Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-31 / 22. szám

lületes értesülést, vagy egyéni véleményt, mint kész igazságot adjunk elő. A bibliographiában, mely tulajdon­kép hasznos kicsinységekkel bíbelődik, legkevésbe van megengedve az ilyen eljárás. Minket egyebeken kivül fölment a Pázmány és Veresmarti személy­azonossága gyanújától Veresmarti autobiographiája, melynek másolata „Megtérés, avagy Veresmarti Mihál Prédikátornak a kálvinista tévely­gésből a katholikus, avagy régi,, igaz, római, pápista s keresztyén hitre Ítélettel megtérésének históriája. Irta azon Veresmarti Mihál Baranyavármegyéből, pozsonyi kanonok" címmel, a besztercebányai püspökség szentke­reszti (Bars v. m.) könyvtárában létezik. Innen másol­tatta Frankl­le saját használatára Bottka Tivadar, és közölvén Vilmossal, annak Pázmány Péter és Kora (Pest, 1868. 8 r. I. 82.) cimü remek munkájában először hasz­náltatott föl. Veresmarti református szülőktől született 1570 körül*) Baranya vármegyében, tán éppen az alsó baranya­bácsi egyházmegyében máig virágzó Veres- vagy Vörös­marton. A debreceni ref. iskolában tanult, bizonyítja ezt az Int­­s Tanító Levél című munkájának a magyar nemzeti muzeumban létező példánya címelező lapján található ezen saját kézirata: „­ Eruditis Dominis, Debrecinej, scholae alumnis, ejusdem quondam alumnis, author m­ittit." Innen kikerülvén, Czegléden és Kecske­méten mint iskolamester, később Nagy-Kőrösön mint ref. prédikátor működött. 2) Azonban nem sokára Nagy-Körös számos lakosai a török elől menekülvén, a Csalló­közben vonták meg magukat. Veresmarti velők tartott, s igy származott át a mostani túl a dunai superintenden­tiába, hol előbb komáromvármegyei Imelyen, később nyit­ravármegyei, akkor virágzó, most már egészen elpusz­tult komjáti ref. ekklésiában prédikátorkodott. 3) 1605-körül lemondott tisztéről és Nagyszombatban a magán­életbe vonult vissza. Komjátiu utódja Suri Mihály volt, ki a Forgách kíséretében ottani birtokait látogató Pázmán­­nyal gyakran találkozott. Suri a vitázni szerető Páz­mán­nyal nem tudta kiállani a versenyt, és a képzet­tebb Veresmartit hívta segítségére, ő maga pedig „va­lamíg közel érezte Pázmány Pétert, idején általszedte magát Csornokra, Forgách urak falujába, jó fertályi mértföldnyire Komjátitól." ]) Ilyenkor Veresmarti állott helyt, de csak kevés ideig: a hitvitázás eredménye az lett, hogy Pázmány által meggyőzetvén — katholizált. Ezzel élete fordulópontján keresztülesett, midőn a félre­vonult ref. prédikátor nagyszombati magányából mint r. kath. pap és iró lépett ki a világpiacára. Itt kezdődik a protestáns egyházat is mélyen érdeklő irodalmi mű­ködése. Azon avult könyvek, melyekkel ezután foglalkozni szándékozunk, kifejlett irodalom becses emlékei. Abból az időből valók, midőn nemzetünket a nemzetiségnél na­gyobb, mert már természeténél fogva átalánosabb dalom, a vallási, tartotta izgalomban, s teremtett sorra­olyan irodalmat, melyhez hasonlót igen, de különbet akkortájban egy nemzet sem mutathatott föl. Széchenyi még alig néhány évtizeddel ezelőtt, iro­dalmunk szomorú állapotaira tekintvén, kitört belőle a jajszó: „csuda ott szépet alkotni, derekast írni, hol nincs megismerő, nincs olvasó!" Keserű panasz, mely még szo­morúbbá válik, ha meggondoljuk, hogy irodalmi tekintet­ben, tán a legújabb ideig történetünk minden korára rá­illik. Az egyetlen kivétel a XVII. század ama dús ter­melése, melyre méltán büszkék lehetünk. Az irodalom emelésére erősen befolyt a protestantismus azáltal is, hogy az olvasási kedvet meghonosította. Már pedig, hogy mennyire fontos az olvasó közönség, van alkalmunk látni napjainkban, midőn a könyvirodalomban a termelő foly­vást szaporodik, a fogyasztó egyre fogy, s ha a kettő közt jobb arány nem áll be, súlyosan fogja megérezni az igazi tudomány. Nálunk a XVII. század íróinak nagy számáról ismert műveik tesznek tanúságot; hogy olvasókban sem volt hiány, azt a forgatás által elnyűtt, különböző írással telijegyzett régi könyveken kívül, egyes elszórt adatok is bizonyítják. A lelkész-renden lévők közt számosan lehet­tek oly szorgalmas olvasók, mint tanulmányunk tárgya, ki negyven évet élt folytonosan tanulva, a­nélkül, hogy csak egy sort is producált volna. Tanácskozás című mun­kája III. kiad. (Poson, 1640) előszavában írja : „Ezen ke­resztyén Hit igazságának szorgalmatos visgálásában fárad­tam én­ is" ; önéletírásában pedig így nyilatkozik: „Föltett célom s kívánságom az vala, hogy az én vallá­somat igaz keresztyén hitnek, s a többit tévelygésnek ta­láljam. De keresztülesek." Pázmány roppant emberismereténél fogva ugy látszik rögtön fölismerte az eddigelé kevesekkel érintke­zett, kis körben mozgott tehetséget, mely bár kezdemé­nyezésre nem volt elég erős, de egy irányban idomítva, arra nézve rendkívül hasznossá válhatott. Veresmarti az érsek ösztönzésére az írói pályára lépett, melyet ő maga Danielik József: Magyar írók. Kiadja a Szt. István Tár­sulat. Pest, 1858. 8 r. II. 372. 2) A „három város" történetében nem fordul elő. Hornyik Kecskemét város története. Kecskemét, 1861. II. 116—118. ír a ref. egyházi férfiakról, és a kecskeméti jegyzőkönyv 27. lapján 1594. évben előjövő ezen jegyzésre „Mihály uram az praedicator" azt állítja, hogy ez alatt a helybeli származású Kecskeméti Végh Mihály, az 55. zsoltár irója értendő. II. 116. — Balla Gergely Nagy-Kőrősi Krónikájában, és a Prot. Egyh. és Isk. Lap. 1845. évfolyamában NI. Szabó Károlytól megjelent „ceglédi h. b. egyház­történeteiben" sem em­íttettik. 3) Franki: Pázmány életében I. 82. nyitramegyei Irmel és Komjáti. Ez azonban nem lehet, mert ily nevű helyek nem létez­nek. Az utóbbi bizonyosan Komjáti. Irmel alatt szerintem a nyitra megyei, mostan az alsó-szőlősi ref, egyházhoz tartozó Ürményt nem lehet érteni, mert valószínűtlen, hogy a jó magyar Veresmatti ezt e nevet így elferdítette volna. Véleményem szerint Irmel = Imely, mely bár Komárom vármegyében fekszik, de Nyitra vármegyéhez csak egy magyar mérföldnyire, a hajdani komjáti seniorátusban, mint a martosi ref. egyház filiája. "­ Veresmarti Autobiographiaja Frankinál i. h. II. 83. 46 *

Next