2000, 1998 (10.évfolyam) szeptember
Szilágyi Ákos: Korrupció és kompromat anno 1948
2000 kább elváltozás, pszeudomorfózis zajlott le itt. Azt is mondhatnánk, hogy a Szovjetunió története még nem ért véget: a „szovjettelen unió" a szovjet történet végső fejleménye, belül van ezen a történeten, s még mindig nem tudni, mi lesz a történet csattanója. A JL. régi rendszer ideológiai és politikai korlátain kívül más akadálya - például új állami struktúrák, új politikai elitcsoportok, erős civiltársadalom, erős államtól független magántulajdonosi csoportok és a megfelelő intézmények, jogok, törvények, normák ereje - nem volt a szovjet rendszerben magában kifejlődött bürokratikus, kleptokratikus, kriminális auktorok történelmet formáló fellépésének és rendszeralkotó vállalkozásának. A totális szabadságmegvonáson alapuló régi rendszert a kleptokratikus bürokrácia az árnyékgazdaság tőketulajdonosaival és a szervezett alvilággal összefogva a 19. század érvénytelen kategóriáiban „másként gondolkodó" szovjet értelmiség hathatós publicisztikai támogatásával rombolta le. Mindenki azt tette, amire a szovjet rendszer — a kelet-európai fejlődési modell több évszázados hagyománya szerint — „programozta". A szovjet államtársadalomból végül is az lett, ami lehetett, nem pedig az, amiről Szaharov vagy Szolzsenyin fantáziált, vagy aminek jelszavai, ideológiái, programjai alatt belső disszidensek és külső emigránsok, reformkommunisták és kultúrnacionalisták, neoliberálisok és populisták az átalakulás tényleges folyamatát megénekelték, előkészítették és igazolták. Nem is maradt ebből az értelmiségből mára szinte semmi. Az orosz intelligencia, ez a páratlan kelet-európai képződmény az el-KKK-sodó orosz társadalom szolgáló rendjévé alakult át, a szovjet korszakhoz képest azzal a különbséggel, hogy nem a totális állam, hanem a nagy államtulajdonosi klánok jól fizetett médiakíséretét alkotja. Az elprófétásodott kevesek élő anakronizmusok, akikre nem figyel senki. Az újszakadárok vagy újdisszidensek pedig akkor sem tehetnek szert erkölcsi befolyásra, szellemi súlyra, ha nem magányos különcök, ha az „igazat" mondják. Ehhez ugyanis nemcsak társadalmi nyilvánosság kellene, hanem olyan szerkezetű nyilvánosság, amely igazukat „igazságként", őket magukat pedig „szellemi" vagy „politikai" vezetőkként állítja elő. Röviden: modern nyilvánosság. Csakhogy a posztszovjet társadalom mélyreható demodernizálódása és archaizálódása a nyilvánosság éppoly mélyreható posztmodern átalakulásával fonódik össze: az eszmék politikailag izgatott nyilvánosságát mindinkább a pénz esztétikailag izgató és igazgatott nyilvánossága váltja fel. Van-e értelme ilyen körülmények között a korrupció elleni harcnak? Hiszen a „KKK" informális strukt OV Korrupció és kompromat anno 1948 SZILÁGYI ÁKOS „A mi politikai vezetőink nincstelenek voltak, amikor hatalomra kerültek, és nincstelenek is maradnak mindvégig, mert csak az eszme mozgatja őket, nem a szerzés, ahogy az a kapitalista országokban látható."* I. V. Sztálin A korrupció elleni harcot politikusok hirdetik meg, és politikusok vívják, a végső győzelemig, könyörtelenül és lankadatlan, éjjel és nappal, minden időben és minden rendelkezésükre álló eszközzel, beleértve ebbe a jog, a törvényhozás eszközét éppúgy, mint az elrettentés, fékentartás , számonkérés és fenyítés összes lehetséges technikáját, esetenként pedig a közvélemény, a társadalom erkölcsi mozgósítását is. Ám a politikai harc célját (a korrupció megsemmisítését) e harc természeténél fogva (politika) a harcosok hajlamosak harc közben elfelejteni és elejteni, s egy egészen más harc eszközévé tenni, amit már nem a korrupció ellen, hanem egymás ellen vívnak a politikai hatalom megszerzése, befolyásolása, megingatása vagy megtartása és megerősítése céljából. Nos, a kompromat a korrupcióellenes politikai küzdelemnek éppen az a tüneménye, amelyben a cél eszközzé degradálódik. A kompromat nem más, mint a politikai ellenfél -politikus, párt, ellenzék, kormányzat - megsemmisítése vagy meggyöngítése céljából bevetett, korrupciós gyanút vagy vádat tartalmazó kompromittáló anyag. A kompromat célját nem akkor éri el, ha a korrupció gyanúja beigazolódik, és egy vagy több korrupt köztisztviselővel, politikussal, korrupt ügylettel, összefonódással kevesebb lesz az álladalomban, hanem akkor, ha merőben függetlenül tartalmának bizonyított vagy bizonyíthatatlan valóságtartalmától, rossz hírbe keveri, meggyöngíti, diszkvalifikálja, lemondásra kényszeríti stb. a megcélzott politikust. A kompromat tartalma ettől még akár igaz is lehet. Ez azonban mellékes, mert sohasem az igazság kiderítésére, hanem a politikai ellenfél megsemmisítésére irányul. A kompromat célja akkor és azzal teljesül be, ha a korrupciós gyanút vagy vádat közzé teszik, nyilván * Sztálin családi körben mondott szavait 1935-ös naplójában idézi Maria Szvanidze, In: Joszif Sztálin v objatyijah szemji, Moszkva, 1993. 178.1. 10 SZILÁGYI ÁKOS