellenőrzés alá vonta az olasz rendőrség kerülő tesztelésein három kocsit használhatnak az istállók. Véglegessé vált, hogy változnak az időmérő edzés lebonyolításában is: az eddigi egy helyett két kvalifikációt terveznek. Teszt pénteken FORMULA-1. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) úgy döntött, hogy a 2003-as szezonban a pénteki időmérő edzések előtt kétórás tesztelésen is részt vehetnek a csapatok. Emiatt az érintettek a futamok közötti időszakokban csak 10 napig gyakorolhatnak, a többiek továbbra is korlátlanul próbálgathatják autóikat. Az FIA nem nevezte meg az érintett csapatokat, de szinte biztos, hogy a Minardi és a Jordan-Ford köztük található, a Sauber-Petronas viszont nem. A „versenypéntekek” sorra 2002. december 17. kedd nemzeti spárt ÖKÖLVÍVÁS: Lewis szerint Klicsko nem méltó ellenfél Kétséges a csúcstalálkozó MONCZ ATTILA Elképzelhető, hogy megkavarják a „leosztottnak” tűnő lapokat a nehézsúly képviselői. A WBA (Bokszvilágszövetség) nehézsúlyú világbajnoki övéért kiírt Chris Byrd-Evander Holyfield mérkőzés után Lennox Levits, a kategória első számú alakja, a WBC (Bokszvilágtanács) uralkodója ugyanis kijelentette: elképzelhető, hogy nem hivatalos kihívója, az ukrán Vitalij Klicsko ellen védi meg legközelebb a világbajnoki koronáját. „Egyelőre várok, megnézem, ki méltó arra, hogy megküzdjön velem. Még semmit sem írtam alá, még rengeteg tárgyalás áll előttem. Vitalij Klicsko nem érdemli meg, hogy a következő riválisom legyen. Ki ellen bokszolt eddig? Ő egy újabb Michael Grant lenne. Ne adjanak nekem újabb jegyet" - nyilatkozta a brit világbajnok. (Lewis az ellenállást sem tanúsító Grantet villámgyorsan kiütötte.) Lewis szeretné megvárni, mire megy egymással John Ruiz, a WBA (Bokszvilágszövetség) amerikai világbajnoka és honfitárs kihívója, a félnehézsúly korábbi egyeduralkodója, Roy Jones Junior. A papírforma alapján Jones tűnik esélyesebbnek, márpedig ha Lewis utána címegyesítő mérkőzést vállalna ellene, akkor dollármilliókat kasszírozhatna. És akkor még nem szóltunk arról, hogy az újonnan megkoronázott Byrd nagyon szívesen megküzdene hajdani legyőzőjével, a WBO (Bokszvilágszervezet) trónján ülő Vladimír Klicskóval, de nem lenne ellenére egy Lewis elleni ütközet sem... Holyfield folytatni akarja ATLANTIC CITY. Nem akar visszavonulni Evander Holyfield, mert továbbra sem tett le arról, hogy ismét a legjobb legyen. „Folytatni akarom a pályafutásomat. Világbajnokként szeretném abbahagyni a bokszot” - mondta Holyfield a Chris Byrddel szemben pontozással elveszített szombat esti IBF-címmérkőzés után. Holyfield 1986-ban cirkálósúlyban szerezte meg első bajnoki övét, miután a WBA (Bokszvilágszövetség) 15 menetes mérkőzésén legyőzte Dwight Qawht. Nehézsúlyban 1990-ben jutott először a csúcsra, James Douglas a harmadik menetig bírta ellene. Wlson a Minardinál FORMULA-1. A BBC értesülése szerint az angol Justin Wilson lesz a Minardi egyik pilótája a 2003-as szezonban. A Formula-3000-es bajnokság tavalyi győztese ugyanis teljesíti a csapatvezetőség kérését, és kétmillió fontos szponzori támogatást hoz. Wilson már az idén Minardi-pilóta lehetett volna, de 192 centis termete miatt nem fért bele az autóba. A 23 éves tehetség nemrég üléspróbán vett részt, s most már a méretének megfelelő kocsit építhettek számára. A Minardi valószínűleg kedden teszi közzé 2003-as összeállítását. Sainz a Citroennél RALI. A kétszeres ralivilágbajnokTarlós Sainz a Citroennél folytatja a pályafutását. Ezt Guy Frequelin, a csapat sportigazgatója jelentette be. Az 1990- ben és 1992-ben vb-győztes pilóta váltása kényszerű következménye annak, hogy a Ford nem hosszabbította meg szerződését. Csapattársai az 1995-ben első skót Colin McRae, és a francia Sebastien Loeb lesznek. Luis Moyá, a spanyol klasszis navigátora kevesellte a Citroen által ajánlott fizetést, ezért 15 éves együttműködés után befejezte pályafutását. Sainz mellett a jövőben honfitársa, Marc Marti ül majd. Évzáró. Megtartotta a már hagyományos évzáróját a Győr-Moson-Sopron Megyei Sportigazgatóság. Az eseményen a megye sportjáért hosszú évek óta dolgozó szövetségi és sportegyesületi vezetők, egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnokok előtt a megye sportigazgatója ismertette a távozó év eredményeit. A megye sportolói 2002-ben a világ- és Európa-bajnokságokon öt arany-, hét ezüst- és kilenc bronzérmet, országos bajnokságokon 103 arany-, 92 ezüst- és 87 bronzérmet szereztek. A diákolimpiák országos döntőiben négy alkalommal a dobogó legfelső, négy esetben a második, háromszor pedig a harmadik fokára állhattak fel a megye fiataljai. Jó munkájuk elismeréseként a GYISM elismerő oklevelét négyen kapták, míg a megyei közgyűlés jubileumi emlékplakettjét heten vehették át. Pályázati felhívás. A 2004-es női kézilabda Európa-bajnokság szervezőbizottsága pályázatot hirdet az Eb emblémájának megtervezésére. A pályázat 1-2. helyezettjét díjazzák (1. díj 80 000, 2. díj 50 000 forint). A pályázatok benyújtásának határideje: 2003. január 31. A pályázatokat zárt borítékban a Magyar Kézilabda-szövetség „2004. Eb szervezőbizottság - pályázat” címre (1143 Bp., Dózsa Gy. út 1-3.) várják.