2000, 2016 (28. évfolyam) március
Margócsy István: „...hány helyen nincsen Petőfi?” - amit a Petőfi-legendák hátteréről tudni lehet
kokban, hogy Petőfi nyughelyének megadhassák az össznemzeti jelleget - így a földi maradványok a kutatás titkos dokumentumaival együtt a továbbiakban mintegy egyházi és nemzeti szempontból is megszentelt földben nyugodhatnak. A temetés kapcsán természetesen nem maradhattak el a botrányok sem: a Magyarok Világszövetsége, amely pedig hosszú évek során maximálisan támogatta, és ma is támogatja a szibériai legenda továbbélését, részletesen ki nem fejtett okok alapján elutasította a temetés elismerését (ők a Hősök terén vélték volna méltónak a temetés celebrálását); a legendában nem hívő közönség számára pedig komoly fejtörést okozott, hogy vajon mit is temettek el a nagy titkosítás közben a sírba: a holttest, a csontváz, s kivált a koponya feltalálhatósága örök titokként lett rögzítve - még a hívek sem értesülhettek a tetem tényleges állapotáról vagy hollétéről. S - persze csak kívülről nézve - valamelyest csorbította a szertartás hitelét, hogy a temetés a jogszabályok nyílt és hangoztatott megsértése mellett zajlott: a sírhelyet más bérelte ki, más célra, a temető igazgatósága előre nem értesült az eseményről, de persze a későbbiekben napirendre tértek a különleges eset felett, mivel sem a rendőrség, sem az ÁNTSZ nem állapított meg jogszabálysértést, „vagy más hatósági intézkedésre okot adó körülményt”, így aztán a temetkezési intézet ismeretei szerint további eljárást sem kezdeményeztek, s ezért a temetkezési intézet az eljáró hatóságok döntését tudomásul vette - ami azt jelenti, hogy a Petőfinek állított sír a továbbiakban nemcsak hogy fennmaradhat, hanem szabadon látogatható és tisztelhető. Ismeretes, hogy a Petőfi szibériai fogságának legendája, hosszú előtörténet után, az 1990-es években lángolt fel hihetetlen erővel és elképesztő publicitással - s hiába cáfolta a tudomány, mind a történelem, mind az irodalom részéről rendkívül alaposan a feltételezést-, egy nem csekély nagyságrendű „hívő” közösség és közönség számára a legenda igazsága egy pillanatra sem ingott meg - nem egy hatalmas terjedelmű könyv foglalja össze e legenda részleteit, mely szerint Petőfi Szibériában szamovárokat javított, hálót font, színielőadást szervezett, a már régebben oda száműzött dekabrista forradalmárral, Küchelbeckerrel barátkozott, összekötötte életét a helyi postamester lányával, gyermeke is született. Alexander (aki mivel törvénytelenül született volt, nem kaphatta meg az apa nevét - ezért Kuznyecov lett, bár az anyakönyvben így sincs benne; ükunokái ma is élnek)4. Sőt, a feltételezés szerint Petőfi verseket is írt - mondhatnám, természetesen - orosz nyelven (szlovák származása révén hamar és könnyen megtanulhatta az orosz nyelvet): a barguzini expedíció tolmácsa huszonnégy verset talált és fordított le, ami - őszerinte - Petőfi 48 & 2000