Új Ember, 1971 (27. évfolyam, 1278-1329. szám)
1971-09-19 / 38. (1315.) szám
1971. szept.mber 19. (1315.) Katolikus hetilap Ára: 1,50 Ft * A MI JÉZUSUNK valamennyiünk Jézusa. Örökös „testközelben” és kisajátíthatatlanul. Van, aki az Ács Fiának és van- mint az ágrólszakadt, szegény Villon is — Jézus hercegnek szólítja. Király, aki a latrok közé keveredve halt meg és herceg, akinek a vesztőhely havához volt hasonlatos, a „hermelinje”. . . Mindig és mindenütt jelen van. Nem ismeri a lehetetlen időpontot. Ott van a hajnali gyors indulásánál és késő éjjel befutó vonatok érkezésekor. Az elhagyatott tereken és túlzsúfolt piacokon. Mindenütt lehet találkozni vele, a legszűkebb, sötét folyosón, a kivégző telep havában, bármelyik ház vagy udvar bezárt kapujára borulva. Ki és mikor ismeri föl, hogy jelen van, hogy itt van? A menyasszony a lakodalmas asztal gyertyafényében, vagy az özvegy a siri mécs világosságában? A boldogok, vagy a boldogtalanok? A szegekre aggatott lator, vagy a szívében jóhírrel úton levő vándor? A bűnére redukált elítélt, egyetlen elkövetett tettére „visszametszett”, kísérleti állatként szorongó fogoly, vagy épp az egyetemes igazságban kitáruló egyén, szent, tudós, művész? — Ki tudja. Azt szoktuk mondani, hogy minden kegyelem, s a kegyelem útjai kiszámíthatatlanok. De ez a „kiszámíthatatlanság” isteni. Személy szerint némi tapasztalatom van az ihlet — sokkal kevésbé isteni szerepéről. Nos, kevés dolgunk kiszámíthatatlanabb az ihletnél, ugyanakkor semmi se megbízhatóbb. Gondolom, hogy akik a kegyelem tapasztalatában élnek, mindannyiunknál nyugodtabbak, s ez a bizonyos „kiszámíthatatlansági elem” csak arra jó, hogy alázatukat növelje, vagyis még teljesebb békét teremtsen lelkükben. Igen, a kegyelem útjai kiszámíthatatlanok, s ugyanakkor a mi Jézusunk mindig és mindenütt jelen van, bizonyosabban, mint katona a posztján, vagy az öreg koldus a templom ajtajában. Jelen van, a leghívebbeknél is hűségesebben. Sokszor egy egész emberi életen keresztül kell várakoznia egyetlen gesztusért, egyetlen mozdulatért, amiről végre — annyi mindenki közül — végre fölismerjük őt, az örök vándort, az örök ácsorgót, a mindörökre „félénk jegyest, isteni szeretőt”. A bárányt, szemérmes megváltónkat. Pilinszky János „A vatikáni zsinat nem avult el még el sem kezdtük élni". VI. Pál pápa a szerdai általános kihallgatáson megjelent zarándokok előtt többek között a következőket mondotta: „Vajon mi lenne az egyház számára a jelen pillanatban a legszükségesebb követelmény? Természetesen szükség van reformra, s mi vagyunk az elsők, akik ezt előmozdítjuk. Szükség van a mai problémák tanulmányozására is, ebből a szempontból különösen nagy fontosságú a közeledő szinódus, mely a papi szolgálattal és a világban levő igazságossággal fog foglalkozni. Mindez azonban hiábavaló lenne, ha nem hatná át bensőséges hit- és imaélet; Jézus misztériumainak szeretettel teljes szemlélete; nagylelkű akarat, hogy szolgáljuk Krisztus egyházát; minden keresztény közösség apostoli elkötelezettsége. Kétségkívül, a zsinati okmányok tanulmányozása pótolhatatlan segítséget jelent. Hasonló ez egy nagy katekizmushoz, melyet a Szentlélek a mi korunk számára adott. Biztosak lehetünk, hogy ha ebből merítünk, eljuthatunk hitünk tiszta forrásaihoz. Nem, a II. vatikáni zsinat nem avult el, amint sokan könnyelműen kijelentik. Egyszerűen még el sem kezdtük érni. Ha mindnyájan, papok, szerzetesek és világiak nagylelkűen kitárulnának azokra a nagy távlatokra, amelyet a zsinat nyitott, akkor ez valóban az egyház tavasza lenne, mely olyan szellemi energiákat adna a világnak, amelyekre égetően szüksége van.” . Majd buzdította a pápa a híveket, minél élettel teljesebb legyen az egyházhoz való ragaszkodásuk: „Az égő hit és a szeretet biztosítja az Isten népét jellemző biztonságot és örömet”. Egyházközségi tanácsi választások Bécsben Határozat született a bécsi főegyházmegye Szinodusán az egyházközségi tanácsok megalakításáról és munkarendjéről. König bíboros, bécsi érsek elfogadta az elébe terjesztett határozati javaslatot, és ezáltal a tervezet jogerőre emelkedett A munkarend azonban még nem végleges, a szinódus határozati javaslata értelmében a tanács első három évi működése kísérleti jellegű csupán. Az egyházmegyei pasztorális tanács, mely az egyházközségi tanácsok megalakítását tűzte ez idei feladatául, október 17- ét jelölte meg a választások határidejének. Választási ajánlásokat az egyházközségek választásra jogosult tagjai, illetve apostoli működést kifejtő csoportjai tehetnek. A választási ajánlásokon annyi választásra jogosult aláírás kell hogy legyen, ahánytagú tanácsot alakítanak. Választásra mindaz jogosult, aki ez évben betöltötte 18. életévét, nem áll kiközösítés alatt és megfizette egyházi adóját. Mindezeken felül szigorúan ügyelnek az önkéntesség elvére, tehát csupán olyan személy ajánlható, aki a jelöltséget el is fogadja. Az egyházközségi választási bizottságok szeptember 26-ig ismertetik a jelöltek névjegyzékét, majd bemutatják őket a közösségnek. Zoltán atya Boldogasszony előestéjén sokáig üldögéltem, élveztem a zárás előtti csendet, magányt a Mátyás-templomban. A villanyok még égtek , misztikus, sejtelmes fényárban úszott a csodálatos, újjászületett templom. Fáradt voltam, s ilyenkor az ember fogékonyabb különös lelki hangulatokra, élményekre. Ahogy így átadtam magam az áldott csend varázsának — egyszerre mintha régen hallott kedves hangot hallottam volna: „Masa, holnap Boldogasszony ünnepe — korán keljen fel és szépen díszítse fel a lorettói kápolnát Tudja, ahogy én szeretem. A kőszobrokra tehet annyi virágot, amennyit akar — de az oltáron a két keskeny kis vázába csak egyegy szép szál rózsa vagy szegfű legyen.” Megrettenve néztem körül. Sehol senki. Pedig ez az ő hangja volt! Zoltán atyáé! Ez a sokszor hallott intelem! Úgy látszik, rá gondoltam és hallucináltam. És egyszerre visszaperegtek az évek tíz, tizenöt évvel. Nem láttam már a fényárban úszó templomot, a frissen festett freskókat — de láttam az ütött-kopott falakat, törött padokat, törmelékeket a gyóntató székek mögött — s láttam magam, ahogy ünnepek előtti napon szedem a Mátray utcában a finom, apró levelű díszbokrok ágait, hogy azokkal pótoljam a hiányzó virágokat. Láttam drága segítőtársam, aki azóta már szintén itthagyott bennünket — Málnaynét —, aki minden szombaton végigkoldult a virágért a Mátyás-templom részére a hűvösvölgyi villatulajdonosokat. Kátay plébános úr adott volna pénzt — de nem volt. Legfeljebb, ha húsz forintot kaptunk az egész templom díszítésére. (Akkor még az volt kötelező, hogy sok virág legyen minden oltáron.) Nagyon szegény volt az eklézsia. — És mégis mi, régi váriak, akik itt éltük át a nehéz időket, hogy szerettük ezt a mi drága, kopott, megrongált, szegény templomunkat! — Mint anya a beteg gyermekét. A miénk volt. A mi drága templomunk. Álmodni sem mertük volna, hogy milyen közel van már a reneszánsza. Mert, hála az állam bőkezű adományának, Tóth János és Fábián János plébánosok buzgóságának — ma már ragyogó pompában díszeleg a templom, s nem kell virágokért koldulni. Büszkék vagyunk rá s boldogságtól dagad a keblünk, amikor a szinte bábeli zűrzavarhoz hasonló idegenforgalom turistái a világ minden nyelvén elragadtatással dicsérik és áhítattal bámulják. De minél büszkébbek vagyunk ma, annál nagyobb meghatottsággal, szeretettel gondolunk a templom „hét szűk esztendejére” — a nehéz napokra, amikor mi néhányan, a templom „mindenes szolgálói”, oly keservesen takarítottuk, díszítgettük, óvtuk az ország legdrágább kincsét. És ilyenkor elsősorban megboldogult Liska Zoltán atyára kell gondolnom. Ostrom előtt költözött fel ide édesanyjával, Ilma nénivel itt lakó fivére lakásába, hogy együtt töltsék a nehéz időket. Közben úgy megszerette a várat, hogy végleg itt maradt, amíg hat évvel ezelőtt ki nem nevezték Zebegénybe plébánosnak. Hallomásból tudom, hogy minden munkaterületen, ahol eddig működött, menynyire szerették, tisztelték, milyen kitűnő munkát végzett. De én azt hiszem, az ő működésének hőskora a Mátyástemplomi kisegítő lelkészi ideje volt. Már az ostrom alatt kezdődött. Egy házban vészeltük át. Minden lépését megfigyeltem. Sok hős pap volt abban az időben, de kevés olyan, mint ő. Minden áldott reggel a legnagyobb veszélyek között is misézett a török pincének egy kis, szinte oltárnak épült kőtömbjén. Legtöbbször csak ketten voltunk. Én voltam a ministráns. Felejthetetlenek voltak azok a reggelek. Bámulattal figyeltem arcát, még a szempillája sem rebbent meg az amerikai gépek dübörgésének hallatára. Nemcsak pap volt, aki gyóntatott, vitte a haldoklónak a szentséget, temette egyforma szeretettel és részvéttel a magyar, az orosz, a német katonákat, polgári halottakat — de mint ezermester, ő ácsolta össze a romokból előkapart deszkahulladékokból a koporsókat — ő járt az élen a vízhordásban még a Donáti utcáig is, amikor már kiapadt a török kutunk. Ő hívott orvost a betegekhez (Folthy László körzeti orvosunk és Horváth Róbert, akkor még orvostanhallgatók voltak az orvoshőseink), ő ragasztotta be papirossal a betört ablakokat — szóval ő volt a pincénk lelke. Ez volt Zoltán atya az ostrom alatt. De ugyanez volt azután a templomban is. Kátay plébános úr már idős, beteges volt Zoltán atya pedig, mint a higany, mindenütt ott volt, ahol akár lelki, akár fizikai szükség volt rá. Ha elromlott a villany, megcsinálta. Ha omladoztak afalak, Gyarmathy Gézával, kedves sekrestyésünkkel együtt kőműveskedtek. Ezeken kívül pedig remek beszédekkel gyönyörködtetett bennünket vasárnaponként. Zoltán atyának a lorettói kápolna volt a mindene. Azt teljesen ő tartotta karban. Takarította, törölgette a padokat, kirázta a szőnyegeket. Mindez végigsuhant a lelkemen Boldogasszony előestéjén, s akkor született meg bennem az elhatározás, nekem, aki hosszú éveken át segítőtársa voltam, napról napra láttam nagyszerű működését, kötelességem feljegyezni ezeket az emlékeimet. Szereti, tiszteli őt mindenki, aki ismerte, de hadd tiszteljék meg jobban. Tudom, nagyon szerette Zebegényt és ottani híveit. De azért az az érzésem, lelkének egy része itt maradt a Mátyás-templomban és itt bolyong a százados, drága falak között Feszty Masa xxvn. 38. Ülést tartott a Magyar Katolikus Püspöki Kar A szinódus témáival foglalkoztak főpásztoraink A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1971. szeptember 9-én tartotta idei évi őszi konferenciáját a Központi Szemináriumban. Jelen voltak Ijjas József kalocsai érsek elnökletével Kovács Sándor szombathelyi, Bánk József váci, Cserháti József pécsi megyéspüspökök, Szabó Imre püspök, esztergomi, Kisberk Imre püspök székesfehérvári, Udvardy József püspök Csanádi, Kacziba József püspök győri és Klempa Sándor veszprémi apostoli adminisztrátor, Winkler József szombathelyi, Vajda József váci, Zemplén György esztergomi segédpüspökök, Monsberger Ulrik pannonhalmi kormányzóperjel s végül Bordás Alfréd egri érseki és Körte Ferenc hajdúdorogi püspöki helynök. Kimentették magukat , a külföldi kiküldetésben járó Brezanóczy Pál egri érsek, a Püspöki Kar titkára és Dudás Miklós hajdúdorogi megyéspüspök, aki szanatóriumi gyógykezelésen van Balatonfüreden. Tárgysorozat előtt az elnök melegen köszöntötte Szabó Imre püspök, esztergomi apostoli kormányzót 70. születésnapja alkalmából. A folyó ügyek tárgyalásán kívül az értekezlet összegezte az 1970. augusztus 20—1971. augusztus 20. között tartott Szent István jubileumi év eseményeit és eredményeit. Hálás köszönettel adózott VI. Pál pápa Őszentségének, hogy ezt a rendkívüli szentévet engedélyezte magyar híveinek. A jubileumi lelki megújulás még nem fejeződött be, végső eseménye lesz 1972. tavaszán egy jubileumi reprezentáns zarándoklat Rómába. Fő témája volt a tanácskozásnak a Rómában, szeptember végén összeülő Püspöki Szinódus, melyen Ijjas József, a Püspöki Kar elnöke képviseli a Püspöki Kart, s amelyen napirendre kerül két fontos téma: 1. A hivatásszerű papi szolgálat (sacerdotium ministeriale) sok korszerű problémája, többek között a diakónus szolgálat bevezetése, házas férfiak pappászentelése, az egyháziak anyagi és szociális ellátottsága és az egyházi fegyelem alakulása. 2. „Igazságosság a világban” (Ehhez a témához a Magyar Püspöki Kar 5 javaslatot készített.) A konferencia liturgikus ügyekről is tárgyalt: az új magyar missale, az új papi zsolozsma és az új kalendárium bevezetéséről. A papi utánpótlás hazai problémáinak megvitatása után a Római Pápai Magyar Intézet jövő tanévének személyi és anyagi ügyeit megtárgyalva ért véget a püspöki konferencia. A Szentszék „Pro Africa alapítványa Jean Villot bíboros-államtitkár Afrika püspökeihez intézett írásában bejelentette, hogy a Szentszék „Pro Africa” alapítvány létrehozását határozta el. Az alapítvány, mely a Cor Unum pápai bizottság keretein belül működik majd, fő feladatának a fekete kontinens fejlődésének elősegítését és egyházi intézményeinek támogatását tekinti. Az alapítványt külön tanács igazgatja majd, ennek elnöke maga a bíborosállamtitkár lesz, tagjait pedig a pápa nevezi ki. A reggeli órák erős fénnyel felragyognak. Ez a kezdet. A szó teljes értelmében: minden reggel a születés misztériuma. Megifjító álomból ébredek: „Élek! Vagyok!” Így élem meg létezésemet, s így lesz az imádsággá: „Köszönöm, Uram, hogy megteremtettél, köszönöm életemet, mindazt, amimvan, ami vagyok.” Az új élet ereje tettekre késztet, visszavezet a nap kezdetéhez, ami már bennem van és feladataimhoz, amik közelednek hozzám. „Uram, a Te nevedben és a Te erődben kezdem meg a mai napot. Ez a nap a Tiéd!” Íme, a reggel szent órája. Minden felébred. A teremtmény létének mélyében átadja háláját Istennek. A teremtett lét új alkotásra indul. Látod, mi minden függ a nap első órájától? A kezdettől? Gondold meg, el lehet kezdeni kezdet nélkül, megindulhatsz akarat nélkül is; el lehet gondolni gondolat nélkül. De akkor nem, is „nap”, hanem csak egy darab idő, jellegtelen, arctalan. A nap azonban út is, irányra van szüksége. A nap ma: erős akaratot kíván. A nap ének: tisztán kell csendülnie. A nap: a te egész életed. Olyan az életed, amilyen a napod. (Romano Guardini) Brezanóczy érsek a Békevilágtanács küldöttségében New Yorkban New Yorkba érkezett a Béke-világtanács küldöttsége. A delegációt Romes Csandra, a tanács főtitkára vezeti. A küldöttség tagjai: Isabelle Blume volt parlamentiképviselő, a Belga Békevédelmi Liga elnöke, Alberto Baltra szenátor,chilei egyetemi tanár, Brezanóczy Pál érsek, Camara Damantang guineai külügyi államtitkár, Guido Fanti, az olasz Emilia Romagna tartományi kormányának elnöke, Jevgenyij Fjodorov akadémikus, a szovjet hidrometeorológiai szolgálat vezetője, Roberto Gabaldon venezuelai ügyvéd, diplomata, az országos mezőgazdasági intézet volt elnöke Carlton Kaldle Goodlett orvos, kiadó, az amerikai Békéért és Igazságért Folytatott Harc Népi Szövetsége politikai bizottságának tagja, Raymond Guyot francia szenátor, Krisna Menen, az indiai parlament tagja, volt miniszter, Aziz Serif iraki államminiszter, Emilson Randhamihasinoro, a BVT titkára. A küldöttség New York-i tartózkodása alatt felkereste U Thant ENSZ-főtitkárt Német segédpüspök látogatása Magyarországon Az NDK-beli Erfurtban kormányzó fuldai segédpüspök, Hugo Aufderbeck, öt napig hazánkban tartózokodott, Cserháti József pécsi megyéspüspök vendégeként. Élénk érdeklődéssel tanulmányozta a magyar egyház érvelését a liturgiában, a templomok belső térrendezésében, külső tatarozásában és főleg a papság szellemi-lelki életében. Több vidéki templomot és lelkipásztort is meglátogatott. Pannonhalmán egy napig tózkodott. Rövid időre rtogatta Kovács Sándor szathelyi megyés püsp Klempa Sándor veszpr apostoli kormányzót és Zilen György segédpüspöke Központi Szeminárium rekorát. Látogatást tett az Új Endér szerkesztőségében és a Szent István Társulatnál is. Búcsúzáskor kijelentette: benyomásai és tapasztalatai arról győzték meg, hogy a két ország püspökei és papjai között élénkebb személyes kapcsolatnak kellene létesülnie.