AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 29. évfolyam (1987)
1987 / 1-2. sz. - SZABAD GYÖRGY: A zsellérilletmény
2 SZABAD GYÖRGY nincstelenekkel, és olyanok is akadtak, akik a tömegesen pozíciót vesztő, társadalmilag alászálló volt telkes jobbágyok, netán más birtokos elemek helyére kerültek* A zsellérilletmény fontos szerepéhez képest rövid keletkezéstörténettel bírt. Az 1767. évi úrbéri rendeletet módosított formában becikkelyező 1832/36. évi reformországgyűlés alakította ki, eredetileg a közlegelő engedőleges felosztása esetére. Addig a hagyomány és az antifeudális szolidaritás helyenként és időszakonként nagyon is eltérő szakító szilárdságú kötelékei mellett a házas zselléreket csak az Urbáriumnak az „elégséges" legelő biztosítását nagyvonalú általánossággal fogalmazott fordulata tartotta meg a földesurak, illetve a telkes jobbágyok kiszorító szándéka ellenében legelőhasználati joguk gyakorlatában. Amennyiben a legelő szűk voltára hivatkozva szabályozni, magyarán mondva korlátozni kezdték a legelőhasználatot, s ez a gyapjúkonjunktúra következtében a reformkorhoz közeledve mind gyakrabban fordult elő, a házas zsellérek által legelőre hajtható jószág mennyiségét általában az 1/8 telkes jobbágyokéval azonos mértékben maximálták." A házas zsellér számára viszonylag kedvező szabályozás — helyenként legalábbis — maga után vonta arányos mértékű szolgálattételre kötelezését." A rendszeres bizottsági munkálat idevágó ajánlásából kiinduló 1832/36. évi országgyűlés végül is ugyancsak ezt az arányt tette meg törvényes kulccsá legelőelkülönítés esetére, de korántsem ellenvélemények nélkül. A kérdés 1833 nyarán lezajlott részletes vitájában nemcsak az úrbériség értelmezésében mutatkozott meg a zsellérek jelentős részének történelmi jövendőjét is oly sok nehézséggel fenyegető szűkkeblűség, hanem a legelőből való részesedési arányukat illetően is. Péchy Ferenc (Pest megye második követe, akit a későbbiekben küldői retrográd szereplése miatt visszahívtak) egyenesen a házas zsellérek kizárásának lehetőségeit kívánta törvényesíteni. A közvetlen földesúri legelőigény és a közvetett érdek, tudniillik a legfontosabb feudális járadékszolgáltató réteg legelőhasználatának kellő biztosítása végett azt javasolta, hogy „ahol nem telik a legelő, ott a jobbágyoknak csonkítást ne okozzanak a zsellérek". Atzél Antal, Arad megyei követ pedig a zsellérilletmény mértékének általános 50 százalékos csökkentését javasolta azt indítványozva, hogy ne 8, hanem 12 házas zsellérre számítsanak egy egész telkes jobbágy járandóságával azonos mértékű legelőterületet elkülönítés esetén. A végül is törvénybe iktatottnál részlegesen kedvezőbbet Németh János Pozsony megyei követ ajánlott. Az általa a törvényhozás „különös figyelmére méltónak" ítélt „tisztán zsellérekből álló" községek határában tartotta volna indokoltnak „ha nem [lehet] 4, legalább [értsd itt: legfeljebb] 6 zsellért. .. egy telekre számítani".8 4 Orosz István: A differenciálódás és kisajátítás. In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848—1914. (szerk.: Szabó István). 2. kiad. Bp. 1972. II. 21. és kk., 117. és kk. 5 Vö. Pauly, Carolus: Constitutio rei urbarialis Regni Hungariáe. Vienna, 1817. I. 66. o. 6 Vö. Szabad György: Mezővárosi legelőhasználat úriszéki szabályozása 1836-ban. Agrártörténeti Szemle, 1957. 1—2. sz. 69—70. o. 7 „Inquilini autem octo competentiam integrae sessionis obtinebunt" javasolta már a rendszeres bizottság is úrbéri munkálata III. cikkelyének 3. paragrafusában. Ld. Opinio . . . deputationis regnicolaris ... in re urbaris cam motivis, set projecto articulorum deprompta. Pest, 1831. 33. o. 8 Kossuth Lajos: Országgyűlési Tudósítások. Kossuth Lajos összes Munkái. (A továbbibiakban: KÖM.) (S. a. r. Barta István.) Bp. 1948. II. 42—43. o.