Épitő Ipar, 1913 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-26 / 43. szám
468 Az évad küszöbén. (Kertész K. Róbert sz. o. elnök megnyitója a Magyar Mérnök-és Építész-Egyletben.) A szakosztályok új működése évadjának küszöbén állunk, s érzem, kötelességem volna a szakosztályok működésének irányelveit itt hangsúlyozni. Véleményem szerint azonban ez fölösleges, hiszen a folyó év tavaszán — az új elnökség megválasztatása alkalmával — kellő és megengedhető részletességgel tártam fel ezeket a szakosztályok előtt és most vagy ismétlésekbe kellene bocsátkoznom, vagy hangzatos, de többé-kevésbbé üres szólamokat keresnem csak azért, hogy az elnöki megnyitónak az ünnepélyesség látszatát kölcsönözzem. Az előbbit fölöslegesnek, az utóbbit szélszerűtlennek tartom. Munkásévad küszöbe előtt állunk, nem tudjuk biztosan, mi áll a zárt kapu mögött, inkább csak kívánkozva sejtjük és reméljük, hogy a beköszöntő évad munkássága és eseményei éreztetni fogják korunkkal üdvös hatásukat. Az építészség — egy fogalom alá gyűjtve itt az építészeket és építőmestereket, — az ikerszakosztályok egészét, szerves és kikapcsolhatatlanul nevezetes alkotó részét képezik annak a bonyolult gépezetnek, melynek magyar közgazdasági élet a neve, amely pedig a nemzeti fennállás egyik legerősebb oszlopa. Senki előtt nem mondok újat, ha azt mondom: ez a gépezet nem működik kívánságunk szerint, ez a gépezet , beteg, hiányos, súlyos bajok hátráltatják működését. Az építészség az a társadalmi osztály, mely kezét úgyszólván állandóan a közgazdasági élet lüktető ütőerén tartja, megérzi annak működése minden elváltozását, beteges tendenciáját, hanyatlását és élénkülését, föllendülését egyaránt. Talán joggal mondhatom, hogy a magasabb qualificatiót igénylő pályák közül ezek egyike sem áll gyökerében annyira szoros kapcsolatban a közgazdasági élettel, mint az építészség és tágas értelemben véve az egész mérnökség, mely éltető és fenntartó nedveit szívja belőle közvetetlenül. Magunk között, magunknak bevallhatjuk, hogy ez az erőforrásunk gyéren táplál bennünket, elszikkadóban van. Nem szükséges ezt a fájdalmas körülményt részletesen magyaráznom, elég reámutatnom a pénzpiac vigasztalan helyzetére, a lehetetlen pénzdrágaságra, a nagy tőke félénk óvatosságára és a mindezekből származó minden téren uralkodó passivitásra, munkanélküliségre, hogy a helyzet egész sivárságában leplezetlenül előttünk álljon. A magyar iparnak, különösen az építőiparnak és vele kapcsolatban az építészetnek nem adatott meg soha az a nyugodt gazdasági alap, melyen egészséges, fokozatos, állandóan emelkedő tendenciájú fejlődés lehetséges. Külső körülmények ezt az alapot állandóan megrengetik. A magyar építőipar és vállalkozó kedv mindennek dacára,az elmúlt évtizedekben — természetéből folyó erejénél fogva — a múlthoz képest óriásnak mondható utat tett meg előre. Levetette magáról mindazokat a gyengéket, melyek a fejlődést megakasztani alkalmasak, s melyek a 2. ábra építő ipar (43.sz.) 1913. október 26