2000, 2010 (22. évfolyam) február
LENGYEL LÁSZLÓ: Korrupció és politika
tudja, de senki se mondja, ahol mindenki be akar kerülni a belső körbe, és irigynek, ostobának tartja a kívül kerülteket, a veszteseket. Ebben az időszakban mindenki azon igyekezett, hogy csekélyke valódi vagy tudástőkéjét kapcsolati tőkére váltsa, s megpróbálta megtudni, hogy ezen az ismeretlen piacon milyenek az árak. A konszolidálatlan helyzetben nem lehetett tudni, hogy kinek meddig terjed a befolyása, ezért inkább egy dzsungelharc, egy szabályozatlan piac ütközései határoztak, mint valamiféle feketepiac szilárd törvényei. De az aranyásó korban - „az ország szervezetlenül szervezett szétlopása" idejében —, sem került sor a keleti orosz vagy ukrán, szerb vagy horvát, macedón vagy albán oligarchizálódásra és fegyveres erőszakra. Ez a korrupció nem volt maffiavezérelt, és megfordítva, nem egy vagy több korrupt bűnszövetkezet szervezte és vezérelte a mindennapi életet. Lehetséges volt gazdasági, közigazgatási, politikai ügyeket korrupciós csatornáktól függetlenül is intézni. A kiegyezéses korrupció A második szakaszban végbement a korrupciós növekedési pálya konszolidációja. A magyar politikai és gazdasági elit, részben a nemzetközi szabálykövetés, részben az önérdek hatására a szabályozott korrupciós piac, egy fenntartható magyar korrupciós növekedési pálya mellett döntött. A szabályozott korrupciós piac azt jelentette, hogy valamennyi, a rendszert kapcsolatai megvonásával komolyan fenyegető szereplőnek joga és kötelezettsége részt venni a korrupciós alap-megállapodásokban, majd arányosan és folyamatosan juthat a javakhoz, a kölcsönös előnyökhöz. Innen kezdve, a korrupció egy általános megállapodásrendszer, kiegyezés része, amelyet kiegyensúlyoznak, arányosítanak és megfosztanak a primitív brutalitás erőszakos formáitól. Kialakul a korrupciós norma és normakövetés. Jól mutatta ezt három fontos alapmegállapodás. Az első az 1993-as megállapodás a pártok pénztárosai között a pártszékházak hasznosításáról, és a párt- és kampányfinanszírozás rendszeréről. Ekkor dőlt el tartósan, hogy a pártok finanszírozása átkerül a szürke zónába, és a kampányok emelkedő költségeit a szereplők gazdasági vállalkozások, beruházások előre megszabott befizetései alapján ellentételezik, kölcsönösen szemet hunyva ennek törvénytelensége felett. Tekintve, hogy a választási kampányköltségek a szinte négy évre hosszabbodott kampányidőszak és a modern választót befolyásoló eszközök felhasználása miatt ugrásszerűen megnövekedtek, eséllyel csak azok a pártok indulhatnak a választásokon, amelyek részesei a megállapodásnak. A hatalmas logisztikai technikai apparátusok mozgósítása iparosította a pártfinanszírozás korrupciós szerkezetét. A második megállapodás az 1994-es kormányváltáskor született, amikor a távozó és a bejövő kormányfők sikeresen állapodtak meg abban, hogy kölcsönösen eltekintenek a korábbi korrupciós ügyletek leleplezésétől (akár a Kádár-kor ügynökeitől), és a mindenkori kormányoldal nem teszi lehetetlenné a mindenkori ellenzék anyagi bázisait. Ehhez járult az a megállapodás, hogy a politikusok ellen alkalmazott negatív kampányok, korrupciós vádak sohasem vezethetnek valódi büntetőeljáráshoz: fenyegetünk, zsarolunk, de nem élünk végül jogi eszközökkel. Ugatunk, de nem harapunk. Ezek a kormány-ellenzék megállapodások, a kampányok életveszélyes fenyegetései, és a kezdeti kormányzati Fehér könyvek, Keller-bizottságok után létrejöttek 1998-ban, majd 2002-ben is, és fennmaradtak 2004 októberéig. Végül, a harmadik megállapodás, a médiaháborúból levont tanulság, a pártokat a közmédiára ráültető médiatörvény, illetve a kereskedelmi televíziózás és rádiózás piacfelosztása, amelynek eredményeit mind mostanáig látjuk, legyen ez a két nagy kereskedelmi televízió frekvenciájának kiosztása, majd meghosszabítása, vagy a kereskedelmi rádiók frekvenciáinak pártmegegyezésen keresztüli újraosztása. De ennek a korszaknak az igazi tételei a nagybankok privatizációi, a nagyvárosi közmű magánosítások, majd az 1996-2006 közötti második polgárosodást kiszolgáló közinfrastrukturális autópálya, út, híd, oktatási, kulturális, egészségügyi - beruházások, ingatlanhasznosítások, a hatalmas kereskedőláncok befogadása. Ezekhez járult az első európai támogatási programok felhasználása. A második szakasz létrehozta a finanszírozáshoz szükséges pártközeli vállalkozások és vállalatok hálózatát, illetve kialakította azokat a fejlesztéseket, amelyeken osztozni lehetett. Kialakította a korrupciós köröket, a titokhoz való hozzáférése- 2000 - 23