Nemzeti Sport, 2020. november (118. évfolyam, 290-303. szám)
2020-11-04 / 292. szám
rda nemzeti sport „Kétségtelen, hogy Cristiano Ronaldo szabadabb szerepkört kapott. Sok múlik azon, hogy a középpályásaink ,s a védőink mennyire összpontosíanak. Az első perctől kezdve küzdeni, sarcolni kell, meg kell próbálnunk felartóztatni az ellenfél játékosait. Annyit mondhatok, hogy precízen felkészültünk, és igazából mindegy, hogy Ronaldo, Dybala vagy Morata van a pályán, a Juventust nemcsak a nevek viszik előre, hanem csapatként is erős. Mindenre fel kell készülnünk. Bizony, még az edzőre is! Andrea Pirlo a legjobb játékosok egyike volt, vezér a pályán, és most az a kispadon is. Rendkívül hatékony kerettel dolgozhat, a Juventus játékosai erősek, magasak. Az egykori kiváló labdarúgó még a pályája elején járó szakemberként friss szemléletet hozott a futballba, van elképzelése a labdarúgásról, tetszik a játékról alkotott filozófiája. " Szerhij Rebrovnak igaza van, ugyanis Andrea Pirlo az érkezését követően azonnal játékrendszert váltott, visszatért a neki oly kedves formációhoz, a 3—5—2-höz. „Erre is fel vagyunk készülve - mondta a Ferencváros vezetőedzője. - Sőt, arra is, hogy a Juventus meccs közben is képes rendszert váltani, védekező és támadó szisztémája is van, vagyis nem mondhatok mást, mint korábban: résen kell lennünk, izgalmas este elé nézünk." (Jegyzet a 2. oldalon) Szerhij Rebrov és csapata a földrész egyik legjobb klubja ellen mérheti le, hogy hol tart FOTÓK: TORÖK ATTILA 2. Juventus 21-2 2-? 3 3. Dinamo Kijev121-1 Il 2-4 4 1 4. FERENCVÁROS 121-11 1 1 1 3-7 M A program 10.20. Barcelona-FERENCVÁROS 5-1 10.20. Dinamo Kijev-Juventus 0-2 10.28. FERENCVÁROS-Dinamo Kijev 2-2 10.28. Juventus-Barcelona 0-2 11.4. FERENCVÁROS-Juventus 21.00 11.4. Barcelona-Dinamo Kijev 21.00 11.24. Juventus-FERENCVÁROS 21.00 11.24. Dinamo Kijev-Barcelona 21.00 12.2. FERENCVÁROS-Barcelona 21.00 12.2. Juventus-Dinamo Kijev 21.00 12.8. Dinamo Kijev-FERENCVÁROS 21.00 12.8. Barcelona-Juventus 21.00 izom, ez a célom, én így gondoltátja a szerda esti ellenfelet? Mindenhol ismert, erős csapat, tele vert futballistával. Élmény lesz elri, de szeretnénk megnehezíteni lát, készen állunk a mérkőzésre. Vége lenne a Juventus egyetlen átigazolni a Ferencvárosba Bajnokok Ligája-csoportmérkőenne az? Kérdés: Cristiano Ronaldo. S. ZS. Nagyon tetszik a stadion, jó lesz itt játszani. Külön öröm, hogy szurkolók előtt futballozhatunk, ez minket is feldob majd. A Spezia elleni bajnokin egységesek voltunk, de ami különösen fontos, élveztük a 11 játékot. Remélem, így lesz a Ferencváros ellen is. PJ Juan FICUADRADO •--4 a Juventus FOTÓ: TÖRÖK ATTILA HATTER SAJTÓMUNKA A Juve magyar ismerőse Az MLSZ és az UEFA alkalmazásában álló Dinnyés Márton SŰRŰ ÉS TARTALMAS IDŐSZAKOT TÖLTÖTT a torinói klub mellett. Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő, Botka Endre vagy éppen Sigér Dávid mellett lesz még magyar szereplője a Ferencváros-Juventus Bajnokok Ligája-mérkőzésnek, mégpedig Dinnyés Márton, aki az Európai Labdarúgó-szövetség helyszíni sajtófőnökeként dolgozik. A Magyar Labdarúgó-szövetség kommunikációs osztályvezetője jelentős külföldi tapasztalattal büszkélkedhet: helyszíni sajtófőnökként 2009. november 21-én, a Debrecen- Liverpool (0-1) BL-csoportmérkőzésen mutatkozott be, míg most régi olasz ismerőssel találkozhat, hiszen 2013-ban az UEFA őt jelölte ki a Juventus helyszíni sajtófőnökének! „Öt évig dolgoztam a csapat hazai BL-meccsein Torinóban, közben kétszer jutott BL-döntőbe, sűrű és tartalmas időszak volt Antonio Conte és Massimiliano Allegri mellett. Nagyon sokat tanultam. A Juve igazi nagy klub, a nagyság minden sajátosságával. A klubmúzeumban megörökített egyéniségek és sikerek között magyar vonatkozásokra is bukkanhat az ember: a győztes bajnoki döntő két mérkőzése közt elhunyt Károly Jenőtől a gólkirály Hirzer Ferencig több honfitársunkra is tisztelettel emlékeznek. ” Az újabb nagy ugrás 2018-ban jött, amikor is a Manchester Cityhez „osztották be". Idén, a koronavírus okozta helyzetben az UEFA nem szívesen utaztatja munkatársait, ezért is fordulhat elő, hogy a negyvenesztendős szakember „hazai pályán” kapott megbízást. Dinnyés Márton nem győzi hangsúlyozni, neki az egyik legfontosabb szempont, hogy amit nemzetközi szinten tapasztal, azt a magyar futballba átültesse, így például nagyon örül annak, hogy az MLSZ vezetősége a nemzetközi minta alapján elindította a helyszíni menedzserprojektet, így 2017 óta minden itthoni, a televízió által közvetített meccsen dolgozik egyegy szövetségi munkatárs, aki segíti a klubok és a tv együttműködését. P. T. Dinnyés Márton helyszíni sajtófőnökként ismét találkozhat Cristiano Ronaldóval CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓLabdarúgás - Bajnokok Ligája II I VEZETŐEDZŐ: Szerhij REBROV VEZETŐEDZŐ: Andrea PIRLO Lovrencsics G. Kulusevski Mesteri villanások a Puskás Arénában A Puskás Aréna kispadjai már felöltötték a Bajnokok Ligája-egyenruhát. Az edzők, cserejátékosok helye feletti védőplexit bevonták az UEFA csúcsfutballjának logójával, valamint a két csapat címerével. Már lehet tudni, hogy a Ferencváros kispadja a játékoskijárótól balra, az olasz rekordbajnok Juventusé a jobb oldalra lesz majd. Európa egyik legfiatalabb, legmodernebb stadionja tavaly november 15-én nyitotta meg a kapuit, akkor Uruguay volt az ellenfél, de rendeztek itt Magyar Kupa-meccset és -döntőt, volt itt U21-es válogatott mérkőzés, az Oroszország elleni Nemzetek Ligája-meccs, s a német Bayern München a Bajnokok Ligája címvédőjeként az Európa-liga-győztes spanyol Sevillával az európai Szuperkupáért mérkőzött a Puskásban. S most a Ferencváros játszhat Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést a Juventus ellen - mégpedig húszezer néző előtt! A Fradi kedden edzett az Arénában - az olaszok nem éltek ezzel a lehetőséggel -, és a játékosok a labdarúgás örök hagyománya szerint kicsit cicáztak a gyakorláson, és ami érdekes volt, hogy a Roko Baturina, Ihor Haratin, Marcel Heister, Lovrencsics Gergő, Sigér Dávid és Olekszandr Zubkov mellett Szerhij Rebrov is beállt játszani egy kicsit. Az egykori ukrán sztárjátékosról kiderült, bár a sebessége megkopott, a technikai érzéke nem veszett el, tőle most is szó szerint mesteri villanásokat láthattunk. S. ZS. Szerhij Rebrov (balra) edzésen megmutatta, még tapad a lábához a labda bővebben nso.hu ■ 231 El Feldúlt klasszis Kedd késő délutánra eldőlt, hogy végül megrendezik szerdán a Barcelona-Dinamo Kijev mérkőzést, miután a Spanyolországba utazó ukrán játékosok közül mindenkinek negatív lett a legfrissebb koronavírustesztje. Ettől függetlenül furcsán hatott, hogy a reggeli tesztelés után a vendégek futballistái elmentek várost nézni úgy, hogy ekkor még nem tudták biztosan, fertőzöttek-e. A találkozó megrendezése azután vált kérdésessé, hogy a kijeviektől kilenc játékosnál mutatták ki a fertőzést, és közülük hatan vasárnap még együtt edzettek a keret többi tagjával. A csapat helyzete így sem rózsás, a szerdai összecsapásra mindössze 19 labdarúgót nevezett Mircea Lucescu vezetőedző. Az első és második számú kapus szintén nem utazhatott el a csapattal, vagyis csoda lenne a vendégektől a pontszerzés. Még akkor is, ha a katalánok nincsenek csúcsformában. Ronald Koeman együttese a hétvégén az Alavés otthonában játszott 1-1- et, holott fél órán keresztül emberelőnyben futballozhatott. Nagy kérdés az is, vajon a Ferencváros (5-1) és a Juventus (2-0) ellen tizenegyesből betaláló Lionel Messi megszerzi-e idénybeli első akciógólját a tartalékos Dinamo Kijev ellen. Az argentin csatár a hétvégi bajnokin idegesnek tűnt, a hírek szerint elképzelhető, hogy már a télen távozik. Mint ismert, már a nyáron el akart menni a Barcelonától, ám akkor a maradás mellett döntött. A jelenlegi szerződése jövő nyárig érvényes, vagyis január elsejétől bármelyik klubbal szabadon tárgyalhat. A spanyol lapok a The Telegraph információjára hivatkozva azt írják, a Manchester City a télen újabb kísérletet tesz arra, hogy „áron alul” szerződtesse a hatszoros aranylabdás klasszist, aki a nyáron már ingyen távozhatna. Fokozza a zűrzavart, hogy jelenleg a Carlos Tusquets irányította ideiglenes vezetőség áll a klub élén, és legkorábban december végén tarthatják meg az elnökválasztást. Mindenesetre akár marad, akár távozik az argentin játékos, a csapat eddigi teljesítménye alapján szinte lehetetlennek tűnik az újabb BL-győzelem megszerzése. „Minden tiszteletem az edzőé és a klubé, de nemigen hiszek abban, hogy a mostani Barcelona messzire juthat Európában" - idézte az As a csapat korábbi csatárát, Rivaldót. S. Á. A hétvégi bajnokin meglehetősen ingerült Lionel Messi a tartalékos rivális ellen megszerezheti idénybeli első akciógólját.