168óra, 2000. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

2000-09-28 / 39. szám

Kultúra N­EMZET színésze KÁLLAI FERENC A POLITIKAI SZEXEPILRŐL A hetvenöt éves színész szerint ha nem robbantot­ták volna fel a hajdani Nemzetit, a gyűlölet vetet­te volna szét. A mostani névcseréről meg azt gon­dolja: felesleges nagy gar­­ral tiltakozni, amiért új tábla kerül a teátrum homlokzatára. S azokat sem érti, akik kardcsörte­­tésre használták a nemzet színésze cím odaítélését. Úgy véli: ilyen kézzelfog­ható elismerés még nem volt a magyar színháztör­ténetben SZTANKAY ÁDÁM in­terjúja. ■ Úgy tudom, első direktora, Both Béla becsületre intette önt. Bárdos Artúr pedig a naivitásán élcelődött. - Both Béla egy meghallgatáson fedezett fel. Hároméves szerző­dést ajánlott a Szabad Színház­hoz, pedig a háború miatt el sem végeztem az akadémiát. Hanem ’45 lázas tavaszán betévedtem a Nemzetibe is. Megállított egy úri­ember, s miután kérdezte, színész vagyok-e, azt mondta, leszerződ­tet. Néztem rá, kihez van szeren­csém? Bárdos Artúrhoz, a Belvá­rosi Színház igazgatójához, felel­te, majd megfeddett műveletlen­­ségemért. Szerencsére olvastam két könyvét, ettől megenyhült, és mindjárt dupla annyi fizetést ajánlott, mint a Szabad Színház. Amikor elmondtam Bothnak, mi a helyzet, azt kérdezte: „Ön ilyen gerinccel kezdi a pályát?” Nála maradtam. Bárdos csak mosoly­gott a naivitásomon: „Kedves fi­am, ezen a pályán maga nem fog meggazdagodni.” Másfél év után végül átmentem hozzá. Mégis­csak erősebb csapat volt ott. ■ Egy jó csapat mindennél fontosabb?­­ Már gyerekkoromban ezt gon­doltam. Tizenhárom évesen jöt­tem fel Pestre Gyomáról. Bará­tokra, játszótársakra vágytam. A ligetben kinéztem magamnak egy bandát. Pesti vagány volt a vezé­rük, szuggesztív figura. Egy pad tetején ücsörgött, mellette négy­et fiú - mint a westernhősök. Na­pokig keringtem körülöttük, mire fejem fölött történik.­­ Jobb idézőjelbe tenni azt, ami 168 óra 30

Next