Textil-Ipar, 1931 (4. évfolyam, 1-23. szám)

1931-11-30 / 20. szám

Budapest, 1931. október 30. IV. évfolyam, 20. szám Nyugaton a helyzet változatlan! Magyarország a világválság sodrában! Irta: Márkus László . Akik regényesebb képzelgésekre hajlandók, azok lelkes reménnyel néztek Amerika felé. / világ /fé/ »gazdag embere«, az ame­rikai és a­ francia aranytulajdonos, ült ott össze, hogy a világ rettentő szegény­ségén együtt majd valahogy segítenek. Midőn pedig végül megjelent a kommüniké, az ábrándos emberek elképedve néztek egymásra, mondván: »Elk­a, Laval és Hoover ugratni akar bennünket ?« Eredmény 0:0,­­senki se győzött, a kommüniké szerint nem is volt köztük ellentét, csak azt kellett megállapí­tani, hogy mind a ketten megfontolandónak tart­ják olyan rendszabályok létesítését, amelyek al­kalmasak arra, hogy a nehézségek eltüntetése felé kezdeményező lépések megtörténésének útját egyengessék, ami azonban egyik kormányt se kötelezi semmire, sőt ezután mindenki azt teszi, amit maga lett jónak. Kissé nehéz megérteni, hogy ezt az eredményt elérendő, havainak lá­nyostól Amerikába kellett utaznia, és hogyha eddig sem volt köztük ellentét és ezután se akarják egymást üzleteikben zsenirozni, miért ágyaztak akkor annyit és miért lőtték fejbe egy nagy besszel az amerikai és a párisi tőzsdéket egyaránt ? Hogy az aranystandardot fenn kell tar­tani, — az erre vonatkozó­ megállapo­dás az egyetlen pozitívum, — ezt pláne elintézhették volna levélben, hiszen az arany jóformán­ mind az ő kezük közt van, és akár nyílt levelezőlapon is biztosíthatták volna egymást arról, hogy egyikük se akar lemondani arról a hatalomról, amit az aranyhegemónia ne­kik jelent. Ez a kérdés különben sem centrális problémája a világválságnak, mert az aranyvaluta felől még mindig kényelme­sen el­pusztulhat a világ és aranyvaluta nélkül is szépen tal­praáillhat. Minden csak azon múllik, hogy az aranytulaj­donosok értelmesen és emberségesen tudnak-e élni az arannyal, mert ha nem, akkor a többi aránytalan világ kénytelen egyebet próbálni és a világ két idegen félre hasad: egyik felől lesz a két gazdag ember az ő temérdek arányával, pontosan úgy, ahogy az egyének társadalmában a tőke áll a szakadék egyik szélén és a­ másikon állnak a szegények, illetőleg az aránytalanok, akiknek ereje nem a vagyon, hanem a munka. A nemzetek társadalmában is kialakul a tőke és a proletáriárius és a nemzet­közi gazdasági érintkezés megtelik a szociális oszt­ál­y ha­rc ideológiájával. Az arany birtokosai megpróbálják kizsákmá­nyolni a munkát, tőkéjük erejével gyarmatosí­tani próbálják a tőkeszegény országokat, azok pedig úgy védekeznek, hogy igyekeznek megdön­­teni a rendszert, mely az arany értékére épült, s helyébe a magukét, a munkára épített rend­szert tenni, ami pontos analógiája a társadalmi forradalomnak. Ez így fantasztikusan hangzik, de nézzük csak közelebbről, mit csinál mostanában a szoron­gatott Európa. Mindenfelől és egyre konkrétabb formában merülnek fel tervek arra vonatkozólag, hogy az országok között közvetlen árucsere létesüljön, vagyis hogy a devizák kikapcsolásával az arany hatalmát meg lehessen törni a nemzetközi for­galomban. Szinte úgy érezzük, hogy nincs is más kiút e zűrzavarból, mint az, hogy a kifogyhatatlanul bonyodal­massá lett pénzgazdálkodást le kell épí­teni a legprimitívebb formáig, az áru­cseréig, s ezen a tabula rasan felépíteni valami írt rendszert, mely lehetetlenné teszi, hogy az egy helyre sűrűsödött sok arany katasztrófákat okozzon. Errefelé hajtja a népeket a vámnacionalizmus, mely együtt a valutabonyodalmakkal kezdi tech­nikailag lehetetlenné tenni az árucsere lebonyolí­tását a pénz közvetítésével. Elvben ez ugyanazt jelenti, mint a bol­­sevizmus: lerombolni a mai rendet, melyben a tőke túlerőhöz juthat a m­unkával szem­ben , s helyébe olyan rendszert építeni, mely a túlerő motívumát, a tőkét, vagy emitt az aranyat, ki­küszöböli. De jelenti ez a törekvés azt is, hogy az emberiség ösztönösen érzi a válság egyik oka­ként a termelés anarchiáját, azt, hogy a tőke elgépiesedett termelése merőben független lett a fogyasztás szükségleteitől, s a megoldást attól várja, hogy közvetlen árucsere szabályozza a ter­melést a piacok szükségletei szerint. Vagyis az aránytalan népek hajlanak a tervgaz­daság felé, ami megint a marxi kellék­tárból való rekvizitum. Nevezetes pedig, hogy maga a francia politika is szívesen látja ezeket az árucsere egyezményeket Európában, s most már az ember esze megáll, ha azon évődik, hogy mit akar hát Franciaország az ő töméntelen sok aranyával? Mindenki tudja, hogy a világválságnak két fő forrása van Az egyik a túlracionalizált termelés, mely nem igazodik a háborúban lényegesen megváltozott piaci szükségletekhez, céltalanul tömi a raktá­rakat, eladhatatlan áruival önmagát bé­­nítja, csökkenti a munka értékét, munkanélküli­séget termel, a munkanélküliséggel pedig a fo­gyasztás csökkenése aránylik egyenesen, vagyis az öncélú termelés lassan elfogyasztja a fogyasz­tót és a tőke hovatovább eladhatatlan áruk hal­­mazataiba dermed. Pontosan így van ez az aranyi­us és az aranyszegény országok között is: az előbbiek minél gazdagabbak, annál kevesebbet tudnak eladni az egyre szegényebbeknek és végül a verkli megáll, az arany meg­ette az embert, aki a kamatokat fizetné.­ A termelés és a fogyasztás egyensúlyának hely­­reállítását pedig lehetetlenné teszi a politika, ami alatt ma a zsákmány biztosítása értendő. Szétbontott és politikai szempontok sze- Kötszövőgyár cégtulajdonos: STEINBOCK GYÖRGY Női reform selyemnadrágok, női tricoselyem combinók, blúzok, ruhák, sálok, keztyük, stb. Kik és mennyi devizát igényeltek eddig A magyar közgazdasági élet figyelme már több mint két hónapja a Nemzeti Bank hatalmas pa­lotája felé fordul. Itt intézik a mindenható de­viza sorsát és itt dől el, dolgozhat-e a gyár, nyitva tarthatja-e üzletét a kereskedő, akinek külföldi nyersanyagra, vagy árura van szüksége. A jegybank a legnagyobb diszkrécióval kezeli az ügyeket és a mai napig semmiféle kimutatás nem jelent meg arról, hogy a lefolyt két hónap alatt mennyi devizát igényeltek a közgazdasági élet kü­lönböző rétegeiből. A Textil­iparnak sikerült megszereznie az igényelt devizák kimutatását és ezzel elsőnek közli a devizarendelet megjele­nése óta, az október 26-ig kért devizák tábálzatos összeállítását pengőértékre át­számítva. Ez a jegyzék élénk fényt vet arra, milyen ro­hamnak volt kitéve a Nemzeti Bank és milyen rohamot kell még mindig, napról-napra kiállnia. A Nemzeti Banktól az egyes szakmák a követ­kező összegeket kérték: I. Fűszer............­.......... ... 3.228.000 Szén .................................. 62,312000 Fa .................... ... ......... 76.232.000 Élelmiszer................... ... 8,413.000 Papír ............................... 12,425.000 Text. ............................... 116,823.000 Bor .................................... 5,000.000 Vas és fém........................... 16,417.000 Gép.............................. ... 11.000.000 Összesen:­­ 312.350.000 Tehát mintegy ötvenkét millió dollárra lett volna szüksége a Nemzeti Banknak, hogy vala­mennyi­­ igénylést kielégíthessen. Ez az összeg valamivel több, mint Magyarország egy esztendei behozatalának negyedévi értéke. A Textil Iparnak azonban a fenti ösz­­szeállításon kívü­l sikerült megszereznie a magyar textilgyárak és kereskedők igényléseinek az egyes textilágazatok szerint el­különített összeállítását is. Az I. sz. kimutatás textilrovatának végösszege és az alábbi lista végösszege között némi eltérés mutatkozik, ami az október 26-án befutott újabb igényléseknek tudható be. Tehát a devizarende­let kibocsátása óta alábbi gyártmányokra, nyers­anyagokra és félgyártmányokra kért a textil­­szakma devizákat: 11. Pamutszövet .................... 28,157.000 Gyapjúszövet .................... 19,936.000 Nyers pamut ....... ... .. 18,600.000 Pamutfonal és pamutcérna 15,102000 Selyem és műselyemfonal .. 9,900.000 Gyapjúfonal ............ 8,311.000 Nyers juta.............. .......... 6,600.000 Selyem, félselyem .. ........ 3,426.000 Gyapjú ... .............. 2,817.000 Kötött áru ................. 2,410.000 Gyapjúszőnyeg .......... 1,200.000 Fehérnemű... ......... 1,000.000 Összesen:­­ 117,459.000 Hogy ebből a 117 és fél millióból mit kapott meg valójában az ipar és a kereskedelem, az egyelőre mélységes titok. Azonban illetékesek nyilatkozataiból kénytelenek vagyunk leszögezni, hogy bár a jegybank mindent elkövetett a jogos igények kielégítésére, eddig alig sikerült a tex­tilgyárak és a kereskedelem részére a fenti ösz­­szegnek egy igen kis töredékénél többet kiutalni. Pedig ez a probléma ma Magyarország legégetőbb problémája. Ha nem akarunk teljes gazdasági összeomlást, úgyszólván perceket sem szabad elszalasztani, hogy közelebb hozzuk ezt a kérdést a meg­oldáshoz. Ettől függ, várjon lüktethet-e tovább az élet az amúgy is súlyosan beteg magyar közgazdaság agyonnyomorgatott testében.

Next