2000, 1999 (11.évfolyam) február
Vekerdy Tamás: Laikus töredékek
(És akkor még számítsuk ide az akkori Fidesz és az MDF liberálisait! Sőt, az MSZP reformereinek egy részét is.) A magyar szavazók bő egyharmada (több!) szabadelvű. Most már több választáson is kiderült, hogy így számolva: ez talán a liberálisok - a legnagyobb párt. Az történt, hogy az interáner holdudvar rá se tud nézni arra, aki nem a szűk körhöz tartozik, észre se veszi, átnéz rajta, nem köszön, a nem unzeráner 18% testközelben zavaró tényező - mégiscsak, tartósan, leszűkítő hatást gyakorolt. Most, '98-ban, a két választási forduló között az SZDSZ „szabad-napok"-at rendezett a Tabánban. A sátorban, ahol a vezetők beszéltek (jól), mindjárt két jelenség is szemügyre vehető volt: 1. Kuncze beszéde alatt (a sátor zsúfolva, sok százan szorongtak) kint a színpadon, az SZDSZ szervezésében, megkezdődik az ismert rock-pop sztár koncertje. A hangerő olyan, hogy Kuncze szavát elnyeli. Gondolom, majd valaki mindjárt intézkedik. Senki és semmi. Én próbálok tenni valamit — nem találom meg, aki az erősítőt kezeli, így megy tovább a beszéd. A példák tucatjait tudom elmondani erre a szervezetlenségre a kormányzás időszakából is. 2. Kuncze után Kiss Zoltán lép a pódiumra, az egyetlen Kuncze mellett, aki már az első fordulóban is „nyert" egyéni választókörzetében. De őt nem ismerjük. „Vidéki." Nem interáner. És a közönség, elindul kifelé a sátorból... Ha Kiss Zoltán csupa baromságot mondott volna is (nem tette) érdeklődéssel kellett volna fogadni - legalább minimális nyitottsággal - az SZDSZ-nek kétszer is sikert hozó „vidék" harmadszorra is sikeres küldöttjét, képviselőjét, nem pedig ily infantilis, szektás szűkkeblűséggel. „Vidék"! Tölgyessy Péter felfogta az első választás után, mit jelent a vidéki létfenntartó ajándék az SZDSZ-nek. Sokat utazott, és a „vidékiek" válaszoltak annak, aki velük szóba állt. Őt választották meg elnöknek. Ezt a régi, „pesti" kör, a demokratikus ellenzék, a hálózat a „nagy párt"-hoz képest szűkebb köre nem tudta elfogadni... Ahogy az Antallhoz való közeledést sem (jóllehet az igazi megoldás már az első választás után a nagykoalíció lett volna, de ez persze nem az SZDSZ-en múlott). (Ami megvalósult ebből - Göncz kinevezése, a paktum - a legpozitívabb lépései voltak ennek az időszaknak, az én szememben. - E kijelentésemért várom a szokásos névtelen és neves levelezőlapokat, melyek hazaárulónak neveznek.) Szóval... Akárhogy is, Tölgyessyt megválasztották. A bojkott ellene egyfajta puccs, végül leváltása úgy, ahogy, hiba volt. Megrendítette a széles szavazótábort, mely ennek ellenére hűséges maradt, s csak a koalíciós kormányzással vidéken nagyszámban visszaszivárgott kádárista káderek keltette unalom és undor tudta áthajtani őket a Fidesz táborába (Tölgyessyvel együtt). - Azt hiszem ma már ezt is sokan bánják. Nárcizmus, ezzel is összefüggő szervezés-képtelenség; másfelől: gőgös, felvilágosult-abszolutista magatartás - például a közoktatási stratégiában; mi tudjuk mi a jó, és ennek követését nem „hatalmi", de financiális eszközökkel ki is kényszerítjük. (A nárcizmusból következik a szót-értés képtelensége is, nem tudom magamat feladni arra az átmeneti időre sem, amíg a másik szempontját átélhetem. Szót-értéshez és szervezéshez, bármilyen hülyén hangzik, mindennapi lemondás és önmérséklet kell.) S Is mindezzel együtt: az SZDSZ olyan „áldozatot" hozott a koalíció megkötésével (baj volt a szocialisták hasonlóan nyomasztó többsége, mint most a Fideszé), amelyikkel (és a gazdaságpolitikában való kitartásával) az országot megmentette, a punctum saliens vészpontját trambulinná változtatta. (Nem kell - nem szabad - megsértődni, ha a választók ezt ugyanúgy nem hálálták meg neki, mint az angolok Churchillnek a második világháború megnyerését. -Persze, voltak, akik akkor csalódtak, mikor az SZDSZ a koalícióba lépett, s ezt bosszulták meg rajta. Ezt nagyon meg tudom érteni, és mégis: szerintem a koalícióba be kellett lépni; lehet, hogy ki is kellett volna lépni, de azt hiszem, én se tudtam volna megtenni. Utazom az országban a választások előtt, és nézem a szórólapokról rám néző arcokat. Azt látom, hogy számomra mindenütt az SZDSZ-es jelölt a legkendőzetlenebb, legérettebb, legönállóbb, legkevésbé manipulálható, nem acsargó, ön- és világismerettől - tényektől -nem félő arc, tekintet. Ma már tudjuk - hiába. És megint magunkba kell néznünk: hol voltak a churchilli sorsszerűségen esetleg túlmutató hibák, bajok, mélyrenőtt tévedések - és hanyagságok - az országos politikában. Miért adtuk fel - miért adta fel az SZDSZ - az unplugged (nem manipulált) politizálást? Hogyan lett ő is pragmatikussá, rutinossá, politikussá - hogyan kezdett (a többi párthoz hasonlóan) hazudni? Mikor? Milyen mértékben? Vagy mi más baj lehetett? És akkor most? És akkor most? Mi legyen? Példa: Szerintem és a magyar liberalizmus - és az európai, szekularizált gondolkodás - szerint a vallás: magánügy! (Lásd: Széchenyi, Deák, Eötvös - a reformkornak a kiegyezés után kiteljesedő törekvése, Mikszáth: Különös házasság, Ady.) A vallás magánügy - „zárkózz be a te legbelsőbb szobádba, titkon tedd, ne lássa rajtad senki, hogy böjtölsz, és a te Atyád aki titkon néz megfizet néked nyilván" - tanít az evangéliumi mester; csak a képmutató farizeus viszi a világ elé vallásosságát, mutogatja jámborságát és megszélesített imaszíját, és az ebben lelt élvezettel „bizony elvette az ő jutalmát" - szóval: a vallás (az evangéliumokból eredeztetett vallás különösképpen), magánügy (a lélek bensőséges állapota, mely kisugárzásában hatékony) és a lelkiismereti szabadság része. Igen, magánügy - erre pedig szükség van, éppen erre van szükség, a zsidó-keresztyén fejlődés értelmének beteljesítéséhez, a belső ember megelevenítéséhez. Ez a folyamat persze veszélyekkel - kínnal és szenvedéssel és tévedésekkel jár, mint minden fontos és jó dolog. A világnak - az embernek - is megvan a maga keresztútja. Ezt is vállalni kell, különben: marad a képmutatás és az erőszak. (A képmutatás mindig erőszakosan akarja a külső világot megváltoztatni, mert a belső érinthetetlenül telített szókratészi szörnyeivel!) A Rákosi-rendszerben megtudtam: a vallás nem magánügy - még a kádárizmusban sem - pedagógusnak . VEKERDY TAMÁS