Bibliotheca Comeniana 18. - Comenius és szellemi örökösei (Sárospatak, 2015)
I. Comenius és követői
RODOSI Béla Pyrker egri tanítóképzője Somos Lajos, mint ennek utolsó igazgatója emlékére Dr. Somos Lajos (magyar-német, latin, pedagógia) szakos középiskolai tanár a magyar nevelőképzés kiemelkedő alakja. Rendkívüli szegénységből küzdötte fel magát népi származású értelmiségivé. A Pyrker érsek által alapított első magyar tannyelvű tanítóképző hagyományainak ápolásában, megőrzésében és átörökítésében, majd az egri főiskolai tanárképzés tekintetében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Tevékeny élete 45 éven át szervesen kapcsolódott intézményünk, Heves megye és Eger pedagógusképzéséhez. Az 1930-as kezdetektől mint tanítóképző-intézeti tanár, 1938-tól mint igazgató, egészen a képző 1948-as államosításáig, azt követően pedig 1959-ig, a megszűnéséig hű maradt a tanítóképzés magasztos eszméjéhez. A főiskolára, szeretett líceumához 1959-ben került vissza, ahol további tevékeny évek következtek igazgatóhelyettesi és neveléstudományi tanszék vezetői minőségében. Országos elismertségét magas színvonalú nevelő-oktató, illetve tudományos és közéleti tevékenységével szerezte. Gazdag munkásságát számos könyv, több száz publikáció és kitüntetések dicsérik. Az egri tanítóképzés története Eszterházy püspök a líceum b. e. alapítója. Mellette a másik nagyjelentőségű egri főpap a líceumi iskolákkal összefüggésben: Pyrker János László érsek, aki a velencei patriarchai székből kerül Egerbe, az egyházmegye élére. Már mint szepesi püspök is tapasztalta 1819 évi canonica visitatiója során, hogy több falusi iskolában a tanítóknak inkább tanulni, semmint tanítani kellene, illetve némelyek 51