2000, 1991 (3.évfolyam) július

Lengyel László: Félúton

2000 égető kérdéseiben döntésre jusson. A kormánytagok között nincs szoros szakmai és emberi kapcsolat, bizalom. Ennek egyik oka, hogy nem egy csapatról van szó, hanem ellenté­tes indíttatású emberekről, a másik, hogy a politikai, néha a személyes politikai értékek a szakmai értékek előtt állnak. bb) Az erős kormányfő megvalósult. Bár az MDF orszá­gos gyűlésén felmerült, hogy a kormányfő helyébe vagy mellé elnököt válasszanak, de végül erre nem került sor.­ A kormányfő a legfontosabb minisztériumokba saját embe­reit választhatta ki, cserébe kevésbé fontos minisztériumok esetében tett engedményt saját pártján belül és a koalíciós partnereknek. Az első két hónapban szinte kizárólag a Mi­niszterelnöki Hivatal mozgatta a gazdasági átalakítási munkálatokat.­ A miniszterelnöknek a kívántnál is na­gyobb hatalma, hatásköre alakult ki, az ügyek jelentős része „föltolakodott" miniszterelnöki szintre. cc) Az új kormányzati apparátusok alig tudtak kiala­kulni. A koncepcióban meghatározott súlypontok nem jöttek létre, a Belügyminisztérium nem vált a közigazgatási reform irányítójává, a Pénzügyminisztérium nem tölti be sem a gazdasági csúcsminisztérium, sem a költségvetési mi­nisztérium szerepét, a Munkaügyi és a Népjóléti Miniszté­rium még a program szerinti módon sem tudták összehan­golni működésüket a gazdasági csúcson. A Pénzügyminisz­térium belső szervezeti felépítése még zavaros és tisztázat­lan. dd) A kormányzati koordinálás nem tudott létrejönni. Kezdetben nem működött a minisztériumok közötti egyez­tetés, majd a Gazdasági Kabinetben kellett a minisztereket az adminisztratív államtitkárokkal helyettesíteni, hogy va­lóban történjen előkészítés. A minisztériumok közötti ha­táskörök tisztázatlanok maradtak. A parlamenti frakciók és a minisztériumok között az együttműködés zavaros. A tör­vények előkészítése rohammunkában, sokszor végiggondo­latlanul történtek. ee) A szakértőket nem sikerült megőrizni és bevonni, részben a választási harcban hangoztatott politikai jelsza­vak miatt, részben azért, mert a kiválasztott miniszterek, politikai államtitkárok nem képviseltek szakértői csopor­tokat. A pénzügyesek, a tervesek, az iparosok, az agráro­sok, vagy éppen az igazságügy professzori csoportjai nem maradtak benn sem a vezetésben, sem az apparátusokban.­ Ennek következtében a miniszterek és az államtitkárok kénytelenek voltak új emberekkel együttműködni. Saját embereik száma korlátozott volt, új csapatokat nem tudtak hozni. Miért nem vált be a kormányfői koncepció? A koncep­ció volt helytelen, a végrehajtás volt rosszul kivitelezett vagy egyszerűen még meg kell érnie? A koncepció alapja egy történeti-alkotmányos felfogás, amely a hatalmi ágak klasszikus megosztásán, a súlyok-ellensúlyok rendszerén, a magyar jog- és alkotmányfejlődés százötven éves történeté­nek megítélésén alapszik. Az államot, a kormányzatot köz­igazgató és közszolgáltató államként fogja fel, amelynek a gazdaságban nincs igazán aktív szerepe. Ez az államfelfogás ellentétes azokkal az adottságokkal, amelyek a társadalmi­gazdasági szerkezetet ma jellemzik, ezért inkább visszanyú­lásként értelmezhető a háború előtti, sőt még régebbi (du­alizmus) adottságokhoz. Az elmúlt negyven év zárójelbe tétele folytán ez az államfilozófia a hatalomgyakorlás ésszerűségére, a politikai és gazdasági erőviszonyokra alapí­tott politikai intervencionista államelképzelésekkel is el­lentétes, de ellentétes a jóléti állam koncepciójával is. Nincs köze a kádári pragmatikus, alkudozó-érdekegyeztető kormányzati „elmélethez" és gyakorlathoz sem. A koncep­cióval nem értett egyet sem Bod Péter Ákos ipari, sem Ká­dár Béla NGKM-miniszter, sem Matolcsy György, a Gazda­ságpolitikai Titkárság volt államtitkára. Az előbbiek egy korszerű Tervhivatal, Tervintézet stratégiai irányító szere­pében gondolkodtak, amelyet a Költségvetési Minisztéri­um csak kiegészít. Matolcsy pedig a miniszterelnökre sza­bott gazdaságirányító kormányban hitt. c V_Csakhogy a legalista, törté­nelmi modellen alapuló államépítés nem vihető be a ma­gyar - a kelet-közép-európai - gyakorlatba anélkül, hogy le ne küzdjük az alkudozó-érdekegyeztető (már-már korpora­tív-korrupt) kádári államgépezet erőcsoportjait és közigaz­gatási, gazdaságpolitikai technikáját, illetve a politikai in­tervencionista állam megteremtésének kihívásait. Az An­tall-koncepció mögött nem állnak társadalmi erőcsopor­tok, és nincs mögötte szakértői elit. Másrészt a késő Kádár­kor állama elveszítette beavatkozási lehetőségeinek nagy részét. Az Antall-kormány olyan közigazgatási és gazdasá­girányítási helyzetet örökölt, amikor a törvényes lehetősé­gek alapján a kormányzat mozgástere a gazdasági sze­replőkkel szemben kicsi, beavatkozni, hatni csak a politi­kai kampányok technikáival tud. Az államigazgatás erejének biztosítékai megroppantak. Nincs központi terv, a központi költségvetés bevételi ol­dala törvényekkel van megkötve, minden további bevétel kivételes szabályokat igényel, a közvetlenül államigazgatási kézben lévő tulajdon aránya a nemzeti vagyon negyede, a vállalati tanácsoknál és az önkormányzó vállalatoknál, va­lamint a szövetkezeteknél az állam csak közvetett beavat­kozásra képes, az árak, a bérek, az import jelentős részben liberalizálva vannak.­ A Kádár-rendszer nem egy erős, központosított államot és kormányzatot hagyott hátra, hanem gyengét, a gazdasági és politikai erőcsoportoknak kiszolgáltatottat, amely hol az egyik, hol a másik erőcsoport, oligarchia érdekében avatko­zik be. A késő Kádár-korban, illetve a másfél-kétéves átme­netben megindult nemcsak a nemzeti vagyon, de az ezzel összefüggő hatalmak újraelosztása is. A kormányzat a nagy­vállalati spontán privatizáció, a magántulajdonosi élénkü­lés következtében kikerült az irányító szerepköréből. 1. Az MDF radikális szárnya túlságosan nagy fordulatnak tekin­tette Antall kormányát és koncepcióját. 2. A miniszterelnök választotta ki a belügy, külügy, pénzügy, NGKM, iparügy minisztereit, de kompromisszumot kötött a mű­velődési, a munkaügyi tárcák vezetői tekintetében, illetve a tárca nélküli minisztereknél. 3. Matolcsy György, a kabinet titkára és csapata fogalmazta a kor­mány gyorsprogramját, készítette elő a nemzetközi tárgyalások feltételeit, irányították a privatizációs munkákat. 4 LENGYEL LÁSZLÓ 4. A Kádár-korszak utolsó húsz évében kialakultak pénzügyi, terv­hivatali és ágazati, viszonylag felkészült szakértői csoportosulások. 1987 után új nemzedékek is benyomultak a központi apparátusok vezető helyeire, szakértő munkatársi posztjaira, ahol már nem vagy kevéssé számított a politikai hovatartozás. 5. A központi államigazgatás csak az államigazgatási irányítás alatt álló vállalatokra, a helyhatóságokhoz nem tartozó költségvetési in­tézményekre, az állami gazdasági és tsz-ben lévő állami földekre (a nemzeti földvagyon kb. egynegyedére) hozhat közvetlen döntéseket.

Next