2000, 2015 (27. évfolyam) március
Lengyel László: A szabadság kalandja - Beszélgetés Hankiss Elemérrel
mint egy mai német kereszténydemokrata, talán ez volt. Vagy inkább francia konzervatív. Mindenesetre nem szabad elfelejteni, hogy amikor a polgárosodásról beszélünk, akkor az 1919-cel fordulatot hozott. LI: „S akkor egy tükörben mindenki meglátta a mását” - írta erről a világváltozás óráról Kassák. Polgári forradalom, Tanácsköztársaság, ellenforradalom, Trianon egymás után. A családod hol állt ebben a forgatagban. HE: Óriási sokk volt. Mindkét családi ág részéről októbristák voltak, a ’19-es vörös terror és a ’19-es fehérterror alatt is. Mindkettő rettegéssel és indulattal töltötte el őket, egész életüket meghatározta az, hogy a kommunista rendszerek gyilkosak és tönkreteszik az országot, és nincs más megoldás, mint reformok, reformok és reformok. LL: Ezt jól értem, értjük. A magyar értelmiséget radikálisan választotta el 1918. Elég ránéznem Kende Péterre, akinek az édesapja neves októbrista volt. Akiket az ellenforradalmi rendszer hosszabb-rövidebb időre kiátkozott, és külső vagy belső emigrációba taszított. Aztán az 1919-esek, akik ezért vagy azért, de csatlakoztak a kommünhöz, Babitstól Móriczig, Bartóktól, a saját családomból Benedek Marcellig, akiket szintén a legbrutálisabban meghurcoltak, kirúgtak. A te családodban, ha jól érzékelem, senkit nem hurcoltak meg 18-as, vagy 19-es magatartásáért, ellenkezőleg, ebben az ellenforradalmi rendszerben jutott egészen fiatalon fel a papád. Debrecenben, nagyon gyorsan, huszonéves korában lett magántanár, majd fantasztikus, de 30 évesen rendes egyetemi tanárrá vált. Hallatlan karriert csinált a Bethlen-korszak idején. Most persze tudnunk kellene, hogy mit kell gondolnunk a Horthy-korszakról, mi a mai érvényes álláspont a Bethlen-konszolidációról, és ebben szegény Ignácnak állást kellene foglalnia... ROMSICS IGNÁC: ...már nem tudom... LL: Igen, ideje, hogy valamit fejlődj. Előző Korridor-kötetünkben, amely a konszolidációról szólt, a saját családomon próbáltam levezetni ugyanezt a történetet. Lengyel Miklós nagyapám, aki szembekerült a vörös terrorral, és egész életében konzervatív liberális volt, gimnáziumi igazgató, majd tankerületi főigazgató lett. Ha tetszik, 1919 után karriert csinált. Eközben sógorát, Benedek Marcellt, aki Jászival együtt ment Aradra békét megkísérelni a románokkal, majd a Tanácsköztársaság alatt elvállalta. Lukács György személyes jó barátja kérésére, hogy a Vörös Egyetemi tanárokat oktassa, kirúgták és az egész Horthy-korszak alatt nem volt állása, független értelmiségiként írásaiból és fordításaiból élt. Visszatérve a családodhoz - tehát mi is az a trauma, ami igazából 1919-ben érte őket? Mi is volt az, amitől apádra pont ilyen hatást tett ’ 19? HE: Igen, így van, trauma volt. Talán ezért is ritkán beszéltek erről, azt kell mondanom. Mindenképpen elijesztette őket a szélsőséges baloldaltól a terror. Tehát azt kell mondanom, hogy igaz, egész fiatalon lett magántanárrá. Akkor végezte az Eötvös Kollégiumot, és az ő karrierjét meg is határozta, hogy Eötvös kollégista volt. Nála egy évvel idősebb volt Eckhardt Sándor, aki professzor volt a híres kolozsvári egyetemen, ugyanakkor francia professzor volt már itt Pesten is, és ez döntött el mindent. Eckhardt Sándor maradt Pesten, mint idősebb professzor, és a papám, mint fiatal professzor Debrecenbe megy és ő nyomta a két embert a ’20-as évek elején a magyar egyetemi társaság élvonalába. A papám sosem mondta, de mindig érezte, hogy kicsit másodvonalba került, hogy az igazi pesti professzor Eckhardt lett. II. Eckhardt 1923-ban lett pesti prof és 1958-ig vezette a francia tanszéket - ez nem akármi, egy ilyen fordulatokban gazdag században. HE: A papámat viszont kidobták 1950-ben. Ő nem úszta meg. LL: Eckhardt ezzel a húszas évektől, a budapesti, az országos elit tagja is lett... HE: Igen, Eckhardt bekerült a Szekfű Gyula-, Horváth János-féle Magyar Szemle-körbe. LL: Ami Bethlen István miniszterelnök köre is volt. HE: Nagyon zárt kör volt, a papámat nem engedték be oda, így egy enyhe, szelíd ellenzékben volt, mint a mai pestiekkel szemben a vidéki profok. Éppen ezért tovább ment a francia vonal felé. Horváth János sem volt németbarát, de a német kultúrával rokonszenvezett. Most a papám is német-francia szakos volt az egyetemen, és nagyon benne volt a német szellemiségben, tehát mehetett volna a németes Szekfű, Horváth irányba. De az Eötvös Kollégium hatására, és hogy két évig kint volt az École Normale Supérieure-ön Párizsban, nagyon erősen a francia szel- 8 O 2000