Mértékadó, 2020

2020-05-04

Portré 2 _______________________________________________________________________________________________ A diósgyőri vártól Akkorig Trux Béla XIII. százada Lassan sorozat áll össze azokból az Új Emberben és a Mértékadóban közölt be­szélgetésekből is, amelyekben kortárs történelmiregény-íróink vallanak szépiro­dalmi ambícióikról, kedvenc korszakaikról, hőseikről. A II. világháborút követő kényszerű csöndesülés, illetve a szocialista realizmus jegyében fogant osztályhar­cos irodalom évtizedei után egy fiatal írógeneráció lépett fel és teremtett - immár itthon is - divatot azzal, hogy a beszédes, fantáziadús XIX. századi romantikusok feladatkörét átvéve, sok esetben a legfrissebb tudományos kutatások eredményeit is felhasználva, újra feldolgozza a múlt nagy történéseit. Újra vagy éppen elsőként, hiszen eddig érintetlen, alig dokumentált helyszínek, korok, személyek is az érdek­lődés középpontjába kerültek. Az 1976-ban, Miskolcon született Trux Béla a XIII. századot választotta vadászterületnek, amely a drámai, hősies, sors- és történe­lemfordító események kimeríthetetlen tárháza lett számára. Kedvteremtő, hangoló, majd ihletadó középkori terepe, ősforrása a diósgyőri vár volt... - Ott nőttem fel a környéken, pár utcá­val arrébb. Gyerekként rengeteget csatan­goltunk, játszottunk a várban. Akkor még könnyen le lehetett menni a várárokba is. Most már, azt hiszem, le lett zárva a re­konstrukciós munkálatok miatt. Nagyon más ma a vár, mint ahogy egykor megis­mertük. Azóta szépen felújították, új szin­teket húztak fel, a lovagtermet is visszaépí­tették. Belépve oda, jól emlékszem, hogy milyen volt. Egy üres, szabad tér, hiszen a saroktornyok közötti falszakaszoknak csak a romjai maradtak meg. Ezt viszont na­gyon élveztük, ott rohangáltunk, és mindig azt vizionáltuk, hogy ostrom van. Megpró­báltuk elképzelni, milyen lehetett, mit érezhettek a védők. Én pedig jól elvoltam ebben a képzelgésben. Valamilyen szinten később ezek az élmények inspirálták a re­gényeimet. Az Akkon I—II.: A templomos lovag és az Akkon ostroma 2012-ben jelent meg. Hogyan és mikor jött az inspiráció az íráshoz, amelynek az eredménye egy ilyen nagyszabású regény lett? - Ez egy hoss­zú folyamat eredménye. Először nem is gondoltam arra, hogy egy­szer kiadják. Informatikusként dolgoztam Miskolcon, a megyei börtönben. Eszembe sem jutott, hogy írjak; friss házasként nem is volt erre lehetőségem, időm. Aztán ki­alakult egy betegségem - később derült ki, hogy ételintolerancia­­, ami lázzal és per­sze otthon maradással járt. Akkor vetette föl a feleségem, miért nem írom meg most azt a történetet, amelynek a­­ terve már rég­óta ott motoszkált bennem. A regény meg­születése végül bő hét évet vett igénybe. Amikor már komolyabbra fordult a dolog, nagyjából a felénél tartva felmerült ben­nem, hogy talán majd át is kellene írnom. Végül úgy fejeztem be, hogy ezzel kezdeni kellene valamit; jó volna, ha egy kézzelfog­ható produktum lenne belőle. Ami végül két vaskos kötet lett: az első közel hétszáz, a második több mint nyolcszáz oldal... - Azt hiszem, két és fél millió leütés, de talán annál is több, még úgy is, hogy a szerkesztés során pár mondat kikerült be­lőle. Kik voltak a mintaadók? Hiszen a regényt azzal egy időben vagy inkább még azelőtt írta, hogy itthon is felélénkült a nagy történelmi sagák iránti érdeklődés.­­ Én Bán Mór (a népszerű Hunyadi-so­rozat írója) könyveit akkor még nem olvas­tam. Az idő tájt ismertem meg az első regé­nyét, amikor az enyémet már nagyjából be­fejeztem. Az ihletőim jóval korábbiak: gye­rekkoromból a Mozaik és a Kockás képre­gényújságok történelmi kalandozásai, az Alfa, az Interpress Magazin (IPM) ismeret­­terjesztő ifjúsági melléklete, benne többek között vikingekről, lovagokról szóló írá­sok... Faltam ezeket a témákat. És valahogy fokról fokra, kőről kőre, lépésről lépésre alakult ki bennem a történelmi érdeklődés, különösképpen a középkor iránt. A diós­győri emlékek, az olvasmány-, illetve a lát­ványélmények mind összeadódtak. Az új magyar történelmi regények hiánycikkek voltak, csak a Móra kiadó Delfin könyvek sorozatában jelent meg egy-két érdekes fel­dolgozás. Később a brit David Gemmell fantasyjét, a Legendát olvastam el többször is, ami szintén egy ostromról szól, igaz, nem a mi világunkban. Nagyon szép, epi­kus, hősies történet. Az biztosan erősen inspirált. Ha az eddigi munkáit nézzük, ahogyan Bán Mór nevéhez Hunyadi Jánost, illetve a Hu­nyadi család fénykorát társíthatjuk, úgy az önéhez a XIII. századot. De miért éppen ezt? - A legjobban mindig is a templomosok érdekeltek, és róluk akartam regényt írni. A lovagrend 1118-as alapításától az 1312- ben történt feloszlatásig tartó időszakban a XIII. század az övék. Aztán ostromban is gondolkodtam, így a szentföldi keresztes hadjáratok kimenetelét végleg eldöntő ese­ményeket választottam témának. 1291-ben Al-Asraf Khalil egyiptomi mameluk szultán elfoglalta Akkont. A következő regényem, az Eretnek pedig azért maradt a XIII. szá­zadban, mert a cselekménye tulajdonkép­pen párhuzamos az akkorával. Jóllehet kü­lönálló, önállóan is olvasható regényekről van szó, az Eretnek következő részeiben ez a két történetszál találkozik majd. Úgy tudom, hogy az első kötet, Az inkvizítor már nagyrészt itthon, a történelmi Magyaror­szág területén játszódik...

Next