168óra, 2016. július-szeptember (28. évfolyam, 27-39. szám)

2016-07-14 / 28. szám

64 »A MÚLTIDŐ «4 áldozatok között az autót életükben nem látott gyalogosok és a verseny­zők nagyjából fele-fele arányban kép­viseltették magukat. A kocsik - az 1906-os GP-n legalábbis - legfeljebb ezerkilósak lehettek, ezért valójában egy gyengén rugózott, négy kerékkel ellátott vaslétrán ült a vezető és a sze­relő, az óriási motor pedig 120-140 kilométer/óra sebességre gyorsította fel a szerkezetet. A Párizstól kétszáz kilométerre, dél­nyugatra lévő Le Mans közelében ki­jelölt, háromszög alakú pályát néhány országútszakasz felhasználásával, ösz­­szekötések építésével alakították ki, s egyes helyeken szorosan egymás mel­lé helyezett vasúti talpfákból készített szükségúton bukdácsoltak a kocsik. Tizenkét kör volt a versenytáv, ösz­­szesen bő 1200 kilométer, két napra elosztva. Valamennyi jelentős francia autó­gyár képviseltette magát. A Renault három csapatot indított, első számú versenyzőjük a gyár fejlesztési részle­génél 1900 óta technikusként dolgozó Szisz Ferenc volt. A Renault autógyá­rat alapító-birtokló fivérek ifjabbika, Marcel Renault 1903-ban a Párizs— Madrid-versenyen elszenvedett bal­esetben életét veszítette, s Szisz, aki Louis Renault szerelője és versenyző­társa volt, ekkor ült át egy versenyko­csi volánja mögé. Nem kedélyes pöfögésről szólt a ver­seny. Kőkemény hajsza folyt a másod­percekért, a gyakorlatilag fék nélküli gépezetek minden éles kanyart farolás­sal vettek be, az elöl haladó kocsi által felvert porban az előzés istenkísértés­nek számított, de a magányos szágul­dónak is állandóan számítania kellett riadtan befutó állatokra, gyanútlan szekeresekre és a rosszindulatú falusiak által eszkábált akadályokra, alattomos gödrökre. Ezen a futamon a versenyzők dol­gát a meleg is nehezítette. A nagy forróságban megolvadt az utak por­talanítására kilocsolt kátrány, és a sárvédő nélküli kerekekről a sofőrök arcára csapódva súlyos sebeket ejtett. Az egyik Renault-versenyző szemüve­gét betörte egy hátrányos kő, de a ver­senybírák nem engedélyezték a cserét, mondván, a szabályzat nem ad rá lehe­tőséget. J. Edmond nem tehetett mást, fel kellett adnia a futamot. A győzelem — ahogy manapság — csak részben múlt a vezetési tudáson, legalább annyira a technikán. A sok lovas kocsi miatt az utak fel voltak hintve patkószögekkel, s ezek a kis vasékek hamar utat találtak a radír­gumi puhaságú autókerekekbe. Egy autóverseny tehát jobbára gumisze­relésből és kurblizásból állt. Defekt esetén a szerelő és a vezető levette a kereket, a lyukas köpenyt egy éles késsel levágták a felniről, majd vérhó­lyagok és zúzódások árán felfeszeget­ték az újat. Ez nagyjából negyedórát emésztett fel. 1906-ban azok a csapa­tok, amelyek a Michelin cég újdon­

Next