Új ember, 1971 (27. évfolyam, 1/1278-52/1329. szám)

1972-05-14 / 20. (1349.) szám

Katolikus szemmel „Magyar nyelv heté”-t az göny mögött szögesdróttal zár-IX idén is megrendezték április utolsó hetében. A nyelvvédelem nem magyar különlegesség, ugyanilyen féltékenyen őrzik nyelvüket a franciák is. Nem is mai kérdés ez, hiszen a nemzet legjobbjai mindenkor benne éltek a magyar nyelv „veszélyeztetettségének” tudatában. Messze vezetne az összes okok földerítése, de ezúttal érdemes idéznünk Kodály Zoltán megállapításait, melyeket Lutz Besch előtt (Utam a zenéhez) fejtett ki: „A török hódoltság előtt a város színmagyar volt... De a török uralom után mind Budán, mind Pestensokkal többen beszélték németül, mert a magyarok kihaltak vagy eltűntek, és Nyugatról németek jöttek be... ” Figyelemre méltó Kodály felfogása arról is, hogy tulajdonképpen két, egymástól különböző országunk volt: Budapest és a vidék. „Budapesten — mondja — még mindig olyan tájnyelven beszélnek, amely telítve van idegenszerűséggel, fonetikai és épp így grammatikai idegenségekkel.” Végül a következtetés: „Nekünk nemcsak a zenét, hanem a nyelvet is a falusi néptől kellett megtanulnunk. Legnagyobb költőink és íróink vidékről származnak”. A veszélyeztetettség okai közt ott van, persze, a magyar nyelv viszonylag kései kifejlődése is, a nyelvhelyesség és az újítás kérdése, amivel még Csokonai is sokat bajlódott. Nos, ha ehhez hozzászámítjuk, hogy ma a művelt magyar „soknyelvű” is egyúttal, vagyis szükséges jónak tartja a világnyelvek birtoklását, akkor ebből világosan kitetszik, mennyire indokolt az éberség, hogy a mai magyar nyelv, amely Ady és Móricz száján végre visszanyerte pázmányi erejét, bőségét és zengését, tiszta legyen és éltető, mint a Cantata profana „tiszta forrása”. Az Élet és Irodalom hírei közt beszámol a Hét című bukaresti hetilap beszélgetéséről a hetvenéves Illyés Gyulával. A nyilatkozat érdekessége, hogy tulajdonképiességének külföldiforrásai közt Illyés három, nagy francia ihletőjét nevezi meg: Francis Jammes-ot,‘ Paul' Claudelt és Charles Peguyt. Hogy ez a három költő milyen módon erősítette meg a fiatal Illyésben az eredendően népi vonalat, itt nehéz volna nyomon követni, de érdemes fölfigyelni arra, hogy mind a három költő katolikus. Claudel a megbizonyosodás győzelmes hittérítő pátoszával, Peguy az evangélium forradalmáraként, James pedig a maga modernül egyszerű szentferenci szelídségével. Nos, ebből a három forrásból is merít példát, erőt, ihletést Illyés. Nem holmi katolikus népiességhez, persze (mert ezt nálunk még föl kell majd fedezni!), hanem talán csak a hithez az emberben, a világban és a természetben; vagy az ő nyelvén: a népben, a társadalomban és a földben. A jövő feladata lesz, hogy élő klasszikusunk műveiben kinyomozza azokat az ereket, amelyek ehhez a három költőhöz vezetnek. De nemcsak az eddigi életműben, hanem a még hátralevőben is. Innen kívánunk hát a hetvenéves Illyés Gyulának hosszú éveket ahhoz, hogy műve „beteljesedjk”, s a kezdeti Claudel—Péguy— Jammes-ihletés is meghozza további gyümölcseit. (gerlei) Rimócról közölt fényképekkel illusztrált cikket a Képes Újság. Az egyik kép a templom előtt imakönyvvel gyülekező gyerekeket ábrázol. S a kép aláírása: ők kívül maradnak. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy az olvasó észrevegye a „csúsztatást”. Ilyen képet a mise előtt és után a templomajtóban csoportosuló gyerekeket — vasárnaponként Budapesten is, vidéken is lehet látni. S nem valószínű, hogy éppen a rimóci gyerekek nem találnak más elfoglaltságot vasárnap délelőtt, ha nem akarnak misére menni, minthogy a templomajtóban gyülekezzenek. A képaláírás tehát nem téveszt meg senkit, s szóba sem hoznánk a dolgot, ha az eset nem juttatna eszünkbe egy másik képet, ami egy nyugati lapban jelent meg. A tatarozás alatt álló, s baleset-megelőzés miatt drótkerítéssel körülvett Mátyás-templomot ábrázolta. A képaláírás ez volt: a vas fogják el az emberek elől a templomokat. A módszer hasonlósága megdöbbentő, erkölcsi romboló ereje felmérhetetlen. Természetes, hogy minden tőlünk telhető módon igyekszünk leleplezni ott, ahol általánossá vált: a külföldi sajtóban. De éppen veszélyessége miatt észre kell vennünk, és fel kell lépnünk véletlenszerű felbukkanása ellen hazai sajtónkban is. Bocsánat a német közmondásért, de magyarban kissé nehézkes a „Wie die Alten singen, so zwitschern die Jungen”. Ahogy a nagyok énekelnek, úgy csicseregnek a kicsinyek. Ezt a mondást vonatkoztathatnánk beszédmodorunkra, indulatszavainkra is, de most más, életveszélyesebb felnőtti példát kell kipellengéreznünk. Az esteli órák, amikor bölcsődékből és óvodákból hozzák haza fiatal anyák csöppségeiket, bizonyára nagyon sietősek a második műszakra készülő fiatal anyáknak. Minden elismerésünk az övék, akik öszsze tudják egyeztetni napi munkájukat házimunkájukkal és a gyermekneveléssel is. De éppen a gyermeknevelésben a példaadás a legfőbb tényező. Elborzadva kell aztán látnunk, hogy ebben az esti vagy alkonyati sietségben fiatal anyák nem kijelölt átkelőhelyen rohannak át kicsinyeikkel, akik alig bírják léptükkel követni anyjuk iramát, félig a levegőben lógva, anyjuk karjába csimpaszkodva érik el lihegve a túlpartot. Megfigyelhető ez az autóktól nyüzsgő Kecskeméti és Károlyi utcákban éppen úgy, mint a Kodály körönd tájékán, a Felszabadulás téren. Pedig alig száz vagy ötven méternyire van a zöldsárga-piros lámpás átkelőhely. Az ilyesmitől jobban elborzadhat a néző, mint a legrafináltabb Hitchcock rémfilmtől, a Psychotól. Mert tegyük föl, hogy az anya mégiscsak körülnéz kalandos átkelő útja előtt, le tudja mérni a távolságot a legközelebbi járműtől és szerencsésen túlpartot ér. De mikor az ilyen kalandokon már átesett gyermek egyedül játszik az utcán, vagy már éppen iskolába jár, bizony ő is követni fogja anyja példáját és átszalad kellő körültekintés nélkül. Olvashatjuk is aztán jóformán mindennap a gyermekszerencsétlenségek sorozatát. Könyörgőre is foghatnék a dolgot. Ne adjanak ilyen példát kicsinyeiknek a legfürgébb lábú fiatal anyák sem! A tavasz nyílásával megsokasodnak az országutak „vándorai”. Ki-ki újra felfedezi magának az országot, felkeresi az ismerős helyeket, s eljut oda is, ahol eddig még nem volt. Minden kirándulás élményt, lelki gazdagodást jelent, ha érdeklődéssel tekintünk szét hazánk tájain. Elgondolkoztató sorokat fűz ehhez Ruffy Péter úti jegyzetében a Magyar Nemzet április 9-i számában. „Befogadni a hazát. Átrezegtetni szívünkön. Átitatni azzal értelmünket ... Örülni minden új faragott kőnek, lágy vetésnek, májusfának egy családi ház ormán... Az országúton kell élni ahhoz, hogy megértsd azt a földet, mely tiéd. E földet, mely életed legfőbb értelme.” Mi más ez, mint nemes hazaszeretet; fűben, fában, forrásokban, műemlékekben megérezni az ország lelkét, bensőnkben az indítást, hogy minderre megtanítsuk gyermekeinket is. Valóban: legyenek „csendesen szépek” ezek a kirándulások, amelyekben ott él a „megtartó erő” és hűség, ehhez a jövőjét építő néphez. Az esztergomi Keresztény Múzeum legszebb műtárgyaiból rendezett időszaki kiállítás a tavalyihoz hasonlóan, idén újra megnyílt a prímáspalota melletti vízivárosi plébániatemplomban. A kiállítás május 1-től (hétfő kivételével) hétköznaponként reggel 9-től délután 5-ig, vasárnapokon és ünnepnapokon pedig déli 1- től délután 5-ig tekinthető meg. Kettős szívverésed átváltozál rejtett csöndjeidbe többet mond szemed mint azelőtt tagjaid dobolnak ékes ritmus lendül szavadba tied az utca királyi ékszer arra gondolsz aki előtted járt az úton nem fák vagy zúgó gépkocsik mosódnak össze fényes távolokba az élet lámpája lobban szemedbe azt viszed kettős szívverésed lüktetésén méred az anyák halhatatlan vágyait Tóth Sándor Bibliakiállítás a Vatikánban VI. Pál pápa az UNESCO vezérigazgatójának René Maheunek jelenlétében megnyitotta a vatikáni könyvtár Sixtina-termében rendezett bibbibliakiállítást amelyet — mint erről hírt adtunk — az 1972. világ könyvév keretében rendeztek. A bibliákon, ritka becsű könyveken kívül olyan kéziratokat,kódexeket és papyrusokat is a látogatók elé tártak, amelyek eddig még nem kerültek a közönség elé. Ilyen a III. század végéről származó „Papyrus Bodmeri”, amelyet Egyiptomban görög nyelven írtak. A nevét onnan kapta, hogy ezt az értékes levelet Martin Bodmer svájci gyűjtő ajándékozta 1969-ben VI. Pál pápának. Ott van még az angolszász Wigbald evangéliumos könyv a VIII. századból, az 1000 körül írt és festett reichenaui evangéliumos könyv, II. Henrik császár evangéliumos könyve Regensburgból, a nápolyi gótikus biblia, 1368-ból, a párizsi könyvművészet mesterdarabja Berry herceg bibliája, a XV. századi urbinoi iskola pompás kéziratai, a hatalmas Gutenberg biblia 1454-1456-ból és a későbbi és mai nyomdatechnika számos remekművű könyve. LITURGIKUS NAPTÁR Május 15. Hétfő. Fehér. De la Salle Szent János áldozó pap, a lelkipásztorok vagy nevelők miséjéből, saját könyörgés, a mennybemenetel prefációja. — Május 16. Kedd. Fehér. Saját mise, a mennybemenetel prefációja. — Május 17. Szerda. Fehér. Rítus, mint tegnap. — Május 18. Csütörtök. Fehér. Rítus, mint kedden. — Május 19. Péntek. Fehér. Rítus, mint kedden. — Május 20. Szombat. Fehér. Rítus, mint kedden. Ezen a napon mondható Szent Szienai Bernardin miséje is, fehér. Glória nincs, mise a hithirdetők közös miséiből, saját könyörgés, a mennybemenetel prefációja. — Az esti misében pünkösd vigíliájának miséjét mondjuk (vörös), Glória, Crédó, saját prefáció. — 1. Olvasmány: Mózes I. könyve 11, 1—9. — 2. Olvasmány: Római levél 8. 22—27. — Evangélium: Szent János szerint 7. 37—39. — Május 21. Pünkösd vasárnapja. Vörös. Saját mise, Glória, Sequentia, Crédó, saját új prefáció. — 1. Olvasmány: Apostolok Cselekedetei 2. 1—11. — 2. Olvasmány: I. Korintusi levél 12. 3.—7. 12—13. — Evangélium: Szent János szerint 20. 19—23. — Énekrend: 93/1. — OK 64. vagy új Ho 421—422 és Ho 97. — 93/5. — 134. — 102. — Magán olvasásra ajánljuk az Apostolok Cselekedeteiből a 2. fejezetet: hogyan működött a Szentlélek az első püskösdön. A VASÁRNAP EGYHÁZI ZENÉJE Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templom 10 ó. Schubert: B- dúr mise. Salve Regina. Alkantarai Szent Péter (pesti ferences) templom 10 ó. Gregorián mise. Egyetemi templom 13-án 19.30 ó. Egyházzenei áhítat Koloss István orgonaművész közreműködésével. Belvárosi Főplébánia templom 10 ó. Liszt: Koronázási mise. Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből. C. Franck: 150. Zsoltár: Szent István bazilika 10 ó. Lisznyay: Missa „Sancta Maria”. Koloss: Metamorphosis. Krisztinavárosi plébániatemplom 10 ó. Deák—Bárdos Gy.: Missa Diatonica. Élmunkás téri Szent Margit templom 10 ó. Händel: Halleluja, Kopasz: Magyar mise. .Josquin de Prés: Tengernek. Pasaréti ferences templom 11.30 ó. Josquin: Missa pange lingua. Pécsi székesegyház 9 ó. Wirt: Missa in H. S. Raphaelis, Palestrina: Ascendit Deus: Szeged felsővárosi plébániatemplom 9 ó. mise után Reger: Toccata in d. Jászberényi főplébániatemplom 11.30 ó. Horváth O.: Szent Imre mise, Vannai: Megjelentünk hajlékodban, Bárdos: Krisztus a mennybe felmenő, Zsontánkánon., Casciolini: Panis angelicu®, Pirond: Laudate Dominum. Kereszténységünkből fakadó elkötelezettséggel „ Fontos feladatunknak tekintjük az európai béke, biztonság és együttműködés megteremtésének elősegítését.” A Hazafias Népfront V. kongresszusának állásfoglalásai közül emeltük ki a fent idézett mondatot, mely olyan időszerű kérdést érint, ami napjainkban nemcsak az európai országok kormányait foglalkoztatja, de kontinensünk kereszténységét is krisztusi hitből és elkötelezettségből fakadó egységes állásfoglalásra készteti. Nem sokkal a kongresszus összeülése előtt erről nyilatkozott a Magyar Nemzet hasábjain Bánk József váci megyéspüspök arra a kérdésre válaszolva, hogy a katolikus egyház és annak vezetői hogyan segítik elő ezt a békére törekvő egyetemes szándékot. A főpásztor megállapította: " A mai biztonsági tanácskozás, úgy tűnik, hármas célt szolgál: enyhíteni kívánja a háború után létrejött feszültséget, kiegyenlíteni törekszik a faji és érdekellentéteket az egyes népek között, végül maradandóan kívánja biztosítani Európa és innen kiindulva az egész művelt világ belső békéjét. Ez a törekvés különbözik tehát a pacifizmustól. Az egyház felfogása e tekintetben világos: az igazság szüli a békét; „ha békét akarsz, munkáld az igazságot!” A közös erőfeszítés a napokban példamutató eredményt mutatott fel, amikor a nagyhatalmak és sok más állam aláírta a szörnyű baktériumfegyver megsemmisítéséről és eltiltásáról szóló nemzetközi megállapodást. Miért ne lehetne ugyanilyen szerződést kötni más, szörnyű fegyverek betiltásáról is? Az egyház üdvözli az ilyen megállapodásokat. — Ne felejtsük el, hogy Európa nem elvont fogalom! Élő és érző milliókból, emberekből áll. Ezeknek az embereknek biztonsága, nyugodt családi élete, kultúrája, fejlődése, kibontakozása és virágzása forog kockán. Amikor Európa életéért aggódunk, imádkozunk és küzdünk, akkor saját népünkre is tekintsünk. A hívő milliókkal együtt örülünk annak, hogy kormányzatunk sokoldalú erőfeszítéseket tesz Európa békéje, kollektív biztonsága megteremtése érdekében — mondotta Bánk József megyéspüspök. Hazánkban a hívő milliók egyetértenek ezekkel a törekvésekkel. De nemcsak egyetértenek, hanem a II. Vatikáni zsinat szellemében „a szeretetben igazságot cselekedve” együtt is munkálkodnak minden békeszerető emberrel a béke biztosításáért. A békét munkálják mindennapi életükkel, felelős és elkötelezett bekapcsolódásukkal a munkahelyi, lakóhelyi és nagyobb társadalmi közösségek életébe, részvételükkel az emberiség boldogulásáért létrehozott nemzetközi szervezetekben és intézményekben. S mindezt azzal a meggyőződéssel teszik, hogy nemcsak nálunk, de a világ más tájain élő helyi egyházak vezetőiben és híveiben is folyton erősödik a törekvés: megosztani minden emberrel a mennyei Atya szeretetének misztériumát, s így nap nap után a béke és a boldogság megvalósulásáért dolgozni. Ha a világegyházban minden hívő keresztény ezzel a hivatástudattal él és munkálkodik, csak akkor tudja az egyház is valóban betölteni mai feladatát, amit II. Vatikáni Zsinat így fogalmazott meg: „Az egyház isteni küldetése erejével mindenkinek hirdeti az Evangéliumot és osztogatja a kegyelem kincseit. Ezzel hozzájárul a béke világméretű megszilárdításához, s az emberek és népek testvéri közössége megbízható megalapozásához.” (Az Egyházról 89.) AZ EGÉSZ KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG FELELŐS A lengyel katolikusok a hónap elején rendezték meg Krakkóban a hivatások országos kongresszusát. A különböző egyházmegyék hatszáz küldötte a papi és szerzetesi hivatások szociológiai, lelkipásztori és teológiai kérdéseiről tárgyalt. Kidolgoztak egy közös programot is a hivatások ébresztésére és felkarolására Hangsúlyozták, hogy különböző szinteken az egész keresztény közösség felelős a papi és szerzetesi utánpótlásért Tavaszi vasárnap Polgáron Az ég is együtt örül az ünnepre virradt emberekkel. A tegnap még borús égboltról friss tavaszi szél kergeti tova a felhőket. Felragyog a reggeli napsütés és elárasztja a csalitos tiszai tájat. Fák levelén, rétek füvén, kiskertek virágain gyémántosan csillognak a harmatcseppek. A szenteltvíz harmatcseppjei perdülnek a kívülről-belülről megújított polgári templom falaira is. Kádár László veszprémi segédpüspököt — aki szentelése óta most végez először templommegáldó szertartást — Görömbei Albert, az egyházközség képviselőtestületének világi elnöke köszönti az új népoltár előtt. Okos szavakkal beszél az egyházközség hivő népének most felajánlott áldozatáról: négy esztendő alatt — kizárólag a polgári hívek önkéntes adományából — rendbehozták a műemlék jellegű Kálvária-kápolnát, s íme, elérkezett a pillanat, amikor igyekezetük gyümölcsét, a Hild József által tervezett és az alapoktól a torony gombjáig teljesen új ruhába öltöztetett plébániatemplomot átadhatják Isten tiszteletére. A templommegáldás ünnepsége mindig tele van megható mozzanatokkal: ártatlan gyermekek verses köszöntője, a liturgia szépségei, az öröm bőségéből túláradó énekszó, a szentbeszéd s hogy áldozáskor a templomot megtöltő közösség szinte minden tagja elindul az eucharisztia asztalához, hogy magához vegye az Élet Kenyerét. Ezen az ünnepségen még egy „ráadás” is megragadja az embert: az új falképek, melyekben Kákonyi Asztrik pap-művészünk kivételes remekeit üdvözölhetjük. A „Biblia pauperum” hagyományos képszerkesztése ölelkezik itt a modern színkezelés és jelképrendszer mértéktartó elemeivel. Úgy, hogy a legegyszerűbb emberben is egyszerre kelti fel a művészi nagyszerűre való rácsodálkozás és a „könnyen olvashatóság” élményét. (Bennük gyönyörködve óhatatlanul előbúvik egy kérdés: nem lehetne-e, nem kellene-e jobb összhangot teremteni új hittankönyveink illusztrációi és modern templomfestészetünk között?). De engedje meg a kedves olvasó, hogy ez alkalommal mégse ezekről az élményekről számoljon be a riporter, hanem arról, ami az ünnepség külső színeinél és hangulatainál is mélyebben megragadta. Arról, amiről a világi elnök ugyan röviden számolt be, mégis egy nagy történet híradása volt. Ez a nagy történet pedig már nemcsak a polgáriaké, hanem egyre inkább közös története a magyarországi katolikus egyháznak. Ha szakemberekkel felbecsültetnénk, amit a polgári hívek rövid négy esztendő alatt pénzadományban, társadalmi munkában kápolnájukra és templomukra fordítottak, az megközelíti az egymillió forintot. Amikor még csak tervezgettek, maguk is erejüket meghaladó feladatnak látták, ami most már készen áll előttük. A néhány éve odakerült Buth Sándor plébánosuk erőfeszítéseit előbb csak hűvös kíváncsiskodással szemlélték. Amikor azonban azt látták, hogy káplánjával együtt maga a plébános is nekigyűrkőzik a munkának, attól kezdve szinte minden magától ment. — Belemelegedtünk — mondja az elnök —, mert megértettük, hogy ez a templom senki másé, hanem az Úristené, meg a miénk. Nem valami kegyuraságé, hanem a polgári katolikus népé... Ennyi az egész. Valóban ennyi. Csupán enynyi és mégis mindennél több, mert úgy lesz egész a mi hazánknak most kiteljesedő új történelme, ha az új gyárak, városok, iskolák, óvodák, művelődési házak és új falusi lakóházak környezetében nem maradnak roskadozó műemlékek a lélek kultúrájának otthonai sem: templomaink, m. f. LÁTTUK AZ ESZTERGOMI VÁROSI TANÁCS dísztermében nyílt meg az Esztergomi Tárlat, amelyen a helybeli képző- és iparművészek újabb termésének válogatott darabjait láthattuk. A fiatal nemzedékhez tartozó Kaposi Endre „Jónás prófétá”-ja, Varga Dezső képzőművészeti főiskolai tanár szépen komponált, konstruktivista városrészlete, P. Kákonyi Asztriknak — a magyar egyházművészet jelentős képviselőjének a „Ressurectio” és „De Profundis” című pasztelljei, valamint Szentessy László tusrajza (amely az ötszáz évvel ezelőtt, 1472-ben elhunyt esztergomi érsek, a humanista Vitéz János emlékét idézi fel) emelkedik ki a változatos és magas színvonalú anyagból. A kiállítást Mucsi András, a Keresztény Múzeum művészettörténésze rendezte meg nagy gonddal és hozzáértéssel. D. I. OLVASTUK ANA BLANDIANA: HOMOSTORA. (Krietrion, Bukarest, 1971, 12,50 Ft.) A Magyar Népköztársaság és a Románia közös könyvkiadási megállapodása keretében megjelenő fordítás-kötetek sok meglepetést okozhatnak a magyar olvasóknak. Ana Blandianáról eddig keveset tudtunk és most egyszerre a szívünkbe zártuk ezt a kitűnő költőasszonyt, akinél mélyebbre szántó női poétát keveset ismerünk a világirodalomban. Verseit mintha félálomban írná a földi és transzcendens világ között lebegve. Hervay Gizella romániai magyar költőnő konzseniálisan fordította ezeket az álomvilágba úszó verseket, a könyv kiállítása pedig artisztikumával minden könyvgyűjtő gyönyörűségére szolgálhat. —idó ROBERT BROWNING: TÉBOLYDA-CELLA (Európa Könyvkiadó, ára 22,50 Ft). — Régi adósságot törlesztett könyvkiadásunk a kötet megjelentetésével. Eddig csak Kertész Erzsébet népszerű ifjúsági könyve nyújtott eléggé megbízható tájékoztatót a múlt század egyik legjelentősebb metafizikus hajlamú, a modern angol költészet kezdetét jelentő Robert Browningról, Elizabeth Barrett férjéről. Most, hogy verseinek jelentős részét kézbe vehetjük, Tótfalusi István válogatásában (ugyanő írt hozzá kitűnő utószót is), méginkább meggyőződhetünk a nagy költő drámai zsenije mellett értelemmel átszőtt, mély lírai érzékéről is. Vallásos meggyőződése, férfi és nő kapcsolatának szentírási értelmezése nem egy verséből kicseng. Ez utóbbi közül mindössze kettő szerepel a kötetben. Pedig nélkülük sohasem születtek volna meg feleségének csodálatos Portugál szonettjei. (t. s.) ORBÁN BALÁZS: SZÉKELYFÖLD KÉPEKBEN. (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971. Ara 17 Ft) Orbán Balázs, akiről a népnyelv azt mondotta: „báró, de nem folytassa”, Erdély legkiválóbb demokratái közé tartozott. Mint Petőfi a szülőföldjén, ő is megbukott Székelykeresztúron a kormánypárt jelöltjével szemben. Nemes boszszút forralt: alapítványt tett a keresztúri gimnáziumnak olyan formán, hogy kamatja évenként a legjelesebb tanulóknak nemzet és valláskülönbség nélkül kiszolgáltassék. Az ösztöndíj odaítélését maguknak a tanulóknak kellett eldönteniük titkos szavazással. 1849 utáni emigrációjában, Jersey szigetén, Victor Hugo társaságában tanulta ki a fényképezést és aztán, mint fél évszázaddal későbben Bartók és Kodály, az ország ősi zenekincsét örökítette meg, ő félmázsát is nyomó fényképezőgépével, sátorával, előhívókészülékeivel végig zarándokolta a székely székeket Torockótól Gyimesbükkig és megörökítette a városokat, várakat és embereket ezeken a tájakon. Csak arra volt büszke, hogy napi harminc krajcárból is megél. Így a Székelyföld leírását is saját költségén adta ki, amelynek minden egyes példánya jelenleg könyvritkaság, mert halála óta nem akadt kiadója. Marosvásárhelyen nemrégiben megtalálták az elfakult fényképek kópiáit , ebből közöl most száz felvételt a Kriterion. Kár, hogy a kitűnő kiadványból kevés példány jutott el Magyarországra. — 1 — 6 KOVALOVSZKY MÁRTA: BOKROS BIRMAN (Corvina, 12 Ft). Bokros Birman Dezsőnek (1889— 1965), a XX. századi magyar szobrászat — Medgyessy Ferenc és Ferenczy Béni melletti — legjelentősebb alkotójának munkásságát mutatja be „A művészet kiskönyvtára” sorozat új kötete. A szerző — a művész legfontosabb, legemlékezetesebb szobrainak elemzésén túl — részletesen tárgyalja Bokros Birman 1920-ban keletkezett „Illusztrációk Jób könyvéhez” című grafikai ciklusát is. A mester szobrait és rajzait szemlélve gyakran tűnnek szemünkbe groteszk, aszimetrikus vagy csúfondáros vonások, de a formák fanyar torzítása mögött sosem rideg fölényesség vagy cinizmus rejlik, hanem — mint Kovalovszky Márta szépen megfogalmazza — „a meghurcoltak kínjaival való azonosulás”, a művésznek a szenvedő és esendő ember iránt érzett „szomorú és okos részvéte”. Az értékes, elmélyült tanulmányt gondosan összeállított képanyag egészíti ki. (D. I.) KÁLNOKY LÁSZLÓ: letépett ÁLARCOK (Szépirodalmi 32,— Ft). Igazi nagy költészet sugárzása árad felénk e kötetből. Kálnokynak alapélménye a maga sok szenvedése és testi nyomorúsága, ebből építi fel verseinek rezzenéstelenül kemény képeit, melyek egy mindig önvizsgálatra kész egyéniség kivetülései. A közel harminc esztendeje kelt Szanatóriumi elégia ma is frissen, félelmetesen vall a leírhatatlan betegségről, azóta azonban újabb remekek sokaságát alkotta ez a mindig szenvedő, a legfőbb kérdésekben és az élet döntő problémáiban azonban nagyon is egészséges szemmel és biztos ítélettel dolgozó író. Hogy a szenvedés is lehet nagy dolgok csiholója, annak talán egyik legszebb bizonysága újabb irodalmunkban ez a szép tartalmú, mesterien kivitelezett kötet.(1. 1.)