2000, 1994 (6.évfolyam) február

Ezredévi beszélgetés Hankiss Elemér szociológussal

2000­­is sok történelem futott egymás mellett, egymást keresztez­ve és változva. A változások gyorsulnak és sokfélévé vál­tak; a történelem nem lassan hömpölyög, hanem villám­gyorsan cikázik. Azt is gyakran halljuk, hogy igazság nincsen, csak véle­mények vannak, és arról van szó, hogy a véleményeket egyre jobb és jobb hallgatóság előtt kell tudni igazolni. Ez a gondolkodás fejlődése. Nincs igazság, hanem csak egyre jobban igazolható vélemények vannak. Ez a másik fontos eleme a posztmodern gondolkodásnak. Nagyon sokaknál találkozhatunk azzal a gondolattal is, hogy nincs azonosság. Az emberi személyiséget kitalálták a reneszánszban, Kanték megerősítették, később ezt még fokoz­ták. Mára kiderült: nincs ilyen, hogy emberi személyiség, az ember struktúrák hálójának metszéspontját képező valami. A struktúrák pedig állandóan változnak, és ugyanígy változik napról napra az ember, mivel nincs igazi személyiségmag. Mégis ebben a függőségi rendszerben kell megteremtenie az embernek a saját szabadságát és a saját mibenlétét. Ezek azok a posztmodern vagy újabb kori gondolatok, ha már így nevezzük, amelyek megpróbálják értelmezni egyfelől a gyorsuló időt és a nagyon komplexszé váló össze­függésrendszereket, másfelől próbálják kidolgozni a véde­kezési mechanizmusokat. Hisz' végtére minden filozófia, minden ideológia vagy gondolatrendszer az ember egyfajta védekezési rendszere a valósággal szemben. Meg akarom érteni, úgy akarom értelmezni a világot, hogy nekem ab­ban helyem és lehetőségem legyen. Ilyen értelmezési kísér­letek a filozófiák, és ebből a szempontból a posztmodern név alatt összefoglalható ezernyi kísérlet is mind próbálko­zás arra, hogy védekezzünk a fölgyorsuló, változó, széthulló vagy átalakuló világgal szemben. MINDERRE TEKINTETTEL MI A HELYE, ILLETVE A SZEREPE A MAI SZOCIOLÓGIÁNAK? A szociológia nemigen tudja követni a gyors változáso­kat. A Kelet-Európával foglalkozó tudósok hisztériás álla­potban vannak. Próbálnak cikkeket írni, gyorsan publikál­ni, hogy érvényét ne veszítse mondandójuk. Ám mire a könyv megjelenik, elavul. A szociológia most pánikálla­potban van. Dadogó, hadaró próbálkozás folyik, de igazá­ból majdhogynem csak az újságírásszintű hozzászólásokat lehet olvasni. Leginkább az tapasztalható, hogy a korszak átalakulási folyamatain dolgozó társadalomtudósok vagy elmennek politikusnak, vagy pedig hetilapokban, havila­pokban próbálnak publikálni, és az agyukban fölgyűlt tu­dásanyag alapján próbálják értelmezni a történéseket. De ez nem igazán társadalomtudomány, inkább társadalomtu­dósok fontos értelmezési kísérlete. MILYENNEK KELLENE LENNIE A KOR SZERINT VALÓ TÁRSADALOMTUDOMÁNYNAK? Azt hiszem, hogy a társadalomtudományoknak a koráb­binál nagyobb mértékben kell a trendelemzésre, a folyamat­elemzésre koncentrálniuk. Olyan állóképeket ugyanis, amiket korábban csináltak, már nem lehet készíteni, mert egy év múlva már érvényüket vesztik. Ez az átállás nagyon nehéz és költséges. Noha Magyarországon is folyik már szá­mítógépes trendelemzés, nehéz megteremteni ehhez a kel­lő adatbázist, nehéz megtanulni és megalkotni a megfelelő számítógépes programokat. Továbbá sokkal többet kell tudni a világról, és sokkal inkább át kell állni a tudomány­közi gondolkodásra. Ez másfajta kultúra, ehhez új egyete­mek és új nevelési rendszerek kellenek, akár már az óvodá­tól kezdve. A hagyományos rendszer ugyanis mindenhol, nemcsak nálunk, szakmákat nevel. Ám annak megértésé­hez, hogy Európa vagy az emberi társadalom milyen irány­ba megy manapság, ehhez nagyon sok mindenben kell ott­honosnak lenni. AZ ELMÚLT HÁROM ÉVBEN NEM ELSŐSORBAN TU­DÓS SZEMLÉLŐJE, HANEM INKÁBB TEVÉKENY RÉSZT­VEVŐJE VOLTÁL AZ ÁTALAKULÁSI FOLYAMATOKNAK. MILYEN TAPASZTALATOKAT SZEREZTÉL EKÖZBEN? Nem alakult ki a korábbinál jobb képem az értelmiség­ről, talán inkább valamelyest romlott. Úgy vélem, hogy az elmúlt három évben az értelmiség nem tette meg azt, amit megtehetett volna: sok mindent elmulasztott. Az értelmi­ség nem vizsgázott jobban, sőt inkább egy kicsit gyengéb­ben, mint ahogy gondoltam. Egyrészt azért, mert keveseb­bet gondolkodik, mint ahogy én hittem. Nagyon könnye­dén elment a politikába, ahol nem igazán kell gondolkod­ni. Sokakkal ellentétben nem vagyok kritikusa a politiká­ba átment volt kollégáinknak. Azt hiszem, hogy igen jó munkát végeztek ebben a nehéz helyzetben. Jól-rosszul lét­rehozták az alapvető intézményeket a politikában, a gazda­ságban. Eközben rengeteg időt elpazaroltak, de ez más or­szágokban sem ment jobban, sőt talán a magyar parlament jobban dolgozott, mint akármelyik körülöttünk levő ország parlamentje. Megpróbálták megtanulni a politikusi szak­mát, kinek sikerült, kinek nem. Munkájukat összességben nem lehet negatívan értékelni. Az, hogy eközben elfelej­tették a társadalmat, súlyos vétség. Az általam ismert értelmiségi kollégák nem bátrabbak, mint ahogy gondoltam. Talán az az oka ennek, hogy min­denki azt hitte, hogy a demokráciában már nem kell a bá­torság - de ez egy óriási tévedés. Nagyon hamar kialakul­tak a klánok, az új céhek és az új érdekcsoportok, és eze­ken belül - ahogy én kívülről látom - egy rendkívül szigo­rú kontroll és önkontroll, cenzúra és öncenzúra jelent meg. Egymással szemben az emberek gyávábbak, mint a hatalommal szemben. Számomra új és érdekes tapasztalat volt, hogy egy kialakult közös csapaton belül milyen nehéz önállónak maradni, és azt mondani, hogy nem értek egyet veletek. Erre kevesen voltak képesek, ehhez civil kurázsi kell; úgy látszik, több, mint hittem. E téren csalódás ért, de lehet, hogy igazságtalan vagyok, mert ez szükségszerű, nehezebb dolog, mint a hatalommal szembeszállni. Ezzel ellentétben megerősödött az úgynevezett egyszerű emberekről alkotott véleményem. Ha az ember elmegy a fővárostól 30 kilométerre, hirtelen azt veszi észre, hogy normális emberek közé került. Az emberek hihetetlenül józanok, és sokat tudnak. Meg kell vallanom, jobban el tu­dok beszélgetni a szomszédommal egy vidéki faluban, mint nagyon sok kollégámmal. Mindenről tudnak. Nem igaz, hogy az embereket már nem érdekli semmi! Nem érdeklik őket a fölösleges dolgok, hát nem mennek el szavazni, ha fölösleges. Nem mennek el politizálni, ha az fölösleges, de egymás közt hihetetlenül informáltak, és azt kell monda­nom, hogy bölcsek. Nehéz pillanatokban a televízióban is talán a nem értel­miségi gárda közül is többen és bátrabban álltak az általam jónak vélt ügy mellé. Voltak természetesen bátor és nagy­szerű újságírók, szerkesztők és tévések, akik remekül küz­döttek, de úgy érzem, hogy az arány a nem kifejezetten ér­telmiségi kollégáim mellett szól. Például amikor engem különféle politikus urak kizártak az épületből és mégis be­mentem, az irodám előtt ült a kézbesítőnk, egy idős hölgy. 5 EZREDVÉGI BESZÉLGETÉS

Next