2000, 1998 (10.évfolyam) november

…gatyába táncol… (Irodalmi „befogadás” – versekben)

nem futja­­, hogy a szerző (egyszerre termelőként és áruként) folyamatosan, megszakítás nélkül jelen legyen az irodalmi élet centrumában; abban a pillanatban, ahogy e folyamatosság, bármely okból, megszakad, az író, ugyanúgy mint más „egyéni vállalkozó", ki lesz téve a kereslet­ingadozás könyörtelen fenyegetésének, s ennek következ­tében a megélhetés bizonytalanságának is. Ily hátrányos üzleti jellegű hanyatlás 1848-ban bekövetkezett Petőfi esetében is, s ráadásul, paradox módon, épp akkor, amikor a forradalom révén nagyszabású politikai lehetőségek nyíltak meg. Csakhogy mikor a cenzúra eltörlésével és a szabad lapalapítás engedélyezésével az eddig korlátozottan virágzó sajtópiac is felszabadult, s az eddig irodalmi térre szorult politikai indulatok is megkaphatták sajátszerű politikai sajtójukat, a rengeteg új sajtótermék a piaci fogyasztást az egyes sajtótermékekre nézvést rendkívüli mértékben megcsappantotta. Jókai is teljes joggal pa­naszkodott, hogy a Petőfivel ekkor már közösen szerkesz­tett, eddig nagysikerű Életképek példányszáma a forrada­lom hevében radikálisan visszaesett.23 Másrészt, mint ismeretes, Petőfinek márciusban óriásira növekedett népszerűsége (többek között a márciusi ifjak általános politikai visszaszorulása valamint a király-ellenes Petőfi­vers publikálása miatt stb.) néhány hónappal későbbre már nagyon visszaesett, s ez a jövedelmező publikálási lehetőségek jórészét is bezárta előtte (ez pedig a már házas költő anyagi helyzetét komolyan megrendítette). Mikor pedig kitörtek a fegyveres harcok, a szépirodalmi piac is még tovább szűkült, félig-meddig összeomlott, s így Petőfi számára sem maradt más lehetőség, minthogy az általa támogatott kormány állami megrendeléseiben bízzék: izgató verseit, nem csekély anyagi támogatás mellett, röplapokon óhajtotta a harcoló csapatok között, forradal­mi propaganda gyanánt, terjeszteni. A hátrányos fejlemé­nyeket, mind az irodalmi élet általánosságát illetően, mind Petőfi személyes esetében, tulajdonképpen szükség­szerűnek is tekinthetjük, hiszen az irodalmi piac kizárólag konszolidált körülmények között tud zavartalanul mű­ködni s résztvevői számára konszolidált karriert biztosítani - amint az irodalmi életnek és piacnak állandóságát és folytonosságát külső veszély fenyegeti, az összes szereplő „természetes" szerepzavarba kerül. Petőfi számára e zavar igen sokat, azaz nagyon nagy veszteséget és jelentős elszegényedést jelentett (ismeretes pl., hogy családja eltartása érdekében végül még Bem tábornoktól kapott lovát is kénytelen volt eladni) - s lényegében e veszteség JEGYZETEK tükrében látszik igazán tisztán az, hogy „tisztességes polgárként", „tisztességes haszonra törekedvén", mennyit is nyert eddig, a piac „normális" működése révén... ^\^gezetül: Petőfi mint irodalmi „iparlovag", mint mind jogi, mind anyagi értelemben vett „self-made-man" a reformkori magyar polgári fejlődésnek egyik legrokonszenvesebb modelljét állította elő - oly modellt, melyet utána, a modern polgári irodalmi gépezet és intézményrendszer teljes és nagyon gyors kiépülése során igen sokan, a kapitalizmus jellemzői szerint, egyszerre kiválóak és gyarlóak próbáltak meg, hol sikerrel, hol sikertelenül, követni. Vállalkozása sokáig ható példát statuált, hisz rendkívül nagy lehetősé­get rejtett magában. Hisz ha szabad lenne történetietlen hipotézissel élni, alighanem azt az állítást is megkockáz­tathatnánk, hogy ha eltekintenénk a szabadságharc és megtorlás által okozott - egyébként nem sokáig tartott! - irodalmi piaci válságtól (valamint Petőfi halálától), azt is elképzelhetnénk, hogy az irodalmi intézmény­rendszer feltételezett normális működése során, azokat a tendenciákat követvén, melyek a negyvenes évek derekán virágzóan kibontakoztak, Petőfi oly nagysikerű és gazdag írói pályát futhatott volna be, mint barátja, Jókai Mór, ki folyamatos, és Petőfiéhez hasonlóan ernyedetlen, szorgalmatos piaci munkájának, regényírói és szerkesztői tevékenységének eredményeként nem csekély gazdagságot tudott felhalmozni. A polgári irodalom modern gépezete itt Magyarországon a harmincas-negyvenes évek fordulóján hirtelen felgyor­sult: meglehet, a magyar irodalomnak specialitásaként fog fennmaradni, hogy e felgyorsulásnak két legjelentő­sebb aktora két oly nagyságrendű zseni volt, mint Petőfi és Jókai, akikhez hasonló erejű és eleganciájú irodalmi iparlovagot nemigen tudunk más körülmé­nyek közt felmutatni. E tekintetben is jogos és igazságos az öreg Jókainak vallomása, ki a Petőfi-társaság alapításakor úgy nyilatkozott ifjúkori, a Tízek Társasá­gában együttesen kialakított és képviselt ideáljukról (ravaszul egyszerre mozgósítván az irodalomnak esz­tétikai és polgári jellegzetességeit is), hogy nagy közös céljuk az lett volna: „A szépirodalmat mint életpályát emancipálni és önállóságra juttatni".24­ ­. Petőfi levele Tárkányi Bélához, Dunavecse 1844. április 28. 2. Jókai Mór: Petőfi Sándor élete és költeményei, 1892. In: Jókai Mór: Írói arcképek, 1955. 234. 1. 3. Vahot Imre Emlékiratai, 1891. 303. 1. 4. Még néhány idézet Vahot Imre: Irodalmi levelek Tompa Mihályhoz c. cikkeiből: „Legújabb időnkben úgy irodalmunk­nak, mint íróink társaséletének iránya, jelleme egészen megváltozott. Most már vége köztük az egykori kedélyes barátságnak, s mondhatni patriarchálisszerű családi viszony­nak..."­­ „Az irodalmat legtöbben élelmi piacnak tekintik, hol az elmetermékekkel kalmári adás-vevés, cserebere történik..."­­ „S valljon mi legtitkosabb rugója ezen pártcsatáknak?... nagyobbára csak az auri sacra fames, anyagi érdek, kapzsi bírvágy, mely irodalmunk múzsatemplomát, mint mondám, már is nagy részben kereskedelmi börzévé változtatta át." In: Pesti Divatlap 1847. jún. 13., jún. 20., jún. 27. 60 MARGÓCSY ISTVÁN 5. Jókai Mór: Irodalmi levelek Vahot Imréhez, Életképek 1847. június-július. In: Jókai id. m. 195-202. 1. 6. Petőfi épp írói dicsőségének és divatjának csúcsán, 1847 őszén írja következő vallomását (az Arany Jánosnál c. versben): „Nem a hír, nem a hír többé, mi ösztönöz, Hogy munkába öljek napot és éjszakát! Mint napszámos nyúlok íróeszközömhöz, Aki a sátánnak elalkudta magát." 7. ld. pl. Aranynak Petőfiről írott sorait Gyulai Pálhoz írott levelében (Nagykőrös, 1858. dec. 22.): „...bár pályázni büszke s valamely tagságot elfogadni elve ellen volt..." In: Arany János Levelezése író-barátaival II. (Összes Művei XII.) Franklin, é.n. 51. 1. 8. Annak illusztrálására, hogy e figura mily hatásos lehetett, s ugyanakkor mennyire nem esett egybe Petőfi életrajzi személyiségével vagy jellemével, elegendő felidéznünk az

Next