AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 18. évfolyam (1976)

1976 / 1-2. sz. - TANULMÁNYOK - FÜGEDI ERIK: Számítógépes agrártörténeti kutatások a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban és a KSH Könyvtára Történeti Statisztikai Kutatóhelyén

118 SZÁMÍTÓGÉPES AGRÁRTÖRTÉNETI KUTATÁSOK kijegyzésre, s szigorú rendszerben, az eredeti sorrendet három csoport belső logikus egymásutánjába tagolva. Az első részbe sorolódtak a földesúr és a jobbágy viszonyára s — ha vannak — a megtelepülésre vonatkozó adatok. A következő csoportban a társadalmi rétegződés következik, úgy, amint az külön-külön a szántóföld-, a rét-, a szőlőbirtok s fajonként az állatállomány nagyságából adódó kategóriákban tükröződik. A harmadik rész a gazdálkodás tényezőire és ágaira vonatkozó adatokat tartalmazza. Az ilyen, feldolgozásra félig előkészített forrásfeltárás révén különösen a második rész kínálkozik a számítógép segítségével történő elemzésre, de nyilvánvalóan a termeléstörté­net szempontjából elsőrendűen fontos szöveges részek számítógépes feldolgo­zása sem ütközik áthidalhatatlan nehézségekbe. Éppen a számszerű adatokat illetően nem valami kedvező eredménnyel járt főképp az 1715. és az 1720. évi országos összeírás forráskritikai mérlegelése, legalábbis demográfiai vonatkozásban. Ismeretes, hogy az 1715-i összeírásban tapasztalt fogyatékosságok miatt került sor annak megismétlésére öt év múlva, de a felvétel akkor sem sikerült sokkal jobban, elnagyolt részek ezúttal is talál­hatók. Az 1828-i összeírásban főképp az állatállomány kimutatása nem teljes, jövedelemszámítgatása pedig kissé papirosízű, merev sablont követő. Hiába, mindhárom a tulajdonképpeni statisztika korszakát megelőző időből való, s rendelkezik az adózás céljaira készült kimutatásoknak főképp az eltagadásból következő hátrányaival, kivált a két korábbi összeírásból maradt ki az adózó népesség tekintélyes része. Ezekkel kapcsolatban az az ellenvetés is felvetőd­het, hogy a közel nyolc évtizeddel ezelőtt Acsády Ignác irányításával működő munkacsoport falvanként összegezve s szöveges függelékkel a két összeírás demográfiai s részben gazdasági adatai alapján már statisztikai kiadványt készített. Nem térve ki azonban arra, hogy agrártörténészeink ezt a kötetet vajmi kevéssé forgatják (s nem ok nélkül), az elmondottakból is kitűnik, hogy a magunk forrásfeltárása mélyebbre hatol. Tudatában vagyunk annak, hogy az 1715. és az 1720. esztendei összeírás számadatai abszolút értékben számot­tevően a valóság alatt maradnak, de a nem sokkal megbízhatóbb (egyébként csupán 13 megyéről fennmaradt) 1728-i összeírásról Perjés Géza épp a közel­múltban állapította meg, hogy a számadatok relatív súlyából, a belső arányok­ból adódó összefüggésekre lehet építeni. Nyilván fokozott mértékben áll ez az 1828. évi országos összeírásra, melyet roppant méreteinél, rendkívül gazdag mondanivalójánál fogva egyébként sem nélkülözhet az agrártörténeti kutatás. Mindhárom összeírás az egykorú közigazgatás területi egységei, vár­megyék szerint tevődött egybe, s ezért feltárásuknak is ehhez igazodva kellett haladnia. Ennek során igyekeztünk egy-egy megyével — anélkül, hogy ezek sajátos agrártájakat fedhettek volna —, a történeti Magyarország különböző vidékeit szóhoz juttatni. A mai országterületnek az eddig munkába vett megyék nem egészen felére terjednek, a hézagok kitöltésére lenne szükség ahhoz, hogy a tulajdonképpeni agrártájak profilja kirajzolódjék. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az előhaladás ütemére nemcsak a feltárás munkaigényes­sége, hanem az a körülmény is erősen kihat, hogy egyre kevesebb a feladattal megbirkózni tudó, régi írások megfejtésében és latin szövegében jártas munka­társ. Valamilyen javulás akkor várható ezen a téren, amikor a Magyar Mező­gazdasági Múzeum mellett működő akadémiai Agrártörténeti Kutatóhely kutatócsoporttá való átszervezése nyomán kibontakozó regionális kutatások már vidéki munkatársakra is támaszkodhatnak.

Next