168óra, 2008. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)
2008-03-06 / 10. szám
Egy további hét leforgása alatt nyilvánvalóvá lett, hogy a Koszovó fölötti joghatóságához ragaszkodó Szerbia nem hajlandó elismerni azt az intézményt (Eulex), amely az Európai Unió döntésének megfelelően felváltaná az eddig az ENSZ égisze alatt „futó" UNMIK-et. Noha egyfajta polgári gyámsági intézmény ez is, az is, Belgrád álláspontja - saját szemszögéből nézve - indokolt. Ha elismerné a rendőrökből és jogászokból álló Eulexet, akkor szentesítené Koszovó egyoldalúan, az ENSZ-től függetlenül, az Egyesült Államok és a vezető európai hatalmak biztatásával kikiáltott függetlenségét. Az Eulex, mandátuma szerint, afölött gyakorolna ugyanis ellenőrzést, hogy a független [értsd: a Szerbiából az önrendelkezési jog gyakorlásával immár kivált] Koszovó egésze miként „fejlődik”, az új állam intézményei miként működnek. ACZÉL ENDRE sorozatának befejező része, Peter Feith holland diplomata, az Eulex vezetője elismerte: olyan állapotok vannak kialakulóban, amelyek közel vannak Koszovó de facto felosztásához. Valóban. Az, hogy Belgrád nem ismeri el az Eulexet, s külügyminisztere az ENSZ főtitkárához intézett levelében „illegálisnak” nevezte az Eulex Koszovóba érkezett felderítő csoportját (amelyben kizárólag a független Koszovót elismerő országok emberei kaptak helyet), az egy dolog. De nem ismerik el a Feith-féle uniós különítmény intézkedési jogát maguk a koszovói szerbek sem. Nem is merészkedett be eddig a különítmény a szerb körzetekbe. A képlet viszonylag egyszerű. A koszovói albán többség (90 százalék) önálló hatalmi jogosítványai a szerb többségű Észak-Koszovóban egyszerűen nem tudnak érvényesülni. A teljesen kettéosztott Mitrovica város északi felében, illetve az Ibar folyótól északra szabályos szerb „engedetlenségi mozgalom” zajlik, de tapasztalható ilyen a szerbek lakta kisebb enklávékban is, ahol például a szerb rendőrök leadták fegyvereiket, jelvényeiket, rádióikat stb., és bejelentették, hogy a továbbiakban is csak a kimúlásra ítélt ENSZ-szervtől, az UNMIK- tól fogadnak el parancsokat, albán főnökeiktől (akiket eddig az UNMIK ellenőrzött) nem. A koszovói szerbek a dolgok jelenlegi állása szerint nem kívánnak betagozódni a független Koszovó életébe - szóval „helyben” őrzik anyaországuknak a tartományra támasztott igényét. Közben a szerbiai szerb vezetők mindenütt tüzes beszédeket mondanak, tovább szítva az érzelmeket. Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa azt mondja ugyan, hogy a dolgok „le fognak ülepedni”, mivel Belgrádnak fontosabb az EU-csatlakozás, mint Koszovó, de Irak ügyében elég ilyen füttyentgetést hallottunk a sötétben ahhoz, hogy bizonyos egészséges kétségek fogalmazódjanak meg bennünk. Vegyük ezeket sorba. 1. Koszovó függetlensége nehezen összeegyeztethető a nemzetközi joggal, legalábbis ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai jogforrásnak számítanak. Az 1244-es számú határozat a tartományt Szerbia részének ismerte el, és Koszovó számára a szerb államkereteken belül helyezett kilátásba nagyfokú autonómiát. Megeshet ugyan, hogy mind több és több ország ismeri el a független Koszovót, de közben egy kicsit komolytalanná válik az EU-nak az az igyekezete, hogy a jog uralmának szerezzen érvényt a nemzetközi kapcsolatokban. LEADOTT FEGYVEREK 2. Az EU elbukott a Koszovó-vizsgán. A függetlenség elismerése vagy el nem ismerése egyelőre szembeállította egymással a tagországokat; a közös kül- és biztonságpolitika ismét a szivárványmentes jövőbe tolódott át. Kérdezhetni: ha itt nincs egység, hogyan lesz - mondjuk - Oroszország kezelésében? És más súlyos kérdésekben (energiapolitika, globális fölmelegedés)? 3. Koszovó úgy kapta meg az elismerést (már akiktől) a függetlenségéhez, hogy jelenlegi határaihoz csak az elismerők ragaszkodnak, ami kevés. 44