Városi Közlöny, 1912 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1912-08-15 / 8-9. szám

(320) 1912. aug.—szept. Városi Közlöny földmozgósítással, egy átlag 3 m. mély be­vágást kellett létesíteni, melynek anyaga az utána következő töltésbe hordatott. Most a felépítmény lerakásán dolgoznak és igy re­mélhető, hogy október hó folyamán a kő­­sziállítás megkezdhető lesz. Földmunka ma már csak a bányák bejáratainál van, hol magas és széles kőrétegek megközelítése vé­gett nagy lefedési munkálatok történnek. A bányákban eleinte az iparvasút felépítményé­hez szükséges tört kő állíttatott elő, később azonban egyéb útburkolati anyagok (koczka, ciklops és terméskő) is készültek és ezek­ből meglehetős mennyiség áll rendelkezésre, úgy hogy a jövőben szükséges kőanyag már saját bányáinkból lesz fedezhető. A törvényhatósági bizottság a folyó évi május hó 30-iki közgyűlésen a Bega-hidak munkáira kiírt versenytárgyalás ügyét tár­gyalván, akként határozott, hogy a beérke­zett ajánlatok figyelmen kívül hagyásával a Bega-hidak munkálatai házi kezelésben haj­tassanak végre. E határozat alapján a munkálatokhoz szükséges anyagok, eszközök beszerzésére nézve azonnal intézkedések történtek, egy­ben a munkában jártas munkavezető és elő­­munkások alkalmazásáról is történt gondos­kodás. A munkálatok a Püspök-hídnál június hó 12- én kezdettek meg a földmunkával. Idő­közben felépíttettek a szükséges bódék és raktárak, majd midőn a szádfalak faanyaga megérkezett, július 24-én megindult a mély alapokat a Bega medrétől elválasztó körül­­zárások készítése, mely munkálat folyó hó 13- án ért véget. Erre azonnal megkezdetett a főpillérek alaptömbjét körülfogó szerke­zeti szádfal leverése, mely munka a mély alapokból való földkiemeléssel párhuzamosan jelenleg folyamatban van. Míg az ácsok egy része a fentebb vázolt szádfalazási munkákat végezte, egyidejűleg a másik csoport a felszerkezet minta állványá­nak előkészítésén dolgozott, melyből eddig az egésznek mintegy 60o/o-a készült el. A szállítást illetőleg a rendelt vas, cze­­ment és kavics már nagyobbára kiszállítta­tott, úgyhogy ez évben a hid összes szer­kezeti részei elkészülnek s a jövő évre csakis a dekorativ részletek maradnak hátra. A Király-hid faszerkezete még julius hó­ban bontatott le s jelenleg a falazott híd­fők elbontása van folyamatban, melynek be­fejeztével azonnal megkezdetik a körülzárás készítése, melynek elkészültével annak vé­delme alatt az új hídfő-alapok s egyfolytá­ban a felmenő pillérek oly ütemben fognak elkészíttetni, hogy a vasszerkezet szerelése még ez év folyamán befejezhető legyen. Végül a Hunyady-hid építéséhez a legelső lépés: a jelenlegi vasszerkezet elbontása, az ősz folyamán fog megtétezni s utána a fa­lazott hídfők lebontatván, az uj vasbeton­­hid alapozásához szükséges körülzárolás mun­kája a késő ősszel fog megindittatni, a szer­kezeti részek építése pedig a jövő évben kora tavasszal kezdőtik meg s az év végéig előre­láthatólag az egész híd teljesen befejeztetik. A Török- és Nap­ utczai híd — a lebon­tandó Hunyady-híd vasszerkezetének felhasz­nálásával — ugyancsak a jövő év folyamán fog megépíttetni. Az utolsó közgyűlésből nyert megbízás­hoz képest két nagyobb építkezésre nézve az ajánlati tárgyalások megtartottak és pe­dig az általános csatornahálózat kiterjesztése, a csatornabeömlő aknák és a házi csatornák utczai részének megépítése, valamint a Gyár­városban, a gyárvárosi szőlőkben és az Er­zsébetvárosban építendő három új elemi is­kola felépítése végett, azonban az ajánlatok megbírálása és átszámítása még nem lett be­fejezve. Úgy ezen építési munkálatoknak vál­lalatba adása, mint pedig a vízvezetéki sza­bályrendeletnek immár sürgőssé vált megal­kotása végett javasolja, hogy szeptember hó első felében rendkívüli közgyűlés tartassék. A belvárosi Széchenyi-utcza meghosszab­bításában a Ferenczváros felé vezetendő ut­­cza czéljaira szükséges Csernojevics-féle ház megszerezhetése végett a folyó évi május hó 30-án tartott közgyűlésben hozott határo­zat folytán a kereskedelemügyi m. kir. mi­niszer úr a kisajátítási eljárást elrendelvén, a közigazgatási bizottság részéről kiküldött kisajátítási bizottság a folyó hó 22-én meg­tartott tárgyaláskor újból megkísérelte a ba­rátságos egyezséget, mivel azonban a ház tulajdonosai a városnak 120.000 koronás aján­latával szemben 250.000 koronában kívánták­­ a kártalanítási árt megállapíttatni, az eljárt bizottság az iratokat átküldötte a temesvári 8­9. szám.

Next