2000, 2010 (22. évfolyam) február

LENGYEL LÁSZLÓ: Korrupció és politika

tudja, de senki se mondja, ahol mindenki be akar kerülni a belső körbe, és irigynek, ostobának tart­ja a kívül kerülteket, a veszteseket. Ebben az idő­szakban mindenki azon igyekezett, hogy csekély­ke valódi vagy tudástőkéjét kapcsolati tőkére váltsa, s megpróbálta megtudni, hogy ezen az is­meretlen piacon milyenek az árak. A konszoli­dálatlan helyzetben nem lehetett tudni, hogy kinek meddig terjed a befolyása, ezért inkább egy dzsungelharc, egy szabályozatlan piac ütközé­sei határoztak, mint valamiféle feketepiac szilárd törvényei. De az aranyásó korban - „az ország szervezetle­nül szervezett szétlopása" idejében —, sem került sor a keleti orosz vagy ukrán, szerb vagy horvát, macedón vagy albán oligarchizálódásra és fegyve­res erőszakra. Ez a korrupció nem volt maffia­vezérelt, és megfordítva, nem egy vagy több kor­rupt bűnszövetkezet szervezte és vezérelte a min­dennapi életet. Lehetséges volt gazdasági, köz­igazgatási, politikai ügyeket korrupciós csator­náktól függetlenül is intézni. A kiegyezéses korrupció A második szakaszban végbement a korrupciós növekedési pálya konszolidációja. A magyar po­litikai és gazdasági elit, részben a nemzetközi sza­bálykövetés, részben az önérdek hatására a szabá­lyozott korrupciós piac, egy fenntartható magyar korrupciós növekedési pálya mellett döntött. A szabályozott korrupciós piac azt jelentette, hogy valamennyi, a rendszert kapcsolatai megvoná­sával komolyan fenyegető szereplőnek joga és kötelezettsége részt venni a korrupciós alap-meg­állapodásokban, majd arányosan és folyamatosan juthat a javakhoz, a kölcsönös előnyökhöz. Innen kezdve, a korrupció egy általános megállapodás­rendszer, kiegyezés része, amelyet kiegyensúlyoz­nak, arányosítanak és megfosztanak a primitív brutalitás erőszakos formáitól. Kialakul a korrup­ciós norma és normakövetés. Jól mutatta ezt három fontos alapmegállapo­dás. Az első az 1993-as megállapodás a pártok pénztárosai között a pártszékházak hasznosításá­ról, és a párt- és kampányfinanszírozás rendszeré­ről. Ekkor dőlt el tartósan, hogy a pártok finanszí­rozása átkerül a szürke zónába, és a kampányok emelkedő költségeit a szereplők gazdasági vállal­kozások, beruházások előre megszabott befizeté­sei alapján ellentételezik, kölcsönösen szemet hunyva ennek törvénytelensége felett. Tekintve, hogy a választási kampányköltségek a szinte négy évre hosszabbodott kampányidőszak és a modern választót befolyásoló eszközök felhasználása miatt ugrásszerűen megnövekedtek, eséllyel csak azok a pártok indulhatnak a választásokon, ame­lyek részesei a megállapodásnak. A hatalmas logisztikai technikai apparátusok mozgósítása iparosította a pártfinanszírozás korrupciós szer­kezetét. A második megállapodás az 1994-es kormány­váltáskor született, amikor a távozó és a bejövő kormányfők sikeresen állapodtak meg abban, hogy kölcsönösen eltekintenek a korábbi korrup­ciós ügyletek leleplezésétől (akár a Kádár-kor ügynökeitől), és a mindenkori kormány­oldal nem teszi lehetetlenné a mindenkori ellenzék anyagi bázisait. Ehhez járult az a megállapodás, hogy a politikusok ellen alkalmazott negatív kampányok, korrupciós vádak sohasem vezethet­nek valódi büntetőeljáráshoz: fenyegetünk, zsa­rolunk, de nem élünk végül jogi eszközökkel. Ugatunk, de nem harapunk. Ezek a kormány-el­lenzék megállapodások, a kampányok életveszé­lyes fenyegetései, és a kezdeti kormányzati Fehér könyvek, Keller-bizottságok után létrejöttek 1998-ban, majd 2002-ben is, és fennmaradtak 2004 októberéig. Végül, a harmadik megállapodás, a médiahá­borúból levont tanulság, a pártokat a közmédiára ráültető médiatörvény, illetve a kereskedelmi te­levíziózás és rádiózás piacfelosztása, amelynek eredményeit mind mostanáig látjuk, legyen ez a két nagy kereskedelmi televízió frekvenciájának kiosztása, majd meghosszabítása, vagy a kereske­delmi rádiók frekvenciáinak pártmegegyezésen keresztüli újraosztása. De ennek a korszaknak az igazi tételei a nagybankok privatizációi, a nagy­városi közmű magánosítások, majd az 1996-2006 közötti második polgárosodást kiszolgáló köz­inf­rastrukturális­­ autópálya, út, híd, oktatási, kul­turális, egészségügyi - beruházások, ingatlan­hasznosítások, a hatalmas kereskedőláncok befo­gadása. Ezekhez járult az első európai támogatási programok felhasználása. A második szakasz létrehozta a finanszírozás­hoz szükséges pártközeli vállalkozások és vállala­tok hálózatát, illetve kialakította azokat a fejlesz­téseket, amelyeken osztozni lehetett. Kialakította a korrupciós köröket, a titokhoz való hozzáférése- 2000 - 23

Next