2000, 1993 (5.évfolyam) július

Lengyel László: Emelkedés és hanyatlás

Emelkedés és hanyatlás LENGYEL LÁSZLÓ A JL J A­ntall József középjobb ko­alíciós kormánya 1990 áprilisa és 1993 áprilisa között hat szakaszon ment át: 1. 1990 áprilisa és novembere között kiépült „az első Antall-kormány"; 2. a kormány az októbe­ri taxisblokád hatására válságba, a kormányzati zavar álla­potába jutott; 3. 1991 márciusától júliusig létrejött a „má­sodik Antall-kormány" szerkezete, megindult a „szakértői kísérlet"; 4. 1991 nyarától a kormányzati belharcok, össze­ütközések az 1991 év végi és 1992 eleji „harmadik Antall­kormányhoz" vezettek; 5. 1992 augusztusában bekövetke­zett a kormánykoalíció pártjainak és a kormánynak a má­sodik, immár elhúzódó válsága; 6. 1993 februárjában és márciusában újabb kormányátalakítás - a „negyedik An­tall-kormány" -, és véget ér a „szakértői kísérlet".­ Az 1991-es év az Antall-kormány és -rendszer berendez­kedésének és az ellenzék válságának az éve. Az 1992-es év­ben folytatódott az Antall-kormány betelepülése, de megin­dult a kormánykoalíció pártjainak és a kormánynak a ha­nyatlása is. Az 1992-es év egyszerre hoz politikai és lé­lektani fordulatot. Az év első harmadában egy magabiztos kormánykoalíció dolgozik a végleges és visszafordíthatat­lan berendezkedésen, próbálja igazgatási és tulajdonosi esz­közökkel betelepülési offenzíváját végrehajtani. A koalíció politikusai lélektanilag a gazdasági növekedésre, az erőből történő áttörésre, az 1994-es biztos győzelemre készültek fel.­ Azon dolgoznak, hogy kiszorítással vagy paktummal valamennyi gazdasági és politikai szereplőt egy alternatíva nélküli megegyezésre szorítsanak. És a gazdasági, a politi­kai szereplők kezdenek belenyugodni az MDF-koalíció hosszú távú fennmaradásába, vitorláikat a kormánykoalíci­ó szelébe fordítják. Ennek a lélektani helyzetnek vetnek véget az év áprilisában a költségvetési hiány megsokszoro­zódásáról, majd a tavaszi hónapokban a csőd és felszámolá­si eljárások drámai következményeiről szóló első hírek. A pragmatikus gazdasági-igazgatási offenzíva megbicsaklik. A lélektani előny oda. Ettől kezdve a kormánypolitikának az a tétje, hogy folytasson-e politikai-ideológiai offenzívát, tartsa-e fenn a gőzhengerstratégiát gazdasági háttér nélkül, vagy visszahátráljon, és valamiféle kiegyezést keressen. a) Új kiegyezés vagy politikai-ideológiai támadás 1992 tavaszán a kormány és a kormánypártok kérdései: 1. Vagy meg kell egyezni, vagy meg kell törni a politikai és a gazdasági szereplőket, így az ellensúlyt képviselő köztársa­sági elnököt, az Alkotmánybíróságot, az ellenzéki pártokat, a szakszervezeteket, a munkáltatói szervezeteket, a banká­rokat, a nagyvállalati vezetőket, az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek irányítóit, az önkormányzatokat, a nemzeti médiumokat. (Együttműködő vagy konfliktusos, erőt mutató politizálás.) 2. Vagy egy részükkel ki kell egyezni, és velük összefogva a többieket kell kiszorítani. (Egy- vagy többfrontos harc.) A kormány először lendületből a konfrontációt kereste, majd bizonyos kérdésekben visszavonult. A legfontosabb témák közé a köztársasági elnök személye és jogköre, a nemzeti médiumok működése, és a vállalati, illetve banki privatizáció tartoztak. Februárban és márciusban az uralko­dó légkör a támadásé­.3 Az áprilisi első számok hatására bi­zonytalankodás kezdődött, majd májusban részleges vissza­hátrálás. A kormányfő a kiegyezés bizonyos formái, az egyes frontoktól való távolmaradás mellett döntött. A kormányzat egy része és maga a miniszterelnök is azt hitte, hogy abban a kérdésben kell döntenie: a növekedés érde­kében kiegyezzünk az új tulajdonosi elittel (a nómenklatú­ra-burzsoáziával), vagy tagadjuk meg a kiegyezést, és akkor nem lesz növekedés.­ Az év folyamán ez úgy változott, hogy a növekedés elérhető kiegyezés nélkül is, ha a priva­tizációs gyorsítást az ÁV Rt-n keresztül teremtjük meg (ez a nyár nagy álma), illetve ingyenes vagy nagyon olcsó pri­vatizációs juttatásokkal tömegeknek adunk tulajdont a nó­menklatúra-burzsoáziával és a külföldi karvalytőkével szemben (ez a borongós ősz álma).­ A kormány „békülékenysége" itt nem jelentett többet, mint azt, hogy távol tartották a harcias beavatkozókat a privatizációtól, a közgyűlések után nem fenyegették to­vább a bankokat, nem mentek bele viszályokba a szakszer­vezetekkel.­ Ideológiai háborút vívtak a nemzeti médiumok vezetői ellen. Az MDF és a kormány teljes egységet mutatott Han­kiss Elemér és Gombár Csaba elnökök eltávolítása ügyé­ben.­ A két médiumelnök parlamenti meghallgatásai és politikai következményei az MDF-kormány hanyatlását idézték elő.­ Itt már csak az erőszak, a jogállamiság feladá­sa, az elnököknek „két rendőrrel való kivezettetése", vagy a megállapodás, a jogállami keretek megtartása, a minél ki­sebb presztízsveszteséggel való kimenekülés maradt. A mi­niszterelnök a második megoldás mellett döntött, de nem tett le a médiumelnökök eltávolításáról. A frontális táma­dás helyett a megkerülést választotta." b) A kormány és a koalíció elsődlegessége a kormánypárti önálló törekvésekkel szemben A miniszterelnök 1990 tavasza óta a pártok nélküli kor­mánypolitizálással próbálkozik­­ sikerrel. Ez azt jelenti, hogy a koalíciós pártok szerepét a kormányzati szerepre igyekszik szűkíteni, a pártok mozgalmi lojalitását és hitét kormányzati lojalitásra és hitre váltatja át, a pártpolitiku­soknak a miniszterséget, az államtitkárságot kínálja előlé­pésként.ki Antall mindent megtesz, hogy a pártok mozgal­makból és tagsági buzgólkodásból álló működését a négy-

Next