168óra, 1998. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-20 / 3. szám
A STATISZTIKUS s hátta leginkább, hogy a politikai szervezetek propagandakiadványaikban valós számokat közölnek-e. Előfordult, hogy az állampárt a kongresszusi anyagában hamis adatot használt? - Nem. A számok stimmeltek. Viszont úgy értelmezték őket, ahogy az a szöveg írójának megfelelt. Hadd mondjak erre egy példát. Akkor föl sem fogtam, mit jelent. Az 1985-ös tavaszi MSZMP-kongresszus anyagából az derül ki, hogy minden nagyon szép, nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. Az év második felében adataink már azt mutatták: baj van a gazdasággal. Volt olyan jelentésünk, amelyben megírtuk: súlyos gazdasági válság elé nézünk. Természetesen a „válság” szót nem használhattuk. Körmondatokban fogalmaztunk. Attól kezdve minden jelentésben felhívtuk a figyelmet: ne kezdjenek örülni, nincs miért. A fizetési mérleg romlott. Felkiáltójel volt minden publikációnk. Ma fogom föl: akkor kezdődött a folyamat, amely a rendszerváltáshoz vezetett. Jeleztük a kisvállalkozások hiányát, megállapítottuk, hogy kevés és erőtlen a magyar tőke. Hangsúlyoztuk, hogy megfelelő teljesítmény-ellentételezés nélkül áramlik ki a pénz. Termelékenységi összehasonlítást készítettünk, amelyből kiderült, hogy a hetvenes évek színvonalához képest is egyre lejjebb csúszunk. 1985-ig az európai középmezőnyben voltunk, később hátrább kerültünk. Foglalkoztunk nemzetközi összehasonlításokkal is. Más kérdés, hogy ezt ki értette meg, és ki hunyta be a szemét a karambol előtt. - A politikusok ön szerint fel sem fogták, mi történik a gazdaságban, vagy elhallgatták? - Volt, aki megértette. De hallgattak a rosszról, és a kevés jóval vigasztalták magukat. A megalapozatlan életszínvonal-növekedés, a kiáramló pénz, a teljes foglalkoztatottság tarthatatlansága volt az, amiről sokan tudták, így nem mehet tovább. Abban az időszakban folytak olyan beszélgetések, amelyekből kiderült, sok politikus megértette, mit is akarunk mondani. A dolgot mégis elaltatták. Hogy milyen megfontolások alapján, az már nem rám tartozik. S 1989-ben, a rendszerváltás küszöbén, a Németh-kormány hozta nyilvánosságra, hogy korábban az eladósodásról „kettős könyvelést” vezettek. Szeretném, ha csak azzal vádolnák a KSH-t, amit elkövetett. Mi a Magyar Nemzeti Banktól kaptuk az adósságállományra vonatkozó adatokat. Nem tehettünk mást, átvettük a számokat, lábjegyzettel jelezve: ez a Magyar Nemzeti Bank adata. Ezt külföldön is megértették. Ahol ilyen lábjegyzettel találkoztak, tudták, mit jelent. Azokból a részinformációkból, amelyek a rendelkezésemre álltak, persze sejtettem, hogy nem valós az adat. Németh Miklós pedig tudta is. I - Nem akkor jött rá, amikor miniszterelnök lett? - Pontatlanul válaszoltam. Nem tudom, honnan tudta.I - Kinek az ötlete volt a kettős könyvelés? Talán az motiválta az elvtársakat, hogy a csődtől menekítsék az országot? - Nem menekült meg senki. 1989-ben eljutottunk a csődig. - Beszélgetésünkből úgy látszik, számos konfliktusa volt politikusokkal. Tíz éven át mégis elviselték. Miért? - Szakember vagyok, és úgy érzem, szavahihető. A megfogalmazástól függött, hogy kételyeimet elfogadják-e. Egyébként nem a korabeli politikával nem értettem egyet. Én hittem a szocializmusban, 1945-től szociáldemokrata voltam. Ezért okozott nagy traumát 1989, a bukás, amikor azt hittem, mi rontottunk el valamit. I - De, mint mondta, 1985 óta tudta, rosszul mennek a dolgok. - Akkor még azt gondoltam: nem az elméletben, hanem a gyakorlatban van a hiba. Hittem abban, hogy a szocializmus megreformálható, és ez csak rajtunk múlik. I - Miután lemondott a KSH elnöki posztjáról, Németh Miklós felkérte: legyen a Minisztertanács tanácsadó testületének tagja. - Jól szórakoztam, kiváló emberekkel kellemesen elbeszélgettünk. Sok haszna nem volt, mindenki tudta ezt, aki ott ült. Tanácsainkra senki sem volt kíváncsi. Németh Miklós ugyan meghallgatott bennünket. A lavina elindult, a mi tanácsaink ezen már nem változtattak. ■ - Látták, mi lesz a vége? - Nem. Szeretném ezt világosan kifejteni. Ha úgy tetszik, legyen önkritika. 1989-ben meggyőződésem volt, hogy a rossz magyar gazdaságpolitika miatt jutottunk csődbe. Sejtelmem sem volt arról, hogy a nemzetközi hatalmi politika mondja ki a végső szót, és összeomlik a Szovjetunió. Mint közgazdász, aki negyven évig az államigazgatásban szolgált, megnyugodtam, amikor a Szovjetunió összeomlott, mert rájöttem: a hibákat nem csak mi követtük el. Mi, aki őfelsége hivatásos ellenzéke voltunk, talán jól is dolgozhattunk. 1989-ben ezt nem tudtam. Sok kollégám utólag így-úgy magyarázza, mit tudott előre, mit nem. De ez már nem az én ügyem. Pedig nem vagyok túl naiv. ■ 1 Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya, valamint az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága „Az értelmiség helye és szerepe a mai magyar társadalomban” címmel kétnapos országos elméleti tanácskozást tartott Pécsett. Nyitrai Ferencné államtitkár tart előadást (Kép és szöveg: MTI, 1981) 18 Azt mondja a farkas a rókának: - Gyere, vágjuk pofán a nyulat. - Mé’ vágjuk pofán? - így a róka. - Ha van sapka rajta, azé’, ha nincs, azé’! - Az ötletet tett követte. A nyúlon - mit tesz Isten - nem volt sapka. Agyba-főbe verték. Másnap aszongya a farkas a rókának: - Te! Gyere, verjük megint pofán a nyulat. - Jó, de most mé’ verjük pofán? - szólt a róka. - Kérjünk tőle cigarettát. Ha füstszűréset ad, azér’, ha füstszűrő nélkülit, akko’ azé’. - Fülönfogták tehát a nyulat, s kértek tőle cigarettát. A nyúl elővett két pakli cigarettát, s megkérdezte: - Milyet parancsoltok: füstszűréset vagy füstszűrő nélkülit? - A két imposztor egy darabig csak nézett, aztán a farkas megszólalt: - Te, ezen a szarházin má’ megin’ nincsen sapka! (Hofi Gézától hallottam.) Megszólalt a gong, kezdődhet az újabb menet. Bős-Nagymaros (Pilismarót?) ürügyén ismét ütésváltás folyik a kormány, a kormánypártok és az ellenzék között. A bokszmeccs eredményét valamikor májusban, a választás második fordulója után hirdetik ki, amikor is eldől, hogy a parlamenti padsorokban kinek hány hely jut, melyik csapat alakíthat kormányt. Mert ez a meccs ezért folyik, s alig van köze a Duna sorsához. Amit látunk, hallunk, tapasztalunk, nem éppen gigászok csatája. Mármost itt, elöljáróban megemlítem: sejtelmem sincs, mi az ördögöt kellene tenni a Dunával, hogy minden évszakban hajózható legyen, hogy megelőzzük az árvizeket, hogy a folyóból energiát nyerjünk, s hogy mindemellett hiánytalanul érvényt szerezzünk a környezetvédelmi követeleményeknek is. Eszem ágában sincs tehát, hogy pró vagy kontra érveket keressek, csupán annyit remélek: ha megegyezés születik Szlovákiával, abban legalább némi része lesz a vízügyi szakértőknek, vízépítő mérnököknek, nemzetközi jogászoknak. A vitában nemigen kap(hat)nak szót, de legalább a döntés előtt kérdezzék meg őket. A vitából a közvetlen, tárgyra vonatkozó szakértelmet, persze, ki kell zárni, hiszen az - mint már említettem - nem a folyamról, környezetvédelemről, energetikai vagy érdemi jogi kérdésekről folyik. E kérdések ürügyén különféle politikai indíttatású és tárgyú szidalmak érik a kormányt. Amely védekezik, és semmiben sem marad adósa bírálóinak. Sok szó esik arról, mit is ítélt a hágai bíróság, mit kell, mit nem kell ennek nyomán nekünk és szomszédainknak megtennünk. A hozzáértő nemzetközi jogászok csendben vannak, így, kötelezettségek hiányában, minden vitázó laikus tetszése szerint értelmezheti a verdiktet. Ez is politika. A politikához pedig mindenki ért, mindenki bele is szól, aki indíttatást érez arra, hogy a közjót valamiképpen szolgálja. Magam is így vagyok ezzel. A politikát a kormány csinálja, erre van joga és hatalma. Az ellenzék jobbára arra szorítkozik, hogy ezt a politikát pocskondiázza - bocsánat: gyengeségeit bírálja (akadhat témája), vélvén, megbízatása épp erre szól. Meglehet, tévedek, de ebben a korszakmeghatározó időszakban egyben-másban, például a politikai hatalom gyakorlásának módjában, a javak elosztásának rendjében, külpolitikai ügyekben s hasonlókban egyetértésre kellene jutni. Erre szól ugyanis a T. Ház összes képviselőjének megbízatása. Ilyen kérdés a vízlépcső ügye is, de az már látható, hogy a kormányon megint nincsen sapka. A kabinet bizonnyal szeretne megegyezésre jutni Szlovákiával, hogy ne kelljen ismét a hágai ítélőszék elé állni, s ezért talán hajlandó áldozatokra is. Azt viszont (mint a minap megtudtuk) nem kívánják a szlovákok orrára kötni, milyen