2000, 2016 (28. évfolyam) március

Margócsy István: „...hány helyen nincsen Petőfi?” - amit a Petőfi-legendák hátteréről tudni lehet

kokban, hogy Petőfi nyughelyének megadhassák az össznemzeti jelleget - így a földi maradványok a kutatás titkos dokumentumaival együtt a to­vábbiakban mintegy egyházi és nem­zeti szempontból is megszentelt föld­ben nyugodhatnak­. A temetés kapcsán természetesen nem maradhattak el a botrányok sem: a Magyarok Világszövetsége, amely pedig hosszú évek során maximáli­san támogatta, és ma is támogatja a szibériai legenda továbbélését, részle­tesen ki nem fejtett okok alapján el­utasította a temetés elismerését (ők a Hősök terén vélték volna méltónak a temetés celebrálását­); a legendában nem hívő közönség számára pedig komoly fejtörést okozott, hogy vajon mit is temettek el a nagy titkosítás közben a sírba: a holttest, a csontváz, s kivált a koponya feltalálhatósága örök titokként lett rögzítve - még a hívek sem értesülhettek a tetem tényleges állapotáról vagy hollétéről. S - persze csak kívülről nézve - va­lamelyest csorbította a szertartás hi­telét, hogy a temetés a jogszabályok nyílt és hangoztatott megsértése mel­lett zajlott: a sírhelyet más bérelte ki, más célra, a temető igazgatósága előre nem értesült az eseményről, de per­sze a későbbiekben napirendre tértek a különleges eset felett, mivel sem a rendőrség, sem az ÁNTSZ nem ál­lapított meg jogszabálysértést, „vagy más hatósági intézkedésre okot adó körülményt”, így aztán a temetkezési intézet ismeretei szerint további eljá­rást sem kezdeményeztek, s ezért a te­metkezési intézet az eljáró hatóságok döntését tudomásul vette - ami azt jelenti, hogy a Petőfinek állított sír a továbbiakban nemcsak hogy fenn­maradhat, hanem szabadon látogat­ható és tisztelhető. Ismeretes, hogy a Petőfi szibériai fogságának legendája, hosszú elő­történet után, az 1990-es években lángolt fel hihetetlen erővel és elké­pesztő publicitással - s hiába cáfolta a tudomány, mind a történelem, mind az irodalom részéről rendkívül alapo­san a feltételezést-, egy nem csekély nagyságrendű „hívő” közösség és közönség számára a legenda igazsága egy pillanatra sem ingott meg - nem egy hatalmas terjedelmű könyv fog­lalja össze e legenda részleteit, mely szerint Petőfi Szibériában szamová­rokat javított, hálót font, színielő­adást szervezett, a már régebben oda száműzött dekabrista forradalmárral, Küchelbeckerrel barátkozott, össze­kötötte életét a helyi postamester lányával, gyermeke is született. Ale­xander (aki mivel törvénytelenül született volt, nem kaphatta meg az apa nevét - ezért Kuznyecov lett, bár az anyakönyvben így sincs benne; ükunokái ma is élnek)4. Sőt, a felté­telezés szerint Petőfi verseket is írt - mondhatnám, természetesen - orosz nyelven (szlovák származása révén hamar és könnyen megtanulhatta az orosz nyelvet): a barguzini expedíció tolmácsa huszonnégy verset talált és fordított le, ami - őszerinte - Petőfi 48 & 2000

Next