Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-13 / 11. szám

kozásra szoktassa és az alapot pótolja. A latin nyelv tanításaival pl. nem az volna a fő, hogy a mondattan aprólékos szabályait minden kifejezésre pontosan tudják a tanulók alkalmazni, vagy hogy bizonyos mennyiségű latin szöveget okvetlenül felelemezzenek és fordítsanak, hanem hogy a nyelv rendszerét lássák világosan s az író szellemébe igyekezzenek behatolni. A mathematika tanításánál sem azt jelenti a hiányok pótlása, hogy az addig kellően fel nem dolgozott tananyag mindenáron egész terjedelmében elvégeztessék. Az teljesen mellékes, hogy az egyes műveleteknek jelentéktelenebb részleteit is elvégezték-e? a fődolog az volna, hogy az alapvető ismere­tek megszilárdíttassanak és a tanuló gondolkozó képessége fejlesztessék, ítélőképessége állandóan gyakoroltassék. Szinte hallom az erre vonatkozó ellenvetést: lehe­tetlen a tananyagot bármely részében megrövidíteni, mert a különféle iskolai felügyelők arra valók, hogy az ilyet észrevegyék. Az iskolalátogatók a tanterv által ki­jelölt anyagot követelik, s ha valamelyik tanár, vagy tanító azt el nem végezte, a jegyzőkönyvbe bizonyosan belekerül a neve. Ha valamely protestáns iskola taní­tójával, vagy tanárával történik ilyen eset, akkor meg bizonyos, hogy a közoktatásügyi minisztérium elé kerül az ügye és az illető tanári kar, vagy tanítótestület szi­gorú felelősségre vonatik. A tanár és tanító belátására tanrendszerünk nagyon keveset bsz, fő a paragrafus, következménye pedig a túlterhelés. A túlterhelés okai közt eléggé fontos a tanulók nagy létszáma. Elemi iskolában 60—80 tanulóval, közép­iskolában az egyes osztályok 60-as létszámával sikeresen foglalkozni nem lehet. Vagy mit szóljunk az elemi is­kolák 100-on felü­li létszámaival, ha még hozzá vesszük, hogy az ilyen nagy létszám legtöbb esetben épen az osztatlan iskolában fordul elő. A tanító igen keveset foglalkozhatik közvetlenül egy-egy osztállyal, átlag napi egy órát nem tölthet egy osztályával. A tanulók rá van­nak utalva a tankönyvre s azt tanulják, sok esetben ér­telmetlenül. A tanulók létszámának apasztása a túlterhelésnek leghatalmasabb előmozdítója volna, mert a nagy létszám miatt nem válhatik mellékessé a tanulók otthoni fog­lalkozása. Jelenleg a tanár és tanító eleget vél tenni kötelességének, ha tanítása közben meggyőződik arról, hogy magyarázatát a tanulóknak legalább is a nagyobb­része megértette. Arról azonban, hogy a tananyag teljes átadása megtörténjék, szó sem lehet; a tanuló otthon kénytelen többet tanulni, hogy az anyagot sajátjává tegye. A könyvnélkülözés megkezdődik már az elemi is­kolában, sőt sajnos, az elemi iskola módszerei közt is az első helyet foglalja el, holott az elemi iskolában, sőt jórészben a középiskolában is arra kellene törekedni, hogy az átadás majdnem kizárólag az iskolában tör­ténjék meg, a tankönyv használata csak másodrangú legyen. Ezért jár nagyon helyes úton a tanítóképző, a­mikor a létszámot 30-ban állapítja meg, de viszont en­n­ek súlyos következménye, hogy kis létszám mellett igen költséges, különösen protestáns tanítóképzőinkben meg­felelő számú tanító nevelése. A tananyag elsajátításánál nagy szerepe van, külö­nösen középiskolában a tankönyveknek. Már­pedig a túlterhelést legtöbb esetben ezek idézik elő. A tanterv­ben kijelölt tananyagot a tankönyvírók nem egyformán fogják fel. A színvonal, a nyelvezet, a nyújtandó isme­retek mennyisége a tantervben nincs megszabva. Ha a tankönyvíró a tanuló értelmi színvonalát és a nyújtható ismeretek mennyiségét nem tudja megítélni, túlterhelést okoz. Bizonyítja ezt akárhány elemi és középiskolai tan­könyv. Minden tankönyvíró igyekszik tankönyvével a kellő színvonalat elérni, sőt a többi felett állani, ezért ír sokszor elemi iskola számára a középiskolának meg­felelő tankönyvet, a középiskolai tankönyveknél meg egyetemi színvonalra törekszik. Ugyanazt a tételt, pl. a tatárjárás történetét el lehet beszélni az elemi iskola V., a gimnázium IV. és a gimnázium VIII. osztályának meg­felelő színvonalon, bár a tantervben talán azonos kifeje­zéssel van megjelölve. Egy növénynek, vagy állatnak a leírása, egy nyelvtani szabály megismertetése, egy fizi­kai törvény megmagyarázása nagy különbséget kell hogy mutasson a tanítás különböző fokain. Ha ezt a tankönyv­író nem találja el, tankönyve rossz. A túlterhelésnél talán a leggyakoribb ok gyanánt szerepel, hogy a tanulónak olyan tárggyal kell foglal­kozni, melyhez semmiféle hajlama, kedve nincs. Egyik­nek a nyelvekhez, a másiknak a mathematikához nincs hajlama. A tanterv azonban a különböző egyéniségekre nincs tekintettel, azt mondván, hogy a tárgyak minde­nike szükséges az általános műveltséghez; a túlterhelés tehát előáll, mert a tanuló csak nagy erőfeszítéssel tudja elvégezni, ha ugyan ezt egyáltalában megkísérli. Legtöbb esetben azonban fásult közönnyel néz a bukás elé. Ezen csak úgy lehetne segíteni, ha a tanulóknak nagyobb szabadság biztosíttatnék a tanulandó tantárgyak választásában. Ezért volna helyén való, hogyha a közép­iskolák fajai szaporíttatnának. Az utóbbi évtizedek fejle­ményei nálunk is erre mutatnak némileg. Igaz, hogy elmé­letben ma is két fajta középiskolánk van : a gimnázium és reáliskola, de a valóságban már a gimnázium is két irányt foglal magában a görög nyelv fakultatív tanításával. Külföldön a különféle középiskola fajtákkal kísér­leteznek, tehát nem félnek azoknak a szaporításától. Nem a középiskolák számát kellene nálunk szaporítani, hanem több csoportjait alakítani a középiskoláknak, hogy azokban a tanulók, különböző hajlamaik és tehetségeik szerint, megtalálják helyüket. A magyar szellemnek megfelelő középiskolai fajok megállapítása nagy nyereség volna és nagy mértékben enyhítené a túlterhelést. A túlterhelésen olyanféle rendeletekkel, hogy pl. a szünidőre nem kell tananyagot felhagyni, nem lehet segíteni. Egész tanrendszerünkből ki kellene ragadni a túlterhelés okait, melyek közül néhányat kívántam e helyen ismertetni és azokon kellene segíteni. Dr. Barcsa János.

Next