AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 29. évfolyam (1987)

1987 / 1-2. sz. - SZABAD GYÖRGY: A zsellérilletmény

2 SZABAD GYÖRGY nincstelenekkel, és olyanok is akadtak, akik a tömegesen pozíciót vesztő, társadalmilag alászálló volt telkes jobbágyok, netán más birtokos elemek helyére kerültek­* A zsellérilletmény fontos szerepéhez képest rövid keletkezéstörté­nettel bírt. Az 1767. évi úrbéri rendeletet módosított formában becikke­lyező 1832/36. évi reformországgyűlés alakította ki, eredetileg a közlegelő engedőleges felosztása esetére. Addig a hagyomány és az antifeudális szolidaritás helyenként és időszakonként nagyon is eltérő szakító szi­lárdságú kötelékei mellett a házas zselléreket csak az Urbáriumnak az „elégséges" legelő biztosítását nagyvonalú általánossággal fogalmazott fordulata tartotta meg a földesurak, illetve a telkes jobbágyok kiszorító szándéka ellenében legelőhasználati joguk gyakorlatában. Amennyiben a legelő szűk voltára hivatkozva szabályozni, magyarán mondva korlá­tozni kezdték a legelőhasználatot, s ez a gyapjúkonjunktúra következté­ben a reformkorhoz közeledve mind gyakrabban fordult elő, a házas zsellérek által legelőre hajtható jószág mennyiségét általában az 1/8 tel­kes jobbágyokéval azonos mértékben maximálták." A házas zsellér szá­mára viszonylag kedvező szabályozás — helyenként legalábbis — maga után vonta arányos mértékű szolgálattételre kötelezését." A rendszeres bizottsági munkálat idevágó ajánlásából­ kiinduló 1832/36. évi országgyűlés végül is ugyancsak ezt az arányt tette meg törvényes kulccsá legelőelkülönítés esetére, de korántsem ellenvélemé­nyek nélkül. A kérdés 1833 nyarán lezajlott részletes vitájában nemcsak az úrbériség értelmezésében mutatkozott meg a zsellérek jelentős ré­szének történelmi jövendőjét is oly sok nehézséggel fenyegető szűkkeb­lűség, hanem a legelőből való részesedési arányukat illetően is. Péchy Ferenc (Pest megye második követe, akit a későbbiekben küldői retrog­rád szereplése miatt visszahívtak) egyenesen a házas zsellérek kizárásá­nak lehetőségeit kívánta törvényesíteni. A közvetlen földesúri legelőigény és a közvetett érdek, tudniillik a legfontosabb feudális járadékszolgál­tató réteg legelőhasználatának kellő biztosítása végett azt javasolta, hogy „ahol nem telik a legelő, ott a jobbágyoknak csonkítást ne okozzanak a zsellérek".­­ Atzél Antal, Arad megyei követ pedig a zsellérilletmény mértékének általános 50 százalékos csökkentését javasolta azt indítvá­nyozva, hogy ne 8, hanem 12 házas zsellérre számítsanak egy egész tel­kes jobbágy járandóságával azonos mértékű legelőterületet elkülönítés esetén. A végül is törvénybe iktatottnál részlegesen kedvezőbbet Németh János Pozsony megyei követ ajánlott. Az általa a törvényhozás „különös figyelmére méltónak" ítélt „tisztán zsellérekből álló" községek határá­ban tartotta volna indokoltnak „ha nem [lehet] 4, legalább [értsd itt: leg­feljebb] 6 zsellért. .. egy telekre számítani".8 4 Orosz István: A differenciálódás és kisajátítás. In: A parasztság Magyarországon a ka­pitalizmus korában 1848—1914. (szerk.: Szabó István). 2. kiad. Bp. 1972. II. 21. és kk., 117. és kk. 5 Vö. Pauly, Carolus: Constitutio rei urbarialis Regni Hungariáe. Vienna, 1817. I. 66. o. 6 Vö. Szabad György: Mezővárosi legelőhasználat úriszéki szabályozása 1836-ban. Agrár­történeti Szemle, 1957. 1—2. sz. 69—70. o. 7 „Inquilini autem octo competentiam integrae sessionis obtinebunt" javasolta már a rendszeres bizottság is úrbéri munkálata III. cikkelyének 3. paragrafusában. Ld. Opinio . . . de­putationis­ regnicolaris ... in re urbaris cam motivis, set projecto articulorum deprompta. Pest, 1831. 33. o. 8 Kossuth Lajos: Országgyűlési Tudósítások. Kossuth Lajos összes Munkái. (A további­biakban: KÖM.) (S. a. r. Barta István.) Bp. 1948. II. 42—43. o.

Next