168óra, 2020. október-december (32. évfolyam, 41-53. szám)
2020-12-22 / 52-53. szám
Folyamatosan rakjuk át a bemutató dátumát, most éppen januárra, aztán majd meglátjuk, kinyitnak-e a mozik. Ez egyrészt nem tesz jót a filmnek, másrészt meg jót is tesz, mert bizonyos szempontból aktuálissá válik: ugyanolyan, a tudattalant megmozgató korszakot élünk át, mint egy évszázada, a spanyolnátha idején. Amikor növekszik a szorongás, megnő a kereslet a horrorfilmek iránt, és emelkedik a nézőszám. A mozis forgalmazásra még várnunk kell, de a fesztiválkörútját már elkezdte, eljutott A kategóriás fesztiválokra - amelyeken ritkán szerepelnek horrorfilmek, és több fontos műfaji - horror-, fantasy-, fantasztikus- - fesztiválra is. Az, hogy ezeken mind a fő versenyprogramba válogatták be, nagy szó, azt jelenti, hogy értékelték a filmet. ■ RETUSÁLT VALÓSÁGOK Amikor arról kérdeztem Gelencsér Gábor filmesztétát, az ELTE Filmtudomány Tanszék docensét, hogy a fotográfus, a fotográfia hol kap nagyobb hangsúlyt a magyar filmben, említett egy olyan alkotást is, amely egészen másfajta film, de egy bizonyos szálon mégis köthető a Post Mortemhez: Zolnay Pál 1972-es Fotográfiáját. Egy korabeli kulturális problematikát tárgyal nagyon izgalmasan. A hetvenes évek elején még kevés embernek volt fényképezőgépe főleg a kis falvakban vagy a tanyákon. A film története szerint egy fotográfus és egy retusőr járja vállalkozóként a vidéket, és szolgáltatásként, pénzért fotózza az embereket. A fotográfus gyönyörű, az esztétikailag kifinomult ízlésnek megfelelő, hiteles portrékat készít: láthatjuk a megrendítő képeket idős asszonyokról, falusi emberekről, akik viszont, amikor szembesülnek a felvételekkel, megijednek maguktól, hogy milyen ráncosak vagy borotválatlanok, meg hogy olyan furcsák a beállítások. Ők azt a fajta fényképet várják, amely megszépíti a valóságot. Ekkor jön a retusőr, aki fogja és kiretusálja a képeket, meghamisítja a valóságot. Ehhez a mostani filmhez kapcsolódóan, a retusált képeken majdnem úgy néznek ki, mintha halotti maszkok lennének. Élettelenek, eltüntették róluk a ráncokat, sőt néha még színt is adnak, rúzst a szájra vagy pírt az arcra. Zolnay filmje fekete-fehér, a színeket tehát nem láthatjuk, de a retusálás eredményét igen. Az emberek nem a valóságot, hanem annak égi, pontosabban retusált mását kívánják maguknak. Konfliktus alakul ki a fotográfus és a retusőr között, az előbbi a valóságot akarja visszaadni, az utóbbi pedig üzleti szempontból, az eladható képek kedvéért kozmetikázza a valóságot. A film azzal szembesít kritikusan, hogy bizony az emberek többsége nem ott tart kulturálisan, ahogy azt a politikai rezsim elképzelte a szocialista kultúráról; a nép egyszerű gyermeke a giccset, a giccses beállításokat és a megszépített valóságot szereti. - A Post Mortem című film kapcsán, számomra, aki nem vagyon szakember, nem egyértelmű, hogy mi számít horrornak és mi thrillernek. Elég határozottan kijelenthető, hogy a horrornak az az ismérve, hogy természetfeletti jelenség váltja ki a félelmet, a thriller esetén pedig a valós eseményektől való félelmünk váltja ki a borzongást. A horrornak mint műfajnak nagy klasszikusai vannak, a Nosferatu-, a Drakula- vagy a farkasemberfilmek mind ide tartoznak, hiszen például Drakula gróf nem egy létező, hús-vér jelenség. Vannak határesetek, izgalmas kérdés például Hitchcock Madarak című filmje: madarak léteznek, de hogy csoportosan és tervezetten támadnak emberekre, az már természetfeletti, tehát a film inkább a horror műfajba sorolható. Felszabadulunk, amikor a félelmeinket ki tudjuk élni a moziban. Alapvetően ezért készült a film, és próbáltuk ezt minőségi keretek között megtenni, tehát jó filmet szerettünk volna csinálni. - Hitchcockot a legnagyobb rendezők között tartják számon, nem hozzák összefüggésbe a horrorral. - A horror mint műfaj nem alantas, születhetnek remek horrorfilmek is. Hitchcock kiváló és világhírű rendező, rengeteg filmet készített, elsősorban thrillereket. A Madarak - az egyik legjobb alkotása kivétel, mert természetfeletti elemmel vált ki félelmet. 1917-ben film készült Babits A gólyakalifa című regényéből, Korda Sándor rendezésében, Karinthy Frigyes forgatókönyve alapján, a kettős főszerepet Beregi Oszkár alakította. A film igen sikeres volt, a bemutatón állítólag Ady is megjelent Csinszkával, és Amerikában még a '30-as években is szerették volna megkapni a forgatókönyvet újabb feldolgozásra. Lehetett ez horrorfilm? Ha azt a logikát vesszük, hogy a természetfeletti a kritérium, akkor igen. A gótikus rémtörténetek, a gótikus novellák magas irodalmi elődökkel rendelkeztek, már Poe-nál is megtalálhatjuk ezeket a motívumokat. A magyar filmtörténeti hagyományból hiányzik, nemcsak azért, mert a szocialista korszakban nem támogatták a műfajt, hanem mert a háború előtt sem volt rá kereslet. Hacsak nem a némafilmek idején, viszont ezeknek az alkotásoknak a nagy része elveszett, így keveset tudhatunk róluk. ■ FELSZABADULÁS A MOZIBAN Visszatérve a Post Mortem című filmre, a rendezője, Bergendy Péter szerint több műfajba is besorolható: horror, thriller, misztikus, természetfeletti és kísértetfilm, valamint fotó- és filmtörténeten. De ami műfajokon túl szerinte a legfontosabb: „Azért azt ne felejtsük el, hogy a filmem elsődleges célja a szórakoztatás, hogy aki elmegy megnézni, jól érezze magát. Izguljon, féljen, ijedjen meg, nevessen, akár saját magán, a saját magában feltörő feszültségen, hiszen felszabadulunk, amikor a félelmeinket ki tudjuk élni a moziban. Alapvetően ezért készült a film, és próbáltuk ezt minőségi keretek között megtenni, tehát jó filmet szerettünk volna csinálni, egy olyan horrorfilmet, amely a fővonalbeli nagy amerikai horrorfilmek közé tartozhat minőség szempontjából. A Post Mortem hazai bemutatójára még várnunk kell, de nem ellentmondás egy ilyen műfajú filmről olvasgatni évvégén. Különös, de így van: karácsonykor is megnövekszik a horrorfilmek nézőszáma. A leghíresebb horrorfilmet, az 1973-as Az ördögűzőt is karácsonykor mutatták be a mozik.” / Dorogi Katalin 2020. december 22. 69