2000, 2014 (26. évfolyam) január
Monoron mondták
titkosszolgálat ügynöke, vagy legalább felesége, férje, apja, fia, legjobb barátja ne jelentené a találkozót - lehetetlen. Monor tizedik évfordulója után megnéztem a Történeti Hivatalban, vajon mit tudtak a hatóságok a monori találkozóról. A számomra összeállított dossziéból az derült ki, hogy se a 45 meghívott, se „bizalmasaik” között nem volt besúgó, és azok, akiket lehallgattak, tudtak konspirálni a lehallgató előtt. A rendőri és a pártvezetés annyit tudhatott, hogy lesz egy ellenzéki találkozó, de se pontos időpontját, se helyét nem ismerte. Ha tekintetbe vesszük, hogy a szervezők és a meghívottak az ellenzék legbelső körét, „kemény magját” jelentették, akkor ez a sikeres konspiráció az ellenzék erejét mutatja. Másrészt, a kádári titkosszolgálatok gyengeségét is. A KGB, a Stasi, a Securitate „nem nézett volna el” egy ilyen súlyú találkozót. Lett volna embere a szervezők, az előadók között, nem szerencsétlenkedett volna a helyszín lehallgatásával és természetesen lefogta volna a jelenlévőket. Alonor jelentősége maga a találkozó ténye is. A politikai és kulturális csoportok közötti viszonyok törékenységét jól mutatja, hogy se előtte, se utána nem sikerült ilyen találkozót összehozni. A szervezők, az előadók és végül az összes résztvevő megértette, hogy cserébe azért, hogy együtt lehetünk, és fontos tabukat sérthetünk, más tabukat fönn kell tartanunk. Valamennyi csoportnak volt olyan a fennálló hatalommal szemben megdöntendő tabuja - az ötvenhatosoknak 56 forradalmának elismerése és rehabilitálása, a népieknek Trianon és a határon túli magyarok ügyének fölemlegetése, a demokratikus ellenzékieknek az emberi jogokért való kiállása, a reformközgazdászoknak a válság és annak okainak kimondása, amiért cserébe lemondott másokról. A legkényesebb két kimondatlan és kimondhatatlan kérdés volt. Ha ki lehetett és ki kellett mondani, hogy a Rákosi-, majd a Kádár-rendszerek gyilkos rendszerek, hallgatni kellett az 1938- 44-es jobboldali nacionalista gyilkos rendszerről kétszeresen is. Egyrészt, hogy a magyar területnövekedésért a hitleri nemzetiszocializmus szövetségesévé kellett válnunk, és hogy mi magyarok is felelősek vagyunk súlyos atrocitásokért, amiket az általunk megszállt területeken követtünk el. Másrészt, a magyar társadalmat is felelősség terheli a zsidók üldözéséért, kirablásáért és legyilkolásáért. A másik kínos kérdés, hogy ki, mikor és miért kötötte meg kompromisszumát a Kádárrendszerrel és most össze akar-e akaszkodni magával Kádárral. A szervezőknek igazat adok ma is, hogy nem nyitották ki e viták kapuját - sose találkoztunk volna. Amint megérkeztünk a monori kempingbe és jelentkeztünk a vendéglátó Donáthnál, rögtön a kezünkbe nyomták az előadások szövegét. Engem már az meglepett, hogy Csurka István (1934— 2012) a meghívottak között van, és még inkább, hogy övé az első áttekintő előadás jogosultsága. DOKU-MENTÉS Monoron mondták Az alábbi szemelvények a Monori Tanácskozás vitaindító előadásait és opponensi véleményeit tartalmazó, 1985 szeptemberében megjelent szamizdat-kötetben találhatók. Igyekeztünk néhány, ma is érdekes közgazdasági gondolatot összeválogatni. A következő írásokból idézünk: Csurka István: Új magyar önépítés Szabó Miklós: Még néhány szó a magyar önépítésről Kenedi János: Demokratának lenni: igen, de miért? Bauer Tamás: Nyolc észrevétel a kongresszusi irányelvekhez Laki Mihály: Négy észrevétel Bauer Tamás írásaihoz Kis János: Korlátainkról és lehetőségeinkről. * Ma nincs földkérdés. Földje lényegében senkinek sincs. A föld, a vagyon helyébe mára az információ, a kultúra, a szabadidő lépett. Ez az a vagyon, amivel mindenkinek szabadon kellene rendelkeznie. 620 2000 DOKU-MENTES