Nemzeti Sport, 2014. augusztus (112. évfolyam, 208-237. szám)
2014-08-24 / 230. szám
Kemzei sport 2014. augusztus 24., vasárnap EZ A HELYI EMBER MEGGYŐZŐDÉSSEL ÁLLÍTOTTA ELŐTTE, A SZÉL SZÁRAZ IDŐJÁRÁST HOZ A VÉGÉN.”_ ________ FORMULA-1 MÚLTIDÉZŐ Egy hihetetlen pole legendája ÍGY TETTE NAGGYÁ Rubens Barrichellót húsz éve egy helyi kisember Spában „Nem csupán beszélgettem velük, de Rubens Barrichello például az én tanácsomnak köszönhetően szerzett itt pole pozíciót. ” Finoman szólva kikerekedett a szemünk, amikor az időjárás, a helyi szokások meg a többi sablonos téma után a versenyzőkre terelődött a szó Philippe-pel, a médiaközpont mindenesével folytatott beszélgetésünk során. Ám amikor látta hitetlenkedő tekintetünket, már szaladt is hátra irodájába egy fényképért. Rajta ő és Barrichello, a hátoldalon pedig egy kézzel írt üzenet: „Kösz a tanácsért! Rubens”. Mint Philippe elmondta, az akkoriban a nem éppen veretes Jordannel versenyző Barrichellóval nem sokkal az 1994-es Belga Nagydíj időmérője előtt elegyedett szóba, a brazil pedig egyre csak nógatta, a helyi időjárás tökéletes ismerőjeként ugyan lássa már el egy-két tuti tippel. Nos, az ingyenes tanácsadó-szolgálat olyannyira hatékony volt, hogy a brazil első pole pozíciójához vezetett. „ Valóban így volt - mondta nevetve a jelenleg szakkommentátorként dolgozó Barrichello, amikor Spában másnap megkérdeztük tőle, igaz-e a sztori. - A pénteki időmérőn sokáig nagyon vizes volt a pálya, de ez a helyi ember meggyőződéssel állította előtte, a szél száraz időjárást hoz a végén. Kimentem hát slick gumikon, és az aszfalt a legvégén tényleg elég száraz volt ahhoz, hogy kicsit kockáztatva ugyan, de gyorsan tudjak menni." Olyannyira gyorsan, hogy ideje mindenki másénál jobb volt, és mivel a másnapi kvalifikáción már tényleg végig zuhogott az eső, senki sem került közel hozzá, Barrichello pedig 22 évesen és 97 naposan minden idők legfiatalabb pole pozíciósa lett. Rekordját kilenc évvel később, 2003-ban döntötte meg Fernando Alonso, a spanyolét pedig 2008-ban Sebastian Vettel. „Sima hétvégének indult, végül ez lett belőle - mondta Barrichello. - Az időmérő után természetesen megkerestem az embert, és köszönetet mondtam neki a tanácsért.” A spái médiaközpontot felügyelő Philippe pedig azóta is büszkén meséli az ő kis hőstét- Rubens Barichello megkereste Philippe-et, és köszönetet mondott neki az első rajtkockát érő tanácsért FOTÓ: IMAGO AUTÓKROSSZ EURÓPA-BAJNOKI FUTAM Bottal ütik a nyomát Az első nap mindig a vájt fülűeké. Ilyenkor még csak a készülődés zajlik, az edzések és az első előfutam, amely tartogat ugyan már látnivalókat, de az igazi show, az igazi tűzijáték vasárnap várható. Az autókrossz Európa-bajnokság magyar futamán, Nyirádon egyrészt megdőlt az indulórekord (a tavalyi 95 után most 96-an versenyeztek), másrészt az öt-hatszáz fentebb említett vájt fülű drukker szeme előtt lezajlott az első előfutam. A Touring Autocross kategóriában a múlt hét végén Európa-bajnoki címet szerző Kárai Tamás ezúttal is utolérhetetlen volt, pedig elmondása szerint új gumikat sem hozott erre a hétvégére, csak a használtakon hasít, így is bottal ütik a nyomát az ellenfelek... A Buggy 1600-as kategóriában az Eb-címvédő Szabó Krisztiánt ezúttal sem kerülték el a technikai gondok (az idén nem kíméli őt a technika ördöge) - most a motorelektronikával volt valami baj, ami kicsit megzavarta a vasszöcske szívét. Ettől még Szabó lett a legjobb magyar, és szinte biztosra vehetjük, a hetedik helynél lesz még előrébb is a vasárnap folyamán. A Super Buggy géposztályban a kilencszeres magyar bajnok Ábrahám Károly a 12. helyről várja a folytatást (ő a legjobb magyar), ami a negyvenfős mezőnyben egyáltalán nem rossz eredmény. Kis szerencsével lehet A-döntős, de inkább a B-döntő a realitás. A második és harmadik előfutamok vasárnap 9 órakor kezdődnek a nyirádi arénában, a döntőket pedig délután tartják meg. T.A. RALI Latvala lépéselőnyben A tizennégy gyorsasági szakaszból nyolcat megnyert, és majd’ egyperces előnnyel vezet a német ralivilágbajnoki futamon a finn Jari-Matti Latvala. Miután csapattársa, a világbajnoki címvédő francia Sébastien Ogier kikerült a képből (hatalmasat esett és nem tudta folytatni), a finn lépésről lépésre haladt a győzelem felé, amelytől már csak egyetlen kör választja el. A második helyen a brit Kris Meeke áll, ami azonban egy kicsivel nagyobb meglepetés, hogy a Hyundai WRC-vel Thierry Neuville a harmadik. Lukács Kornél és Mesterházi Márk a 31. helyről várja a folytatást az R3-as Citroennel. T. A. NÉMET RALI, A VB 9. FUTAMA, TRIER Abszolút sorrend 14 gyorsasági szakasz után: 1. Jari-Matti Latvala, Mikka Anttila (finn, Volkswagen Polo WRC) 2:19:00.7, 2. Meeke, Nagle (brit, ír, Citroen DS3 WRC) 56.6 másodperc hátrány, 3. Neuville, Gitsoul (belga, Hyundai 120 WRC) 1:00.9 perc h....31. Lukács Kornél, Mesterházi Márk (magyar, Citroen DS3R3) 24:58.6 p h. HIRDETÉS Technikai sportok 113 10 Kaparjon és nyerjen mindennap! PÖRÖGJÖN^ v zS**»«**