Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-07-29 / 30. szám
sikra száll; világosan, dönthetetlenül kimutatja az ellenfél által felhozott adatok költött voltát, elleneinek kezéből a fegyvert kicsavarja, s a mult nagyság romjai és a méltatlanul eltapodott igazság hamvai felett bátran és nemesen bajt vív, boszul áll és győzedelmet vészen, így telik be: Exoriare aliquis nostris ex ossibus ultor! Ilyen ponton tűnik ki a történetírás nagyszerű méltósága, midőn az elrejtett, eltagadott, elfeledett igazságot, a századok homálya alól napfényre deríti, és a jognak elferdített mérlegén, az egyensúlyt helyreállítja. Itt lesz hasonló a történetíró amaz „embernek fiához, ki lélek indításából, a holtak mezején szétszórva heverő barna csontok felett prófétál; életét leheli a megölettekbe, hogy éljenek, és a csontok az ő szózatára nagy zúgással felkelnek és prófétálnak. Ilyen a valódi magyar protestáns történetíró. Ilyen volt Szombathi János ! És most Sárospatak, kinek háromszáz éves főiskolád körül, ez előtt néhány nappal „szép polgári renddel mindenféle nemzet egybegyűlt", s veled együtt örvendezett tiszta szívvel, s áldotta az Istent a te határidőn, melyeket az Árpád alatti magyar honalapításnak, s a dicső reformatiónak emlékezete egyiránt szerelmesekké tett, — „legyen békesség a te kerítéseidben, és csendesség a te tornyaidban ; mi Urunknak Istenünknek házáért kivánok neked jót," és kívánom főként, hogy te ezentúl is, mindaddig, míg az Isten anyaszentegyháza e földön harcoland, minél több Szombathi Jánosokat nevelhess és bírhass. írtam Debrecenben, julius 19. 1860. Révész Imre. A felsővályi reformált egyház története 1550—1860-ig, összeszedte Bodon Ábrahám. Sárospatak, nyomtatta Jager Károly, a főiskola betűivel, 43 lap. Ara 30 kr. E füzetke—mint címe is mutatja—a felsővályi ref. egyház háromszázados történetét adja több magánokiratok egyházi és e.-megyei jegyzőkönyvek nyomán. Mint sz. előszavában mondja, a munka súlypontja egyháza érdekére van fektetve, de azért más testvér egyházbelieknek sem leend érdektelen olvasmány egy testvéregyház életének, anyagi és szellemi fejlődésének története. Ó- és új-korszakot különböztet meg szerző. Az ó-korszak 1550-nél kezdődik, mely szerint a kitett évben „a vályi plébánia reformálódik, a plébános, Zsindely kivezetik, Kis János reformátor helybeli papnak választatik" stb. Az egyházra tartozó több itt érintett adatokat hely szűke miatt nem említhetvén fel, az uj korszakot mutatjuk be röviden. Itt megláthatjuk, mint lesz a mustármagból terebély élő fa, mit mivelhet a vallásos buzgalom, mit tehetnek az erélyes elöljárók az egyházban; megláthatjuk, mire képes a nép, ha vezetői eltalálták a helyes irányt, melylyel szivekhez juthatni, mint virul fel az egyház, ha nép és elöljárók közösen munkálják egyházuk javát. Az uj korszak 1829-ik évvel kezdődik. Az egyház eddigi segélyalapja a persely, az egyház évi szükségeinek fedezésére sem lévén elég. Bodon Antal ar uj segélyforrásokról gondoskodott, s ezt sóméretésben vélte feltalálhatónak. Indítványára az egyház minden tagja lemondott sómérési jogáról. Az egyháztagoktól a sómérés megkezdésére 106 ft. 23 kr. jött be váltóban. Majd ugyancsak B. A. úr indítványára a korcsmáltatási jog vétetett haszonbérbe az egyház számára, melynek kezelésére évenként az egyház érdemesebb tagjaiból úgynevezett borbirák választattak, kik a presbyteriumnak minden évben lelkiesmeretesen beszámoltak. E két jövedelemi forrásból összesen 13,860 fl. 56 kr. jött be váltóban. Majd ismét 1847-ben B. A. ur a pap és iskolatanitó fizetéseinek tőkésítését célzó tervét indítványozza, s a nép elfogadja, mely szerint minden egyháztag ahány véka életet fizet a papnak s tanítónak, anyiszor 5 iicét fizet évenként e célra; maga a tervező 25 évre előre befizette tartozását. Így jött létre az egyházi magtár, melynek áldásos eredménye, hogy már ez előtt néhány évvel megszűnt a nép fizetni iskolatanítóját,mert e magtárból fizettetik, a gyermekek díjmentesen iskoláztatnak, a pap fizetése is maholnap ebből telik ki. A vályvölgyi takarékmagtárban is vétetett 200 részvény az egyház részére. Ily körülmények közt képes volt az egyház 1851-ben egy uj iskolát építeni, mely méltó disze az egyháznak, 1859-ben uj paplakot, melynek párját e vidéken keresnünk kell, meg sem emlitvén több jó célra tett adakozásokat, mint péld. a sárospataki tanítóképezde felállítására 300 pft. Csak főbb vonásaiban rajzolhatjuk ez egyház mult és jelen állását, elég legyen annyit mondanunk, hogy kevés egyház van hozzá hasonló. Vallásos buzgóság, erélyes elöljárók, jóra fogékony nép, példás rend, áldozatkézség együtt véve tevék ez egyházat virágzóvá. A Bodonok neve nem csak ez egyház, de az e. megye jegyzőkönyveiben is örökitvék. Megkísérti szerző, mennyire adatai vannak a papok s tanítók névsorát is adni, ezután az egyház beléletét vázolja, melyben sok tanulságost olvashatunk, végre zárszavában előadja, miként lehet a nép szivét megnyerni a jó ügynek, melyek az egyház felvirágzásának fő feltételei. És itt mi is bevégezzük ismertetésünket azon óhajtással: vajha találkoznának többen is, kik a mi derék Bodon Ábrahámunk példájára egyházuk történetét megirván, átadnák a nyilvánosságnak, gazdagítván ez által is egyháztörténetünket adatokkal. A mult idő a jövendőnek alapja. A multak titokteljes fátyolát föllebbenteni, a jólét derűjét, a szenvedések viharzását századok eseményeiben mintegy szemünk előtt látni elvonulni, azokat öntanuságunkra fordítani, az ősök példáin lelkesülni, emlékeket hálás kegyelettel felemlíteni mindenkor szép dolog. Kovács László: BELFÖLD. Tiszáninneni egyházkerületi gyűlés. A s. pataki főiskola háromszázados ünnepéről sok szép és kimerítő tudósítások tétettek már a hírlapok útján, a Prot. e. és i. lap