168óra, 2004. április-június (16. évfolyam, 13-25. szám)
2004-04-01 / 13. szám
HOVÁ JUTOTT AZ OR A napokban tölti be nyolcvanadik életévét. A Franciaországba emigrált újságíró-írót annak idején maga a kommunizmus józanította ki az eszméből. Párizsban több mint harminc évig szerkesztette az Irodalmi Újságot. Ő írta meg Nagy Imre első életrajzát is. Ma már értelmét sem látja annak, hogy a magyar sajtóban publikáljon. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja. ■ Budapesten ünnepli a születésnapját? Szeretnék otthon lenni, s édesanyámra emlékezve elbaktatni a Bakáts térre, ahol születtem. ■ Gondolom, a hazai közélet és kultúra vezetői már meghívták a tiszteletére szervezett ünnepségekre. - Viccel? Ki veszi észre, hogy egy távolban élő magyar betűvető nyolcvanéves? ■ A '97-ben megjelent Falra borsó című kötetében is írja: nem látja értelmét, hogy a hazai sajtóban publikáljon. - Amikor ’90 után akadt mondanivalóm, megírtam. Azt hittem, lesz foganatja. Nem volt. Tudomásul vettem, felhagytam a publicisztikával. A felismerés nem csupán magamra vonatkozott. Utolsó cikkemben 1995-ben azt írtam: a sajtóban megfogalmazott véleményeknek alig-alig vagy egyáltalán nincs hatásuk azokra, akik az ország sorsát intézik. ■ Annak idején - néhány évig - hitt a kommunizmusban. Mi józanította ki belőle? — Maga a kommunizmus. A vakhit és a kiábrándulás folyamatáról Aczél Tamás barátommal negyvenhat évvel ezelőtt írtuk meg a Tisztító vihar című könyvet. Magyarul először Londonban, aztán Kölnben, majd ’86-ban Budapesten szamizdatban, ’89- ben pedig már legálisan a JATE-nál jelent meg Szegeden. Kiábrándulásunk oka tömören: felismertük, hová jutott az ország a szovjet típusú diktatúra alatt. Számunkra a legmegrázóbb talán az volt, amikor a börtönből kezdtek szabadulni azok a kommunisták, akiket saját pártjuk juttatott ártatlanul a rácsok mögé. Suttogva mondták el nekünk, milyen kínzásokon mentek keresztül, miféle hamis vallomásokat csikartak-vertek ki belőlük. Milyen párt az, amelyik még a saját híveivel is így bánik? A leghangosabb vádat a rendszer ellen azok „kiáltották” a fülünkbe, akik már nem beszélhettek. Akiket kivégeztek. ■ A Szabad Nép munkatársa lett 1946-ban. ’54-ben lázadást szerveztek a lap sztálinista vezetése ellen. Nem féltek a megtorlástól? Számoltunk azzal, hogy nem fogjuk megúszni. De átéreztük a felelősségünket, s hogy nem cselekedhetünk másképp. Abban a lázadásban részt vett Kornai János, Kende Péter, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Tardos Tibor, Fehér Lajos, Fekete Sándor, Lénárt Gábor, Kövesi Endre, Szilvási Lajos, és magunk mellett tudhattunk olyan egykori kollégákat, mint Vásárhelyi Miklós, Losonczy Géza, Gimes Miklós, Molnár Miklós. Aligha van még egy magyar újság, amelyik annyi mártírt adott a nemzetnek, annyi munkatársa került börtönbe, külső és belső száműzetésbe, mint a szörnyűséges Szabad Nép. A lázadás amúgy egy pártgyűlésen kezdődött. Én voltam az első felszólaló. Beszédemben azt is mondtam: ebben az országban a megtisztulás viharára van szükség. És ezt a vihart nem lehet fuvallatokban adagolni. ■ Bizonyára Rákosiék sem fuvallattal reagáltak. Berendeltek minket a politikai bizottság elé. Ott ült Rákosi, Gerő, Farkas Mihály is, aki nekem támadt: „Mondja meg, kiknek kell a maga tisztító viharát felkavarniuk? Kiket kell elsöpörnie?” Legszívesebben azt feleltem volna: magát és azokat, akik maga mellett ülnek. De ezt harmincéves fiatalemberként - szemben ezekkel a véreskezű alakokkal - nem mertem kimondani. Dadogtam valamit, Farkas pedig nekem szegezte: „Neveket mondjon!” ■ Aztán ? — Rövidesen behívott a pártközpontba, és közölte: leváltottak a szerkesztőbizottságból. Hozzátette: „Magának meg kell fürödnie a munkásosztály olvasztómedencéjében!” Nem volt valami biztató perspektíva. Egy évre rá az úgynevezett Memorandumban 59 párttag író, újságíró, filmrendező, színművész, zeneszerző tiltakozott a párt kultúrpolitikája ellen. Rákosiék a „nép- és pártellenes” megmozdulás vezetőiként név szerint ötünket bélyegeztek meg: Déry Tibort, Zelk Zoltánt, Háy Gyulát, Aczél Tamást és engem. Biztosak voltunk abban, hogy hamarosan letartóztatnak. Behívott Horváth Márton, a Szabad Nép főszerkesztője - akkor már rég ki voltam rúgva a laptól, ésaz elvtár- MÉRAY TIBOR BÁTORSÁGRÓL ÉS TILTAKOZÁSRÓL