168óra, 2020. július-szeptember (32. évfolyam, 27-40. szám)
2020-07-01 / 27. szám
Harminchárom éve tanítok az egyetemen, ezalatt nem volt a magyar színházművészetnek olyan jelentős műhelye sem vidéken, sem a fővárosban, ahol az én növendékeim magas színvonalon ne teljesítettek volna. Minden színházi műfajban. Ugyanis mi univerzális művészeket képzünk. Méghozzá személyre szabottan. Hiszen másképp éli meg és közvetíti az adott helyzetet egy tanyasi, és másképp egy nagyvárosi fiatal. Hozzánk mindenhonnan jönnek. Jómagam egykor a Nyírségből kerültem a színművészetire, akkoriban még erős tájszólásom volt. Sokéves gyakorlás eredménye, hogy az irodalmi nyelvet tisztán tudom megszólaltatni a színpadon. De persze bármikor erőlködés nélkül elő tudom hívni a diftongusokat is, ha egy-egy feladat megköveteli. Ezt is az egyetemünkön tanultam. Nekem Horvai István és Kapás Dezső volt a mesterem, ők hívtak vissza tanítani, és ez nagy felelősséget ró rám, nem adhatom alább a tanításban én sem. „Nem volt a magyar színházművészetnek olyan jelentős műhelye sem vidéken, sem a fővárosban, ahol az én növendékeim magas színvonalon ne teljesítettek volna" - mondta az imént „Nem szól-És azt honnan veszik, hogy majd attól kapnak kedvet, hogy ejtőernyős kultúrkampf-zsoldosokat küldenek rájuk? De tényleg, mekkora kárt okozhat, ha a kuratórium által központi gyámság alá helyezik a Színház- és Filmművészeti Egyetemet? A magyar kultúra sokszínű, eleven organizmus, egy folyamat. Mindig is így volt a kultúrtörténetben. Mondok megint példát. Kazinczy azt vallotta: az irodalom nyelve magasztos, a görög és latin mintákat veszi figyelembe, a csodálatos klasszikusokhoz idomulva. Kortársa, Fazekas Mihály és barátja, Csokonai Vitéz Mihály szerint viszont az írás nyelve az, ami árad a maga természetességében. Ami a mindennapi életből átszivárog az irodalmi nyelvbe. És amikor Petőfi és Arany berobbant az irodalomba, minden korábban rögzült megállapítás megrendült. Merthogy ők a lehető legtermészetesebb nyelven szólaltak meg a költészetben és a prózában is. Nincs olyan, hogy a magyar irodalom, nincs egyetemes kánon. Annyi irodalom van, ahány olvasó. És annyi színművészet, képzőművészet és minden más, ahány befogadó. A Demeter Szilárd-féle kultúrtörténetileg megjósolható viselkedések múlékonyak. Persze ez a mi életünkben sovány vigasz, hiszen tömegek mennek ebben tönkre. De ha kicsit hátralépünk, és az idő távlatából ránézünk a nagy egészre, gyerekesen mosolyogtató, ami történik. Petri Györgyöt parafrazeálva, hogy akik a romantika korában éltek, nem tudták, hogy a romantika korában élnek. A kultúra örök és feltartóztathatatlan. Nem lehet kalodába zárni. A kultúra ráadásul civilizációs tevékenység is. Ez a mostani beszélgetésünk is az. És milyen jó, hogy ez van. Hogy itt ülhetünk ebben a kerthelyiségben, a természetben, 2020. június 26-án. Herskovits Eszter Nincs olyan, hogy a magyar irodalom, nincs egyetemes kánon. Annyi irodalom van, ahány olvasó. És annyi színművészet, képzőművészet és minden más, ahány befogadó. Itt van például a - Závada Pál szavával élve - verekedékeny Demeter Szilárd, a kultúra tolakodó, lassan teljhatalmú ura. Ő nem így látja. Igárják ki a magyar kőszínházi hálózatot, amelyet az adófizetők befizetéseiből közfeladat-ellátás céljából tart fenn az ország” - állítják ők. Nézze, mutatok magának egy videót, amelyet Tarnóczi Jakab friss diplomás rendező készített. Hallja? Novák Eszter rektorhelyettes tanítványai elmondják, hol töltötték a gyakorlati éveiket. Itt minden van, Vígszínház, Győri Nemzeti Színház - pedig Forgács Péter azt mondta, az ő színházába nem mennek! -, a Kálomista Gábor vezette Thália Színház. Ezeknek a színházaknak lehetőségük lett volna szerződést ajánlani a gyakornokaiknak, és akkor most ezek a fiatal színészek ott dolgoznának. Már megint nem értem. Honnan veszik, hogy nem akarnak vidéki színházakba menni a fiatalok? 60 2020. júliusi