Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-11-20 / 47. szám
Én is azért mostani tanításomban ezekre figyelmezek s azt mutatom meg: mily könnyű a természet könyvéből Isten e tökéleteségeit megtanulni. S miután ezt véghez vittem, s ekkop a ti értelmeteket elkészítettem volna, aztán szigetekhez fordulok, igyekezvén arra is megtanítani benneteket, hogy ez isteni tökéletességek ismerése micsoda indulatokat nyomjon azokba. S ezzel adta a felosztást, miből látható, hogy e felosztás valóban szövegszerű, magából a textusból merített. Ez alapon halad aztán, miközben a szöveg alá sűrűn teszi a »jegyezgetéseket« s miután szemléltette Isten dicsőségét itt e földön, népszerűen s folyvást érdekesen így folytaja: »De hagyjuk el egy kissé e földtekét s lépjünk gondolatunkkal a világ egy újabb mezejére, vegyük gondolóra ama roppant nagyságú űrt, melyet égnek hívunk: mily csoda dolgokat látunk ott! Az első, az itt tündöklő égitestek közt, a mi szemünkbe ötlik, a mi napunk. Magától is elgondolhatja mindenki, hogy midőn ez a mi egész földünknek minden tengerekkel összevilágosítására s felmelegítésére elég, mily roppant nagyságúnak kell ennek lennie.* Itt G. egy áljegyzete jön : »Anaxagoras, a hét görög bölcs egyike, nem merte a napot Peloponesusnál (Morea) kisebbnek mondani, tehát körülbelül 300 mértföld nagyságúnak.« Egy újkori Flammarion Camill beszél e jegyzetekben. Majd az emberi testet szemlélvén, így szól : »Maga ez a mi testünk mily szép remek munkája a bölcs teremtőnek ! Nincs ebben egyetlen egy tag, mely szerfölött vagy sok, vagy kevés volna. Nem találkozott még eddig okos ember, ki azt kivánta volna, hogy csak egy taggal is több volna testében . Itt megint jegyzetet tesz G. egy csillag alatt: *Morus ugyan azt kivánta, hogy a lábszár élén is has volna, hogy ne esnék oly keservesen az ütés , az ember mellén pedig rostélyos ablak az érzelmek s gondolatok kiamulására. De talán azt is maga bánta volna meg.« Ily modorban folytatja végig. Beváltja szavát : az első részben csakugyan az értelemhez, a másodikban már a szívhez szól, meghatóan, szépen. Az utána következő is nyári beszéd. Gombási ezeket bizonyára nagyobb sikerrel mondta el, mint mi a mai u. n. nyári, aratási stb. évszaki beszédeinket Gondoljunk csak Pap István » Természet templomára*, Bartók János s más szerzők, a »Papi dolgozatok«, »Prot. Pap* s más gyűjtemények u. n. nyári, aratási stb. beszédeire. Mily különbség ! Hallgatóink veszik észre legjobban a különbséget. Modern forrásainkat elitélnék, mert rövidek: nagyon rövideket lehet rajtuk aludni. Gombási hosszú s a figyelmet mégis ébren tartja az első részben a nem hallott vagy régen hallott tárgyak érdekesen összeállított közlése, az újság ingere, az ismeretvágy, szóval: a valóban értelemre ható, szívhez szóló beszéd által. a második részben az igazán igaz, hogy ismeretek közlése — még kevésbé az u. n. utiütárismus — nem lehet a prédikáció célja; de már ha időszaki beszédeket kell mondanunk, választanunk kell vagy mai modorú prédikáció és alvás, vagy ébrenlét, figyelés s a Gombási féle előadás közt. A címek, tartalomjegyzék után s futólag tekintve, azt gyaníthatnék hát, hogy ezen beszédek ma már nem használhatók; nemcsak az ódon nyelvezet, de a tárgy miatt is. Beléjük merülve azonban meggyőződünk, hogy azon alkalmakra, amelyekre írvák, átöltöztetve egytőlegyig, mind a legsikeresebben használhatók. Még inkább áll ez a Il-ik kötetre nézve. Mint említők e II-ik kötet nem midnd forítás, legnagyobbrészt átdolgozás Watt, Faigeaux, Werenfels, Tillotson, Van Til, Spanheim, Drelinkurt, Jablonszky, Stapfer, Kirkhberger, Wolf (genfi) s Picktét után (Di Bosk, a francia Chrysostom, munkáit nem veszi át »mert tud olyan atyafit, ki a Du Bosk prédikációinak fordításában fáradozik. Nem akarja sarlóját a más vetésébe vágni.«) S mi több részben eredetiek. Tartalma a Il-ik kötetnek: 1. Isten fiai vagyunk, a szent lélek rendes tanúbizonysága szerint. 2. Isten fiai vagyunk, a szent lélek rendkívüli tanúsága szerint. 3. A bűnbe visszaesés siralmas volta. 4. Az átalkodottság. 5. A jó cselekedetek. 6. A rágalmazás. 7. A harmadik parancsolat. 8. A vasárnap megszentelése. 9. A biblia haszonnal olvasása. 10. A köznapok helyes felhasználása. 11. Egy kegyes utazó. 12. A hetedik parancsolat. 13. Egy igaz bűnbánó. 14. A pestis s ennek idején kötelességeink. 15. A pestisből felgyógyult kötelességei. 16. Isten ítélete az árvizekben. 17. Isten irgalma a csapások közt. 18. Sáskajárás. 19. Isten szeretete. 20. Felebaráti szeretet. 21. Ifjak kötelessége. 22. A vénség unalmai. 23. A vének kötelességei. 24. A jó gyermeknevelés. 25. Szülők tisztelete. 26. Hiábavaló a szorgalom Isten áldása nélkül. 27. A szent keresztség. 28. Készület az Úr vacsorájához. 29. Az utolsó ítélet. 30. Az örök halál. 31. Az örök élet. 32. A kegyesség nagy titka. 33. A Krisztus feltámadásán épült reménység. 34. Egy üdvös pünkösti kérdés. Alig van köztük olyan, melyet —• kivévén a legszorosabb értelemben vett alkalmiakat (pestis, sáskajárás) — átidomítással használni a legjobb eredménnyel ne lehetne. A tárgy maga mindenkori, általános becsű, hittani és erkölcsi nagy igazságok, de úgy feldolgozva, hogy sem száraz szőrszálhasogató dogmatizálásba, sem egyoldalú moralismusba nem esik mint kortársai.*) Azt az elvet, melyet az előszóban mond ki, hogy t. i. a tévelygések kiirtása s az üdvösség útjába gördült akadályok elhárítása, a Il-ik kötet szerint pedig: az erény megkedveltetése s a bűn megutáltatása, volt beszédeinek egyedüli célja, soha sem téveszti szemei elől, sem az i-ső prédikációban felmutatott módot, hogy t. i. az értelemre és szívre kell hatnia. S azt hiszem, az igehirdetés célja ma is csak az építés, azaz a tévelygések, balhiedelmek irtása, a bűn megutáltatása s a javítás, erkölcsi tökéletesedés eszközlése, az üdvösség útjában levő akadályok elhárítása s ezt ma is csak azzal a móddal érhetjük el legjobban, ha t. i. az értelemre és szívre hatunk. És azon tárgyakra nézve, melyekről Gombási beszél, ma is sok a »tévelygés” és sok az útban fekvő akadály népünknél. Bizony hasznosabb ezekről beszélni, mint szüreti, őszi, nyári, téli, tavaszi stb. tárgyakról, vagy perikopába fűzni az egyházi évkort, bizonyítani bizonyításra nem szorult tételeket, menydörögni nem tapasztalt bűnök ellen, szóval beszélni mindenről, csak hallgatóink lelki szükségeire tartozó dologról nem. A tárgyat jól meg nem választani ép oly bűn, mint a kiválasztottat azon módon, mint a forrásban áll, elmondani. Ha Gombási nyelvtani s terjedelmi tekintetben módosítást nem igényelne, még akkor sem volna jó azon módon használni. Ez ellen ő maga tiltakozik. »Oly munkákat fordítottam — így figyelmeztet — melyeket szerzőik fényes, nagy gyülekezetek előtt mondtak el; de a * Gombásinak tulajdonképeni kortársai (mint p. o. Kolmárnak Kis Ádám), nincsenek. Erdélyben Nádudvari (a ki tulajdonkép hittant irt prédikációkban (1741), Verestói (1765) elébb; nálunk Péceli (1790), Hunyadi (1792—99) jóval utóbb éltek, -