Zenetudományi Dolgozatok, 1997-1998

Zenetörténet - Ujfalussy József: Kodály Zoltán esztétikája

Ujfalussy József KODÁLY ZOLTÁN ESZTÉTIKÁJA* Kodály Zoltán esztétikájáról szólva, könyörtelenül fülünkbe cseng Balázs Béla naplójá­nak 1907. február 22-i egyik feljegyzése, így hangzik: „Zoltán művészi materializmusa. Dacos mesterségbüszkeség. Nincs művészet és nincs esztétika. Vannak képcsinálók és muzsikacsinálók. Die Freude am Material és an der Materie. Mennyire az alakjához tartozik ez!"­ Ezzel akár le is mondhatnánk minden további szemlélődésről Kodály esztétikája felől, ha számos írása, nyilatkozata, ha életműve, a művészetét, műveit taglaló kritikák, ta­nulmányok nem volnának birtokunkban, nem mondanának ellent Balázs kategorikus jellemzésének. Kodálytól vagy bárki más alkotó művésztől természetesen nem azt kell várnunk, hogy valamely rendszeres, filozófiai értelemben vett elvszerű esztétikai irányt valljon a magáénak. Kodály megnyilatkozásaiban sem a mimetikus, a kognitív, az érzelem- vagy a formaesztétikának, az affektus-tannak, a tükrözés-elméletnek, Taine miliő-felfogásá­nak, Croce intuícion­izmusának, vagy bármely más meggyőződésnek következetes foly­tatását, esetleg éppen a Balázs által neki tulajdonított dacos tagadást kell keresnünk. Részint, mert a 20. század első évtizedeiben a nagy európai filozófiai rendszerek már felbomlottak, „...nagyjában már meghaladtuk az esztétikai forradalmak korszakát" - írta Tóth Aladár 1929-ben, egy Kodályról szóló cikkében.­ A kantianizmus magyar képvi­selőit éppen nem az esztétika foglalkoztatta leginkább, még ha voltak is kivételek, és az élő esztétikai vizsgálódás is a különböző pszichológiák irányában tájékozódott. Más­részt meg valóban nem az alkotó művész dolga, hogy esztétikai elméletek alkotásába vagy hirdetésébe bocsátkozzék. Az ő esztétikája lehet ars poetica is, de ars poeticája is többnyire alkotásaiban jelenik meg. A mi dolgunk, hogy üzenetüket megértsük, így szabad beszélnünk Kodály Zoltán esztétikájáról is, ha tudunk. Az „így láttuk ..." beszélgetéseiből, egykori tanítványaitól is megtudhattuk, ha magunk nem tapasztaltuk volna, hogy milyen szűkszavú volt. „Egy-egy kompozitorikus dolgozatra néha csak azt mondta: nem jó. Hogy miért, azt a növendéknek kellett kiderí­tenie" - mondta Horusitzky Zoltán.­ Ehhez illik Kodály egy 1906 márciusi feljegyzése: „Végül rájöttem, hogy tanítani egyáltalán nem lehet, és ezzel megnyugodtam a jövőre. Majd meglássuk, mit lehet tanulni. Csinálással."C íme, a „poluntesz gignószkuszin", a csinálva megismerés bölcsességére is mindig újra rá kell találnunk. * Elhangzott 1996. dec. 14-én, az MTA Zenetudományi Intézetében rendezett „Száz év után" című konferencián.­­ Balázs Béla: Napló, 1903-1914. I. Budapest, 1982, Magvető, 394. 2 Tóth Aladár: „Kodály Zoltán ". La Revue Musicale, X. évf. (1929. szeptember-október) 9. sz. 197-217.; magyarul (Szávai Nándor fordításában) lásd Magyar Zene, XIII. évf. (1972) 4. sz. 339. , így láttuk Kodályt. Ötvennégy emlékezés. Centenáriumi bővített kiadás. Szerkesztette: Bónis Ferenc Buda­pest, 1982, Zeneműkiadó, 77.­­ Kodály Zoltán: Közélet, vallomások, zeneélet. A kötet anyagát válogatta, szerkesztette, sajtó alá rendezte Vargyas Lajos. Budapest, 1989, Szépirodalmi, 120. Zenetudományi dolgozatok 1997-1998 Budapest

Next