AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 25. évfolyam (1983)
1983 / 1-2. sz. - SZEMLE - DÓKA KLÁRA: Lászlóffy Woldemár: A Tisza : Vízimunkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben
SZEMLE Az itt vázlatosan ismertetett fejtegetéseket nagy értékű adattár követi. Az I. rész a magyarországi és szlavóniai várak birtoklástörténetére vonatkozó adatokat fogja össze 1387-től 1437-ig, a II. rész ugyanerre az időszakra a megyésispánok archontológiáját adja, a III. részben a királyi várak 1437. évi jegyzékét találjuk. A munka végén a várakról és a jelentősebb birtokháramlásokról szóló táblázatok állnak. Mindezek a helytörténésznek is ellenőrzött, jól hasznosítható adatokat nyújtanak. Kávássy Sándor LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR A TISZA VÍZI MUNKÁLATOK ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS A TISZAI VÍZRENDSZERBEN Akadémiai Kiadó, Bp. 1982. 610 I. Lászlóffy Woldemár Tisza-monográfiája enciklopédikus összefoglalást ad az Alföld fő folyójának szabályozásáról, a völgyében folyó vízgazdálkodási tevékenységről. Szerzője csaknem 50 évet töltött el vízügyi szolgálatban a Vízrajzi Intézetnél, majd jogutódainál. Széles irodalmi és kutatói munkásságán kívül az oktatásban, az ágazati dokumentumok rendszerezésében, valamint a Vízügyi Könyvtár létrehozásában szerzett érdemeket. A Tisza-monográfia is a vízügyi irodalom részletes feldolgozásán alapul, rendszerbe foglalva az eddigi ismereteket és kutatási eredményeket. A kötet rendkívül fontos az agrártörténet számára. A Tisza 157 200 km 2-es vízgyűjtője magában foglalja a történeti Magyarország keleti részét, völgyére jut az ország jelenlegi területének fele, népességének 40,6%-a. 1419 km-es hossza a szabályozások során 33,4%-kal csökkent. Az Európában egyedülálló munka végrehajtói a régi mocsárvilág helyén „új folyót", környékén mezőgazdasági művelésre alkalmas területeket alakítottak ki. Azonban nemcsak a természeti környezetet változtatták meg, hanem egyúttal az Alföld agrárstruktúráját is. A monográfia első része a tiszai vízgyűjtő természeti adottságaival foglalkozik. Bemutatja a domborzati viszonyokat a felső, középső és alsó folyószakaszokon, valamint a mellékfolyók vidékén. Megállapítja, hogy a tiszai vízgyűjtő legmagasabb csúcsai sem érik el a tartós hó határát, és így a Tiszának és mellékfolyóinak a gleccserekből nincs nyári vízutánpótlásuk. Maga a vízgyűjtő viszont teknőhöz hasonlít. A szélén lévő hegyekből a síkságra jutó folyók hirtelen veszítenek esésükből, nincs határozott lefolyásuk. Az Alföld északi területein a talaj vizet áteresztő rétegekből áll, ami bizonyos fokig visszatartja a nagyvizeket, míg a Körösökés Maros völgyében a vízzáró réteg miatt még hevesebb árvizek alakulhattak ki. Az ősi növénytakaró, főként a mocsári erdők és ártéri füzesek, fontos szerepet töltöttek be a csapadékvizek lefolyásának szabályozásában, a hordalék csökkentésében. A lakosság betelepedésével megindult erdőirtás viszont jelentős mértékben hozzájárult az alföldi mocsárvilág kialakulásához. A csapadékviszonyokat illetően a szerző megállapítja, hogy a tiszai Alföld 500 —600 mm közti évi csapadékmennyisége kevesebb az országos átlagnál. A sok napsütés miatt nagy a párologtatás, így a tenyészidő alatt 160—180 mm vízhiány lép fel. A természeti adottságoknak megfelelően a Tisza vízjárása ingadozik. Március— április hónapokban a vízhozam az átlagvíz többszöröse, kisvízkor azonban minimálisra csökken. A nyári szárazság az árvizekhez hasonló gondot okoz a mezőgazdaságban és a vízi közlekedésben egyaránt. A monográfia második része a vízügyek múltjával kapcsolatos. Elöljáróban a szerző korabeli leírásokból idéz a folyóról és környékéről, majd a legfontosabb, azonos méretarányban készült, az egész Tisza-völgyre kiterjedő térképeket ismerteti és értékeli. A XIX. század első felében végrehajtott felmérés eredményei — Lászlóffy Woldemár szerint — megbízható adatokat nyújtanak a vízzel borított területek nagyságáról. Ezek alapján megállapítható, hoogy a vízszabályozások előtt a Tisza völgyében 1 963 700 ha volt árvizes terület, ezen belül 477 000 ha láp és mocsár. A szerző a következő fejezetekben a vízszabályozás egyes szakaszait mutatja be. Leírja a XVIII. századi kísérleteket, a kezdetleges, helyi gátépítéseket, valamint az Alsó-Tisza vidékén és mellékfolyóin végzett munkákat (Bega, Temes szabályozása, Ferenc-csatorna építése), amelyeket — véleménye szerint — főként katonai cél-