2000, 2014 (26. évfolyam) január
Lengyel LászLó: Monor, a személyes halott
Lengyel László Monor, a személyes halott „Aki ma meghalt, csak egy órával ezelőtt az olyan régi énnekem, mint Nagy Sándor, vagy Xerxes katonái. Fülében csönd van, szájában por és némaság. Ha emlegetik régi szobákban régi barátok, ólomnehéz fővel próbálok emlékezni reája. De már nem értem, idegen. Csodálkozásom tettetett. Én a felejtés hosszú-hosszú zászlójával takarom őt le, rongyos közönnyel, hallgatással, mert úgy sem érem el soha és messze van, mint Nagy Sándor, vagy Xerxes katonái." Kosztolányi Dezső: Aki ma meghalt ,/Jonor személyes halottam. Nemcsak azért, mert 45-en voltunk ott, ezen az „ellenzéki csúcstalálkozón” és már 25-en halottak. Hanem mert szinte azonnal meghalt kétévesen és senki nem akart emlékezni rá, dicsekedni vele. Ellenkezőleg, inkább kényszeredett szégyenkezés ült mindenki arcára egy félrelépés, egy rossz kapcsolat gyermeke miatt. Dehogy akart Csurka azzal büszkélkedni, hogy egy asztalnál ült Kis Jánossal, és fejét verte a falba Kenedi, hogy valaha Für Lajossal és Csoóri Sándorral egyeztetett. 1989 őszének ellenzék és ellenzék, népiek és urbánusok ádáz összeütközése idején már nemcsak a monori résztvevők kívántak egy második Monorral fegyverszünetet elérni, hanem olyanok, akik ott sem voltak 85-ben Monoron. Az ellenzéki „csúcstalálkozó” előkészítése évekig tartott. Donáth vezette a koordináló tanácskozásokat, a népieket Csoóri és Csurka, a demokratikus ellenzéket Kenedi és Kis, a „függetleneket” Bauer és Mészöly képviselték. Szigorú titoktartás és kvóták voltak. Négy írásos előadás készült előzetesen - Csurka, Csoóri, Bauer és Kis -, mindegyiknek volt egy-egy opponense. Én teljesen véletlenül kerültem a találkozó szereplői közé. A közgazdászokat már kellő számban beválogatták - Antal, Bauer, Laki, Szalai, Tardos -, és többen voltak „várakozó listán” a jeles ellenzékiek és függetlenek között. De 1985 májusában Törzsök Erika meghívott előadni a Szövetkezeti Kutatóba, a Labanc utcába. Az előadásnak nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, ám utána odajött hozzám egy kedvesen mosolygó öregember. — Donáth Ferenc vagyok - mondta — ezt szépen összeraktad, tanultam belőle. Nemsokára találkozunk, és akkor beszélünk - tette hozzá. Nem tudtam, hogy hol és hogyan fogunk találkozni. Majd egy-két héttel később, Bauer az egyetem folyosóján megállított, és meglehetősen kelletlenül megkérdezte, hogy van-e kedvem eljönni egy illegális ellenzéki találkozóra. - Igen - válaszoltam, bele se gondolva. Feltételezésem szerint ilyen illegális találkozó létrejöhetett Lengyelországban és Jugoszláviában. De a Szovjetuniótól Csehszlovákián át az NDK-ig, Bulgáriától Romániáig, Kínától Vietnamig elképzelhetetlen lett volna. Az utóbbiakban úgy összeszedni 45 embert és megszervezni valahol gyűlésüket, hogy ne legyen köztük valaki a 2000 CV 61