Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-05-31 / 22. szám
lületes értesülést, vagy egyéni véleményt, mint kész igazságot adjunk elő. A bibliographiában, mely tulajdonkép hasznos kicsinységekkel bíbelődik, legkevésbe van megengedve az ilyen eljárás. Minket egyebeken kivül fölment a Pázmány és Veresmarti személyazonossága gyanújától Veresmarti autobiographiája, melynek másolata „Megtérés, avagy Veresmarti Mihál Prédikátornak a kálvinista tévelygésből a katholikus, avagy régi,, igaz, római, pápista s keresztyén hitre Ítélettel megtérésének históriája. Irta azon Veresmarti Mihál Baranyavármegyéből, pozsonyi kanonok" címmel, a besztercebányai püspökség szentkereszti (Bars v. m.) könyvtárában létezik. Innen másoltatta Franklle saját használatára Bottka Tivadar, és közölvén Vilmossal, annak Pázmány Péter és Kora (Pest, 1868. 8 r. I. 82.) cimü remek munkájában először használtatott föl. Veresmarti református szülőktől született 1570 körül*) Baranya vármegyében, tán éppen az alsó baranyabácsi egyházmegyében máig virágzó Veres- vagy Vörösmarton. A debreceni ref. iskolában tanult, bizonyítja ezt az Ints Tanító Levél című munkájának a magyar nemzeti muzeumban létező példánya címelező lapján található ezen saját kézirata: „ Eruditis Dominis, Debrecinej, scholae alumnis, ejusdem quondam alumnis, author mittit." Innen kikerülvén, Czegléden és Kecskeméten mint iskolamester, később Nagy-Kőrösön mint ref. prédikátor működött. 2) Azonban nem sokára Nagy-Körös számos lakosai a török elől menekülvén, a Csallóközben vonták meg magukat. Veresmarti velők tartott, s igy származott át a mostani túl a dunai superintendentiába, hol előbb komáromvármegyei Imelyen, később nyitravármegyei, akkor virágzó, most már egészen elpusztult komjáti ref. ekklésiában prédikátorkodott. 3) 1605-körül lemondott tisztéről és Nagyszombatban a magánéletbe vonult vissza. Komjátiu utódja Suri Mihály volt, ki a Forgách kíséretében ottani birtokait látogató Pázmánnyal gyakran találkozott. Suri a vitázni szerető Pázmánnyal nem tudta kiállani a versenyt, és a képzettebb Veresmartit hívta segítségére, ő maga pedig „valamíg közel érezte Pázmány Pétert, idején általszedte magát Csornokra, Forgách urak falujába, jó fertályi mértföldnyire Komjátitól." ]) Ilyenkor Veresmarti állott helyt, de csak kevés ideig: a hitvitázás eredménye az lett, hogy Pázmány által meggyőzetvén — katholizált. Ezzel élete fordulópontján keresztülesett, midőn a félrevonult ref. prédikátor nagyszombati magányából mint r. kath. pap és iró lépett ki a világpiacára. Itt kezdődik a protestáns egyházat is mélyen érdeklő irodalmi működése. Azon avult könyvek, melyekkel ezután foglalkozni szándékozunk, kifejlett irodalom becses emlékei. Abból az időből valók, midőn nemzetünket a nemzetiségnél nagyobb, mert már természeténél fogva átalánosabb dalom, a vallási, tartotta izgalomban, s teremtett sorraolyan irodalmat, melyhez hasonlót igen, de különbet akkortájban egy nemzet sem mutathatott föl. Széchenyi még alig néhány évtizeddel ezelőtt, irodalmunk szomorú állapotaira tekintvén, kitört belőle a jajszó: „csuda ott szépet alkotni, derekast írni, hol nincs megismerő, nincs olvasó!" Keserű panasz, mely még szomorúbbá válik, ha meggondoljuk, hogy irodalmi tekintetben, tán a legújabb ideig történetünk minden korára ráillik. Az egyetlen kivétel a XVII. század ama dús termelése, melyre méltán büszkék lehetünk. Az irodalom emelésére erősen befolyt a protestantismus azáltal is, hogy az olvasási kedvet meghonosította. Már pedig, hogy mennyire fontos az olvasó közönség, van alkalmunk látni napjainkban, midőn a könyvirodalomban a termelő folyvást szaporodik, a fogyasztó egyre fogy, s ha a kettő közt jobb arány nem áll be, súlyosan fogja megérezni az igazi tudomány. Nálunk a XVII. század íróinak nagy számáról ismert műveik tesznek tanúságot; hogy olvasókban sem volt hiány, azt a forgatás által elnyűtt, különböző írással telijegyzett régi könyveken kívül, egyes elszórt adatok is bizonyítják. A lelkész-renden lévők közt számosan lehettek oly szorgalmas olvasók, mint tanulmányunk tárgya, ki negyven évet élt folytonosan tanulva, anélkül, hogy csak egy sort is producált volna. Tanácskozás című munkája III. kiad. (Poson, 1640) előszavában írja : „Ezen keresztyén Hit igazságának szorgalmatos visgálásában fáradtam én is" ; önéletírásában pedig így nyilatkozik: „Föltett célom s kívánságom az vala, hogy az én vallásomat igaz keresztyén hitnek, s a többit tévelygésnek találjam. De keresztülesek." Pázmány roppant emberismereténél fogva ugy látszik rögtön fölismerte az eddigelé kevesekkel érintkezett, kis körben mozgott tehetséget, mely bár kezdeményezésre nem volt elég erős, de egy irányban idomítva, arra nézve rendkívül hasznossá válhatott. Veresmarti az érsek ösztönzésére az írói pályára lépett, melyet ő maga Danielik József: Magyar írók. Kiadja a Szt. István Társulat. Pest, 1858. 8 r. II. 372. 2) A „három város" történetében nem fordul elő. Hornyik Kecskemét város története. Kecskemét, 1861. II. 116—118. ír a ref. egyházi férfiakról, és a kecskeméti jegyzőkönyv 27. lapján 1594. évben előjövő ezen jegyzésre „Mihály uram az praedicator" azt állítja, hogy ez alatt a helybeli származású Kecskeméti Végh Mihály, az 55. zsoltár irója értendő. II. 116. — Balla Gergely Nagy-Kőrősi Krónikájában, és a Prot. Egyh. és Isk. Lap. 1845. évfolyamában NI. Szabó Károlytól megjelent „ceglédi h. b. egyháztörténeteiben" sem emíttettik. 3) Franki: Pázmány életében I. 82. nyitramegyei Irmel és Komjáti. Ez azonban nem lehet, mert ily nevű helyek nem léteznek. Az utóbbi bizonyosan Komjáti. Irmel alatt szerintem a nyitra megyei, mostan az alsó-szőlősi ref, egyházhoz tartozó Ürményt nem lehet érteni, mert valószínűtlen, hogy a jó magyar Veresmatti ezt e nevet így elferdítette volna. Véleményem szerint Irmel = Imely, mely bár Komárom vármegyében fekszik, de Nyitra vármegyéhez csak egy magyar mérföldnyire, a hajdani komjáti seniorátusban, mint a martosi ref. egyház filiája. " Veresmarti Autobiographiaja Frankinál i. h. II. 83. 46 *